Magyar Jövő, 1946. április (45. évfolyam, 66-86. szám)
1946-04-26 / 84. szám
VOL. XLV ÉVFOLYAM Demokratikus, antifasiszta napilap. — A Democratic, Anti-Fascist Daily. “Re«xit«r€d ms Second Class Matter May 10, 194S, at the Pott Office at New York, N- Y., under the Act of March 8, 187t" NO. 84 SZÁM NEW YORK, N Y. APRIL 26, 1946 FRIDAY Károlyi Mihály fogja vezetni a magyar békedelegációt? Május 1-re érkezik vissza 27 éves emigrációjából Budapestre a magyar demokrácia nagy harcosa.— Magyarország miniszterelnöke a fogadóbizottság élén. — Párisban tárgyalni fog Károlyi a magyar békekötésről LONDON. — Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság elnöke, véget vet 27 éves emigrációjának és hazatér Magyarországra. A magyar demokrácia nagy harcosa, mint diplomata teszi meg az utat a rendelkezésére bocsátott repülőgépen. Tervek szerint hazatérése idején több helyen megszakítja útját. Az első állomás Páris, ahol Károlyi Mihály a most folyó ------------------------------------------- maiban lévő négyhatalmi konferencia diplomatáival tárgyalni fog a magyar békeszerződés ügyében. A magyar kormányhoz közelálló körök szerint Károlyi Mihály lesz a nyáron megtartandó békekonferencián a magyar békedelegáció vezetője. A magyar politikai életet is felvillanyozta Károlyi Mihály hazatérésének híre. Budapesti fogadtatására külön fogadó bizottság alakult Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével, amelyben a demokratikus Magyarország politikusainak legelőkelőbbjei foglalnak helyet, így Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás helyettes miniszterelnökök, Kőváry László,Budapest főpolgármestere, Bölöni György és Veress Péter nemzetgyűlési képviselők, Bőhm Vilmos, stockholmi magyar követ és mások. Mivel Károlyi Mihályt a demokratikus magyar parlament tagjává választotta, a képviselőház, Varga Béla házelnök vezetésével külön fogadó bizottságot küld ki Károlyi Mihály fogadtatására, aki néhány napi bécsi tartózkodás után előreláthatólag május 1-én érkezik Budapestre. TISZTI RABLÓBANDA HERDÁLTA EL AZ AUSZTRIÁBA BOLTOi JAVAK ISZÍT BUDAPEST. — (A Szabad Nép Írja:) Amit kivittek a nyilasok, szétlopták a nyugatra távozott tisztek és az osztrák lakosság — ebben a mondatban foglalható össze, hogy milyen felháborító módon tűnik el a “külföldre telepített” magyar nemzeti vagyon. Megviselt arcú, szakadt ruhájú, most érkezett hadifoglyok nagyobb csoportja jött fel a Szabad Néphez, hogy a szemtanuk hitelességével elmondják: hogyan loptak a nyugatra menekült tiszt és törzstiszt urak, miközben a fegyelmük alá kényszerített magyar legénység koldulni volt kénytelen. A váci utász tanonciskola mintegy 120 növendéke még decemberben ment ki az országból. Egész Aschachig gyalogoltak, keményen kellett dolgozniok, enni alig kaptak. Március végén, amikor a front közeledett, Zechmeister ezredes több törzstiszttel és azok családjával lefoglalt két uszályt és az utásztanoncokkal Passau felé hajózott. A tanoncok itt rakták szekerekre a tiszt urak holmijait. Volt olyan tiszt, akinek két szekérre valója is volt. A tisztek lopnak, a legénység koldul Tíz ember közül azonban csak öt dolgozhatott, a másik öt kodulni ment a dolgozók számára, mert a tisztektől nem kaptak enni. Aztán jöttek az amerikaiak. A tisztek civilbe öltöztek és elvegyültek az osztrákok között, a legénység