Magyar Jövő, 1952. április (51. évfolyam, 51-68. szám)
1952-04-01 / 51. szám
MAGYAR JÖVŐ (HUNGARIAN DAILY JOURNAL) April 1, 1952 2 MAGYAR JÖVŐ, Hungarian Daily Journal rafclished daily except Saturday, Sunday, Monday and certain legal holidays by the ■nngarian Daily Journal Association, Inc., 130 E. 16th Street, New York 3, N. Y. Telephone ALgonouin 4-0397. Editor: Zoltán Deák, Manager: Alex Boaner Subscription rates: USA, Canada $9, one year, $6 half year, $3 three mo. — New York City $10 one year, $6 half year, $4 three mo. Everywhere else: $12 one year, $7 half year. $4 three mo. T aLOTTAK NAPJA 1944-BEN (Folytatás az 1-ső oldalról) Visszaemlékezem, milyen nyirkosan hideg volt 1944 március 19-én. Nem az ólomszürke égnek, a csípős levegőnek, a márciusi fagyos szélnek hideg lehelete dermesztette meg ezen a napon Budapestet, a magyar fővárost, hanem a rátört katasztrófának, a halál angyalának dermesztő szárnycsattogtatása. A kora délelőtti órákban minden tisztességes magyar embert úgy érintett a hír, hogy a német páncélos divíziók és SS-hóhérok átlépték a magyar határt, mintha a saját halálos ítéletét, vagy legalább is legkedvesebb hozzátartozóinak halálhírét közölték volna vele. Tudtuk azt, hogy egész Magyarország ezen a napon egy nagy koncentrációs táborrá változott, amelyben az élet és halál ura a német fasizmus, Veesenmayer gauleiterrel az élen. Halálra ítéltekké váltunk ezen a napon valamennyien, akik szembenálltunk a fasiszta haramiákkal és a hazai helytartóikkal. Ezen a napon, amikor megtudtam, hogy a náci páncélosok Budapest felé dübörögnek, az első telefonhívásom a magyar ellenállás egyik legnagyobb hőséhez, legjobb barátomhoz, Bajcsy-Zsilinszky Endréhez szólt. Tompa, de elszánt, szinte vakmerő hangon mondotta a telefonba: “Nálam itt voltak már az SS-pribékek. Most fegyverrel a kezemben várom vissza őket.” És félóra múlva valóban addig, amíg revolverében töltény maradt, tüzelt a rátörő SS- banditákra, akik végül fegyvereikkel mégis leterítették őt. Ezen a napon minden tisztességes magyar ember, gyermekek és felnőttek érezték, hogy keresztre feszítik Magyarországot, megkezdődött Magyarország történelmének legszomorúbb, leggyötrelmesebb korszaka. A nagyobbik kislányom akkor tizennégy éves volt. Amikor a német megszállás hírét közöltem vele, ártatlan szavával, fájdalmas tekintetével ezt kérdezte tőlem: “Édesapám, most téged is meg fognak gyilkolni?” Nem válaszoltam, de lelkemben éreztem, hogy megölték ezen a napon a magyar szabadságot, a magyar függetlenséget. Azután elhurcoltak. Az Astoria Szálló pincéjéből és a pestvidéki fogház celláiból engem is elvittek azoknak a hoszszú kálvária-utaknak egyikére, amelyek a német fasiszták által megkínzott Európa minden részéből elvezettek a náci koncentrációs táborokba. Sok-sokezer és tízezer orosznak, lengyelnek, csehnek, franciának, hollandnak, norvégnek, görögnek, jugoszávnak, olasznak, magyarnak halálútjára. Kevesen jöttünk vissza arról a “túlsó partról”. Legtöbb társunk ottmaradt a gázkamrákban, a krematóriumokban. És éppen ezért március 19-én külön lázongó, megsebzett lelkek vagyunk mi, akik visszajöttünk. Mi, akik a halálból jöttünk vissza, akik ilyenkor lánggá, füstté és porrá vált, ottmaradt bajtársainkra gondolunk. Nincs nyugalmunk és lázongunk és ökölbe szorítjuk kezünket, mert azt kell látnunk, hogy hóhérainkat ma az amerikai imperialisták a maguk cinikus politikai játékában reaktiválták ... A halottakat nem lehet már életre támasztani, de a