Magyar Kereskedők Lapja, 1912. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-06 / 27. szám
XXXII. évfolyam* Budapest, 1912. julius 6. 27. szám. Magyar Kereskedők Lapja MAGYAR LLOYD Politikai lap. A Kereskedelem, nagyipar, vállalkozás és szállítás Közlönye. VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA rendes ingyen-mellékettel MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Előfizetési ár:» Vállalkozók és Iparosok Lapjáéval együtt. Egész évre 18.— kor. Félévre 9.— kor. Negyedévre 5.— kor. Felelős szerkesztő: KORMOS ALFRÉD Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. Sasu, 13. 0pIv’? ás ínt*s.rnrTisSn +plusre r* 7^1 m • "7QQ Előfizetési felhívás. Tisztelettel kérjük előfizetőinket, hogy az előfizetések megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. A vámpolitikai központ. A Magyar Kereskedők Lapja már hónapok óta sürgeti, hogy a kereskedelmi szerződések előkészítésére minél előbb erélyes akció indíttassék. Időközben a kereskedelmi minisztériumban az illetékes szakosztályok már megkezdték az idevonatkozó munkálatokat, tegnap pedig a budapesti kereskedelmi kamara égisze alatt megalakult vámpolitikai központ tartotta első értekezletét. Sajnálattal konstatáljuk, hogy mindjárt az akció elején olyan dolog történt, mely alkalmas arra, hogy a vámpolitikai központ egész működését megbénítsa. A Gyáriparosok országos szövetsége visszalépett a kereskedelmi kamarák akciójától és az egyes szakegyesületek képviselőinek az értekezleten történt felszólalásaiból azt látjuk, hogy sokan még haboznak, hogy melyik központhoz csatlakozzanak. ■ Ilyen körülmények között az egész mozgalomtól nem sok jót várhatunk. Ebben az akcióban is két, specifikusan magyar betegség mutatkozik: az egyenetlenség és a folytonos szónoklás, minden tényleges munka nélkül. A múlt évben megalakult vámpolitikai központ csak most, a kánikula idején, jutott ahhoz, hogy első értekezletét megtartsa! De nagyon csalódik az, aki azt hiszi, hogy ezen az értekezleten csak egy lépés is történt volna a kereskedelmi szerződések előkészítésére. Sokat beszéltek, de egyetlen konkrét javaslatot se hallottunk a munkaprogramra megállapítása tárgyában. Az értekezlet széjjeloszlott anélkül, hogy a résztvevők a legközelebbi teendők felől csak némi tájékozódást is nyerhettek volna. Tényleges munkáról tehát szó sincs. Egyelőre csak azt határozták, hogy majd az őszszel megint egybegyűlnek. Ausztriában már hónapok óta dolgoznak a kereskedelmi szerződések előkészítésén. Ott nem beszélnek, de annál inkább cselekszenek. Ott a kormány és a szakegyesületek vállvetve dolgoznak nagy apparátussal, mely már eddig is számbavehető munkát végzett. Magyarország jóléte és boldogulása függ attól, hogy a jövő kereskedelmi szerződések minő alapokon fognak megköttetni. Mert, hogy a mai alap nagyon kedvezőtlen a nemzet gazdasági fejlődésére, azt a legjobban bizonyítja külkereskedelmi mérlegünk folyton növekedő passzivitása és a magyar iparnak napról-napra növekedő stagnációja, amit eddig a nagy áldozatokkal keresztülvitt iparfejlesztési akcióval se lehetett megszüntetni. Kívánatos volna, ha Magyarország összes gazdasági és politikai tényezői egyesülnének arra a nagy küzdelemre, melyet a közeljövőben gazdasági fejlődésünk érdekében két oldal felől kell megvívnunk. Egyfelől Ausztriával, másfelől pedig a vámkülföldi államokkal állunk szemben. Ezt a kettős gazdasági harcot pedig csak úgy vívhatjuk meg sikerrel, ha az egész nemzet zárt sorokban egyesült erővel száll síkra létérdekeiért. Könyvkövetelések leszámítolása. Németországban a könyvkövetelések leszámítolása néhány év óta meglehetősen elterjedt és ott most ezzel kapcsolatban több olyan kérdés képezi közmegvitatás tárgyát, melyek a hitelnyújtás eme módjával szoros összefüggésben vannak. Különös jelentőséggel bír elsősorban az a kérdés, hogy az áruszállítók, amennyiben a leszámítolást igénybe vevőnek hitelt nyújtanak, követeléseik tekintetében milyen módon biztosíttatnak. Ezek a követelések ugyanis éppen az áru szállítójára képeznek lényeges biztosítékot. De ha ezeket a követeléseket leszámítolják, úgy az áru szállítójára nézve az általa nyújtott hitel biztossága nagyobbrészt ismét veszendőbe megy. A Deutsche Bank ezen körülményre való tekintettel a könyvkövetelések leszámítolásánál a következő rendelkezést léptette életbe:. „A leszámítolt összeg árutartozások kiegyenlítésére vagy bérfizetésekre szolgáljon, a Deutsche Bank a szállítók számláit a hitelt igénybe vevő utasítására jutalékmentesen rendezi.