Magyar Jövő, 1950. március (49. évfolyam, 40-62. szám)

1950-03-17 / 52. szám

inscription Rates: USA, Canada $9.00 one year, $5.00 half year, $3.00 rree months. N. Y. C., So. America, Mexico, Cuba $10.00 one year 5.50 half year, $3.00 three months. — Europe, Australia, Africa, Pales­tine $12.00 a year, $7.00 half year, $4.00 three months: Entered as Second Class Matter Sept. 12, 1947 at the Post Office of New York, N. Y. under the Act of March 1879. Magyar Jövő HUNGARIAN DAILY JOURNAL Published Daily, except Sunday, Monday and certain Holydays by the HUNGARIAN DAILY JOURNAL ASSOCIATION, INC. 9 East 16th Street, New Y'ork 3, N. Y. — Telephone: ALgonquin 4-0397 •Oltor; ZOLTÁN DJEAX. Manager: ALEX ROSNXK 156 millió dolláros profit - 2 cent órabérvágás Sem Amerikában, sem másutt nem volt még példa arra,­ogy egy cég egy esztendő leforgása alatt olyan kolosszális­rofitot csinált volna, mint az amerikai monopóliumok egyik egnagyobbika, a General Motors. Ez a cég, amely csak né­­hány héttel ezelőtt kényszerítette munkásait arra, hogy két­­entes órabérlevágást fogadjanak el (amelybe az autómán­­kások nevében Reuther már előzőleg beleegyezett, amikor dláí­ta az ‘escalator’ béregyezményt) 12 hónap alatt 656 millió 434 ezer dollár TISZTA HASZNOT csinált. A General Motors e fantasztikus profithalmaza élel­enyt vet az amerikai imperializmus számos belső és külső problémájára. Még a legelmaradottabb munkás is meg fogja érteni ebből, jobban mint bármilyen nemzetgazdasági elmé­­eti leckéből, hogy a tőkés rendszerben könyörtelenül folya­matban van a dolgozók abszolút és relatív elszegényedése. Ugyanakkor, amikor Amerika legnagyobb ipari üzeme a kapitalizmus történelmének legnagyobb profitját csinálja (az előző évit is beleszámítva a GM profitja több mint EGY BILLIÓ DOLLÁR!) ugyanakkor a munkásoknak a puszta megélhetéshez szükséges bérét két centtel vágják! A tőkés rendszer fizetett bérencei, éppúgy mint egyes elmaradt gondolkozású, félrevezetett munkások persze azt hajtogatják, hogy ne törődjünk a GM profitjaival, nemde a GM munkásai magasabb fizetést kapnak, mint a világ bár­mely más országának munkásai! Átlagos heti bérük 64 dol­lár körül mozog.­­ Arról persze nem beszélnek az ilyenek, hogy ez a bér a fennálló árak mellett a munkásnak csak ép arra elégséges, hogy fenntartsa magát és családját. Arról nem beszélnek, hogy ezt a bért is csak az amerikai munkásosztály legjob­ban fizetett rétege kapja. De forduljon csak elő betegség a családban, vagy kelljen a munkásnak sztrájkba lépni és né­hány hét múlva legtöbbjük a nyomor közvetlen szélén talál­ja magát. Arról nem beszélnek az ilyenek, hogy az egész autóipar prosperitása a hideg­háború inge alapján nyugszik, hogy ha a nehéziparban van is még munkaalkalom, de Ame­rika városainak utcáit ma már közel hatmillió munkanélküli járja. A GM 656 milliós szuperprofitját ennek a hatmillió amerikainak válságos helyzetével és tízmillió más nyomorgó heti 10—20 dolláros jövedelmen élő dolgozó helyzetével kell összevetni és megítélni. Különös véletlenség volt az, hogy amikor az amerikai monopóltőke vezető szócsöve, a N. Y. Times beszámolt a GM irtó profitkimutatásáról, közvetlenül mellette Flanders sze­nátor sürgetését közölte az atomháborúra való felkészülés­ről. Valóban a GM profit kimutatása és a világot fenyegető