Magyar Ifjúság, 1979. május-augusztus (23. évfolyam, 18-35. szám)

1979-05-04 / 18. szám

panoráma Korszerűbb munkavédelem A SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet 1979-ben hatvanegy témában folytat kutató és fej­lesztő munkát. Egyéni védőeszközök, szellőzéstech­nikai, biztonságtechnikai berendezések fejlesztésén dolgoznak a kutatók, a munkavédelmi szakemberek, hírek, események, tudósítások 2 Egyetemi rekonstrukció A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem re­konstrukciójának előkészítési munkálatait tekintet­ték át Polinszky Károly miniszter, valamint a mi­nisztérium más vezető munkatársai, illetve a Köz­épülettervező Intézet vezetői. Megállapodtak abban, hogy az egyetem rekonstrukciója a Ráday utcai kol­légium felújításával kezdődik. Mányoki László, az intézet igazgatója vállalta, hogy az intézmény új könyvtárának kiviteli terveit még 1979-ben elkészí­tik, felépítése ugyanis előfeltétele annak, hogy a je­lenlegi főépületben — ahol ma a könyvtár működik — a magasépítési munkák elkezdődhessenek. A Középületépítő Vállalat ígéri, hogy a lengyel kivi­telező vállalatot a szükséges építőanyaggal és szer­kezettel ellátja, biztosítja a munka szakmai irányí­tását. Polinszky Károly kezdeményezte, hogy a be­ruházó, a tervező és a kivitelező kössön szocialista szerződést e nagy fontosságú munka jobb megszer­vezése érdekében. A megbeszélések másik fontos kérdése az Eötvös Loránd Tudományegyetem rekonstrukciójának elő­készítése volt. E munka fontos szakaszába érkezett: az oktatási miniszter a programot e hónapban a tu­dománypolitikai bizottság, májusban pedig az Ál­lami Tervbizottság elé terjeszti jóváhagyás végett. E munkálatoknak is a Középülettervező Intézet a tervezője, kivitelezője pedig a Középületépítő Válla­lat. Megállapították, hogy a rekonstrukció előkészí­tése jelenleg is jó ütemben folyik. Ezzel párhuza­mosan készítik majd egyrészt az új épületek, más­részt a meglevők felújításának terveit. A kivitelezés szakaszosan történik, első ütemének a hatodik öt­éves tervidőszakban kell befejeződnie. E két nagy múltú egyetem épületei már olyan mér­tékben „megrokkantak”, hogy a tervezett rekonst­rukció megvalósítása a további működtetés elen­gedhetetlen feltétele. A hétfői tárgyalások azt a célt szolgálták, hogy a két rekonstrukció előkészítése fel­gyorsuljon, kivitelezésük mielőbb megkezdődhessen. Magyar Ifjúság A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapja. Főszer­kesztő: Szabó János. Főszerkesztő-helyettes: T. András Emil, Maros Dénes. Felelős kiadó: dr. Petrus György. Szerkesztőség: Budapest Vill., Somogyi Béla utca 6. Telefon: 130-460. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Bp. VI., Révay utca 16. Telefon: 116-660. Készült a Zrínyi Nyomdában rotációs ofszetnyomással. Felelős vezető: Bolgár Imre. (79.2309 2-18) Kéziratot, rajzot nem érzünk meg és nem adünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­ban, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodában (KHI Budapest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül vagy posta­utalványon, valamint­­ átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: havonta 17 Ft, negyed évre 51 Ft, fél évre 102 Ft, egy évre 204 Ft. Postai irányítószám: 1983 Index: 25 538 ISSN 0460-5551 Ifjúgárdisták tavaszi lövészversenye Megrendezték hagyományos tavaszi lö­vészversenyüket a budapesti ifjúgár­disták. Az eseménynek az MHSZ pest­­erzsébeti szervezete adott otthont: a lőállásokban háromszázkilencvenen ke­rültek szembe a céltáblával. Az idén először közös versenyen indultak — a különböző üzemekben, iskolákban rendezett háziversenyek, majd a ke­rületi bajnokság után — az Ifjú Gárda csapatai az 1977-ben alakított Úttörő Gárda versenyzőivel. Az ifjak két fegyvernemben versenyeztek, s mind a kispuska-, mind a légpisztolylövésze­­tet a X. kerületi raj nyerte. A kisdiá­kok fegyvere a légpuska volt, s a bu­dapesti versenyt a XIV. kerületi úttö­rőgárdista raj nyerte. Ők indulnak majd a május 6-án rendezendő orszá­gos viadalon. A rendezők — a KISZ Budapesti Bi­zottsága és az MHSZ budapesti vezető­sége — egész napos programról gon­doskodtak; a lövészet ideje alatt az éppen pihenők kispályás labdarúgó­­tornán, kerékpáros ügyességi vetélke­dőn vehettek részt. Délután pedig a soroksári Duna-ági Molnár-szigeten folytatódott a versengés. Itt a huszon­két kerület és a Csepel Vas- és Fém­művek Ifjú Gárda-rajai és az úttörők számot adtak szakácstudományukból is. A XXII. kerületi napközis tábor­ban kigyúltak a tüzek a bográcsok alatt, magasra szállt a füst, s délután­ra kiderült, ki főzi a legjobb paprikás krumplit. Ifjúsági kórusverseny Kecskeméten Kecskeméten szombaton és vasárnap rendezték — csaknem ezer ifjú dalos részvételével — a tavaszi zenei hetek egyik kiemel­kedő rendezvényét, az Éneklő ifjúság napjainak kórushangversenyét. A két­napos, hagyományos sereg­szemlén Kodály Zoltán szülővárosának több mint húsz iskolai kórusa mutat­kozott be, adott számot fel­­készültségéről, fejlődéséről. Az általános iskolai kóru­sok nagy sikerű szombati hangversenye után vasár­nap a város közép- és felsőfokú tanintézeteinek énekkarai léptek pódiumra a Bács-Kiskun megyei mű­velődési központban. Repülőgép-modellező diákok Az egyik legnépszerűbb szakkör a repülőgép-model­lezőké a csepeli Bajáki Ferenc Szakmunkásképző és Szakközépiskolában. Rendszeresen részt vesznek a különböző versenyeken és már sok jó eredményt értek el mechanikus és körrepülőgépeikkel. „Játok az egészségért" Április 20-án háromhetes kiállítás nyílt a Városligeti Műjégpálya kiállítótermé­ben, melynek célja, hogy a gyermekeket játékosan az egészséges életmódra ne­velje. A Fővárosi Egész­ségnevelési Központ szer­vezésében biológiai fejtö­rők, sportvetélkedők és já­tékos versenyek várják az érdeklődőket.

Next