Magyar Ipar, 1928 (49. évfolyam, 1-24. szám)

1928-01-05 / 1. szám

Budapest, 1928. január 5. 1. szám, KIX. kötet. MAGYAR IPAR »IPARÜGYEK« — AZ ORSZÁGOS IPAREGYESÜLET LAPJA Megjelenik havonként kétszer. Az előfizetés dija egész évre 10 P. Az Iparegyesület tagjainak tagsági dijukért jár. Felelős szerkesztő: DÁLNOKI-KOVÁTS JENŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal. Országos Iparegyesület Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő-u. Telefon: T. 226-75. és L. 962-00­­4. A kézműipar érdekeinek védelme. A Pesti Hirlap­ban a kézművesipar szervezkedésé­nek szükségességéről Hadik János gróf egy nyilatko­zata látott napvilágot. E nyilatkozatban a kézműipar e kiváló pártfogója többek közt azt mondta, hogy sem a vámtarifa elkészítésénél, sem a luxusadó kérdésében a kézművesipar egyeteme nem talált szószólót. Ezt a két kijelentést minden esetre helyesbítenünk kell és ezért anélkül, hogy a nyilatkozat bármely más pontjára nézve állást foglalnánk, kötelességünk megállapítani, hogy a ma­gyar vámtarifa tárgyalásánál a kézművesipari érdekek képviseletéről az Országos Iparegyesület lelkiismeretesen gondoskodott. Az 1922. év elején indultak meg a tárgyalások a vámtarifa előkészítésével kapcsolatban. Ugyanekkor szinte állandó érintkezést tartott fenn az Országos Ipar­­■gyesütot az egyes szakmák képviselőivel és az ülések egész sorozatán állapította meg a kézművesipar érde­keit a vámtarifa szempontjából. A minisztériumok köz­reműködésével a Magyar Vámpolitikai Központban tár­gyaltattak a vámtarifa egyes tételei. Több, mint száz értekezlet volt és talán egyetlen egy sem folyt le anél­kül, hogy az Országos Iparegyesület a kézművesipar érdekében szót ne emelt volna. Elsőnek képviselte azt az álláspontot, amely álláspont azóta száz százalékig beigazolást nyert, hogy a kézművesipari termékek vám­védelménél még fontosabb az, hogy az ezek előállítá­sához szükséges anyagok lehetőleg kevés vámmal sújtva kerüljenek a kézművesiparos kezébe. Ugyanezt az állás­pontot képviselte abban a hatalmas kötetre terjedő em­lékiratában, amelyet a vámtarifatervezet elkészülte után a kormányhoz juttatott és amelynek érvein kívül súlyt adott az, hogy az Iparegyesület elnökének személyében, Magyarország legnagyobb vámpolitikusa, Matlekovits Sándor aláírását viselte. Ezt a beadványt akkoriban az,­ Országos Iparegyesület a nemzetgyűlés minden tag­jának elküldte és hogy a nemzetgyűlés a kézműves­ipar vámpolitikai érdekeinek nem szerzett jobban ér­vényt, az akkori nemzetgyűlés tagjait nem mente­síti ugyan minden szemrehányás alól, de vitán felül áll, hogy az Országos Iparegyesület hagyományaihoz híven minden lehetőt elkövetett a kézműipar érdekeinek vé­delmére. Ennek a memorandumnak néhány részletét, amelyek a kézművesipar vámpolitikai érdekeinek konklú­zióit tartalmazzák, a részletes indokolás mellőzésével ide­­ik­tatjuk.­­Különösen súlyos terhet jelent a fokozott vámvé­delem feldolgozó iparunkra és első helyen kézművesipa­­runkra nézve. Azok az argumentumok, amelyek a gyár­ipar körében a vámok felemelése mellett szólnak, nem alkalmazhatók a kézműiparra, amely pedig iparunk je­lentős részét képezi. Az 1910. évi satisztika szerint az ipari keresők 37 százaléka volt elfoglalva a 20-nál több segéddel dolgozó iparvállalatokban. Ennek alapján a kis- és kézműiparban elfoglalt iparosok számát 400.000-re tehetjük. Ha alapul vesszük a kézműipari kormánybiz­tosság becslését, amely az önálló kézműiparosok számát 215.000-re teszi, becslésünk helyessége nagyjából iga­zoltnak látszik. A 700.000 ipari kereső közül tehát 440.000-nek, azaz 65 százaléknak nem áll érdekében a vámvédelem fo­kozása. A kézmű- és kisipar érdekeit a magas vámvédelem nem szolgálja mindenekelőtt azért, mert a magas vám­védelem mesterséges eszköz, amely az üzemkoncentrá­ció fokozására vezet és ezzel kisebb önálló iparosok el­tűnését vonja maga után. Ez az üzemegyesítés nem áll egyenes arányban a termelés racionálisabbá tételé­vel. Nem a nagyobb üzem gazdaságosabb termeléséről van szó, hanem az üzemek által előállított gyártmányok kész produktummá való átalakításáról, aminek gazda­sági életünkre fontossága alig van, míg meggyorsítja azt a folyamatot, amely a kézműiparnak, kisiparnak a gyáriparral szemben való hátraszorításával jellemez­hető, amit pedig előmozdítani társadalompolitikai szem­pontból semmi esetre sem kívánatos, ha csak a ter­melés nagy érdekei nem fűződnek hozzá, ez az eset pe­dig nem áll fenn.­ Ez a­z indokolás világosan bizonyítja, hogy ami­kor az Országos Iparegyesület a vámtarifa előkészíté­sében nagy igyekezettel részt vett, elsősorban és min­den más érdekkel szemben a kézműipar érdekeinek vé­delmén fáradozott. S végül az egyes szakmák vámpolitikai érdekeinek tárgyalása után a memorandum ismét megállapítja ,hogy a kézművesipar érdekei nem vetettek kellőké­pen figyelembe a vámtarifa elkészítésénél, ennek nem ez érdekek védelmének gyengesége volt az oka, ha­nem az a körülmény, hogy a kormány által elfoglalt vámpolitikai álláspont, amelyen változtatni nem óhajtott, nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyek a kézművesipar érdekei szempontjából nélkülözhetetle­nek.­ Ami a fényűzési forgalmi adó kérdését illeti, ott még kevesebb gáncs érheti az Országos Iparegyesületet. Alig, hogy megjelent a fényűzési forgalmi adóról szóló törvény törvénytárunkban, még 1921. január 3-án, össze­gyűltek az Iparegyesületben az érdekelt ipartestületek és szakmai érdekeltségek, hogy azokkal a terhekkel foglalkozzanak, amelyeket az új törvény jelentett szá­mukra és az Iparegyesület az ugyanakkor összehívott széleskörű ankét alapján a pénzügyminiszterhez juttatta azokat a gravameneket, melyek a kézművesiparosság részéről jogosan ez adóval szemben támasztottak. S az­óta az Országos Iparegyesület volt talán az egyetlen ér­dekképviselet, amely épen azért, mert a kézművesipart sújtja leginkább a luxusadó, ezt a kérdést állandóan napirenden tartotta. Természetes tehát, hogy a rész­letek tekintetében a szakmai érdekeltségek álláspontja lehet csak irányadó, de a törvény általános része és az eljárási szabályok tekintetében a legnagyobb nyoma.

Next