Magyar Kereskedők Lapja, 1901. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1901-07-07 / 27. szám

«». A megrendelés-gyűjtési tör­vény kijátszása. Az 1900. évi XXV. t.­cikk, mely a meg­rendelések gyűjtését szabályozza s az ügynököket a fogyasztóknak megrendelé­sek felvétele céljából felkeresésétől szigo­rúan eltiltja, csak alig egy hete lépett hatályba s máris tapasztalható azon régi axióma igazsága, hogy a törvény csak arra való, hogy kijátszassék. De ki is lenne képes olyan törvényt alkotni, amely fur­fangosabb az ügynökök furfangjánál s képes a kereskedelmi forgalom eme para­zitáit visszatartani attól, hogy ne tolakod­janak be az ablakon, ha az ajtón kidobják őket. Bizony nem irigyeljük az iparható­ságok helyzetét, amelyeknek most körmön­font törvényszegőkkel gyűlik meg a bajuk, akiket nehéz tetten érni, sőt tettenérés esetén is kisiklanak, mert fürgébbek a gyíknál és ravaszabbak a rókánál. Mind­azonáltal elvárjuk az iparhatóságoktól, hogy az 1900. évi XXV. t.-cikknek érvényt szereznek ; minél nehezebb ez a feladat, annál nagyobb lesz az iparhatóságok érdeme, ha drákói szigor alkalmazásával megszabadítják a vidéki kereskedőket, iparosokat és fogyasztókat a frakkos házalók ü­zelmeitől. Az 1900. évi XXV. t.-c. kijátszásához már derekasan hozzáláttak. Lapunk egy vidéki barátja értesít arról, hogy Mező­hegyesen, mindjárt a törvény és végrehajtási rendelet életbeléptetése után, két vigész jelent meg, akik sorra járták az ismertebb és vagyonosabb fogyasztókat. Hogy nem névnapot köszönteni látogattak el Mező­hegyesre, az nyilvánvaló s nem szenved kétséget, hogy céljuk a­­régi mesterség gyakorlása, azaz megrendelések gyűjtése volt. Ezt persze váltig tagadták s a kérde­zősködő kereskedőket azzal igyekeztek megnyugtatni, hogy ők csupán inkasszó céljából keresik fel régi vevőiket, de azok­tól új megrendelést a világért sem fogad­nak el. Tudósítónk azonban nem volt hajlandó a mentegetőzésnek hitelt adni s jelentést tett az iparhatóságnál a vigéc urak látoga­tásairól, kérve a nyomozás elrendelését. Az úgynevezett «iparhatóság» azonban, mely Árgus-szemekkel őrködik a helybeli kereskedők felett s azok apró ipar-kihágá­sait kérlelhetetlen szigorral bünteti, most állig begombolkozott a komoly bírói palástba s kijelentette, hogy az ügyben semmit sem tehet, mert nincs bizonyítva, hogy az ügynökök megrendeléseket gyűjte­nek, minélfogva azon állításukat, hogy csupán régibb tartozások beszedése végett házalnak a községben, sarkalatos igazság­nak kell elfogadni. Miután pedig az ügy­ben a bírói fórum a kupaktanács bölcses­ségével ekként döntött, a két ügynök vígan folytatta­ tovább a házalást; az egyik ugyan már eltávozott a községből, de a másik valószínűleg még most is «inkasszál». A törvényhozás e szerint hiába alkot törvényeket, a kereskedelemügyi miniszter hasztalanul bocsát ki a kérdéses törvény szigorú végrehajtása érdekében rendeletet, mert a közigazgatási hatóságok indolenciá­ján megtörik minden igyekezet s az 1900. évi XXV­. t.-c. írott malaszt marad. A fenforgó esetben ugyanis a feljelentő nem kötelez­hető bizonyítékok előállítására, mert kihágás esete forogván fenn, az előnyomozatot az iparhatóságnak az egyszerű feljelentés alap­ján meg kellett volna indítani s ki kellett volna hallgatni mindazokat, akiket az ügy­nökök meglátogattak ; ekkor valószínűleg kitűnt volna, hogy X. cégnek nincs Mező­hegyesen annyi­ adósa, hogy ügynökének inkasszó céljából napokig kell ezen kisebb helyen időzni, hanem hogy az ügynök bizony csak megrendelések gyűjtése, vagy e célból meghívások kierőszakolása végett házalt a községben. Alig lehet elhinni, hogy valamennyi, 40—50 fogyasztó, akiket az az ügynök több napon át a községben tartózkodása alatt felkeresett, eltagadja az igazságot s hamis vallomást adjon le a házaló ügynök javára. Az igazságot tehát, nem lett volna nehéz kisütni, ha az ipar-­ hatósági árakban kissé több a kötelesség­érzet és kevesebb a kényelemszeretet. Midőn ezt az első, de bizonyára nem utolsó esetet