atomháborús veszély között sok kapcsolat van. A háborús veszélyt az ezektől a szuper monopóliumoktól irányított és befolyásolt Truman politika hozza a világra. A monopolis­ták tudják, hogy ilyen aránytalan és embertelen profitot csak egy olyan közgadaság tud számukra biztosítani, amely a HÁBORÚRA VAGY A HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜ­LÉSRE VAN BERENDEZVE. Tudják, hogy ha a kolosszá­lis amerikai ipar a pusztítás fegyverei helyett a köz­szük­­ségleti cikkek tömegét gyártanák, akkor azt csak a Szovjet­unióval és a népi demokráciákkal való kereskedelem és a munkások reálbérének jelentékeny felemelésével tudnák piacra venni. És ők egyiket sem akarják. Ezért kell nekik a hideg­háború, amely egyre nyilvánvalóbban és rohamosab­ban fajul el a végső katasztrófa irányában. Ezekre kell gondolnunk, amikor a GM fantasztikus pro­fitkimutatását olvassuk. A TRUMAN DOKTRÍNA MÉLTÓ SZÓSZÓLÓJA Az amerikai horthyisták, válogatott reakciósok, ébre­dők, volt nyugatosok a State Department áldásával ünne­pélyt rendeztek a new yorki Kossuth szobor előtt március 11-én. Több new yorki egylet vezetője ‘üzenetet’ küldött Magyarországba a Voice of America rádión át, amelyben Magyarország felszabadítását helyezték kilátásba. Nem ér­dektelen megjegyezni, hogy ezek az urak, addig, amíg Ma­gyarországon Horthy fasiszta rendszere volt uralmon, soha­­­ sem üzentek rádión vagy más után és sohasem készültek Magyarországot felszabadítani. Pont most akarják ‘felsza­badítani’, amikor a grófok 5 millió hold földjét felosztották 640,000 földnélküli magyar között és amikor az összes gyá­rak igazgatóságában munkások ülnek. No, de nem is erről akarunk jelenleg írni. Majd sorra kerül az is. Most csak az egyik “üzenő” úr kijelentéséhez akarunk hozzászólni. Ez az ur (akinek családját a Horthy rendszer kiirtatta a nácikkal) eként üzent: “Mi tudjuk, hogy minket ide a szabadság drága föld­jére az Úr Isten vezérelt.” Mituán mi tiszteljük mindenki vallásos meggyőződését, nem vitatjuk az amerikai bevándorlás ilyeténvaló jellemzé­sét. Csupán azt furcsáljuk, hogy kétmillió magyar idejövete­lének a gondviselés akaratával való kapcsolatbahozatalát pontosan egy olyan illető, teszi, akiről mindenki tudja, hogy idejövetelének az Úristen vezérletén kívül nagyon sürgős és nagyon anyagias, állítólag a bírósággal és váltóhamisítással kapcsolatos okai voltak. Meg kell adnunk, a State Department és az Amerika hangja megtalálta azt az amerikai magyart, aki méltó ki­fejezője és megtestesítője a Truman Doktrína és a Project X magas erkölcsiségének. Ennél különbet magunk sem ajánlhattunk volna nekik. " A zsák megtalálta a foltját ... MAGYAR JÖVŐ (Hum­arian Daily Journal Új nótát dalol a velencei gondolás Velence, a romantika, a Szent Márk-téri galambok vá­rosa, mintha teljesen megvál­tozott volna. A szokásos me­leg napsugár is eltűnt és a hóvihar sötét felhői borítot­ták be az adriai tenger fölötti azúrkék eget. S valóban rö­vid idő alatt nyolc incses hó, kemény, északi hó borította be a dögék hires városát. A szél dobálta a kikötött gon­­­­dolákat és bizony csak Ve­lence nehéz terheket vivő gondolái merészkedtek ki a viharverte csatornákba. A hózivatar lelassította a váro­si élet pulzusát. Mintha aludt volna Velence... A járkálást megnehezítet­ték a síkos utcák, mert mér­földeket lehet