Magyar Kereskedők Lapja, 1912. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1912-07-06 / 27. szám

XXXII. évfolyam* Budapest, 1912. julius 6. 27. szám. Magyar Kereskedők Lapja MAGYAR LLOYD Politikai lap. A Kereskedelem, nagyipar, vállalkozás és szállítás Közlönye. VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA rendes ingyen-mellékettel MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Előfizetési ár:» Vállalkozók és Iparosok Lapjáéval együtt. Egész évre 18.— kor. Félévre 9.— kor. Negyedévre 5.— kor. Felelős szerkesztő: KORMOS ALFRÉD Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. Sas­u, 13. 0­pIv’? ás ínt*s.rnrTisSn +plusre r* 7^1 m • "7QQ Előfizetési felhívás. Tisztelettel kérjük előfizetőinket, hogy az előfizetések megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétkül­dése fennakadást ne szenvedjen. A vámpolitikai központ. A Magyar Kereskedők Lapja már hó­napok óta sürgeti, hogy a kereskedelmi szerződések előkészítésére minél előbb erélyes akció indíttassék. Időközben a ke­reskedelmi minisztériumban az illetékes szakosztályok már megkezdték az idevo­natkozó munkálatokat, tegnap pedig a bu­dapesti kereskedelmi kamara égisze alatt megalakult vámpolitikai központ tartotta első értekezletét. Sajnálattal konstatáljuk, hogy mind­járt az akció elején olyan dolog történt, mely alkalmas arra, hogy a vámpolitikai központ egész működését megbénítsa. A Gyáriparosok országos szövetsége vissza­lépett a kereskedelmi kamarák akciójától és az egyes szakegyesületek képviselőinek az értekezleten történt felszólalásaiból azt látjuk, hogy sokan még haboznak, hogy melyik központhoz csatlakozzanak. ■ Ilyen körülmények között az egész mozgalomtól nem sok jót várhatunk. Eb­ben az akcióban is két, specifikusan ma­gyar betegség mutatkozik: az egyenetlen­ség és a folytonos szónoklás, minden tény­leges munka nélkül. A múlt évben megala­kult vámpolitikai központ csak most, a kánikula idején, jutott ahhoz, hogy első értekezletét megtartsa! De nagyon csalódik az, aki azt hiszi, hogy ezen az értekezleten csak egy lépés is történt volna a kereske­delmi szerződések előkészítésére. Sokat be­széltek, de egyetlen konkrét javaslatot se hallottunk a munkaprogramra megállapí­tása tárgyában. Az értekezlet széjjeloszlott anélkül, hogy a résztvevők a legközelebbi teendők felől csak némi tájékozódást is nyerhettek volna. Tényleges munkáról te­hát szó sincs. Egyelőre csak azt határoz­ták, hogy majd az őszszel megint egybe­­gyűlnek. Ausztriában már hónapok óta dolgoz­nak a kereskedelmi szerződések előkészí­tés­én. Ott nem beszélnek, de annál inkább cselekszenek. Ott a kormány és a szak­egyesületek vállvetve dolgoznak nagy ap­parátussal, mely már eddig is számba­­vehető munkát végzett. Magyarország jóléte és boldogulása függ attól, hogy a jövő kereskedelmi szer­ződések minő alapokon fognak megköttetni. Mert, hogy a mai alap nagyon kedvezőtlen a nemzet gazdasági fejlődésére, azt a leg­jobban bizonyítja külkereskedelmi mérle­günk folyton növekedő passzivitása és a magyar iparnak napról-napra növekedő stagnációja, amit eddig a nagy áldozatokkal keresztülvitt iparfejlesztési akcióval se lehe­tett megszüntetni. Kívánatos volna, ha Magyarország összes gazdasági és politikai tényezői egye­sülnének arra a nagy küzdelemre, melyet a közel­jövőben gazdasági fejlődésünk ér­dekében két oldal felől kell megvívnunk. Egyfelől Ausztriával, másfelől pedig a vám­külföldi államokkal állunk szemben. Ezt a kettős gazdasági harcot pedig csak úgy vív­hatjuk meg sikerrel, ha az egész nemzet zárt sorokban egyesült erővel száll síkra lét­érdekeiért. Könyvkövetelések leszámítolása. Németországban a könyvkövetelések le­számítolása néhány év óta meglehetősen el­terjedt és ott most ezzel kapcsolatban több olyan kérdés képezi közmegvitatás tárgyát, melyek a hitelnyújtás eme módjával szoros összefüggésben vannak. Különös jelentőség­gel bír első­sorban az a kérdés, hogy az áru­szállítók, amennyiben a leszámítolást igénybe vevőnek hitelt nyújtanak, követeléseik tekin­tetében milyen módon biztosíttatnak. Ezek a követelések ugyanis éppen az áru szállító­jára képeznek lényeges biztosítékot. De ha ezeket a követeléseket leszámítolják, úgy az áru szállítójára nézve az általa nyújtott hitel biztossága nagyobbrészt ismét veszendőbe megy. A Deutsche Bank ezen körülményre való tekintettel a könyvkövetelések leszámí­tolásánál a következő rendelkezést léptette életbe:. „A leszámítolt összeg árutartozások ki­egyenlítésére vagy bérfizetésekre szolgál­jon, a Deutsche Bank a szállítók számláit a hitelt igénybe vevő utasítására jutalékmen­tesen rendezi.