pedig három napi fogság után visszagyalogolt Aschachba a műszakiakhoz. Azt hitték, hogy itt jó dolguk lesz, "hiszen tíz magyar hajó volt ott megrakva. Itt tudták meg, hogy a hajókat megrohanta az osztrák lakosság és ki hogy bírta, hátizsákon, szekérrel, kocsikkal hordták el az uszályok raktárainak tartalmát. A rablás vezetői magyarok voltak. A kincstári holmikat, bakancsot, talpbőröket, bőrruhákat, csizmákat elcserélték élelmiszerre az osztrák lakossággal. Mindent elloptak, ami elmozdítható volt. Papp százados úr két hatalmas deszkahasítógépet eladott egy osztrák gazdának két marháért. Értékes villamos motorokat vittek el és kínálták fel egy-két kiló szalonnáért. KERÜLETI LAPKONFERENCIÁK CHICAGÓBAN ÉS BEÍROM Chicagóban Komlós Imre, Detroitban Rákosi Sándor tesz jelentést május 5-én Május 5-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a chicagói és detroiti kerületek Magyar Jövő lapolvasó konferenciát tartanak. Chicagóban a kerület minden városának, aktív lapolvasóinak és IWO delegátusok, osztályvezetők bevonásával 1632 Milwaukee Ave. alatt, a második emeleten lesz a konferencia. A központ részéről a jelentést Komlós Imre teszi meg. Illinois, Wisconsin, Inc. és Mo. lapkezelőit, aktív lapembereit és az IWO osztályok tisztviselőit és delegátusai okvetlen megjelenését ezután is kéri a Lapbizottság. A konferencia Detroitban ugyancsak május 5-én, délután 2 órai kezdettel a Református Egyház alsó nagytermében (West End és Vanderbilt Ave. sarkán) lesz. Előadó: Rákosi Sándor. Az előadás tárgya: Magyarország, a Segélyakció és a Magyar Jövő. Minden detroiti aktív lapembert elvár a Lapbizottság. Tiszti paradicsom Vörös ezredes tábora (egyébként Vörös volt a “Hazavitel! kormánybiztos”) a tiszteknek valóságos paradicsoma volt. Jól éltek az öszszelopott holmikból, de ha véletlenül lerongyolódott közkatona vagy levente vetődött a táborba, az nem kapott semmit. Az amerikaiak parancsot adtak, hogy rakják be vagonokba az árut, mert Linzbe akarják szállítani. A magyar legénység megrakta a vagonokat és éjjelre az áru eltűnt. Az osztrák lakosság minden széthordott. Rágalmazó “jegyzőkönyv” Nemrégiben ért haza ez a csoport amely szemtanúja volt az Ausztriában történt rablásoknak. De a tisztek ottmaradtak. Ott maradt Csalány Ferenc ezredes, Sziklai József alezredes (az anyaggyűjtő bizottság elnöke), Ladics György, dr. Papp József. Ezek az urak, akik a magyar javakat csáki szalmájaként kezelték, úgynevezett jegyzőkönyvet juttattak el az Elhurcolt Javak Kormánybiztosságához “az 1945 évi november hó elsején az Achachi magyar anyaggyűjtő bizottság raktárainak és az azokban gyűjtött magyar anyagnak az amerikai megszálló erők parancsnoksága részéről történt kényszerhatás alatt való elhagyása tárgyában.” A jegyzőkönyvben az amerikaiakat akarják befeketíteni és így akarják palástolni tolvajlásaikat. Készülődés Május elsejére A világ minden országában lázasan és lelkesen készülődnek a munkásság nagynemzetközi ünnepére, Május elsejére. Moszkvában a Kommunista Párt központi bizottsága ötvenkilenc május elsejei jelszót tett közzé terjesztésre. Az egyik üdvözli a tartós békéért dolgozó népeket és a békeszerető országok közötti együttműködésre buzdít. Egy másik a fasizmus megsemmisítésére, a reakciósok és fasiszta maradványok leleplezésére szólít fel. Az ötödik slogan azt mondja: “Az új