járkálni Velen­cében, annak dacára, hogy a város apró szigeteken épült, melyeket vagy 80 híd köt össze. Legalább 150 csatorna, a város főutcái bonyolítják le a forgalmat. Velence villa­mosai, a hajók, a gondolák. Az utasnak, a járókelőnek nem kell félnie a rohanó au­tomobiloktól. Az emberek sorban állnak, legtöbben lenge nyári öltözet­ben, szandálokban a szeles idő­ dacára. Mintha csak New York lenne. Ezek is a város munkanélküliei, akik a szo­katlan hőhullás következté­ben egy napi munkához jut­nak. Vágják csákányaikkal a jeget, takarítják a havas ut­cákat. Uj idők, uj jelszavak Velencében A márványpaloták, a há­zak telve uj jelszavakkal, uj plakátokkal. Szinte mutatják az elmúlt néhány év történe­tét. Akad egy-egy plakát, mely a királyt, vagy a pápát élteti, de bizony túlnyomó többségben a munkanélküli­ség, a parasztproblémákról beszél és gyűlésekre hívja Velence dolgozóit, a kommu­nista párt vezetése alatt. Ve­lence polgármestere kommu­nista. A kommunista polgár­­mester tartja üléseit a dogok régi pompás keleti márvány­palotájában, melyek valaha a velencei köztársaság korá­ban az Adriát uralták. Az egyik plakát a Breda vasgyár gyűlésére hívta a munkásokat, ahol a polgár­­mester is beszélni fog. A Bre­da az olasz acéltröszt egyik gyára, nemzetközi kartell ösz­­szeköttetéssel. A Marshall­­terv itt is, mint Franciaor­szágban, tönkretette a nehéz ipart. A Breda műveket is ezárta és a munkások ezreit dobta az utcára, az éhség, a nyomor karjaiba. Háború és a munkanélküliség A munkanélküliség mint vaami mély seb eszi az olasz nép vérét. Ez és a háború veszélye Olaszország két leg­nagyobb problémája. Az olasz nép szinte elkeseredett fohá­sza “kenyér és béke.” Ez a lüktető erő minden plakáton, amire az ember tekintete esik. Az olaszok, amint Ameri­kában is tudják, pernek ker­tészek. Sehol a világon szebb főzelékféléket nem látni, mint Velencében. Van ott minden, amit szem-száj kíván, mint ahogy azt az egyik mellettem álló viharvert arcú munkás megjegyezte, — úgy látszik észrevette, hogy amerikai va­gyok, — “csak pénz nincs,” mondotta, “amivel megve­gyük.” Beszélgetésünk során kiderült, hogy a Breda vas­gyár egyik munkása volt. Betértünk az egyik, Velen­­cében oly gyakori bormérés­be és egy kis itóka mellett el­beszélgettünk. “Több, mint 20 évig dolgoz­tam a Breda acélműhelyében, most Samu Bácsi (Uncle Sam) az utcára dobott,” mon­dotta keserűen új ismerősöm, “gyermekeimmel, asszonyom­mal együtt éhezünk.” “Miért éppen Amerikát okolja a bajaiért?” kérdez­tem. “Amerika népe azt nem tudja, hogy a Breda gyár a világon van.” „“Nem is Amerika népéről beszélek,” mondja az olasz munkás, “Jól ismerem őket, két évig Brownsville, Penn­sylvaniában dolgoztam velük, jó emberek azok, de a trösz­tök azok, akik tönkre tették iparunkat. Azt akarják, hogy mindent Amerikától vásárol­junk. Kályháikat, lapátokat, autókat és repülőgépeket. Ez a mi Breda gyárunk hatal­mas gépeket készített. Len­gyelországnak és a Szovjet­uniónak is dolgoztunk. Nagy rendelésük állandó munkát adott részünkre. A Marshall­­terv mindezt megölte, több mint 7 billiós rendelést nem szállítottak. Most is dolgoz­hatnánk rajta. Hajógyáraink építettek, ez is megszűnt.” “Tudja mi történt halipa­runkkal,” folytatta,­­ “a mi rongy kormányunk, Wall Street bábja, Titóval egyez­séget kötött és most