Magyar Kereskedők Lapja, 1910. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1910-07-02 / 27. szám
2 MÄGYAR KERESKEDŐK LÄPJM WO. Infills 2. Nem kívánok az összeférhetetlenségi törvény utóbb említett két hiányának részleteire ezen a helyen bővebben kiterjeszkedni. Itt csupán, összefüggésben az iparnak parlamenti képviseletével, jelezni kívántam az akadályok legnagyobbikát, mely az ipar képviselői előtt a parlamentbe jutást lehetetlenné teszi, s melynek helyesebb alapokon leendő méltányos megoldása képezi az ipari körök egyik legfőbb óhaját. — Az új adótörvények végrehajtásának elhalasztása. A pénzügyminiszter a képviselőház mai ülésén, terjesztette be az indemnitási törvényjavaslatot, mely az új adótörvény elevénrehajtásának elhalasztásáról is tartalmaz intézkedést. A javaslat 5. §-a ugyanis kimondja, hogy a mégéletbe nem léptetett új adótörvények nem 1911 .január 1-én, hanem 1913 január 1-én lépnek életbe. Az elhatározást a miniszter azzal okolja meg, hogy 1911 január 1-ig lehet tétlen a végrehajtási utasításokat kidolgozni és kellő időben közzétenni. Az elhalasztás folytán kimondja egyszersmind a törvényjavaslat, hogy 1911-ben a III. osztályú keresetadó nem 3, hanem csak 2 évre vethető ki. — A monarchia árubehozatala a folyó évet első havában 718.7 (417.7), árukivitele 579.2 (— 34.8) millió K értéket képviselt,a minélfogva az öthavi mérleg 139.5 millió K passzív szaldóval zárul, míg az 1909 év első öthavi mérlegének passzív szaldója 87 millió K volt s igy az idei mérleg 52.5 millió koronával kedvezőtlenebb. . " A Magyarország és Ausztria közti közbenső áruforgalom január—május havában következőképp alakult: Behoztunk Ausztriából 525.6 (— 2.1), kivittünk Ausztriába 413.4 (— 26.4), millió K értékű árut, minél fogva a mérleg Magyarország hátrányára 112.2 millió K pasz-1 szív-szoldót mutat. A tavalyi öthavi mérleg passziv-szoldója 83.3 millió K volt s igy a mostani mérleg 28.9 millió koronával kedvezőt- lenebb. ’•t . — A kereskedelmi minisztérium díjszabási osztályának új vezetőjévé, az elhunyt Hajnal Vilmos min. osztálytanácsos utódjává Mátray Elemért, a kereskedelmi minisztériumba beosztott államvasúti felügyelőt nevezték ki. Osztrák önkénykedés. A magyar kereskedők megadóztatása Ausztriában. A kétszeres megadóztatások elkerülése végett a magyar és osztrák pénzügyminiszterek által kötött és az 1908. évi XIV. törvénycikkbe foglalt egyezmény 7. §-a az üzemét mindkét állam területére kiterjesztő vállalat megadóztatását csak ott engedi meg, ahol a vállalatnak üzlettelepe van. A 10. §. szerint üzlettelepek gyanánt különösen elárusító irodákat és gyári raktárakat kell tekinteni. Elárusító irodául tekintendő a vállalatnak a saját gyártmányai eladásának közvetítésére szolgáló irodája vagy állandóan e célra tartott alkalmazottja, raktárul pedig saját helyiségben tartott olyan áruraktár, melyben az árukat a vállalat saját alkalmazottai adják el. A törvénybe foglalt egyezmény végrehajtása tárgyában a magyar pénzügyminiszter 1907. évi 142.501. szám alatt a pénzügyigazgatóságokhoz körrendeletet bocsátott ki, melynek II. fejezetében az A)-val jelzett általános rész az üzlettelep fogalmának az egyezményben történt és fönt ismertetett körülírását minden kétséget kizárónak mondja. Van ezenkívül a magyar pénzügyminiszternek egy második körrendelete is, (1907. évi 142.504. sz.), melynek 2. pontja szerint „a kétszeres megadóztatások elkerülése tárgyában kötött egyezmény értelmében a vásárlátogatók megadóztatása akként szabályozta ok, hogy a rendes évi- és heti-vásároknak az a látogatása, mely tartósan rendelkezésre bocsátott üzlettelep nélkül történik, adómentesen, ellenben a vásároknak az a rendszeres látogatása, mely üzlettelepeknek vagy egyéb berendezéseknek (vágóhidak, istállók) tartós használata mellett történik, adókötelesen lesz kezelendő.