háborúk gyújtogatóit jól tartsátok szemmel, a nemzetek békés életét ezek veszélyeztetik. Óva vigyázzatok a békére, amit kivívtunk.” New Yorkban a tüntető csoport és alcsoport vezetői, a főmarsallok és marsallok, külön gyűlést tartanak a Nincs nagy nézeteltérés a magyar béke ügyében Olaszország után a Magyarországgal való békekötést fogja tárgyalni párisi konferencia PARIS. Két világrész tekintete csügg a történelmi Luxenburg kastélyon, ahol a négyhatalmi konferencia most kezdődött meg. A zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokról kiérkező hírek szerint a magyar békekötés ügye egyik főbb pontja a konferenciának és Olaszországgal kötendő békekötés feltételeinek megbeszélése után közvetlen a magyar békefeltételek tárgyalását veszi tárgyalásra a négy nagyhatalom megbízottjai. A Magyarországgal kötendő béke, beavatott diplomáciai körök véleménye szerint, csupán kisebb problémák megvitatását igényli. Ha a magyar békekötés alapelveiben a négy nagyhatalom megegyezik, akkor a más négy volt csatlósállamal kötendő békeszerződéssel együtt 21 más nemzet képviselőiből álló konferencia elé terjesztik a Magyarországgal és a többi volt csatlósállamokkal kötendő békeszerződést és mintegy 2-3 hétig tartó újabb konferencia után kerül a sor a tényleges béke megkötésére, amely június közepe előtt nem várható. • A párisi konferencián az amerikai delegációt Byrnes külügyminiszter vezeti és tagjai Connally és Vandenberg szenátorok, továbbá a Francoval és Petain Vichykormánnyal tárgyaló James C. Dunn. A Szovjetunió delegációját Vyacheslav M. Molotov külügyi népbiztos vezeti és tagjai között van Andrei Vishinsky helyettes külügyi népbiztos és V. G. Dekanozov külügyi államtitkár. A francia sajtó rendkívül sokat foglalkozik a csatlósállamokkal kötendő béketárgyalások előkészítő konferenciájával. A reakciós körökből eredő suttogókampány szerint az amerikai és a brit delegáció “keményen” fogja kezelni a Szovjetuniót és Tripolisz volt olasz gyarm megszerzése iránti szovje követelés “nagy visszatetszést” keltett reakciós körök szerint. 100 ezer nácinak koncentrációs tábor Bajorország “nácitalanító” minisztériuma 100 ezer náci számára kér koncentrációs tábor építésére engedélyt a Katonai Kormányzattól. Jó jel, ha beváltják. tüntetés rendjének tökéletes megszervezésére. Szervezők megafonokon tartanak beszédeket az ebédidő alatt az utyjákon tolongó munkások és alkalmazottak előtt és elmondják a május elsejei tüntetésen való részvétel fontosságát, amely ebben az évben rendkívüli nagy. KÍNAI DEMOKRATÁK ELLENZIK CSIANG AMERIKAI KÖLCSÖNÉT WASHINGTON. Az amerikai kormányt arra kérték fel a kínai demokraták, hogy mindaddig, amíg nem sikerült Kínában képviseleti kormányt alakítani, ne adjanak Csiang Kai Sheknek semmiféle kölcsönt és semmiféle segítséget. Ez a felkérés 500 szavas kábelsürgöny formájában érkezett meg az Adolph J. Sabath, illinoisi demokrata képviselő vezetése alatt működő kongresszusi bizottsághoz, amely “a béke megnyerésért” indított mozgalom irányítója. A sürgönyt Csang Lan elnök és a mérsékelt kínai demokratikus liga 26 vezetője írták alá.. Csang annak a kínai delegációnak volt tagja, amely az Egyesült Nemzetek san franciscoi gyűlésén szerepelt egy évvel ezelőtt. Ezeknek a középúton járó kínaiaknak véleménye azért bír oly különös jelentőséggel az adott