“ Természetesen emek alapjában véve célszerű rendelkezés mellett azonban még mindig nyílt kérdés marad az, hogy a gyakorlatban mennyiben nyújt az védelmet az áru szállítójára nézve. Hogy ez a védelem olyan intézetnél, mint a Deutsche Bank, teljes mértékben érvényesül, nem szorul további fejtegetésre. De máskép áll a dolog olyan esetekben, melyeknél a diszkomptőrök nem nyújtanak ilyen biztonságot, vagy pedig ha a diszkomptőr a legjobb akarat mellett sincs abban a helyzetben, hogy a leszámítolt összeg rendeltetésszerű hová fordítását kikényszerítse. Vegyük azt az esetet, hogy a leszámítolásból eredő összeg egy része bérek kifizetésére volna fordítandó. A leszámítolási hitelt igénybe vevő e célra kézhez kapja az öszszeget készpénzben. A gyakorlatban úgyszólván lehetetlen az, hogy az alkalmazottakat és munkásokat közvetlenül a bank fizesse ki. Ebbe a leszámítolási hitelt igénybe vevő semmi esetre se menne bele. Ha ezt megtenné, alkalmazottai nem tekintenék őt gazdájuknak, munkaadójuknak. Ennélfogva a hitelbiztosításnak ezt a módját nem is lehet ajánlani. Másrészről azonban az áruszállítóknak nagy érdekük, hogy a leszámított összeg megfelelő része tényleg a bérek kifizetésére fordíttassék, minthogy a hátralékos bérek előjoguk alapján csökkentik a szállítók fedezésére fennmaradó csődtömeget. Tegyük fel, hogy a diszkompterök az áru szállítóival szemben jogilag volnának arra kötelezve, hogy a leszámítolt összeg egy részének bérek fizetésére való fordítását a leszámítolási hitelt igénybe vevőtől kikényszerítsék, akkor is felmerül az a kérdés, hogy a gyakorlatban keresztülvihető-e ez? Erre csak határozott nemmel lehet válaszolni. Mert ha a bank a hitelt igénybe vevővel szemben ki is kötött bizonyos feltételeket, ezek a feltételek egy harmadikkal szemben nem érvényesíthetők. Csőd esetén a visszakövetelési jog még a hitelt igénybe vevő esetén se érvényesíthető, mert itt az adós közadóssá válik. Az áruszállítók tehát ebben az irányban nem találnak védelmet. A leszámítolt összeg másik részét az áruszállítóknak kellene kapniuk. Van-e ezeknek visszkereseti joguk a diszkompterrel szemben, ha a leszámítolt összeg más célokra fordíttatott? A válasz az, hogy ez a joguk csak akkor volna meg, ha a diszkompter velük szemben kötelezettséget vállalt az összegek hováfordítása dolgában. Márpedig ilyen kötelezettségeket—főkép a magánbankárok — nem igen fognak vállalni. De a leszámítoló hitelt igénybe vevő kereskedő se menne bele az ilyen megszorításokba. Mert a kereskedő érdeke, hogy pénze fölött korlátlanul rendelkezzék. Joghatályos védelmet az áruszállító tehát ebben a tekintetben se érhet el. Mindazonáltal a német birodalmi törvényszék több olyan döntvényt hozott, melyek az áruszállító követeléseit a könyvkivonati leszámítolások esetére is biztosítják. Így például a birodalmi törvényszék kimondotta, hogy a kereskedő, aki összes kinnlevőségeit leszámítolta, köteles ezt a körülményt minden későbbi hitelezőjével közölni. Ha ezt nem teszi, úgy csalás miatt bíróilag üldözhető. Viszont az áruszállítónak megtámadási kereseti joga van a csődtömeggel szemben, ha kitűnik, hogy a megbukott kereskedő őt nem értesítette a kinnlevőségek leszámítolásáról. Megjegyezzük, hogy a magyar kereskedelmi törvényben vagy a mi bírói joggyakorlatunkban a könyvkövetelések leszámítolására vonatkozólag külön intézkedések, illetve döntvények nincsenek. A Bulgáriával kötött kereskedelmi szerződés beterjesztetett ugyan az osztrák és magyar parlamenteknek, de ezek egyike se intézte azt el. Minthogy azonban a Bulgária és Ausztria- Magyarország között fennállott ideiglenes szerződés július 1-én lejárt, a kormányok ezt a szerződést ez évi december 31-ig mert hosszabbítottál . A külkereskedelmi mérleg passzivitásának növekedése. Az osztrák kereskedelmi minisztérium most teszi közzé a monarchia külkereskedelmére vonatkozó statisztikai adatokat. E szerint 1912 január-május időszakában a behozatal 1469,7 millió koronát, vagyis 200 millióval többet tett, mint a múlt év hasonló szakában. A kivitel 1008.6 millióra rúgott, vagyis 55.3 millióval haladta meg a múlt évi exportot. E szerint a kereskedelmi mérleg 1912 január-májusi időszakára nézve 461.2 millió passzívumot tüntet fel, szemben 316.4 millióval a múlt év hasonló időszakában. A passzívum tehát ismét növekedett, mégpedig az év első öt hónapjára nézve 144,8 millióval. A passzivitásnak ez a folytonos növekedése annál aggasztóbb, minthogy a külföldi tőke, mely ezt a passzivitást ellensúlyozná, a monarchiát most elkerüli.