“ A két kormány között létrejött egyezménynek és az ezen alapuló körrendeletnek nem tulajdoníthatunk más célzatot, mint azt, hogy a két állam közt a kétszeres megadóztatások elkerülése érdekében évtizedeken át követett gyakorlatot továbbra is fentartsák, sőt e gyakorlatnak a meglévőnél is szilárdabb alapot adjanak. Mert ahhoz, hogy Ausztria a magyar kereskedők újabb körét róhassa meg a maga részéről is adóval, a két kormány egyezkedésére szükség nem volt; az ily eljárástól csak minden egyezménykötésmellőzésének a legrosszabb következménye gyanánt kellett volna tartanunk. És állatkereskedőinkre nézve az egyezmény ellenére is beállott az a szomorú helyzet, hogy üzleteik után Ausztria is megveszi rajtuk az adót, bár erre elfogadható jogi alapja nincs. Kereskedőink eljárása ugyanis abból áll, hogy marháik értékesítésére a bécsi központi marhavásár-csarnokot is fölhasználják. A vásárlátogatás azonban üzlettelep fentartásának az egyezmény idézett 10. szakasza szerint nem tekinthető; ha pedig a vásárok látogatását is figyelemben részesítő miniszteri rendeletet tartjuk szem előtt, az Ausztriában való külön adózásra akkor sincs meg az alap, mert kereskedőink, üzlettelep vagy egyéb berendezések (vágóhidak, istállók) tartós használata nélkül bonyolítják le odaát üzleteiket. A tartós használat alatt a vásárcsarnok egyik vagy másik részének évi, vagy legalább is évszakra terjedő bérlése érthető csak (amely magyar kereskedő a bécsi központi marha-vásár-] csarnokot ily módon veszi igénybe, az az osztrák adót ellenvetés nélkül fizeti), de az osztrák adóval való megrovást sérelmes- nek találó kereskedőink a vásárlátogatás legközönségesebb nemét gyakorolják, mikor állataiknak a vásárcsarnokban való elhelyezésére semmiféle befolyást sem gyakorolnak. Megtörtént, hogy egyik kereskedőnk az osztrák adó kirovása ellen az osztrák felebbezési fórumoknál keresett jogorvoslatot a mindenütt a rövidebbet húzta. A cs. kir. közigazgatási bíróság 1909. évi április hó 3-ikán 2939 ex 1909 VGH szám alatt hozott ítéletében kimondta, hogy ,,a panaszró félre nézve, aki valahányszor Bécsben marhát ad el, minden egyes esetben a bécsi központi vásárcsarnokot keresi föl és itt köti meg eladási üzleteit, marháit a marhavásárhoz tartozó istállókban helyezi el, a bécsi központi marhavásárcsarnok, ha a panaszló számára kijelölt eladási hely ésistálló esetenként változik is, üzlettelepnek tekintendő. És ezen az sem változtat, hogy a panaszló fél a Bécsben fennálló viszonyok folytán a marhaeladást kényszerül a bécsi központi marhavásárcsarnokban végezni“. Hogy ez az álláspont az egyezménynyel és ennek végrehajtása tárgyában kibocsátott rendeletekkel összhangba nem hozható, nyilvánvaló. Az ügyleteiket részben a bécsi, részben a gráci vásárcsarnokok használata mellett lebonyolító kereskedőinknek a kétszeres megadóztatás terhétől való megóvása érdekében több részletes fölterjesztést intéztünk kereskedelmi, különösen pedig pénzügyi kormányzatunkhoz, de bár két év óta húzódik az ügy, máig sem tudtunk valamelyes eredményt elérni. Kereskedőink vagy kerülni kénytelenek az osztrák piacot, vagy a hazait többszörösen meghaladó adó terhét kell viselniük, tetézve azokkal a tortúrákkal, amelyek az adókötelesnél lévő pénz és értéktárgyak zálogul való elkobzásáig terjednek. Az üzletüket Ausztriára is kiterjesztő magyar kereskedők Lajtán túl való másodszori megadóztatása nem szorítkozik csak az állatkereskedőkre, hanem kiterjed a bécsi és általában osztrák vásárokat látogató szárnyas-, tojás-, zöldségkereskedőkre is. A soproni kamara ilyen esetekben mindannyiszor jelentést tett a magyar kormánynak, skérve a jogtalanul kirótt rés be is szedett osztrák adóösszegeknek a fennálló