pillanatban, mert hír szerint most folynak a tárgyalások a Kínának adandó két billió dolláros kölcsönről. A kínai üzenet lelkes helyesléssel emlékezik meg a béke megnyeréséért indított mozgalom hat alapelvével és idézi amerikai kongresszusi tagok kijelentéseit, melyek szerint “támogatjuk összes szövetségeseinknek nyújtandó kölcsönök gondolatát, az ellen azonban tiltakozunk, hogy fegyvereket é£ muníciót szállítsunk nekik polgárháborúra vagy népeik legázolására.” Majd a jelenlegi zavaros kínai helyzetre térve, a sürgönyszöveg hangoztatja, hogy Kínában még távolról sincs demokrácia és “ilyen körülmények közt minden érdemleges amerikai segítség az eredeti elgondolással teljesen ellenkező célt szolgálna.” MORGENTHAU SZERINT KATASZTRÓFÁT MENT AZ ÁRSZABÁLYOZÁS MEGSZŰNTEM NEW YORK. — Henry Morgenthau, akinek évtizedes múltja az Egyesült Államok pénzügyeinek élén a legelsőrangúbb betekintést engedett Amerika pénzügyi viszonyaiba, az elmúlt napon rádióbeszédet tartott, amelyben arra figyelmeztette az amerikai népet, hogy a monopolisták kis csoportja az OPA megszüntetésével egy olyan gazdasági káoszba taszítja az országot, amely a Gerald Smith és Father Coughlin-féle demagógok kezébe juttatja az államhatalmat. A harmincas években már egyszer majdnem megtörtént ez, de akkor FDR útját állta a demagógok hatalomra jutásának. Most azonban újra itt a veszély és ha a szenátus és vagy az elnök meg nem semmisítik az OPA törvényt, akkor az árak gyors emelkedése után következő gazdasági összeomlás a legnagyobb nyomorba taszítja az országot. Nagyhatású beszéde végén Morgenthau arra hívta fel az amerikai népet, hogy mennél tömegesebben tiltakozzanak az OPA javaslatnak a képviselőház által elfogadott szövege törvényerőre való ervselkedése ellen. I» ['Tüntetés New Yorkban az OPA érdekében NEW YORK. — Nagyarányú tünteést tartott New Yorkban a Union Squaren az OPA megmentése érdekében a Kommunista Párt. A több, mint ötezer személy részvételével tartott nagygyűlésen John Williamson, a párt titkára kijelentette, hogy a nagy üzleti érdekeltségek és árszabályozás megszüntetésével nemcsak belső gazdasági krízist akarnak előidézni, hanem az anyagilag tönkretett munkásosztályt annyira tönkre akarják tenni, hogy zavartalanul láthassanak neki a Szovjetunió elleni támadás előkészítésének. T Szabadlábra helyezik Fritz Kuhnt ?! HEIDELBERG. —Az amerikai bundisták vezérét Fritz Kuhnt, szabadon bocsájtják a németországi koncentrációs táborból. 1939-ben börtönre ítélték, mivel a bundisták pénzét lányokra költötte, a múlt év szeptemberében Németországba deportálták. Szabadon bocsájtását azzal indokolják, hogy többé “nem veszélyes” az amerikai zónában. Partizánkongresszus NEW YORK, ONA. — A BBC itt felfogott német nyelvű hírszolgálata jelenti, hogy nemsokára Prágában összeül a partizánok kongresszusa. A kongresszusra Oroszország, Jugoszlávia, Spanyolország, Románia és Olaszország fognak delegátusokat küldeni. --------—__ MILÁNÓ. — A San Vittore börtön 3.500 foglyai fellázadtak, 2 ezer rendőr tudta csak elfojtani a lázadást. A foglyok több mint harminc rendőrt fogtak és tartottak túszként. 