Magyar Kereskedők Lapja, 1910. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-01 / 1. szám

2 balkáni helyzetben neki jutó szerep okosa''") betöltését. Mikor Románia, Szerbia, Bulga Görögország új állami és közgazdaság megindult, Magyarország maga is­mé­rösen el volt maradva és mi is modern közgazdasági berendezésünk első nehéz munkáival voltunk elfoglalva. Az új Török­országgal szemben azonban más a helyze­tünk. Az őszszel nálunk járt török társaság legkomolyabb és legtanultabb tagjainak nyilatkozatai szerint sok munkára és sok milliárdnyi befektetésre van a törököknek szükségük, míg a közgazdasági haladásnak nálunk elért fokára juthatnak. És mivel a török birodalom mezőgazdasági ország, első­sorban mezőgazdaságunk regeneráció­jára kell gondolnunk, amiben mintául és beszerzési forrásul már csak a területi kö­zelség miatt is Magyarországot választhat­ják a legkönnyebben. Ez az állapot igen nagy perspektívát nyújt úgy kereskedelmi, mint hitelügyi vi­lágunk előtt. A török földmivelés regenerá­ciójához temérdek gazdasági gépre, vető­magra, facsemetére, szőlővesszőre, tenyész­állatra, tanszerekre s egyéb effélére lesz szükség. Mindezeket a dolgokat milliárdok árán kell a jövő évtizedekben beszereznie és e beszerzésekben a magyar kereskedelemnek elsőrangú szerepet kell játszania. Nem pri­mitív balkáni szükségletek beszerzésének közvetítése van itt kérdésben, hanem egy ha­­i népnek föltétlenül sokfélébb és fejlet­­­b szükségleteiről. Már most kellene arra indulni nagyobb tőkéjű pénzintézeteink­nek, hogy a török birodalom fontosabb góc­pontjain fióktelepeket nyissanak, amelyek a kereskedelmi múzeum kirendeltségeinek munkáját gyakorlati irányban kiegészítsék s a magyar kereskedő és vállakozó világ támpontjai legyenek. Az itt járt török poli­­tikusok egyhangú nézete szerint az új Tö­rökország közgazdasági regenerációjában a k­ormány támogatásának és közvetítésének éppen úgy vezérszerepet kell vinnie, mint nálunk történt. Amint nálunk a kormány közvetítésével történt, a tömegesebb tenyész­állat- és vetőmag-import, úgy Törökország­ban sem lehet ezt az egyes kis földmivelők erszényére és vállalkozó kedvére bízni. A szóban levő ügylet tehát ideálisan biztos­nak és hasznothajtónak látszik. A fődolog, hogy ne fészkelje be magát a bécsi közvetítés ebbe az üzletbe és a magyar kereskedelmet ne szorítsa a beszerző ügynök alárendelt pozíciójára, mint a sok fontos üzleti ágban a Nyugat felé való kivitel terén történik. A török kormánynak és politikai világnak, amely már most át van hatva a közgazda­­sági regeneráló munka sürgősségétől, hama­rosan látnia kell, hogy Magyarország ko­molyan készül az ottani szükségletek meg­felelő kielégítésére. Arra is vigyáznunk kell, hogy gyenge és nem teljesen kifogástalan lelkiismeretességű elemek mindjárt az első időben ne rontsák meg a magyarországi beszerzési források hitelét. Egy szóval, hogy a barátságos közgazdasági érintkezésnek az az útja meg ne szakadjon, melyre a nálunk tett tanulmányút olyan szép kilátásokat nyitott. Ami a Törökország által közgazdasági regenerációjához szükséges (gazdasági gé­peket, tenyészállatokat, vetőmagvakat és a többi efféléket illeti, Magyarország verse­nyen kívül áll. A fejlettebb nyugati országok részint sokkal távolabb esnek, részint pedig olyan nagy különbség van az ő haladott és Törökország primitív gazdasági viszonyai között, hogy termékeik megfelelő sikerrel a regenerációra nem használhatók. En­nek a körülménynek is buzdítania kell üz­leti világunkat az említett irányban való készülődésre és intenzívebb munkálkodásra. Ma még sok tekintet­ben olyanfajta ez a vál­lalkozás, mint mikor az amerikai vállalko­zók sivatagokra építettek vasutakat. De látjuk, hogy ezek a vasúti vállakozók rövid idő múlva milliárdosokká lettek és évekig nem gyümölcsöző befektetéseik szinte elkép­zelhetetlen nagy haszonnal fizettek. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy a szóban levő téren Ausztriával szem­ben természetes túlsúlyúnk van. Az osztrák I A cég. Irta: SCHWARZ GUSZTÁV dr. egyetemi tanár. Két nézet van az irodalomban a keres­kedelmi cég mivoltáról. Az egyik szerint: a cég a kereskedő neve, a másik szerint: az üzlet neve. Szerintem egyik sem felel meg a valóságnak. A cég nem a kereskedő neve. „Név v­olt szó, melyet valamely egyed megjelölésén használunk: ily értelemben beszélünk egy ember, egy állat, egy dolog (pl. „a normafa“ nevéről. Ily értelemben a mai kulturvilág­ban minden embernek megvan a maga neve még pedig nemcsak tényleges neve, azaz amelyen az emberek őt tényleg nevezik, ha­nem jogi neve is, azaz, amelyet a jog ren­del számára. Ily neve, akár tényleges, aká jogi értelemben, egy embernek több is lehet tényleges névképpen szerepelhet pl. valaki­nek jogi neve mellett, vagy helyett valamel­ysyfnév, felvett név, törvénytelen név, irc név stb. is. Jogilag is több neve lehet vala­kinek, pl. ha a törvény megengedi, hogy a elvált nő családi neve mellett volt férje ne­vét is használhassa. A tétel, hogy a cég­­ kereskedő neve, tehát vagy azt jelenti, hog a cég szót az emberek tényleg használjá­k valamely konkrét kereskedő megjelölésén , vagy azt, hogy a jog parancsánál fogva ő . ezzel a cég szóvál kell megjelölni. Valójában ez érzelmek egyikében sel­­ kereskedő neve a cég. Tegyünk próba . Nagy István megveszi Kis István üzleti­t a céggel együtt. Az üzletet ezentúl a K s István cég alatt fogja folytatni. De sem­t tényleg nem fogják az emberek ezenni . Nagy István urait Kis Istvánnak nevezik , sem a törvény nem rendeli, hogy így ke­l­lt nevezni. Nagy Istvánnak, noha kere­s­kedő é­s noha „Kis István“ a cége, noh­a mégis Nagy István marad. Ha Nagy Istvá­n az első üzleten felül a Vastag Péter üzlet­­ is megveszi cégestül: két cége lesz, két ü­z­lete is lesz, neve mégis csak egy lesz: Nag­y István. Igen, mondják, de a cég nem egysz­e­rűen a kereskedőnek, márhogy az embe­r­ek, aki kereskedő, hanem a keresked­ő­nek „mint olyannak“ a neve. Mit jele­z ez a hozzátétel „mint olyan“? Jelenti a­ kétfélét: jelentheti az embert az ő kere­s­­kedői szereplésében, vagy jelentheti m­á­­sodszor magát ezt a kereskedői szere­p­­lést. Első értelemben akkor beszélünk a kereskedőről „mint olyanról“, ha han­g­­súlyozni akarjuk, hogy az, amit róla mo­n­­dunk, fontos vonatkozásban van a k­e­­­reskedői mivoltával, hogy amit róla itt a­­dunk, nem volna mondható, vagy így ne­m volna mondható, ha ő kereskedő ni­n volna.. Már­ most igaz-e, hogy ily értelem­i­­ben a kereskedőnek ..mint olyannak“­m­­e a cég? Ha Nagy Istvánnak, akinek ci­me Kis István, boltjába lépek és neki üzl­ti ajánlatot teszek, azt neki bizonyára „mi at kereskedőnek“ teszem, ha nem vo­lt kereskedő, nem tenném. De azért n­e Kis Istvánnak, hanem Nagy István una­­k fogok bemutatkozni, az alkuról fel jó egész tárgyalás alatt Nagy Istvánnak­­és nem Kis Istvánnak fogom szólítani és­­ rá azt fogják kérdezni, hogy minek hive­i­k azt a kereskedőt, akinek a portékámat f­el­­adtam, azt fogom felelni, hogy „Sig­­y Istvánnak“, nem pedig „Kis Istvánnál Ha Nagy István engem valami ügyleti­en megcsal, ha üzletében adósságokat csin­ál, ha csődbe megy, akkor ő mindezt bizo­nyára „mint kereskedő“ tette. Mindezt nem tette volna, vagy így nem tehette volna, ha nem kereskedő. De e kérdésre: ki a csaló, az adósságcsináló, a vagyon bukott? a vá­lasz az, hogy Nagy István, nem pedig Kis István. Ebben az értelemben tehát a cég nem neve a kereskedőnek „mint olyannak“. A „mint olyan“ hozzátétel, azt mond­tam, magát a kereskedői szereplést is je­lentheti. Ha I. Ferencz Józsefről „mint fejedelemről“ beszélünk, akkor őt „Ausz­tria császárja és Magyarország apostoli királya“ név illeti, „a pápa“ minden idő­ben egy bizonyos embert jelent, kiről e kitétellel „mint“ az egyház fejéről akarunk szólni; és hasonlóképpen: „a képviselőház elnökének“ nevezzük X. urat, ha róla „mint elnökről“ akarunk beszélni, és ha Y.