egyezmény értelmében való visszatérítése kieszközlését, de eddig eredménytelenül. Az osztrák pénzügyi hatóságok — az eddigi sikereken felbátorodva és minden valószínűség szerint kormányuk utasítására is — folytatják a magyar kereskedők ellen indított adóztatási hadjáratot. A legutóbbi napokban keltett éppen általános felháborodást a bécsi árutőzsdét látogató magyar gabonakereskedők körében az osztrák pénzügyi hatóságnak az az eljárása, hogy több magyar kereskedőt adóalapbevallásra hívja föl. Ugyanaz a harc indult meg tehát, gabonakereskedőink ellen is, amelyet marhakereskedőink oly szerencsétlenül vívtak meg, és előrelátható, hogy gabonakereskedőink sem lesznek sokkal szerencsésebbek, ha ügyüket a magyar kormány föl nem karolja és erélyes védelemben nem részesiti. — A hordóhitelesitők további működése tárgyában 1909. január 7-én 1054. szám alatt kiadott rendelet hatályát a kereskedelmi miniszter 1910. dec. 31-ig újból meghosszabbította. — A boraik tározási és előlegezési vállalatok jogi szabályozása foglalkoztatta a miskolczi kereskedelmi és iparkamarát is, mely legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a kereskedelmi kormány döntését kéri az iránt, hogy a szóban forgó vállalatok a kézi zálogüzletről szóló 1881. évi XIV. t.-c. hatálya alá tartozzanak a hiteltkereső közönség érdekeinekhathatósabb védelme és a visszaélések lehető megszorítása céljából. A soproni kereskedelmi és iparkamara tette közzé az idén legelőször az 1909. évről szóló jelentését. A jelentés bevezető része igen fontos, a határszéli kereskedelmi forgalomra nézve rendkívül hátrányos esetek felsorolásával illusztrálja azt, hogy Ausztria mennyire irányzatosan kezelia kiegyezésre vonatkozó, megállapodásokat s ezzel mennyire hátrányos ■ helyzetbe hozza különösen a határszéli magyar kereskedelmet. A jelentésnek a kétszeres megadóztatásról és a cukorszartax ügyeiről szóló fejezetével külön cikkben foglalkozunk, e helyütt tehát csak a jelentésnek azt a részét említjük, mely a kiegyezésnek a házalásra vonatkozó hátrányos rendelkezését ismerteti. Ezek következtében a kamara területén mintegy 6000 házalóvesztette el kenyerét, akik azelőtt Ausztriában gyakorolták üzletüket. Felpanaszolja a kamara továbbá a határmenti gyáriparnak az állami kedvezményekből való kizárását, aminek semmi törvényes alapja nincs, majd a győr-sppfon-ebenfurti vasút, mizériáit sorolja fel s annak államosítását követeli. Legfontosabb a jelentés az a része, mely a magyar bortörvény által a hazai borkereskedésnek okozott károkról rántja ele a leplét. Ez a minden előrelátás nélkül tett törvényhozási intézkedés — úgymond — diszparitást teremtett a közösvámterület két része között amely helyzet minden haszna az édesboxok előállítását megengedő és a bor cukrozását a vonatkozó rendelkezések liberáliskezelésével, előmozdító Ausztriának jut. Pénzügyi és tőzsdei hírek. Az értéktőzsdéről. A nemzetközi pénzpiacon az ultiméval és a félévi zárlattal összefüggésben nagy pénzszükséglet mutatkozott. Londonban a magánkamatláb 21 16%-ra emelkedett, a bank tartaléka 3.3 millióval, az aranykészlet 0.6 millióval csökkent. A csütörtöki tanácsülésen a rátát nem változtatták meg. Párisban is kissé drágult a pénz ára, de Berlinben valóságos drágaság ütött ki az ultimóhalasztás nehézségei miatt. Ultimópénzért elvétve 11.5 százalékot is fizettek, utóbb 6 százalékot. Napi pénzért 38 százalék járt, a berlini magánkamatláb 3,4 százalékra drágult. Bécsben, és nálunk nagy pénzigényeket, támasztottak, amelyeknek a javarésze a jegybanknál volt, kielégítendő. Ennek következtében, az adómentes, bankjegytartalék teljesen elfogyott, sőt körülbelül 20 millióért adóköteles bankjegy lesz már forgalomban. Utóbb a pénzpiacunkon némi megenyhülést tapasztaltunk, a magánkamatláb