hóhérokat ők új életre támasztották. Veesenmeyert, a magyar nép új, véreskezű Haynauját, gauleiterjét, hétszázezer magyar ember tömeggyilkosát az amerikaiak kiengedték a landsbergi kényelmes börtönből. Ezen a napon, március 19-én, az igazi magyar halottak napján, nemcsak a mi élő lelkiismeretünk vádol, de vádolnak a halottak is. Kiket vádolnak? Azokat, akik most újra azoknak a kezébe adják a géppisztolyt, a furkósbotot, akik bennünket, magyarokat 1944 március 19-én megfosztottak szabadságunk és függetlenségünk utolsó maradványaitól, emberi méltóságunktól és akik a krematóriumokat és gázkamrákat építették Európában. Vádolják a náci koncentrációs táborokban megölt milliók, köztük amerikaiak, angolok és franciák is, azt a Wall Streetet, amely csak a maga profitját tartja szem előtt és ezért újra fel akarja támasztani a porosz militarizmust, az amerikai nagytőke érdekeltségévé vált német nagytőkét. “Az istenek tanácsában” az IG Farben, a német szén- és acélbárók képviselői mellett ott ülnek ma már John Foster Dulles, az amerikai monopolkapitalizmus “advocatus diaboli”-jának megbízottai, a McCloyok, a Draperek. Lisszabonban amerikai parancsra új életre hívták egész Európa halálos veszedelmét: a német militarizmust. Ennek a “szellemidézésnek” azonban csak rossz vége lehet. Nemcsak a megkínzott Európa népei, de a német nép többsége is szembenáll a német militarizmus feltámasztási kísérleteivel. Európa népei és elsősorban mi, akik szemtől szemben álltunk a gázkamrákkal és krematóriumokkal, a demokratikus egységes, antifasiszta Németország megteremtésében látjuk az európai béke megszilárdításának lehetőségét és eszközét. A szovjet kormány március 10-i jegyzékéhez csatolt német béketervezet pontjainak megvalósítása hozhat csak tartós békét Európának, megnyugvást a német népnek és felszabadulást minden európai számára ama lidércnyomás alól, amelyet a Hitlerek, a Himmlerek zúdítottak minden szabadságszerető emberre a fasizmus szörnyű korszakában. Kik kezében az igazságosztás? A finánctőke tartja markában a newyorki szövetségi törvényszéket, ahol hétfőn kezdték meg a Smith-törvény 16 áldozatának tárgyalását. Egy bankár irányította az esküdbíróság tagjainak kiszemelését. Ez az esküdtválasztó bankár John C. Knox főbíró. Knox bíró a Hatodik Avenue-i nagy Union Dime Savings Bank egyik gondnoka. Egyik gondnoktársa az éltes Frederick H. Ecker, a négergyűlölő Metropolitan életbiztosító társaság elnöke, aki aki sok esküdtet toboroz a Foley Square számára. Knox bíró maga is beismerte ,három évvel ezelőtt a tanuk padjáról, hogy sok esküdtet választ az (Ecker) Met Life listájáról, így tehát a bank, az életbiztosítás és az esküdtválasztás együtt jár. Knox tíz évvel ezelőtt lépett be a bank igazgatóságába, miután előzőleg 24 évig szolgálta a nagytőkét a Foley Sq.-en. Azonban a Foley Square törvényszéki elnöke nemcsak bankár. A Rockefeller-Mellon- du- Pont-Morgan érdekeltségek négy évvel ezelőtt még magasabbrangra emelték: a hatbillió dolláros Equitable életbiztosító igazgatójává választották, így hát ma ez a hetvenéves jogász két nagy pénzintézettől húz igazgatói tiszteletdíjat, miközben a törvényszéken folytatja működését. Dollármilliárdosok közt A többmilliárd dolláros biztosító intézetben Knox együtt van a John D. Rockefeller személyes képviselőjével, Bertram Cutlerrel, a duPont Remington Arms Co. elnökével, M. Hartley Didge-al, a Mellon-érdekeltségek főügyészével és a Morgan mammut First National Bank elnökével. Knox kötelességeinek