-néről, aki feleségünk édes­anyja, „mint olyan­ról“ akarunk szólni, nem Y.-nénak, hanem „anyósunknak“ fogjuk nevezni. Mindezek a kifejezések is félreérthetetlenül egy bizo­nyos konkrét egyedre utalnak. De ezek a­* egyedeknek nem neveik, hanem a róluk szóló valamely állítmány megjelölései: e szavak nem egy egyedet neveznek meg, hanem egy meg nem nevezett valakiről valami állítást mondanak ki, amely állí­tás persze — ha ez állítás, mint a fenti példákban, csak egy valakire áll — köz­vetve­ felismerhetővé teszi egyszersmind azt az egyet is, akire ez állítmány talál. Az ily állítmányjelöléseket, ha a hiva­talos életben használatosak, az általuk meg­jelölteknek nem nevei, hanem címei. Ily értelemben mondhatjuk-e a céget a keres­kedő „mint olyan“ nevének, helyesebben címének? Nem mondhatjuk. Mert ha cím­e volna a cég a kereskedőnek, akkor kel­lene, hogy a címet róla mint állítmányt lehessen kimondani, vagyis kellene, hogy valamint azt mondjuk: I. Ferencz József magyar király, X. a képviselőház elnöke, Y.-né az anyósom, úgy azt is mondhassuk: Nagy István úr Kis István — amit pedig nem lehet mondani. A cég tehát ebben az értelemben sem neve a kereskedőnek „mint olyannak“. Az előadott kifogások állanak a bírált tétel olyan változatairól is, amilyen pl. Nagy Ferencnél (Ker. jog 25. §.) olvas­ható: a cég „nem egyszerűen a kereskedő neve, hanem a kereskedőnek az üzletre vonatkozó neve“. Mert a cég kétségkívül az üzletre „vonatkozik“ ugyan, (csakhogy éppen az a kérdés, miféle vonatkozás van cég és üzlet között); kétségtelen­­az is, hogy valamely név azonfelül, hogy valami egye­det megjelöl, neki egyúttal valamely bizo­nyos vonatkozást más valamihez is fejez­heti ki, azaz róla egyúttal valami állít­mányt is mondhat ki, így pl. a keresztnév csak a név szerepét végzi, mert csak meg­jelöl valamely egyedet, de a megjelöltről semmi állítmányt nem foglal magában; a­ családnév ellenben azonfelül hogy valakit egyedileg megjelöl, róla valamit ki is mond: t. i. hogy valamely hasonnevű családnak a tagja, egy hasonnevű apának gyermeke stb. A kereskedőnek „az üzletre vonatkozó neve“ e szerint a kereskedőnek olyan neve volna­, mely azonfelül, hogy őt egyedileg megjelöli, róla valami vonatkozást is mon­dana ki ahhoz az üzlethez, amelyre a cég „vonatkozik“. Minthogy azonban — mint láttuk — a cég nem jelöli meg a kereske­dőt, nem is lehet, hogy róla valamit ki­mondjon, minthogy a cég a kereskedőnek nem neve, nem lehet neki „az üzletre vonat­kozó“ neve sem. Nem szól a cáfolt felfogás mellett a, K. T. 10. §-ának szövege sem. E §. szerint „a cég azon név, amely alatt a kereskedő üzletét folytatja“. Minthogy pedig — mondhatná valaki — a kereskedő a 3. §. szerint „saját nevében“ folytatja üzletét: következik, hogy az a név, amely „alatt“ a kereskedő üzletét folytatja, az ő „saját neve“. De ez az okoskodás téves. A „név“ szónak a „saját nevében“ kifejezésben más értelme van, mint ebben a kifejezésben „saját neve alatt“. Saját „nevemben“ kötök valamely ügyletet: ez azt jelenti, hogy én MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA tarnak versenyeznie kell a török piacokon­­ angol, francia és német iparral, sőt a belső iparfejlesztési törekvésekkel is. A­ezőgazdasági regenerációhoz szükséges kkrek azonban hasonló versenytől mente­sek lesznek, amennyiben a Törökországhoz közelebb eső kisebb Balkán-államoknak mezőgazdasági termelése nem képes a mienkhez hasonló cikkeket szolgáltatni. Aligha csalódunk tehát, ha az említett viszonyokban a magyar mezőgazdaságra fektetett kereskedelmi és pénzügyi vállalko­zásoknak uj, természetes fejlődési alapját látjuk s egyik biztos kilátású útját a magyar kereskedelmi és hitelügyleti világ önálló és nagy, saját erővel biró megizmosodásának, 2110. január 1.

Next