nyilvánosságra hozzuk, remé­nyünket fejezzük ki egyszersmint az iránt, hogy a kereskedelemügyi miniszter ismert erélyével kissé gyorsabb­­ keringésbe hozza az iparhatóságok vérét és hatályosan ser­kenteni fogja ezeket arra, hogy a törvény­nek érvényt szerezzenek. A vidéki kereskedőket pedig felkérjük, hogy minden enemű kihágási esetről azonnal tegyenek jelentést az illetékes ipar­hatóságnál s közöljék az esetet lapunk szerkesztőségével s ha az iparhatóság a szükséges­­ eljárást nem tenné folyamatba, forduljanak panaszukkal a kereskedelemügyi miniszterhez, de egyszersmint hozzák az esetet a mi tudomásunkra is. MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA A borvám kérdése. □ A kereskedelmi szerződések megújításá­nak egyik legsúlyosabb problémája a bor­vám kérdése. Olaszország tudvalevőleg a határvám-kedvezményi klauzula révén rend­kívül olcsó vámtétel mellett importálhatja borait Ausztria-Magyarországba. Ez a zá­radék benn volt az öszes kereskedelmi szerződésekben, melyeket monarkiánk Olasz­országgal kötött, de gyakorlati jelentőségre csak 1894-ben emelkedett. Eredetileg csak a volt osztrák provinciákra, Lombardiára és Velencére szorítkozott, de később egész Olaszországra kiterjesztették. E klauzula szerint abban az esetben, ha Olaszország az osztrák és magyar bank beviteli vámját 3 frankra leszállítja, Ausztria-Magyarország tartozik ugyanezt a tételt az olasz borok bevi­teli vámjára alkalmazni. Ez a vámtétel azon­ban évtizedeken át nem jött alkalmazásba, mert hisz Magyarország nagy bortermelő ország volt és Olaszországnak semmi oka sem volt a magyar borokat oly olcsó vám­tétel mellett bebocsátani. Egyszerre azon­ban megváltoztak a viszonyok. Magyar­­ország szőlőit kipusztította a filloxéra, Olaszországban pedig nagyon fellendült a bortermelés. Így történt aztán, hogy 1894-ben Olaszország váratlanul eleget tett a bor­vám-kedvezmény záradékában előírt felté­telnek : leszállította az osztrák és magyar borok vámját 3 frankra és ennek követ­keztében Ausztria-Magyarország is kény­telen volt az olasz bor vámját ugyancsak 3 frankra leszállítani. Azóta az olcsó olasz borok valósággal elárasztották a monarkiát. A magyar bor­termelők állandó panasza az olasz borok gyilkos konkurrenciája, mely annál jobban érezhető, mennél jobban terjed a magyar szőlők rekonstrukciója. De volt ennek a borvám-kedvezménynek egy másik súlyos következménye is. Franciaország ugyanis, a legtöbb kedvezményre hivatkozva, tilta­kozott az olasz borok differenciális vámja ellen és a maga részére is követelte a vámkedvezményt. Követelését természetesen nem lehetett teljesíteni és ebből aztán nagy konfliktus keletkezett. Franciaország represszáliókkal élt, különösen a magyar nyerstermények és állatkivitel tekintetében ; egykor oly virágzó juhkivitelünk Franciaországba azóta vált úgyszólván lehetetlenné. Most, hogy a kereskedelmi szerződések megújítása küszöbön áll, a kormánynak súlyos gondot okoz a borvám kérdése. A magyar bortermelők természetesen hallani sem akarnak a kedvezmény megújításáról. Olaszország viszont a legnagyobb diplo­máciai erőmegfeszítéseket teszi már most is a kedvezmény megújítása érdekében, sőt azzal is fenyegetőd­zik, hogy­ kilép a hármas­ szövetségből, ha e kedvezményt nem kapja meg. Franciaország pedig szintén követeli, hogy az olcsó borvámot vele szemben is alkalmazzák és a francia bortermelők nagy reményeket fűznek az olcsó vámtétel alkalmazásához. Egy algíri lapban olvassuk, hogy az algíri borkeres­kedők már most keresnek összeköttetéseket Ausztria-Magyarországgal és egy algíri cég 300 hektoliter algíri bort küldött Fiuméba próbaképen. A fiumei francia konzul nagyon érdeklődött e kísérlet iránt és sietett róla jelentést tenni a francia kormánynak. Mindezek a jelek mu­tatják, hogy a borvám kérdése a kereske­delmi szerződések megkötésénél súlyos érdekharcokra fog vezetni és a magyar bortermelők és borkereskedők jól teszik, ha már most elkövetnek mindent, erősen veszélyeztetett érdekeik megvédésére. 1901. július 7

Next