eltiltják halászainkat a jugoszláv par­tok mentén az Adriai tenger­ben való halászástól. A halak raja éppen azon a környéken szalad, most halászaink is éheznek, a kannázó gyárak is megálltak. Tudja régente ra­gályok pusztították népün­ket, de nem öltek meg soha annyit Velencében, mint a­­mennyit a Marshall-terv ki­végez. Barátom,” mondta, “ha visszamegy, mondja meg Amerikának, hogy gyűlölni kezdjük őket. Először van ez életünkben. Egy olasz sem fog harcolni Oroszország el­len. Mondja meg nekik, hogy én, Roberto Ugolini, velencei acélmunkás, azt üzenem, hogy mint partizán harcoltam tár­saimmal a nácik ellen, és ha újra háború tör ki, újra a hegyekbe megyek, újra har­colni fogok, de ezúttal Wall Street ellen.” A kenyér és a béke dala Mintha Roberto Ugolinit hallanám Európa minden or­szágában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában. A gyárakban, a bányákban, az üzemekben és villamosokon. Azt beszélik a katonák, a ten­gerészek. Azt írják az újsá­gok, azt beszélik a parlamen­tekben. Európában mindenki tudja, hogy nem fognak har­colni a Szovjetunió ellen. Sok baj van Európában. Kevesebb étel jut az emberek­nek, mint Amerikában, de az­ért valahogyan sokkal nyu­­godtabbak. Valahogyan nem félnek a háború, kitörésétől, talán mert tisztában vannak vele, hogy nem fognak har­colni még egy háborúban. Az ember megáll Velencé­ben a Rialto hídnál, ahol a kereskedők tolongnak. Végig néz az ősrégi márványpalotá­kon, amelyekben Velence gaz­dag polgárai laknak. A már­vány lépcsők levezetnek a vízig, hogy beszállhassanak a gondolákba. A paloták háta mögött kiszürkülnek a mun­kások viskói. Ezek még min­dig a középkorból maradtak vissza. Itt álltak még mielőtt Columbus elindult felfedező útjára. Háborúk, reformok, forradalmak dúlták szét a vi­lágot, de a munkások most is viskókban laknak Franciaor­szágban, Olaszországban és Angliában, majdnem az egész Európában. Lakóhelyeik mu­tatják, mily keveset nyert életszínvonaluk több 100 éven keresztül. Havazik Velencében. Áll­nak a gondolások. Csak nehéz terheket cipelő gondolák jön­­nek-mennek. Viszik az élel­met, szállítják a gépeket. Nekti könnyű egy ilyen gondolán evezni, ha vagy 10 nehéz mo­tort szállít. Egy öreg, viharvert arcú gondolás kormányoz egy ilyen motorokkal teli csónakot. Könnyű kabátkáján átsüvít a vihar szele. Fehér haja messziről látszik. Mellette áll egy fiatal, napbarnított arcú magas, sovány ifjú, talán az unokája, ő sincs jobban öl­tözve az idősebbnél. Ki tudja honnan jönnek, ki tudja mer­re mennek? Talán éppen az általános sztrájkról jönnek, amit a sztrájkban álló mode­­nai munkások legyilkolása miatt hívtak a munkások. A gondolás dala most is szép, az olasz nép romanti­káját tükrözi vissza. Mégis új szavakat, a ma érzelmeit teszi bele a nép. A gondolás és unokája új patát dalol, a kenyér és a béke dalát. A MAGYAR HÁBORÚS ÉS NÉPELLENES BŰNÖSÖK­­­­ (A nevek mellett zárójel­ben feltüntetjük a körözöt­tek tartózkodási helyét.) (Folytatás) Bodnár Lajos (ismeretlen), tanító, 1916 május 21-én Haj­­d­ú­b­öszörményen született. Atyja Bodnár Bálint, anyja Kocsis Zsófia. Mint munkás­­századparancsnok alárendelt­jeivel szemben kegyetlenke­­dett. Bödök István (ism.), 1911 május 5-én Belováron szüle­tett. Budapesten a Kékgolyó­utca. 26. szám alatt lakott. 