Magyar Ifjúság, 1983. május-augusztus (27. évfolyam, 18-34. szám)

1983-05-06 / 18. szám

II mozgás anatómiája Bálla Demeter fotóművész nagy sikerű kiállítási anyaga április végétől egy hónapon keresztül a dunaföldvári Vármúzeumban tekinthető meg. „A mozgás anatómiája című sorozatában Bálla végképp felvállalja az irodalmiságot — írja a kiállítás elé Máriássy Judit. — Nem részletez, de történést sugall, mely a szemlélő empátiája és képzelete révén válik összefüggő egésszé. Makacsságát és türelmetlen kitartását ismerve úgy hiszem, ez az új csapás is a jelenségek mögöttes tartalmait bányászsza a felszínre.” 4 Ezen a héten ... a Nemzetközi Vöröskereszt Napját üli meg a világ. Legalább az önkéntes véradókról illik ilyenkor néhány elismerő "szót írni, ha már a Vöröskereszt valamennyi munkásának nem is jut hely. De hát a véradók kapcsán is ..., néhány sor után már valóságos humanitárius roham vesz erőt az emberen, előhalássza a divatjamúlt szuperlativuszokat, hogy erőnek erejével bizonyítsa vöröskeresztes napon, mégiscsak ember tud lenni az ember. Egy időben rendszeresen adtam vért, félórákat, háromnegyed órákat feküdtem alkalmanként a hűvös-nyírfkos műanyaglepedős ágyon, s figyeltem a vér útját a csöveken át a lombikba — de soha semmi különöset nem éreztem, legkevésbé pedig bölcs és költői szavak jutottak eszembe. Noha pontosan tudtam, hogy a véremből gyógyszer készül, mi több, életet menthet, frissíthet meg, a véradást sohasem tudtam intenzív osztályok, műtőtermek eseményeihez kapcsolni, de még egy laboratórium képe sem rajzolódott ki bennem. Azt hiszem, a legnemesebb tetteink közben sincs rálátásunk cselekedetünk következményeire, csak az agy követhet logikai szálat, a szív, az érzelem soha. Én véradás közben mindig arra gondoltam, ó, már csak lenne vége, s mehetnék innét meszszire. Véradás után mindig összeálltunk néhányan, régi véradók, hogy pár óra múltán sörözés közben arról beszélgessünk, ami oly fontos tud lenni egy adott percben. Mindenről véleményt cseréltünk, csak a véradás nem került szóba soha. Pedig épp a véradás hozott össze bennünket, s ültetett egy asztalhoz. Ha azért mégis szóba jött ama művelet, csak az első véradóknak szóltak a szavak. Valami betyáros virtus is kerekedett a rendszeres véradásainkból. Éveken át adtam vért, s tudom, a világ nem osztható véradókra és vért nem adókra. A Vöröskereszt napján sem. Ismerek véradót, aki csak pénzért ad vért, s ismerek olyat, aki veri a családját. Vannak törzsgárda véradók, tisztességesek, s ugyanígy tisztességtelenek is. Katonaéveim alatt a fenyítettek azért adtak vért, hogy kimehessenek a városba, a véradó állomásra. Én azért adtam háromszor is vért egy héten, hogy jutalomszabadságot kapjak a századparancsnokomtól. Mit mondjak: a világ olyan, amilyen. De amikor vérünk a lombikba kerül, s immár tárgyiasul, tőlünk független életet él, s mi már járjuk tovább a saját útjainkat, ki így, ki úgy, de az a parányi heg a vénánkon árulkodik: valami örök, változatlan csak van az emberben, s ez csöppet sem kevés. meg. ESEMÉNYEK, hírek, tudósítások n Szederinda útja öt éve alakult meg a leninvárosi Szederinda népzenei együttes. Az egykori emődi citerazenkar „jogutódja” azóta közismert lett szerte az országban. Műsoraikkal — melyeket borsodi, dunántúli, csángó népdalok, táncok alkotnak — nagy sikert arattak a hazai közönség előtt, s már bemutatkoztak külföldön is. Készítettek több rádiófelvételt, s az együttes valamennyi tagja — akik között található zenetanár, szakmunkástanuló, szakmunkás, gépkocsivezető és óvónő — elnyerte a Népművészet ifjú mestere címet. SZÍNHÁZ angyalföld Amikor az előadás elején felcsendül Makláry Zoltán ismerős-rekedtes hangján a híres Angyalok földje című song, akkor a József Attila Színház nézői méltán gondolhatják, hogy Kassák Lajos regénye alapján egy brechti hangvételű balladisztikus proletártörténetet láthatnak. Kezdetben ezt az illúziót táplálja a díszlet is (a játéktér Hajdú László, a szcenika Schandl Gábor munkája), sajnos, később ez a föld alá lendülő