egyike az, hogy kijelölje bírótársait, akik az összes perekben elnökölnek a Foley Square-en. Vájjon semleges lehet-e a Rockefeller-Mellon-duPont igazgatója, amikor kiszemeli fekete taláros kollégáját, hogy elnököljön olyan munkásvezérek perében, mint Pettis Perry, Elizabeth Gurley Flynn és mások? Bajosan. Mielőtt a bankárok maguk közé vették volna, ő már régi munkásgyűlölő volt. Knox önéletrajzában, a “The Judge Comes of Age” című könyvében azzal dicsekszik, hogy amikor még gyermek volt Nyugat-Pennsylvaniában, már tapsikolt, amiért csapatokat vezényeltek ki 1892-ben a Homestead Steel sztrájk letörésére. Azzal is kérkedik, hogy már több mint negyven évvel ezelőtt mint a Tammany Hall kígyóbüvölője, szocialista ellenes beszédeket mondott. A szövetségi kerületi törvényszék jegyzőkönyvei azt mutatják, hogy 1920-ban kifejezett veremes jogi véleménye, röviddel azután, hogy a bírói székbe jutott, az volt, hogy a “kommunisták” deportálandók. Ez egyszersmind röviddel azután történt, hogy egy nálánál nagyobb jogász, George Anderson, a bostoni szövetségi kerületi fellebbezési törvényszék bírája szabadon bocsátotta a “vörös razziák” áldozatait és úgy ítélkezett, hogy teljesen törvényes dolog Marx és Lenin felfogásait kifejezésre juttatni. Amit ez a munkásfaló bíró azóta írt, az is tele van munkásellenes érzéssel, így például “munkatörvényszékeket” sürgetett a szakszervezetek megfékezésére. Azt írta, hogy a baloldali szakszervezeti munkások veszélyeztetik a “kapitalista rendszert”. A dokkmunkásokról mint részeges alakokról, a tengerészkapitányokról pedig mint “a hősök fajáról” beszélt. A trösztök barátja is minden létező alkalommal a trösztök bajnokaképpen lép a porondra. A Foley Square törvényszékének jegyzőkönyvei mutatják azt is, hogy Knox bíró gyakran vezeti a tröszt-ellenes pereket, így 1944-ben tisztára mosta az antracit-széntrösztöt, 1950-ben a Mellon aluminium trösztjét és 1948-ban lehetővé tette a Morgan General Electric trösztnek, hogy könnyűszerrel megússza, amikor három vezető tisztviselőjét bűnösnek találták a törvény megszegésében. Az egyik államügyész könyörgött Knoxnak, hogy küldje hat BALTIMORE, Md. A megfigyelő szerepét vivő ügyvédek szerint, a Smith-törvény marylandi áldozatainak tárgyalásával a kormány elő akarja készíteni az utat, hogy a Smithtörvény alapján tömegesen elítéltethesse, mint “vörösöket”, mindazokat, akik a hivatalos vezetőknek nem tetsző nézeteket vallanak. Mindegy, hogy az illetők valóban tagjai-e a kommunista pártnak, vagy csak azzal vádolják őket, anélkül, hogy azt bebizonyítanák. Ha a kormány ügyésze által beterjesztett vád alapján elítélik a vádlottakat s az ítéletet fenntartják a fellebbviteli bíróságok, akkor a megfigyelő ügyvédek szerint nyitva lesz az út, hogy ezrével ítéljenek el embereket meggyőződésükért, anélkül, hogy bizonyítanák azok egyéni bűnösségét, mint azt az alkotmány előírja. Míg a Smith-törvény első 11, newyorki áldozatának tárgyalásán még fenntartották a látszatot, hogy az ügyésznek egyénenként kell bebizonyítani a vád valóságát, Baltimoreban ilyesmivel már nem törődnek s gyors menetben igyekeznek ledarálni az egész ügyet, hogy meghozzák az ítéletet. Az alkotmányjogi szakértők megdöbbenve szemlélik az új fordulatot s rámutatnak arra, hogy míg New Yorkban a kormány ügyésze megpróbálkozott azzal, hogy rábizonyítsa a vádlottakra a kormány erőszakos megdöntésére irányuló eszmék tanítását, Baltimoreban már meg sem kísérlik azt. Besúgók rendszere Ahelyett, hogy