Magyar Ifjúság, 1979. szeptember-december (23. évfolyam, 36-52. szám)
1979-11-16 / 46. szám
LEMEZMÉRLEG Valahol? Itt és nost! Az élvonalbeli popzenészek között régóta kialakult egy nemzetközi szokás: évenként jelentet meg mindenki lemez albumot. Aki „deviáns” és nem tartja be ezt a ritmust, azt gyorsan elfelejtik, kiesik a nagyközönség hamar rostáló emlékezetéből, mert nem tudja ellátni zenei táplálékkal rajongóit, a lemezgyűjtők táborát. Itthon sokáig más volt a helyzet, hiszen kevesen jutottak el a lemezkészítésig, kicsi volt a választék. Mára viszont kétségtelenül fölgyorsult a tempó, kihagyni éveket itt sem ajánlatos, lehet persze egy olyan következménye is a megszakításnak, amit egyértelműen kedvezőnek ítélhetünk. Ha a „kiéheztetési manőver” — akár szándékos, akár nem — még nem érte el a holtpontját, és az énekes vagy zenekar a kellő időben, jól megválasztott pszichológiai előkészítés után piacra tudja dobni a lemezét, s ha az minimálisan figyelemre méltó zenét tartalmaz, akkor majdnem garantált a siker. Hogy nem üres tétel, amit itt fölvázoltam, azt két, napjainkból vett példával bizonyítom. Az Eagles két év után adta közre nagylemezét, a Long runt, amely üzletbe kerülésének hetében fölszökkent a slágerlisták legmagasabb régióiba. Ugyanez a sors vár a közeljövőben napvilágot látó dupla Pink Floyd-albumra, a The Wall címűre. Hogy mindezt miért mondtam el? Mert két és fél év szünet után most vehettem kézbe Koncz Zsuzsa tizenegy új dalt magába foglaló albumát, a Valaholt. Nem ártott az érdeklődés, érezni a kidolgozottságot. Nem tudom, hány darabot adtak el a szép borítójú fekete korongból, ám abban sok lemezalbumtulajdonos megerősíthet: ez a lemez kitűnő. Koncz Zsuzsa erőlködés nélkül átvette a Fonográf stáusát, amelyen megfigyelhető az Eagles együttes zenei struktúráinak, hangszerelési ötleteinek, fordulatainak hatása. De nem ez határozza meg az albumot, hanem a három központi szerepet játszó alkotó: Tolcsvay László zeneszerző, Bródy János szövegíró és az énekesnő egymásba fonódó, egymásra találó-segítő ereje. Az egyenértékű összetevőkből álló nagylemezen Zsuzsa erősségeként az tűnik ki, ami bármely más albumnál: érzelműiél telített intellektualitás, olykor kislányosan vidám, máskor felnőttesen komoly előadásmód, Bródy szövegeinek — minőségük jeléül szívesen nevezem verseknek —, a harmincasok korosztálya képmását megteremtő Bródy-féle jelrendszernek értő, átélt tolmácsolása. Egyáltalán nem akarom kisebbíteni Tolcsvay László teljesítményét, de szerintem az elsőség a szinte egybeolvadt Bródy— Koncz kettősé. Amikor pedig mindhárman különösen jól együtt vannak, elérkezünk az album fénypontjaihoz: az Őszinte bohóchoz, a csúfondárosságában igaz Mindenki egyetérthez, a címadó, fúvóskórussal és Dés szaxofonszólójával fűszerezett Valaholhoz. Tolcsvay zeneszerzői és hangszerelői talentumát dicséri a lemez legjobban sikerült kompozíciója, a Könnyű kis kabátban. A nehézveretű basszusgitárszólam párosul a könnyen megjegyezhető dallammal. Egészen különleges az, amit Koncz Zsuzsa és a Fonográf — azelőtt az Illés — együttműködése létrehozott. Egy nemzedék életének tükrözésére vállalkoztak érzékeny megjelenítőként. Ami a kezdetektől eltelt, az műfajtörténelem, de holnap ez a nagylemez is besorol elődei mellé. A Valahol szervesen illeszkedik a kronológiába, mégis valami újat kezd. Zsuzsa és társai egyénisége, a régi eredményekre építkező filozofikus hangvétel, a több rétegű versek szervesen illeszkednek az előző 11 lemezhez. Ám a Valahol létrehozói törekedtek arra, hogy a 80-as évekhez mért muzsikával lepjék meg hallgatóikat. Gyárfás Péter 1 1 1 I I Bandje jelenség tartományában mégis szeretni és bámulni való merész és boldog hobó ... A bluest nem lehet együtt énekelni a tömeggel. A blues mindig magányos dallam marad, így a nyitó Közép-európai Hobó Blues ismét csak a kezek erdejét