Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)
1984-03-23 / 12. szám
nyom. Nem mintha magam többet tudnék. Ellenben több, amitbiztosam nem tudok, és ezt biztosam tudom. Hámor közreadja egy mosonmagyaróvári „nyolcvanéves asszony” kései emlékezését, amely, feltevése szerint, akár koronatanúság is lehet, mindenesetre új motívumot szolgáltat egy máig lezáratlan perben. Amikor a magam Szamuely-k könyvét az anyaggyűjtés stádiumában építgettem, hősöm halálától alig telt el negyven év. Úgy látszik, a történelemnek még felerésznyi idő kell, hogy véglegesen régmúltként vegye tudomásul önmagát, s ez a felismerés a legendák születésével kezdődik meg. A legenda túlmegy a rejtélyen. Ahonnét a további nyomozás reménytelensége nyilvánvaló lesz, ott a hiány kikényszeríti a már meg nem tudhatónak valamilyen magyarázatát. És emeli ösztönösen irodalommá, hatáselemeiben már-már a népköltés metaforáit is (fekete hintó, konflis) beleszínezve a tudomás-hallomás-képzelet szőttesébe. 1957—58-ban nem akadt egyetlen megmondhatója Szamuely halálának. Azok közül sem, akik utolsó napjainakóráinak voltak társai, Szilágyi Jolán is csak kombinált. Én az egyetlen választással éltem kisregényem végén: befejeztem ott, ahol Szamuely elővonja a zsebkendőbe csavart pisztolyt. Szamuelyné Szilágyi Jolán nyilvánvaló benső ösztönindulatra fogott hozzá, hogy — láthatóan egy lendülettel — papírra vesse a saját tanúságát Tibor haláláról, vagy pontosabban: a közvetlen azelőttről és azutánról. Most, olvastán, azt hiszem, nem is lényeges, vers ez, vagy sajátszerű röpirat; versnek kezdetleges a munka, az esztétizáló megítélés nem helyénvaló itt. Dokumentumnak pedig kevéssé tudományos, túlságosan elfogultságteli balladaez. Megértéséhez azonban valamit nem szabad említetlen hagynunk. Szamuely halálának egyik alternatíváját, az öngyilkosságot akkoriban, egy korábbi morál hagyományaként illetlenség volt feltételezni. A sematizált kommunista hős-portré ilyen prózaian közemberi gesztusnak a gyanúját is tartósan kikérte magának. Mintha valóban egyszerű gyávaság volna a heroizmus egyedülértelmes változata az adott körülmények közt — amikor a túlerő nyilvánvaló, reménység a segítségrecsodára semmi, a túlélés perspektívája nem más, mint a megszínoztatás ... Szilágyi Jolán őrizte „Tibor halotti képét”. A fotón, a mezítelen testen nem fedezhetők fel — ahogy szakszerűen mondják — külsérelmi nyomok. „Egyedül meghalni!” — mondatja Szamuelyvel a szabadvers. „Egyedül” — azaz, beavatkozás, mások jelenléte, illetéktelensége nélkül.Ez is feltételezés. De azért engedjük meg azt az elképzelhetőt is, hogy Szamuely önmaga döntött önmagáról (nemigen tehetve mást). A Hámor Vilmos fogalmazta kegyelet valóban megkívánja még a legendák megörökítését is, mert ébrentartani segítenek valakinek sokszor mocskolt, s idáig sem teljesen megtisztított emlékezetét. A kegyelet okolja Szamuelyné kéziratának közzétételét. És talán nem sért kegyeletet, ha kimondom: Szamuely Tibor halálának pontos körülményei immár sohasem fognak kiderülni, és én nem is ezt tartom tragédiának. Azt vallom a legidőszerűbb kegyeletnek, ha Szamuely Tiborból, halálánál inkább, az élete titoktalan példázatait keressük. Hárs György Szamuely-dokumentum Éjjel nappal helytállani, a Kommün bástyáját védeni. Lerohanni az ellenségre. Nem hallgatni rágalomra. 