Magyar Kereskedők Lapja, 1901. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1901-07-07 / 27. szám
«». A megrendelés-gyűjtési törvény kijátszása. Az 1900. évi XXV. t.cikk, mely a megrendelések gyűjtését szabályozza s az ügynököket a fogyasztóknak megrendelések felvétele céljából felkeresésétől szigorúan eltiltja, csak alig egy hete lépett hatályba s máris tapasztalható azon régi axióma igazsága, hogy a törvény csak arra való, hogy kijátszassék. De ki is lenne képes olyan törvényt alkotni, amely furfangosabb az ügynökök furfangjánál s képes a kereskedelmi forgalom eme parazitáit visszatartani attól, hogy ne tolakodjanak be az ablakon, ha az ajtón kidobják őket. Bizony nem irigyeljük az iparhatóságok helyzetét, amelyeknek most körmönfont törvényszegőkkel gyűlik meg a bajuk, akiket nehéz tetten érni, sőt tettenérés esetén is kisiklanak, mert fürgébbek a gyíknál és ravaszabbak a rókánál. Mindazonáltal elvárjuk az iparhatóságoktól, hogy az 1900. évi XXV. t.-cikknek érvényt szereznek ; minél nehezebb ez a feladat, annál nagyobb lesz az iparhatóságok érdeme, ha drákói szigor alkalmazásával megszabadítják a vidéki kereskedőket, iparosokat és fogyasztókat a frakkos házalók üzelmeitől. Az 1900. évi XXV. t.-c. kijátszásához már derekasan hozzáláttak. Lapunk egy vidéki barátja értesít arról, hogy Mezőhegyesen, mindjárt a törvény és végrehajtási rendelet életbeléptetése után, két vigész jelent meg, akik sorra járták az ismertebb és vagyonosabb fogyasztókat. Hogy nem névnapot köszönteni látogattak el Mezőhegyesre, az nyilvánvaló s nem szenved kétséget, hogy céljuk arégi mesterség gyakorlása, azaz megrendelések gyűjtése volt. Ezt persze váltig tagadták s a kérdezősködő kereskedőket azzal igyekeztek megnyugtatni, hogy ők csupán inkasszó céljából keresik fel régi vevőiket, de azoktól új megrendelést a világért sem fogadnak el. Tudósítónk azonban nem volt hajlandó a mentegetőzésnek hitelt adni s jelentést tett az iparhatóságnál a vigéc urak látogatásairól, kérve a nyomozás elrendelését. Az úgynevezett «iparhatóság» azonban, mely Árgus-szemekkel őrködik a helybeli kereskedők felett s azok apró ipar-kihágásait kérlelhetetlen szigorral bünteti, most állig begombolkozott a komoly bírói palástba s kijelentette, hogy az ügyben semmit sem tehet, mert nincs bizonyítva, hogy az ügynökök megrendeléseket gyűjtenek, minélfogva azon állításukat, hogy csupán régibb tartozások beszedése végett házalnak a községben, sarkalatos igazságnak kell elfogadni. Miután pedig az ügyben a bírói fórum a kupaktanács bölcsességével ekként döntött, a két ügynök vígan folytatta tovább a házalást; az egyik ugyan már eltávozott a községből, de a másik valószínűleg még most is «inkasszál». A törvényhozás e szerint hiába alkot törvényeket, a kereskedelemügyi miniszter hasztalanul bocsát ki a kérdéses törvény szigorú végrehajtása érdekében rendeletet, mert a közigazgatási hatóságok indolenciáján megtörik minden igyekezet s az 1900. évi XXV. t.-c. írott malaszt marad. A fenforgó esetben ugyanis a feljelentő nem kötelezhető bizonyítékok előállítására, mert kihágás esete forogván fenn, az előnyomozatot az iparhatóságnak az egyszerű feljelentés alapján meg kellett volna indítani s ki kellett volna hallgatni mindazokat, akiket az ügynökök meglátogattak ; ekkor valószínűleg kitűnt volna, hogy X. cégnek nincs Mezőhegyesen annyi adósa, hogy ügynökének inkasszó céljából napokig kell ezen kisebb helyen időzni, hanem hogy az ügynök bizony csak megrendelések gyűjtése, vagy e célból meghívások kierőszakolása végett házalt a községben. Alig lehet elhinni, hogy valamennyi, 40—50 fogyasztó, akiket az az ügynök több napon át a községben tartózkodása alatt felkeresett, eltagadja az igazságot s hamis vallomást adjon le a házaló ügynök javára. Az igazságot tehát, nem lett volna nehéz kisütni, ha az ipar- hatósági árakban kissé több a kötelességérzet és kevesebb a kényelemszeretet. Midőn ezt az első, de bizonyára nem utolsó esetet