srófolja az ég felé. A tömeg türelmes, tudja, hogy jön még olyan dobhártyarepesztés, olyan dobvariáns, olyan sikoltó gitárintermezzo, hogy akkor, igen, akkor érdemes felugrani és ütemesen ringatni magad: dingdang-ding-dang... Földes fehér zakóban van, mit zakó, valami fehér kabát, amin van ugyan holmi dísz vagy felirat, de hát én innen semmit nem látok, valami hosszú sál, szegeccsel kivert derékszíj van rajta és tudom, hogy a nyakában a trikója alatt Rolling Stones jelű nyakláncot hord. — Mindenem a zene — mondta, amikor beszélgettünk és hozzátette: — Amikor Rollingot hallgattam egy teljesen más világ nyílt ki előttem. Az egész gondolkodásom megváltozott attól kezdve... — Rekedten megereszt egy anaiaihool-t a szám végén. Nem tudom megállapítani pontosan, más a hangszerelésük, a szöveg is magyar, szürrealista, szakadozott, találomra szöveg, ami mégis él és összejön. Lassan A Vendégek Is Helyet Kapnak A Színpadon: Závodi János: taps és fütty, Molnár György: taps és fütty, Benkő László ugyancsak, Bencsik Sándor: ccéhbejaidörül a nép. Közben Hobó jön, a Bordély Bluessal, ami valamilyen fordítói fortéllyal született meg és: „Adjátok nekem Adjátok nekem, a bordély bluest...” — kéri rekedten. Egy hömpölygés az aréna. Egy lány vállakon ül és imára kulcsolt kézzel tartja csukott szemű arcát a bődületes decibelleső alá. Mások elringatják magukat. Tágra nyílt szemük a Hóban, aki vádol, kihív, megsajnál, felemel, földre tapos. Szeges övével lesújt, és mint az Éjszakai csavargó, sátán kegyeltje, a felhős szemű Angie, percenként változik és visszaváltozik. Amikor Deák Bill Gyulával megjelennek a Hey Joe nyitóakkordja mellett, már tudom, egy nagy ceremóniamesterrel állok szemben. Deák a mankójára támasztva egyik kezét, a mikrofonnal a másikon, elzokogja, hogy lelőtte az aszszonyt, mert megcsalta. Hobó elképed: „Lelőtted az asszonyt? Aki főzött, mosott rád, sőt, aki főzött, mosott rád és még veled is hált?” — Addig énekelek — mondja Földes —, amíg van mondanivalóm. Ezeket a gyerekeket érdekli a mi gyermekkorunk, ezek nem tartják lejárt lemeznek a Rolling Stonest, ezeket érdekli a rocktörténelem. — Kérlek — mondta Földes, mindent írhatsz rólam, amit akarsz, csak azt ne írd, hogy Mick Jaggert utánzom. Mert Jagger utánozhatatlan. Vége. Vége. Vége. A tömeg nem hiszi, hogy vége a másfél órás ütemes, kollektív örömnek. Nincs aréna és botrány, cigi van és hideg, ősz vége. A csöves nadrághoz tartozó flanelling kezében megjelenik a slusszkulcs: irány haza. A gyalogosok a hetes busz felé tódulnak. Földes szép arcú felesége kisfiával megindul a zenekari bejárat felé. A három kamera, amivel vették a műsort, leáll. Az ellenőrző magnókból kifut a szalag, a hangtechnikus a rágógumiját cseréli. Vajon talál-e kiadót Földes A Rolling Stones könyvére? Seszták Ágnes ! ■ ■*! SLÁGERLISTA A MAGYAR RÁDIÓ ÉS A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖS MŰSORA 1. Schöck-Solymos: LADY „N" (Korda György) 2. Závodi-Révész: KÓBOR ANGYAL (Piramis együttes) 3. Faragó-Komár: KIS PIROS VONAT (Kontár László) 4. Végvári—Kiss: TITANIC (Kati és a Kerek Perec együttes) 5. Gábor S.-Szenes: ÚGY SZERETNÉM MEGHÁLÁLNI (Kovács Kati) 6. Dobsa-Bradányi: LESZ NEKEM (Cserháti Zsuzsa) 7. Dinamit egy.: IGAZSÁG (Dinamit együttes) 8. Omega egy.Várszegi: NYÁRI ÉJEK ASSZONYA (Omega együttes) 9. Zalatnay S.S. Nagy: ADD VISSZA A BABARUHÁT (Zalatnay Sarolta) 10. Máté S. Nagy: OTT ÁLLSZ AZ ÚT VÉGÉN (Máté Péter) A Magyar Rádióval közösen készített Slágerlistánkra minden héten szerdán 12 óráig lehet szavazni. A „voksokat” tetszés szerint három helyre küldhetik be. A címek: Magyar Rádió Könnyűzenei Rovata, Budapest 1800, a Rádió Közönségszolgálata, Budapest, Október 6. u. 9. 1051, ■ a Magyar Ifjúság szerkesztősége, Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1983 Kérjük, a borítékra Írják rá: SLÁGERLISTA. al^__________________