1944 június havában feljelen­tette Neumann Miksa bőrke­reskedőt, hogy Keresztes Ár­­pádné strómanként alkalmaz­ta üzletében. Neumann sógor­nőjét a feljelentés következ­tében deportálták. Böhm Dezső (ism.), hentes és mészáros. 1900-ban szü­letett, atyja Böhm Károly, anyja Mateiger Etel. Újpes­ten volt mészáros. 1945 ja­nuár 20-án Nyárád és Nemes­­szalók között Márton József és Pakott László pártszolgá­latos társaival két zsidó fér­fit és nőt megkínzott, majd kivégzett. Bokor Béla (ism.), festő­művész, 1889-ben született Budapesten. Atyja Bokor Jó­zsef, anyja Fehér Jozefin. Mint munkásszázadparancs­­nok alantasaival kegyetlenke­­dett és agyonlőtte Balogh Géza munkaszolgálatost. Bornemissza Gábor nyom­daigazgató és főszerkesztő, a C­e­n­trum-nyomda vezetője, 1891-ben született Mohácson. Nyomdájában szervez­ett munkás nem dolgozhatott. A Virradat, a Reggeli Magyar Szó és a Déli Magyar Szó cí­mű jobboldali lapok kiadója és szerkesztője volt. A Virra­dat című uszító hétfői újság­jához egy zsidó származású budai mozistól kért 30,000 pengőt. Később a mozist ki­emeltette üzeméből. Többször volt Hitlernél és kapott is a német nácivezértől egy töké­letesen berendezett nyomdát ajándékba. Hírhedt uszító náci politikus volt, aki fivéré­nek Bornemissza Géza minisz­terségének idején­­ csak zsidó kapitalistákkal és gyá­rosokkal kötött üzletet. Me­nekülésekor többmillió forint értékű rablott kincset vitt magával. Boros András (ism.) Ko­máromban született. Mint ki­végző különítményes, a du­nántúli deportáltakat gyilkol­ta le. Bosnyák Zoltán (Svájc) ta­nár. Szent Imre herceg­ út 10. szám alatt lakott. A Harc cí­mű uszító szennylapnak volt a felelős szerkesztője és a Zsidó Kutatóintézet igazgató­ja. Ő képviselte a faji teóriát a náci-magyar sajtóban Botond Pilhoffer István (Ausztria). 1913-ban szüle­tett Székesfehérvárott. Volt csendőrszázados. Mint csend­őrtiszt korán Szálasihoz csat­lakozott. 1944-ben a Nemzeti Számonkérő Szék fejér megyei parancsnoka lett és százával végeztette ki a baloldali gon­dolkodású munkásokat és ül­dözötteket. Bottka Sándor (ism.), pin­cér, 46 éves. Győrött a nyilas­keresztes párt egyik vezető tagja volt, propagandás be­szédei következtében sok em­bert legyilkoltak a dunástúli városban. Brandt Jakab (Németor­szág) , volt országgyűlési kép­viselő. Bosch Ferenccel együtt a magyarországi Volksbund egyik vezetője volt. A ma­gyar országgyűlésben a nép­ellenes törvényeket hirdette és követelte, hogy a magyar volksbundisták különleges el­bánásban részesüljenek Ma­gyarországon. Brandt Rudolf (Németor­szág), német állampolgár, a kaposvári deportálások, egyik­­ résztvevője volt Appelt Fer­­­­dinánd blombergi lakossal együtt. .(Folytatjuk). Sztrájkhullám Indonéziában JAKARTA.­­ Március 8- án két hajó érkezett Indoné­ziába a Marshall-terv külde­ményeivel, azonban az indo­néz dokkmunkások nem rak­ták ki azokat, mert sztrájk­ban állnak, béremelést köve­telve. A dokkmunkások mos­tani sztrájkja csupán egy ré­sze az általános sztrájkhul­.­lámnak, ami egyre inkább terjed az országban. Az in­­d­o­néz munkások általános béremelést­ követelnek, ezzel s szemben a kormány a régi tulajdonosokat védve a gyar­mati béreket akarja fenntar­tani. A szakszervezetek vi­lágszövetségéhez tartozó hol­land szakszervezetek pénz­­adománnyal segítik az indo­néz sztrájkotókat. Ausztráliai diákok az atombomba betiltását követelik SYDNEY.