nyilvánosságra hozzuk, reményünket fejezzük ki egyszersmint az iránt, hogy a kereskedelemügyi miniszter ismert erélyével kissé gyorsabb keringésbe hozza az iparhatóságok vérét és hatályosan serkenteni fogja ezeket arra, hogy a törvénynek érvényt szerezzenek. A vidéki kereskedőket pedig felkérjük, hogy minden enemű kihágási esetről azonnal tegyenek jelentést az illetékes iparhatóságnál s közöljék az esetet lapunk szerkesztőségével s ha az iparhatóság a szükséges eljárást nem tenné folyamatba, forduljanak panaszukkal a kereskedelemügyi miniszterhez, de egyszersmint hozzák az esetet a mi tudomásunkra is. MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA A borvám kérdése. □ A kereskedelmi szerződések megújításának egyik legsúlyosabb problémája a borvám kérdése. Olaszország tudvalevőleg a határvám-kedvezményi klauzula révén rendkívül olcsó vámtétel mellett importálhatja borait Ausztria-Magyarországba. Ez a záradék benn volt az öszes kereskedelmi szerződésekben, melyeket monarkiánk Olaszországgal kötött, de gyakorlati jelentőségre csak 1894-ben emelkedett. Eredetileg csak a volt osztrák provinciákra, Lombardiára és Velencére szorítkozott, de később egész Olaszországra kiterjesztették. E klauzula szerint abban az esetben, ha Olaszország az osztrák és magyar bank beviteli vámját 3 frankra leszállítja, Ausztria-Magyarország tartozik ugyanezt a tételt az olasz borok beviteli vámjára alkalmazni. Ez a vámtétel azonban évtizedeken át nem jött alkalmazásba, mert hisz Magyarország nagy bortermelő ország volt és Olaszországnak semmi oka sem volt a magyar borokat oly olcsó vámtétel mellett bebocsátani. Egyszerre azonban megváltoztak a viszonyok. Magyarország szőlőit kipusztította a filloxéra, Olaszországban pedig nagyon fellendült a bortermelés. Így történt aztán, hogy 1894-ben Olaszország váratlanul eleget tett a borvám-kedvezmény záradékában előírt feltételnek : leszállította az osztrák és magyar borok vámját 3 frankra és ennek következtében Ausztria-Magyarország is kénytelen volt az olasz bor vámját ugyancsak 3 frankra leszállítani. Azóta az olcsó olasz borok valósággal elárasztották a monarkiát. A magyar bortermelők állandó panasza az olasz borok gyilkos konkurrenciája, mely annál jobban érezhető, mennél jobban terjed a magyar szőlők rekonstrukciója. De volt ennek a borvám-kedvezménynek egy másik súlyos következménye is. Franciaország ugyanis, a legtöbb kedvezményre hivatkozva, tiltakozott az olasz borok differenciális vámja ellen és a maga részére is követelte a vámkedvezményt. Követelését természetesen nem lehetett teljesíteni és ebből aztán nagy konfliktus keletkezett. Franciaország represszáliókkal élt, különösen a magyar nyerstermények és állatkivitel tekintetében ; egykor oly virágzó juhkivitelünk Franciaországba azóta vált úgyszólván lehetetlenné. Most, hogy a kereskedelmi szerződések megújítása küszöbön áll, a kormánynak súlyos gondot okoz a borvám kérdése. A magyar bortermelők természetesen hallani sem akarnak a kedvezmény megújításáról. Olaszország viszont a legnagyobb diplomáciai erőmegfeszítéseket teszi már most is a kedvezmény megújítása érdekében, sőt azzal is fenyegetődzik, hogy kilép a hármas szövetségből, ha e kedvezményt nem kapja meg. Franciaország pedig szintén követeli, hogy az olcsó borvámot vele szemben is alkalmazzák és a francia bortermelők nagy reményeket fűznek az olcsó vámtétel alkalmazásához. Egy algíri lapban olvassuk, hogy az algíri borkereskedők már most keresnek összeköttetéseket Ausztria-Magyarországgal és egy algíri cég 300 hektoliter algíri bort küldött Fiuméba próbaképen. A fiumei francia konzul nagyon érdeklődött e kísérlet iránt és sietett róla jelentést tenni a francia kormánynak. Mindezek a jelek mutatják, hogy a borvám kérdése a kereskedelmi szerződések megkötésénél súlyos érdekharcokra fog vezetni és a magyar bortermelők és borkereskedők jól teszik, ha már most elkövetnek mindent, erősen veszélyeztetett érdekeik megvédésére. 1901. július 7