Magyar Ifjúság, 1986. május-augusztus (30. évfolyam, 18-35. szám)

1986-05-02 / 18. szám

panoráma Anyák napi optika Anyák napján mindig za­varban vagyok, hogyan kö­szöntsem fel édesanyámat. Mivel nem egy városban lakunk, reggel felhívom telefonon, és előrebocsátva, miért a hívás, nagyjából ugyanazokról a dolgokról beszélgetünk, mint máskor. Erre az ünnepre nemigen nevelik az embert, formái se nagyon vannak. Jó, le­het virágot venni az anyáknak — de mit lehet mondani az átadáskor? Szép, lapos közhelyeket, mert az átlagos, de az át­lagon felül jó hangulatú otthonok légköre sem bírja el az ilyenkor szerepként viselt pátoszt. Jó az újság­írónak: több százezer ol­vasó előtt nem pironkodik annyira, mint a tulajdon édesanyja előtt... De még így is bajban vagyok a lírával... Jöjjön tehát az epika. Hároméves koromban sza­natóriumba kerültem. Ka­rácsony másnapján meglá­togattak a szüleim, egy bőrönd ajándékkal. Apám valami furcsa nevű szem­­betegséget emlegetett, ezzel magyarázta, mitől olyan vörös édesanyám szeme. * Édesanyám szeme egyéb­ként hol zöld, hol szürke. Olvasáshoz már szemüve­get használ. Én vettem ne­ki az elsőt, egy félhold alakút, aztán még vagy kettőt. Romlik a látása. Sokat köt, bérmunkában, lakást építenek. Gyűrűsuj­jára nemrég hólyagot tört a kötőtű.★ Jórészt rajta múlott, hogy egy évet Svájcban tanul­hattam. Az alpesi ország­ban sok a gazdag ember. Egyfolytában irigyeltem asszonyaikat a Porsche tervezte napszemüvegei­kért. Nem magamnak, az édesanyámnak szerettem volna venni egyet. Végül is nem telt rá. De a meccs még nincs lejátszva. * A tornyon, kevesen tudják, arisztokratikus múltja elle­nére, praktikus dolog. Gyakran elnézem, ahogy képtárakban, koncerteken külföldi nők szemük elé emelik, hogy belepillantsa­nak a katalógusba a par­titúrába. Apám karácsony­ra szeretett volna ajándé­kozni egyet édesanyámnak. Egy régiségkereskedőnél rábukkant a megfelelő da­rabra, nem lévén azonban pénz nála, hazaugrott. Mi­re visszaért, a tulaj eladta a tornyont. Ez a meccs sincs lejátszva.* Tárgyakról írtam, érzel­mek helyett. Szerencsére a mi családunkban a tárgyak valóban érzelmek közvetí­tői. És erről az édesanyám is tehet. Kőrös László Legyen érdemes lakásra gyűjteni A fiatal házasok otthonteremtési esélye ma rosszabb, mint tíz­­tizenöt éve volt. Ennek egyik legfőbb oka, hogy fantasztikus mértékben emelkedtek a lakás­árak, csak az elmúlt öt évben mintegy ötven százalékkal, mi­közben a reálbérek stagnáltak, egyes területeken pedig csökken­tek. Az önálló otthonért folyta­tott küzdelemben, és ezt aligha kell bizonygatni, a pályakezdő, családalapító fiatalok többszörö­sen is hátrányos helyzetben van­nak. Dacára annak, hogy az el­múlt három évben határozott központi intézkedések születtek a lakáshelyzet javítására. Persze, hiba lenne lebecsülni az erőfeszítéseket, már csak azért is, mert megteremtik a lehető­ségét egy átfogó lakásgazdálko­dásnak. S ebben a folyamatban a korábbiaknál nagyobb a moz­gástere a tanácsoknak, a válla­latoknak, az intézményeknek és a társadalmi szervezeteknek is. Érthető tehát, hogy a KISZ is a korábbiaknál aktívabban és más módszerekkel kívánja képviselni a fiatalok érdekeit a lakáshoz jutásban. A múlt szerdán ezekről a kérdé­­sekrők tartottak megbeszélést az ifjúsági szövetség és az Orszá­gos Takarékpénztár vezetői. A tanácskozáson részt vett Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára és dr. Tisza László, az OTP ve­zérigazgatója. A megbeszélésen elsősorban ar­ra kérdésre keresték a választ, hogy miképpen lehetne kedve­zőbb feltételeket teremteni a fia­taloknak a lakáshoz jutásban, s mindezt úgy, hogy maguk az ott­honra várók is tegyenek meg mindent a takarékosságért, s hogy ennek értelmét is lássák. A ma tapasztalható kilátástalan­­ság ugyanis nem kis mértékben abból fakad, hogy a fiatalok hiába gyűjtenek lakásra, a meg­takarított forintok értéke roha­mosan csökken, mert meredeken emelkednek a lakásárak. Épp ezért a KISZ már nem azt szor­galmazza elsősorban, hogy növe­kedjenek a kedvezményes kama­tú, hosszú lejáratú hitelek, hi­szen ez a fiatalok még nagyobb eladósodásához vezet. Ennél cél­szerűbb lenne kialakítani olyan, csak lakásszerzésre felhasználha­tó