­­ Az ausztrá­liai egyetemi hallgatók szer­vezete határozati javaslatban követeli az atombomba betil­tását. Ugyancsak tiltakoztak az ausztráliai kormány azon törekvése ellen, hogy korlá­tozzák az egyes szervezetek propaganda és szólásszabad­ságát. Titkos tárgyalások Kanadában OTTAWA. — Kanada Brit és U. S. tudósai titkos tárgyalásokat folytatnak. A tárgyalások három napot vesznek igénybe. A kanadai honvédelmi minisztérium és annak tudományos kutató in­tézete égisze alatt folynak. A radar, a bakterológiai és pszichológiai hadviselésről fo­­lyik a tanácskozás. A franciák elfogadják a U. S. fegyvereket PÁRIS. — A francia par­lament 416—181 ellen úgy szavazott, hogy elfogadja Amerika fegyvereit a “kom­munizmus” elleni harcra. BETESZEM A GARAST SZEBENYEI JÓZSEF ROVATA — Unom már ezt a vacak politikát — Az éjjel nem tudtam aludni, mert az járt az eszemben, hogy milyen szép is volna ez a világ, ha az emberek nem politizálnának, hanem jók, kedvesek, segítők volnának egy­mással szemben, ha tisztelnék egymás gazdaság­politikai felfogását, ha nem avatkoznának a más országok dolgaiba, ha nem irigyelnék egymástól a betevő falatot, ha megérte­nék, hogy másnak is lehet véleménye és hogy ez nem bűn, ha valaki a szőkéket kedveli és a barnákat csak másodsor­ban. Félálomban elhatároztam, hogy én soha többé nem po­litizálok az újságban, vagy­ a s­örcsarnokban és hogy vala­hányszor a Truman vakációra megy — havonta három hétre, — hát küldök neki egy képeslapot, hogy jó mulatóst­­kívánok. Hadd lássa, hogy nekem semmi kifogásom a havi három hetes vakáció ellen, mert hisz én már megszoktam a polgármesterünk hasonló életmódja folytán, aki hol vakációzik, hol megnősül, hogy nászutazás címén mehessen vakációra. Truman legalább ezt nem teszi. Nem nősül meg, ha utazni­­akar. Tetszik látni, én már nem politizálok. Társadalmi és szórakozási ügyeket tárgyalok, házasságot és vakációzást. Nekem az tetszik, ha a mi vezető államiért­iánnk jól és kel­lemesen élnek. Például Trumanról kiszámította egy kon­­gressman, hogy évi 110 eze dollárt visz haza a kuportájá­­ban, amiből nem kell adót fizetnie, kap 50 ezer dollárt költ­ségekre, van egy pár privát repülőgépje, ami nekünk évi 250 ezerbe kerül, van egy jachtja, ami kétszer annyiba jön és van egy hadihajó, ami kíséri, ami évi egy millióval káro­sít meg bennünket, már akik adót fizetünk. Ez nekem jól esik. Szeretem, ha az emberek jól élnek, szépen élnek és van mit hazavinni a kopertában. Az, hogy öt millió a munkanélküli, akik nem visznek haza semmit a kupertában, bizony kissé zavarja az álmaimat, de mégis az a fődolog, hogy a Truman meg a többiek körülötte vakációzhatnak, repülhetnek, hajózhatnak vakációra és golfozásra, mert mégis az a fődolog, hogy ők ne panaszkodjanak, mert mi lenne a világgal. Ha nemcsak a milliók, hanem az állam­férfiak is koplalnának meg sírnának egész nap mint a munkanélküliek feleségei meg gyermekei? Én ezentúl nem politizálok. Csúnya dolog a politika, irigységre, meg vereke­désre vezet és én már unom a veszekedést meg az örökös­­ kritizálást. Kell, hogy legyenek egy ilyen gazdag országban gazdag és boldog emberek is és miért ne figyelje az ember inkább azokat, mint a szegény, munkátlanokat, akik éhez­nek meg fáznak. Ha az ember csak­­ azokat figyeli, hát elszorul a