100 levélben fenyegettek: „Te gonosz tigris leterítünk Lehúzzuk a bőrödet, Megkínozunk!!” És jöttek az „emberiesek” a „jóságosak”------De Tibor nem hall. Félre fordítja a fejét És a PARANCSOT teljesíti. Százszor megvédte a proletáruralmat Védte a nagy orosz forradalmat A világ elnyomottjainak a reménységét.---Egy rés a Fronton? Tibor ott terem a Leninfiúkkal. Rendet teremt. De ott a vadállat, A világ burzsoáziája És csattogtatja fogait. Támadás, túlerő, árulás árulás, árulás!---Vége a magyar proletárdiktatúrának! Menekülni kell? Jelentést adni Lenin elvtársnak! S, aki az egész hazát védte, Arra nem vigyázott senki. Tibor nem vagy a Névsorban Nincs „Salvus konduktus”. Elindul több népbiztos a vonaton, Tibor nélkül, Ausztria felé. Tibor keresi a külön útját. Elbúcsúzott szeretett feleségétől két hű Leninfiúval a defektes rossz autóval a határig elért. Elbúcsúzott a két Leninfiútól Jablonszki Maxtól és Kovács Lajostól Csempész mezsgyéken keresi útját a határon át. Várják a gyilkosok. Helytállni, meghalni! Egyedül meghalni!---Egyedül meghalni! Megijed a wienerneustadti rendőrkapitány: „Megölték Szamuely Tibort? Mi lesz? Nyugtalanság!! Az osztrák munkásság megmozdul sztrájkba kezd?" Zörög a telefon. Kéri magyar kollégáját „Vigyék vissza a holttestet Hazájába -Savanyúkútra---Éjjel a határon át döcög egy szekér. Vajon mi van a ganéj alatt? Tibor fekszik holtan. Megérkezének Savanyúkútra. El kell temetni emberi módra? De a zsidó hitközség a sírhelyet megtagadta. Ott földelték el a kerítés alatt koporsó nélkül, meztelenül, meztelenül. Egyik szegény keze kilátszott. Egy menekülő elvtárs homokot szórt rá. Később elmondta nékem. A fejfára ráírták: „Itt döglik egy kutya." Fehér népség kiabál: „Kiásni, megcsonkítani!”---Két keresztény megkönyörül. Titokban éjjel elviszik egy fa ládában Pecsenyéd felé. Elföldelik. Ott, ott fekszik, ott fekszik! Erdő szélén az út hajlatában. Nyugtalan a Horthy rendőrkapitány. Nem tud aludni. Keresik Tibort, vajon hol lehet? Talán él? Bizottság utazik a határra. Ott fekszik a drága fiú. Magyar újságok írták: „Meghalt a szörnyeteg!!” „Meghalt a szörnyeteg?" A Bécsi bűnügyi múzeum 20 000 schillinget ígért Tibor fejéért. A savanyúkúti orvos fia, Grimm, kiutazik a határra. Táskájában éles sebészkés. Hol az, aki temette? Hol az, aki temette? Kísérje el éjjel. Erdő mellett az út hajlatánál ott fekszik ő. Kinyitják a ládát. A hold világít. És villan a sebészkés. De ránéznek Tiborra: megremegnek. Mintha élne. Borzadva lecsukják a lábát, lábujjhegyen gyorsan haza! Jaj, mintha mozgott volna De nem! Ott feküdt némán. Az erdő szélén. Elfeledve? Nem!! Az elvtársak keresik. Osztrák barátaink. A lakosságmegbékül. Ott nyugszik a halott. Ha zsarnok csizmája tapos magyar paraszt, munkás mondja: „Ide Szamuely Tibor kellene” „Ide nem egy, de száz Szamuely Tibor kellene!” És sokan voltak, akik mondták: „Ott láttam! egy tüntetést vezetett! Ott láttam és sápadt arca ragyogott!" Nem, nem fognak elfelejteni Téged, aki életed adtak értük, gyönyörű, fiatal életedet. Irta tények és dokumentumok, emlékezések alapján felesége .