takarékbetét-formát, amely garantálná, hogy az ebben el­helyezett pénz például öt év múlva is annyit érjen, mint ma. A betett forintok után járó ka­mat mértéke minden évben any­­nyi lenne, mint amennyivel emelkedtek a lakásárak. Ha ez utóbbiak valami csoda folytán mondjuk csak 3—4 százalékkal növekednének, akkor az említett lakáscélú takarékbetétre a ka­mat mértéke megegyezne az if­júsági takarékbetétével. Az OTP egyetért a KISZ ilyen irányú tö­rekvéseivel, s közösen kezdemé­nyezik, hogy ez az elképzelés mi­hamarabb valósággá váljon. Természetesen még számtalan részletkérdés vár kidolgozásra például az is, hogy miképpen le­hetne még vonzóbbá, kedvezőbbé tenni ezt a takarékossági formát Mert lehet, például úgy, hogy er­re a betétre is külön kölcsönt ve­het föl a lakást építő, vásárló fiatal. (Ez a megoldás hasonló az ifjúsági takarékbetét működésé­hez.) Szóba került egy másik fontos dolog is, méghozzá az: lehetne-e enyhíteni a már lakással rendel­kező fiatalok hiteltörlesztési gondjain? Hiszen bármily ked­vezményesek is a hitelek, vissza­fizetésük alaposan megterheli a családokat, és épp abban az idő­szakban, amikor kevés a jöve­delmük, gyermeket várnak. El­képzelhető olyan megoldás, hogy a visszafizetés első öt évében csak a kamatot kelljen törlesz­teni. B. I. Hiteles térképpel Ünnepi előestéken rendszeresen fordu­lunk a történelemhez, valami közvet­lenül hasznosítható tanulságért, s már­­már a példa erejét éreznénk, amikor aztán rendszerint — jó esetben — rá­jövünk arra, hogy bizony a történelem a legritkább esetben szolgál közvetle­nül használható tanulsággal. Marad a felismerés: nincsenek bármikor elő­húzható cselekvési receptek, a történe­lem sosem sugallja az automatizmust, lényegétől éppen a leegyszerűsítés áll a legtávolabb. Marad viszont az igény — megint csak jó esetben — a múlt megismerése. Neves történészünk sze­rint a történelem voltaképpen olyan, mint a földrajz, a különbség mindösz­­sze annyi, hogy az egyik időben, a má­sik térben segít eligazodni. Csak hát bonyolódnak az egyezményes jelek, módosulnak a fogalmak, áttételessé vá­lik minden. A munka is átalakul. Újabban már verset sem írnak róla, sőt nem hallani azt a József Attila­­idézetet sem, amelyik pedig évtize­dekig volt egy rádióműsor mottója: „Dolgozni csak pontosan, szépen, / Ahogy a csillag megy az égen / Úgy érdemes.” S persze dalok sem születnek a mun­káról, az élet sokkal összetettebb lett, mint hogy a művészetek a maguk szubjektív megközelítésében foglalkoz­hatnának vele. A munka ma nem egy­szerűen esztergálás, gépkocsivezetés, gyalulás, ím­a írás. Ma aligha írhatná le József Attila szülei munkájára gon­dolván, hogy „ .. . mint amikor dolgo­zik az ember / Reszel, kalapál, vá­lyogot vet, ás”, — ma már semmi nem jelenik meg ilyen tisztán, egy­szerűen. A munka valamikor a megtervezett emberi tevékenységet jelentette. Persze ma is az, csakhogy bonyolult közgazdasági fogalmakkal terhelve, tár­sadalmi összefüggések tükrében, a kül­gazdasági helyzettől befolyásol­tan. Ha­tékonyságot emlegetünk — helyesen —, minőséget kérünk számon, összevetjük a főmunkaidőben kapott keresményt a túlmunkában szerzettel, folyamatos normakarbantartást végez­ve, felajánlásokkal megtetézve. Meg­vizsgáljuk, hogy a reformtörekvések milyen hatással lesznek majdan a munka intenzitására s egy fontos do­log: a közös javakból mindenki a munkájának függvényében vehessen el. Azaz valósuljon meg a munka szerinti elosztás elve, összemosódnak az események, a fo­galmak, mert hiszen a generációk tu­datában is másként jelenik meg ugyan­az, ami az egyik nemzedék számára megélt esemény, az az utána követ­kezőknek a történelem. Ami az egyik korosztálynak az éltető hitet jelentette, az az újabbat már átgondolásra, sőt meggondolásra készteti. Minden korosztály újratanulja a tér­képolvasást, a saját hegyeit, folyóit keresi benne, magaslatokat, tájékozó­dási pontokat. S persze mindezeket pontos, objektív térképeken, akarja látni, amelyeken minden a helyén van. Hitelesek legyenek az adatok. S ilyenkor, a munka ünnepén azon is eltűnődik, mit tehet maga azért, hogy az értékek valóban a helyükre kerül­jenek. — kz — . : ' ' . •. . Hartung Sándor grafikája

Next