egy egyéni vádlottak bűnösségét akarná bizonyítani a kormány ügyésze, besúgókat sorakoztatott fel, akik a párt állítólagos politikájáról adtak “szakértői véleményt”. Más besúgókat pedig azért sorakoztattak fel, hogy azok bizonyítsák, hogy a vádlottak tagjai a kommunista pártnak, ahelyett, hogy azok felelősségét bizonyítanák az állítólagos politika létrehozásában. Az eredmény az, állapítják meg az alkotmányjogi szakértők, hogy “az embereket nem azért ítélik el, amit tettek, hanem azokért az elvekért, melyeket a besúgók szerint a szervezet hangoztat, amihez tartoznak.” Rámutatnak arra, hogy az ügyész nem bizonyította be, hogy a vádlottak a kormány erőszak útjáni megdöntését hangoztatták, vagy tanították. Két besúgó, akik valamikor résztvettek egy pártiskola előadásain, hónapig börtönbe a G. E. két elnökét, amiért bűnösen összejátszottak német érdekeltségeikel az acélkeményítő anyagú gyártásának késleltetésére. A súlyos bűn volt háború idején De Knox azt mondta: nem nyílt törvényszék előtt kijelentette, hogy a G. E. embere mentesíti a bánkódástól s mindössze néhány ezer dolláros pénzbirsággal sújtotta őket, amit G. E. egyetlen nap egy kis töredéke alatt vissza tudott szerezni üzletileg. Így néz ki az a bíró, aki eg kongresszusi bizottság előtt jelentette, hogy a Foley Squareen “gondosan kiszemelik” e esküdteket és mindaddig, azaz ő a helyén marad, mindig gondosan fogják kiszemelgeti őket. kénytelen volt beismerni, ho ilyesmit sohasem tanította mig egy másik azt hangoztatt hogy “közvetve felmerült ez kérdés.” A kormány arra törekszik, ■ hangoztatja egyik alkotmányjogi megfigyelő, hogy azon az alapon ítéltethessen el emberek, hogy azok tagjai a kommunist pártnak, míg ugyanakkor az hangoztatja, hogy nincs szándékában betiltani a kommunista pártot. A baltimorei tárgyalásról világlik, hogy Raymund Whearty, aki Washingtonba mint tanú jelent meg tava az igazságügyminisztérium ált kért költségvetési tárgya kongresszusi bizottság előtt, mert jelentette be, hogy ha Legfelsőbb Bíróság alkotmnyosnak mondja ki a Smith törvényt, annak alapján 12,0 ember ellen készen van a váde a vádlottak száma 21 ezer, is emelkedhetik. A baltimorei tárgyaláson a bró és az ügyész elvetette az a kormány minden látszatát bírósággal szembeni tiszteletiség vádjával bűnösnek mondta ki George Meyers vádlottat, a nem volt hajlandó a besúgó szerepére. A vádak visszaütnek A tárgyaláson történtek jelenetek, melyek a Hitler álta rendezett, berlini Reichstag perre emlékeztetnek s a valóság , hogy ezen a tárgyaláson éppé úgy a vádlók a vádlottak, mit Berlinben, ahol a bolgár Dimitov Göring és a náci vezetőkben fordította vissza a vádat. Meyers, akit W. Calvin Chenut bíró “tiszteletlenségért” bűnősnek mondott ki, a következőket hangoztatta: “A mi pártunk a néger né teljes egyenlőségét hangoztati politikailag, közgazdaságilag , társadalmilag egyaránt. Ez elv logikus része az, hogy a néger jelölteket megválaszthassák, vagy kinevezhessék a hiatalokba, beleértve azokat területeket is, melyeken térségben vannak. Ezen elvei ültetése a valóságba azt jelzi hogy a néger népnek jogába áll dönteni afölött, hogy milye életet és milyen társadalomba akar élni a demokratikus elve alapján. Ez a lényege anno amit a kommunista párt a néger nép önredelkezési joga alal ért.” Ez a válasz Marylandban, eg olyan államban hangzott el, ha a fehérek és négerek szigot elkülönítésben élnek a d- dixtokrata rendszerben. (Folytatás a 4-ik oldalon) A baltimorei “vörös” tárgyalás