díszletmonstrum inkább zavaró, mint kifejező. Mint ahogy az is kérdéses: a regényt színpadra alkalmazó Morcsányi Géza és Iglódi István miért is tünteti fel a színlapon a történetet hétköznapi balladának? Arról szó sincs, hogy Iglódi Istvántól — aki egyben az előadást rendezte — olyat kérjünk számon, amit Kassák nem írt meg. De igenis számon kérhető az első világháború előtti Angyalföld lakóinak kiszolgáltatottságának, a nélkülözések, a kilakoltatások elhihető erejű ábrázolása. Ehelyett minden túlságosan stilizálva, sematikussá egyszerűsítve jelenik meg. (Kemenes ,Fanni jelmezei kirívóan fehér és keményített gallérúak; a figurákat gátolják a kassáki naturalizmus , hitelessé tételében.) A színészek e furcsa — állig megfogalmazott — mondandóval mégis jól birkóznak: Szemes Mari az anya szerepében (a másik szereposztásban Szabó Éva játssza), Kovács Titusz Miklósként többet nyújt annál, mint ami megvan írva számukra. Józsa Imre — Károlyként — érdekes karakter. De partnere Fehér Anna (Ilonkát alakítja) legjobb úton van afelé, hogy beskatulyázzák egy olyan szerepkörbe, amely valójában nem is sajátja. (Képünkön Szemes Mari, Horváth Sándor.) — deák — SttflBHHMMHMI MHMHI Kiváló termelőszövetkezetek Nem veszített népszerűségéből a gazdaságok közötti versenymozgalom, amit a megnövekedett pályázatok száma is bizonyít — jelentette be a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón dr. Eleki János, a TOT főtitkára. Az idén az 1305 téeszből 138-an kaptak kiváló címet, 38-an pedig dicsérő oklevélre érdemesültek. A viták persze tüstént föllángoltak: vajon a lehető legprecízebben mérik-e a gazdaságok teljesítményét? Lehet-e, szabad-e eldönteni előre a befutók számát? Mi legyen a kedvezőtlen adottságok közt gazdálkodókkal? Számítson-e az aranykorona? Valószínű: mindenki számára tökéletes versenyformát nem lehet kialakítani, hisz a gazdaságok rendkívül eltérő feltételek között dolgoznak. Arra azonban ügyelni kell, hogy csak olyanok mondhassák magukénak a kitüntető címet, akiknél ezt a közvélemény is elfogadja. A versenyszabályzatot persze nem lehet kőbe vésni. Állandó finomításra, csiszolásra szorul. Ennek következménye, hogy a kedvezőtlen adottságú szövetkezetek számára speciális, csak rájuk vonatkozó feltételeket szabtak. Egyébként az idén a Baranya megyei gazdaságok szerepeltek a legjobban, 27 százalékuk részesült kitüntetésben. TELEVÍZIÓ Elmebajnokság Nem volna ez rossz játék, csak nincs k találva. Rendben, hogy a tévések önfricskaként elmebajnak nevezik. Még az sem kifogásolható, hogy van az a szék, oldalt a lámpákkal, és az emberben a frász kitör, ha csak elképzeli, hogy bele kell ülni. De hát vannak műveit emberék és vannak mazochistáik. És ha valóban köpik az Árpád-házi királyokat meg a többi ínyencségeket, akkor jó nézni őket. Csak az a kérdés, minek. Akinek ugyanis olyan a feje, hogy benne ragad minden információ, azt nem a televízió Elimerbajmokság című műsora fogja felvilágosítani arról, amilexikon fejéből hiányzik. Akinek meg olyan, hogy inkább az aszszociációs érzéke van működésben, és nem érdekli, hogy ki mikor született, hogy hívják második Erzsébetet, az a televízióból úgysem jegyzi meg. Legföljebb ákmélikodik. Meg di-i direg. Jó volna egyszer a vetélkedődömpingek között egy olyat is látni, ami nemműveltségcentrikus, nem is sosem volt képességeket vél fölfedezni, csak játék. Olyasféle társasjáték, amit akár otthon is szívesen játszana az ember, és ami ugyanakkor nagymértékben attól is függ, milyen hangsúllyal, milyen hangulatban és milyen értelemben játszszák. Mert a játék, ugye köztudott, a felnőtt embernél arra szolgál, hogy fölvidítsa azt, az játssza. És kikapcsolja, azt, aki nézi. Hívják bár elmebajnak, játsszák akár kapcsolókkal, ha retteg tőle, aki nézi, meg aki csinálja, akkor minek. Akkor akad millió dolog az életben, amitől jó félni, és jó szorongani és rossz félni és rossz szorongani. Az Elmebajnokság viszont inkább nevezhető valami rosszízű felvételi vizsgának, mint gondtalan, pajkos csinnadrattának. (magyar)