szíve, mígnem ha a gazdagokat meg a vakáció­­zókat szemléli, hát jó érzés támad a szívében és magát is olyannak képzeli. Sőt Floridában hiszi magát is és ki­nyújtja a kezét, hogy letépjen egy narancsot. Aztán fel­ébred ... Különben sincs csúnyább valami, mint a politika. Pláne a külpolitika, ami alatt azt kell érteni, hogy vagy úgy tán­colsz, ahogy én muzsikálok, vagy építek hadibázisokat kö­rülötted és ha ki mered nyitni a szájad, hát lehidrogénezlek úgy, hogy megemlegeti még az unokád is. Viszont ha egy véleményen vagy velem, hogy azt a másikat le kell törni, mert ott a paraszt meg a munkás számít főként, ott nem lehet milliókat félrerakni, sibölni, monopóliumot építeni, rabolni, akkor kapsz tőlem dohányt, ágyút meg atomot és beleveszlek az Atlanti Paktumba. Mert első­sorban békét akarok és csak azért fegyverkezem ilyen őrülten, mert a világ másik fele másféle gazdasági alapon építi a magam államát és az nekem nem tetszik. Mért legyen a parasztnak földje, mért legyen a többség, a munkásság az úr? Ha eddig meg voltak uralkodás nélkül, hát meglehetnek to­vábbra is. Nem igaz? Amint említettem, én elhatároztam, hogy nem politizá­lok többet, nem törődöm vele, hogy kinek mi a gazdasági elmélete, hanem csak örülök annak, hogy a vezéreink Flori­dában nyaralhatnak, jachtozhatnak és szeretettel gondolnak az öt millió munkanélkülire, mert elvégre is van 55 millió, aki dolgozik és az tizenegyszer annyi, mint a nélkülöző munkás és elvégre azok vannak többségben. Ha az év végé­vel, amint mondják, tíz millióra rúg majd a munkanélküliek száma, akkor is marad ötven millió, aki majd dolgozik és elvégre is az a fontos, hogy valaki termeljen, mert a gaz­dagoknak is kell enni. Nem igaz? Aztán az álmatlan éjszakákon az is jár az eszemben, — persze nem politikai, hanem építészeti alapon, — hogy hány házat lehetne felépíteni a veteránoknak, a lakástalan munkásoknak, új házasoknak, ha azt a pénzt amit a Mar­shall meg hadibázisok, atombombák meg hidrogénbombák címén elköltünk meg el fogunk még költeni, arra használ­nánk, hogy kis házakat építsünk a jó népnek, akik a jach­tokat meg a repülőgépeket építik? Évente néhány milliót. De hát az nem is fontos. Lakjanak a hidak alatt. Van elég híd a hazában. Fontosabb a Marshall terv, a hadibázisok, a hidrogénbomba. Honvédelmi alapon. Valaki fenyegeti a honunkat? Kicsoda? Erre már nem is válaszolok, mer az politika volna és én meg nem fogok többet politizálni, azt megígérem. A tengerészet nem tűr kritikát WASHINGTON.­­ A ten­gerészet vezetői április elseji határidővel véglegesen “sza­badságolták” John G. Crom­­melin kapitányt, aki kritizál­ta a védelmi minisztériumot. Crommelint fontos hivatalá­ból először a nyugati partra helyezték át, miután azon-­­ban ott is kijelentette, hogy a védelmi minisztérium veze­tői a poroszokra emlékeztet­nek, véglegesen “szabadsá­golták.” March 17, 1950 3 gyermek tűzhalála BRIDGEWATER, N. Y.— Kay Carey Oneida községi üz­letében tartóz­okodott, mikor észrevette, hogy lakóháza ki­gyulladt. A ház közvetlenül az üzlet szomszédságában állt. Carey kétségbeesetten rohant, hogy megmentse a házban tartózkodó három kis gyermekét, azonban csak az előszobáig tudott eljutni a lángok miatt. Akkor a háló­szoba ablakán próbálkozott bemászni, de mire odaért, az egész fából épült ház láng­ban állott.

Next