Magyar Katonai Szemle, 1939 (9. évfolyam, 4. negyedév)

ÁLTALÁNOS KATONAI KÖZLEMÉNYEK - A VILÁGPOLITIKA ESEMÉNYEI 1939. JÚNIUS 1. - SZEPTEMBER 10-IG

2 MAGYAR KATONAI SZEMLE 10. SZÁM (kb. ugyanennyi P), Romániának pedig napi 200 millió lejbe (kb. 6 millió P) kerül. Az egész világgazdaság ezt sínyli, amit a hosszantartó és mindig visszatérő gazdasági válságok bizonyítanak meggyőzően és végül is győző és legyőzött egyaránt kárát látta. A gazdasági válságok korszakát a politikai válságoké követte. Előbb csak szórványosan, majd mindig gyorsabb ütemben követték egymást a háborús veszély határán mozgó feszültségek. Gondoljunk csak a legjellegzetesebbekre: a rajnai német demilitarizált öv újra megszállása által előidézett feszültségre, — az abesszin háború válsá­gos napjaira, mikor a szankciók majdnem kirobbanáshoz vezettek, — a spanyol háború nemzetközi kihatásaira, — Ausztria visszacsatolá­sára, — a lengyel-litván konfliktusra és a két cseh válság hullámaira. Csehország megszállása óta a feszültség állandósult. A danzigi kérdés előtérbe nyomulása ennek már csak egy végsőkig való fokozódását jelentette. Újból ismételjük azt, amit München után mondottunk: az itt fel­említett események csak nevek, melyekkel azt a pillanatnyi okot jelöl­jük, amely a mindig növekvő nemzetközi feszültséget érezhetővé, szinte mérhetővé tette. De sohasem ezek a legtöbbször mellékes kér­dések okozták a feszültséget. Az ok mindig egy volt: a helytelen elren­deződés következtében állandósult veszélyes légkör tette lehetővé, hogy másodrendű kérdések ilyen tüneteket válthassanak ki. Ezt minden államférfinak látnia kellett, aki pedig nem látta, az nem nevezhető államférfinak. Választani kellett a békés újrarendezés, vagy újabb világháború között. A békétlenséggel vádolt fascista álla­mok vezetői, Hitler és Mussolini egyik nagyvonalú tervet hozták a má­sik után, amelyeknek elfogadásához az ellenkező oldal felelős vezetői részéről — és főleg saját szépeik általi elfogadtatásához — bizonyos férfias bátorság kellett volna ugyan, de ezen az áron tartós békét lehe­tett volna teremteni. Nem nagyobb-e az a felelősség, melyet a nyugati demokráciák „államférfiai" azáltal vállaltak magukra, hogy egy igaz­ságtalan állapot állandósításáért háborúba kergetik saját népüket és a világot? Kicsinyességükben a nagyvonalú béketerveket következetesen elutasították és legfeljebb Münchenhez hasonló felrendezésekig enged­ték a dolgot vinni, így tehát a dolgoknak oda kellett fejlődniök, ahová ma tényleg el is érkeztek. A kisemmizett szövetségest és a megalázott ellenfelet csak ezek a politikai hibák kényszerítették egymás karjaiba. Az elnyomottság és a kisemmizettség érzete előbb belső nemzeti megújhodáshoz veze­tett az olasz és német népben, majd egymásra találva közös erővel láttak nemzeti céljaik megvalósításához. Ebből az egymásrautaltságból fejlődött ki a Berlin—Róma tengely, azoknak szövetsége, akiknek földre és nyersanyagra van szükségük, hogy megélhessenek. Szemben álltak viszont azok, akiknek mindenük volt és osztozni nem akartak. Láttuk miként serénykedett Anglia a ,,békearcvonal"­ jelszava alatt a tengelyállamok bekerítésén. Egymás után illesztette be

Next