A magyar irodalom története 3. (Budapest, 1978)

IRODALMUNK A FELVILÁGOSODÁS ÉS A MEGÚJULÓ NEMZETI MOZGALOM KORÁBAN (1772-től az 1820-as évekig) - A FELVILÁGOSODÁSTÓL A ROMANTIKÁIG (1795-1825) - A FELVILÁGOSODÁS ÉS A NÉPIESSÉG TALÁLKOZÁSA - 37. Csokonai Vitéz Mihály - Csokonai életútja 1795-ig

villámgyors felfogása, félelmetes memóriája, rendkívüli nyelvtehetsége tette lehetővé ezt a gyors haladást. Latinul már gyermekfejjel irodalmi szinten írt, verselt, korán megtanult olaszul, franciául, németül, görögül, ismerkedett az angollal, a héberrel, az arabbal és perzsával. Költészettan-tanára Háló Kovács József, maga is poéta ember, Aeneis-fordító, felismerte benne a költői tehet­séget is. A gyönge alkatú, beteges, rapszodikus hajlamú, olykor éjszakai láto­másoktól gyötört gyermeknek megengedte­­az állítólag kolostorian rideg fegyelmű kollégiumban !) hogy két órával később jöjjön iskolába, s kötelező versírási gyakorlatot csak akkor készítsen, ha kedve tartja. Későbbi tanárai közül Fodor Gerzson, aki utóbb részese lett Martinovicsék mozgalmának, volt Csokonaira hatással. Igazi szellemi vezetője azonban az 1790 óta Hajdú­­hadházon élő Földi János lett. Az ő közvetítésével kezdett 1792-ben levelezésbe Kazinczyval. Ez eleinte elismeréssel írt tehetségéről, de valójában sohasem ismerte fel igazi nagyságát. Kisfaludyt, Kis Jánost magasan fölébe helyezte, ízlés­különbségek miatt mindinkább elidegenedett tőle. Csokonai viszont haláláig meleg, fiúi érzelemmel szerette. 1790 körül diáktársaival olvasó-társaságot szervezett. Nyelvek szerint egymás között felosztva tanulmányozták a nyugati irodalmakat. Az érzé­keny fülű Csokonai az olasz nyelvet választotta; a kor olasz irodalmára jel­lemző idilli-pásztori műfaj, a manierista-rokokó ízlés állt akkor hozzá a legköze­lebb. Hatása később is meglátszik rajta: nem mindig szerencsésen, de a kife­jezés könnyedségét, hajlékonyságát és báját, a tónus finomságát, a formák zeneiségét, a verselés roppant változatosságát — mindazt, ami addig a legin­kább hiányzott a magyar poézisből — nem kis részben Tassótól, Metastasiótól, Guarinitől, Ariostótól tanulta. Szorgalmasan fordítgatott is tőlük. Az olasz mellett ebben az időben leginkább a 18. századi német költészetet forgatta. Nagyra becsülte Gessnert; Bürgert Kazinczy tanácsára már korán tanulmá­nyozni kezdte, de Kölcsey teljesen alaptalanul próbálta őt bírálatában afféle Bürger-epigonnak feltüntetni. A pozitivista filológia izzadságos munkával rengeteg párhuzamos helyet kutatott fel Csokonai verseiben és a nyugati irodalomban. Ezek a párhuzamok az ókori klasszikusokkal, valamint Gessnerrel, Bürgerrel, Kleisttel, Matthis­­sonnal, Salisszal és különböző jelentéktelenekkel valójában semmitmondóak. Az egyezések legtöbbször csak egyes motívumokra, fordulatokra terjednek ki, s ezek is alig köthetők egy-egy meghatározott szerzőhöz, mert az antikvi­tás, a rokokó, az anakreontika vagy a szentimentalizmus közös motívumkész­letéhez tartoznak. Diákköri olvasottságáról — talán némi túlzással — csodákat szoktak beszélni. Valójában világirodalmi ismeretei nagy részét Eschenburg poétikai kéziköny­vének példatárából szerezte. Bár ez a szöveggyűjtemény igen nagy terjedelmű s a szemelvényeket eredeti nyelvükön közli, az vall Csokonainál lángészre, ahogyan ebből az aránylag mégis csak szűk anyagból merített tájékozottsá­gát szerves, a dolgok mélyére hatoló irodalmi műveltséggé tudta változtatni. Emellett alapos ismereteket szerzett a hazai és a világtörténelemben. Termé­szettudományos érdeklődése — elsősorban Földi hatására — egész életén végigkísérte. Buzgón botanizált, akárcsak eszményképe Rousseau, s éppúgy mint ez, muzikális lélek, képzett zenész is volt. Jól klavírozott s valószínűleg maga is szerzett dallamokat.

Next