2 rendőr és hat fogoly életébe került a rend. ----------------- A Magyar Jövő is ki van állítva Roosevelt elnök otthonában, Hyde Parkban, amely most már nemzeti ereklyévé vált. A nagy elnök halála tán lapunk több számban méltatta hervadhatatlan érdemeit. A Common Council for American Unity összegyűjtötte az idegennyelvű sajtó idevonatkozó kiadványait és azokat kiállításra helyezték a Hyde Parkban. A FRANCA ÜGYET TÁRGYALTAK A TANÁCS CSÜTÖRTÖKI ÜLÉSÉN NEW YORK, Hunter kollégium. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa csütörtök délutáni gyűlésén két javaslattal foglalkozott a nemzetközi békét veszélyeztető fasiszta Spanyolországgal kapcsolatban. Az egyik a lengyel határozat, amely Franco uralmát a világbiztonság veszélyének nyilvánítja és felszólítja a U. N. azon tagjait, amelyek még diplomáciai kapcsolatokat tartanak fenn Francoval, hogy azonnal szakítsák meg azokat. A másik javaslat az Ausztrália által benyújtott módosítás volt, amely szerint a Biztonsági tanács albizottságot állítfel, amely a spanyol helyzetet kivizsgálja és azután indítványt terjeszt a Tanács elé a további eljárás tekintetében. , , Az április 17én és 19-én lezajlott viták folyamán a Tanács tagjai már leszögezték álláspontjukat a lengyel határozat dolgában és 7 szavazattal 4 ellenében ellene foglaltak állást, vagyis a megbékéltetési politikát javasolták Franco érdekében, előrelátható volt, hogy az elodázást szolgáló és hosszas kivizsgálásba menekülő javaslatot fogják elfogadni. Az angol kormány és a Truman-kabinet tart csak fen a Biztonsági Tanácsban képviselt országok közül diplomáciai kapcsolatokat Francoval, ezek az egész idő alatt hajlandóknak mutatkoztak ezeket a kapcsolatokat továbbra is fentartani. ♦ LEGÚJABB ♦ magyarországi hírek Az Egyesült Nemzetek elé akarják vinni a csehszlovákiai magyarok ügyét LONDON. A budapesti rádió újból vádat emel Csehszlovákia ellen, amely “folytatja az ott élő 750 ezer főnyi magyar kisebbség üldözését”. A budapesti rádió szerint “az ügyet az Egyesült Nemzetek elé kell vinni döntés végett!” Hajsza a fekete húspiac hiénái ellen NEW YORK. — A város fekete húspiaca búvóhelyekre menekült, mihelyt a rendőrség riadó osztagai és a vásártéri felügyelők munkához láttak. A fogyasztók szervezeteinek delegátusai, valamint a szakszervezetek emberei útbaigazítást adtak, hogy a manhattani és bronxi nagykereskedőkre alkalmas pillanatban lecsapjanak. Meg nem erősített hírek szerint a “fekete” húsáru nagy részét még az éjszaka folyamán kiszállították. A razziák eredményeképen a hús nagyobb tömegekben érkezett a város mészárszékeibe. Meyer Stern, az egyesült húsmunkások CIO szakszervezetének igazgatója, kijelentette, hogy a nagyobb húsfeldolgozók újra megkezdték működésüket, mivelhogy a feketepiac — nem lévén ki vásárolja fel az árut —kénytelen volt becsukni. Az elmúlt Vörösnek nevezi Wallacet Rankin WASHINGTON. — John E. Rankin, az “Amerikaellenes Bizottság” vezetője felhívta Truman elnököt, hogy bocsássa el állásából Wallace kereskedelmi minisztert, mivel az együtt dolgozik a CIO Politikai Akció Bizottságával, amely szerinte a “kommunista front mozgalomnak egyik szervezete. Ugyanakkor Wallace figyelmeztett, annak megakadályozására, hogy a Rankin féle elemek kerüljenek többségbe a következő választáson. A magyar főkonzulátus ,New Yorkban április 28-tól kezdve állandó helyiségében, 37 Wall Street (Room No. 2012) cím alatt található. Telefonszáma HArbor 2-1092. Hivatalos órák 10—3-ig, szombaton 10—12-ig, hetekben ezek a húsgyárak üzemképességük 15 százalékával dolgoztak.