Magyar Ifjúság, 1981. január-április (25. évfolyam, 1-17. szám)

1981-04-17 / 16. szám

!Volt egyszer egy koncert „Maradjatok együtt!” ... — ki­áltották többen a villanásnyi csendben. Ebben a mondatban, és kérlelő hangsúlyában minden benne volt. Aztán a több ezer ember helyéről felállva — már akinek volt ülőhelye — a régi időkre emlékeztető ütemes taps­ba, és „Illés, Illés” kiáltásba kez­dett. A színpad fölött kialud­tak a reflektorok, és a zenekar játszani kezdte: „Miért hagytuk, hogy így legyen?...” A közön­ség együtt énekel a zenekarral: „Újra összeáll a régi Illés.” Az­tán a találgatások: lesz-e foly­tatás. Ezek a szóbeszédek a kon­cert óta csak fokozódtak. S ta­lán éppen azért, mert amit ők öten ezen az estén csináltak, az nemcsak egy darab volt a beat őskorából, az nemcsak öt fiatal­ember újbóli találkozása volt. Több ennél: bizonyosság. „Újra itt van a nagy csapat!” Akik dalaikkal évekig vezették a különböző slágerlistákat, akik da­laikban mindig azonosultak nem­zedékükkel. Persze, itt vannak mások is, a régi és az új idők­ből. Tolcsvayék és Koncz Zsuzsa, akik akkor a legközelebb álltak hozzájuk ... Most ismét osztoznak az örömben. És itt van a Fo­nográf is. De most ők a legfon­tosabbak, ők a legérdekesebbek. Ezen az estén rájuk — az Illé­­sékre — kíváncsi mindenki, a magyar beat már-már klasszi­kussá vált alakjaira. Tizenéve­sek — akik csak hírből ismerhe­tik őket —, fiatalok, a harminc és negyven közötti korosztály, és a negyvenen túliak. Mindenki látni és hallani akarja őket. Az Illést... Fél hétkor már egy gombostűt sem lehet leejteni. Taps, fütty, „Illés, Illés” kiáltások. Magnó­ról szól valami zene, de ki hall­ja azt. Remek a hangulat. Ren­dezők cirkálnak, nehogy egy-két néző megfeledkezzék magáról. Nem feledkeznek meg. Vastaps, fütty, fegyelem. A közönség már bizonyított. (Jó öreg Sportcsar­nok, mikor láttál ilyet utoljára?) Még mindig jönnek. Hová fér­nek? A Fonográfé az első rész. Le­vente ragadtatja tapsra a több ezres tömeget puszta megjelené­sével. Azon végigtapsolják, végig­­éneklik vele az Utazást. A Le­vél a távolból, a Jöjj kedvesem, a Vidéki kislány, a Dal az ártat­lanságról megalapozza a hangu­latot. Tolcsvayék aratnak szép si­kert régi számaikkal. A megze­nésített Nemzeti dal eljátszása­kor vibrál a levegő ... Majd is­mét a Fonográf jött igényes, tisz­ta, átgondolt előadásával, és ve­lük Koncz Zsuzsa. Az első dalok — Elvesztettem a legjobb bará­tom, Kertész leszek — még kön­­­nyen, elegánsan, a tőle megszo­kottan mentek. A Mama, költek­nél elérzékenyült, később, a Ha én rózsa volnék-at pedig nem tudja befejezni. Bródy siet se­gítségére. „Nem tudok tovább énekelni.” „Muszáj!” „De tény­leg nem megy.” „Akkor éneklem én” — fejezi be az alig hallható színpadi párbeszédet Bródy. És énekel, gitározik, folytatja a dalt. Az utolsó versszaknál egy ember­ként énekel a közönség, már gi­tárkíséret sem kell: „Nem lennék játéka mindenféle szélnek .. Azért amikor Zsuzsa visszajön, nagy tapsot kap. Egy ilyen rend­kívüli napon minden belefér a hangulatba... Ma itt az Illés fog játszani. „De mikor?” Lassan telik a szünet. Félidő­ben már mindenki ismét a he­lyén. Vastaps, „Illés, Illés” kiál­tások. Egy alkalmi kórus elkezdi: „Újra itt van, újra itt van a nagy csapat”... És összecsapják mancsaikat. Aztán hirtelen elsö­tétül a Sportcsarnok, és öt fia­talember, öt régi barát áll a színpadon. Egyszerűen, megille­­tődötten. Egymásra hárítják, hogy kinek szól a taps. Percekig V Háromnapos mérkőzés Három napon , és három éjszakán keresztül