A magyar irodalom története 3. (Budapest, 1978)
IRODALMUNK A FELVILÁGOSODÁS ÉS A MEGÚJULÓ NEMZETI MOZGALOM KORÁBAN (1772-től az 1820-as évekig) - A FELVILÁGOSODÁSTÓL A ROMANTIKÁIG (1795-1825) - A FELVILÁGOSODÁS ÉS A NÉPIESSÉG TALÁLKOZÁSA - 37. Csokonai Vitéz Mihály - Csokonai életútja 1795-ig
villámgyors felfogása, félelmetes memóriája, rendkívüli nyelvtehetsége tette lehetővé ezt a gyors haladást. Latinul már gyermekfejjel irodalmi szinten írt, verselt, korán megtanult olaszul, franciául, németül, görögül, ismerkedett az angollal, a héberrel, az arabbal és perzsával. Költészettan-tanára Háló Kovács József, maga is poéta ember, Aeneis-fordító, felismerte benne a költői tehetséget is. A gyönge alkatú, beteges, rapszodikus hajlamú, olykor éjszakai látomásoktól gyötört gyermeknek megengedteaz állítólag kolostorian rideg fegyelmű kollégiumban !) hogy két órával később jöjjön iskolába, s kötelező versírási gyakorlatot csak akkor készítsen, ha kedve tartja. Későbbi tanárai közül Fodor Gerzson, aki utóbb részese lett Martinovicsék mozgalmának, volt Csokonaira hatással. Igazi szellemi vezetője azonban az 1790 óta Hajdúhadházon élő Földi János lett. Az ő közvetítésével kezdett 1792-ben levelezésbe Kazinczyval. Ez eleinte elismeréssel írt tehetségéről, de valójában sohasem ismerte fel igazi nagyságát. Kisfaludyt, Kis Jánost magasan fölébe helyezte, ízléskülönbségek miatt mindinkább elidegenedett tőle. Csokonai viszont haláláig meleg, fiúi érzelemmel szerette. 1790 körül diáktársaival olvasó-társaságot szervezett. Nyelvek szerint egymás között felosztva tanulmányozták a nyugati irodalmakat. Az érzékeny fülű Csokonai az olasz nyelvet választotta; a kor olasz irodalmára jellemző idilli-pásztori műfaj, a manierista-rokokó ízlés állt akkor hozzá a legközelebb. Hatása később is meglátszik rajta: nem mindig szerencsésen, de a kifejezés könnyedségét, hajlékonyságát és báját, a tónus finomságát, a formák zeneiségét, a verselés roppant változatosságát — mindazt, ami addig a leginkább hiányzott a magyar poézisből — nem kis részben Tassótól, Metastasiótól, Guarinitől, Ariostótól tanulta. Szorgalmasan fordítgatott is tőlük. Az olasz mellett ebben az időben leginkább a 18. századi német költészetet forgatta. Nagyra becsülte Gessnert; Bürgert Kazinczy tanácsára már korán tanulmányozni kezdte, de Kölcsey teljesen alaptalanul próbálta őt bírálatában afféle Bürger-epigonnak feltüntetni. A pozitivista filológia izzadságos munkával rengeteg párhuzamos helyet kutatott fel Csokonai verseiben és a nyugati irodalomban. Ezek a párhuzamok az ókori klasszikusokkal, valamint Gessnerrel, Bürgerrel, Kleisttel, Matthissonnal, Salisszal és különböző jelentéktelenekkel valójában semmitmondóak. Az egyezések legtöbbször csak egyes motívumokra, fordulatokra terjednek ki, s ezek is alig köthetők egy-egy meghatározott szerzőhöz, mert az antikvitás, a rokokó, az anakreontika vagy a szentimentalizmus közös motívumkészletéhez tartoznak. Diákköri olvasottságáról — talán némi túlzással — csodákat szoktak beszélni. Valójában világirodalmi ismeretei nagy részét Eschenburg poétikai kézikönyvének példatárából szerezte. Bár ez a szöveggyűjtemény igen nagy terjedelmű s a szemelvényeket eredeti nyelvükön közli, az vall Csokonainál lángészre, ahogyan ebből az aránylag mégis csak szűk anyagból merített tájékozottságát szerves, a dolgok mélyére hatoló irodalmi műveltséggé tudta változtatni. Emellett alapos ismereteket szerzett a hazai és a világtörténelemben. Természettudományos érdeklődése — elsősorban Földi hatására — egész életén végigkísérte. Buzgón botanizált, akárcsak eszményképe Rousseau, s éppúgy mint ez, muzikális lélek, képzett zenész is volt. Jól klavírozott s valószínűleg maga is szerzett dallamokat.