tárgyalt a szabadfoglalkozású elő­adóművészek vadonatúj szakszervezete a tagokkal kapcsolatos problémákról a meghívott illetékesekkel. A házigazda a KISZ Buda­pesti Bizottsága volt, a helyszín Tata, KISZ-iskola. ez. Furcsa egy szakszervezet Táncosok, diszkósok, technikusok, énekesek, ze­nészek. Ülünk szemben az illetékesekkel. Fiatalember, fehér fülhallgatóval a fején gesztikulál. Hosszú bot vé­gén mikrofon. Nagy ívben a beszélő szája elé lendül. A filmfelvevőben­ csendben ketyeg a motor. S. Nagy István beszél. Nem keresgéli a szavakat. „Az ember leadja a szö­veget a Sanzonbizottságnak, ott egy illető rányomja a pecsétet, akkor a Rádióban egy másik bizottság változ­tatásokat kér, aztán a Té­vében egy harmadik fele­lős változtatásokat kér, majd a lemezgyár illeté­kese megint mást változtat. Így aztán más szól a rá­dióban, a tévében, a leme­zen, és megint más jelenik meg a kottás-dalos füzet­ben.” A zöld táblánál dr. Kő­szegi Gyula áll és az adó­ügyekbe igyekszik beavatni az érdeklődőket. Négy számjegy a táblán, amikor valaki megszólal: — Már most nem értem! Páran pisszegnek. Ők ér­tik, a bőrükre megy. Konk­rét kérdés: egy négyper­ces dal elhangzása után mennyit fizet a Jogvédő? Dr. Pálos György válaszol. Körülbelül 8—9 forintot. De ez nem ilyen egyszerű, mert pontértéktáblázat van. Konkrét kérdésekre konkrét válasz. Hány pon­tos egy könnyűzenei alko­tás három perc időtartam­ra? Huszonnégy. És egy ugyanennyi időtartamú ko­moly zenei? Száznegyven­­négy. Néznek egymásra a zenészek. Újabb kérdés. Miért kell adót fizetni az után a tizenöt százalék után, melyet a Szerző Jog­védő kezelési költség cí­mén levon? Peregnek kérdések, a válaszok. Itt a most nehéz mellébeszélni. A kérdezők maguk is szak­emberek, kényszerből vál­tak azzá. Egy diszkós áll fel. Mű­ködési engedélyében az áll: műsorvezető. Ettől függet­lenül keresgéli a szavakat, gyakran egyáltalán nem találja. Többen mégis értik. A rockzenészeik ellen be­szél. Hogy mit üvöltöznek. Kende Péter, a házigaz­da a KISZ részéről. Vá­lasztékos öltözék, választé­­kos beszéd. Miért is vagy­tok ti itt? Mert propa­gandisták vagytok, és sze­retnénk veletek együttmű­ködni. Lendvai Ildikó, KISZ KB kulturális osztály. „A fel­nőttek nem tudnak szót ér­teni a tinikkel. A zenészek szót tudnak érteni velük. Vagy nem felejtették el, vagy újra megtanulták. A KISZ-nek tehát szüksége lehet a zenészekre, és ha szükség van rájuk, akkor segíteni is fog, hogy a prob­lémáikat megoldják. Mit kell tisztázni? Hogy ez a műfaj művészet, a legna­gyobb tömegkapcsolatú,­ sa­játos műfaj. Megoldandók a továbbképzés, a szervezés és az érdekképviselet prob­lémái. Mindezekre lépések történtek, a KISZ, az ÁIB és a szakszervezet előké­szítő munkája alapján a Minisztertanács elé kerül a téma.” (Vagyis lehet, hogy nem is olyan sokára lesz Pop­lap, Téli Ifjúsági Park, If­júsági Műsorellátó Köz­pont, esetleg néhány mű­sorszervező munkaközösség, vagyis menedzseriroda?) Zorán fáradtnak látszik. Lassan, és rekedten beszél. Kétezer-ötszáz érvényes működési engedély van az országban... A kérdés, hogy érdemes-e duzzaszta­ni ezt a létszámot? Pataki Attila mást mond. Neki a srácokkal van egy kidolgozott ötlete. Miskol­con csinálnának egy olcsó, könnyűszerkezetes csarno­kot Van, aki lelkes, van, aki pesszimista. Zorán na­gyon higgadt­ szemléletváltozásra szerinte lenne szükség. A rockzenészek nem „hivatásos társadalom­ellenesek”. Egy szociológus egy koncerten többet ta­nulhatna, mint hatszáz csa­ládlátogatáson. Frenreisz Károly konkrét javaslatot 34

Next