“ Természetesen emek alapjában véve cél­szerű rendelkezés mellett azonban még mindig nyílt kérdés marad az, hogy a gyakorlatban mennyiben nyújt az vé­delmet az áru szállítójára nézve. Hogy ez a védelem olyan intézetnél, mint a Deutsche Bank, teljes mértékben érvényesül, nem szorul további fejtegetésre. De máskép áll a dolog olyan esetekben, melyeknél a diszkomptőrök nem nyújtanak ilyen bizton­ságot, vagy pedig ha a diszkomptőr a legjobb akarat mellett sincs abban a helyzetben, hogy a leszámítolt összeg rendeltetésszerű hová fordítását kikényszerítse. Vegyük azt az esetet, hogy a leszámítolás­ból eredő összeg egy része bérek kifizetésére volna fordítandó. A leszámítolási hitelt igénybe vevő e célra kézhez kapja az ösz­­szeget készpénzben. A gyakorlatban úgyszól­ván lehetetlen az, hogy az alkalmazottakat és munkásokat közvetlenül a bank fizesse ki. Ebbe a leszámítolási hitelt igénybe vevő semmi esetre se menne bele. Ha ezt meg­tenné, alkalmazottai nem tekintenék őt gazdájuknak, munkaadójuknak. Ennélfogva a hitelbiztosításnak ezt a módját nem is lehet ajánlani. Másrészről azonban az áruszállí­tóknak nagy érdekük, hogy a leszámított összeg megfelelő része tényleg a bérek kifi­zetésére fordíttassék, minthogy a hátralékos bérek előjoguk alapján csökkentik a szállí­tók fedezésére fennmaradó csődtömeget. Te­gyük fel, hogy a diszkompterök az áru szállí­tóival szemben jogilag volnának arra köte­lezve, hogy a leszámítolt összeg egy részének bérek fizetésére való fordítását a leszámíto­lási hitelt igénybe vevőtől kikényszerítsék, akkor is felmerül az a kérdés, hogy a gya­korlatban keresztü­lvihető-e ez? Erre csak határozott nemmel lehet válaszolni. Mert ha a bank a hitelt igénybe vevővel szemben ki is kötött bizonyos feltételeket, ezek a feltéte­lek egy harmadikkal szemben nem érvénye­síthetők. Csőd esetén a visszakövetelési jog még a hitelt igénybe vevő esetén se érvénye­síthető, mert itt az adós közadóssá válik. Az áruszállítók tehát ebben az irányban nem találnak védelmet. A leszámítolt összeg másik részét az áru­szállítóknak kellene kapniuk. Van-e ezeknek visszkereseti joguk a diszkompterrel szemben, ha a leszámítolt összeg más célokra fordít­­tatott? A válasz az, hogy ez a joguk csak akkor volna meg, ha a diszkompter velük szemben kötelezettséget vállalt az összegek hováfordítása dolgában. Már­pedig ilyen kö­telezettségeket­—főkép a magánbankárok — nem igen fognak vállalni. De a leszámítoló hitelt igénybe vevő kereskedő se menne bele az ilyen megszorításokba. Mert a kereskedő érdeke, hogy pénze fölött korlátlanul rendel­kezzék. Joghatályos védelmet az áruszállító tehát ebben a tekintetben se érhet el. Mindazonáltal a német birodalmi tör­vényszék több olyan döntvényt hozott, me­lyek az áruszállító követeléseit a könyvki­­vonati leszámítolások esetére is biztosítják. Így például a birodalmi törvényszék kimon­dotta, hogy a kereskedő, aki összes kinn­­levőségeit leszámítolta, köteles ezt a körül­ményt minden későbbi hitelezőjével közölni. Ha ezt nem teszi, úgy csalás miatt bíróilag üldözhető. Viszont az áruszállítónak megtá­madási kereseti joga van a csődtömeggel szemben, ha kitűnik, hogy a megbukott ke­reskedő őt nem értesítette a kinnlevőségek leszámítolásáról. Megjegyezzük, hogy a magyar kereske­delmi törvényben vagy a mi bírói joggyakor­latunkban a könyvkövetelések leszámítolá­sára vonatkozólag külön intézkedések, illetve döntvények nincsenek.­­ A Bulgáriával kötött kereskedelmi szer­ződés beterjesztetett ugyan az osztrák és ma­gyar parlamenteknek, de ezek egyike se intézte azt el. Minthogy azonban a Bulgária és Ausztria- Magyarország között fennállott ideiglen­es szer­ződés július 1-én lejárt, a kormányok ezt a szerződést ez évi december 31-ig mert hosszabbí­tottál . A külkereskedelmi mérleg passzivitásá­nak növekedése. Az osztrák kereskedelmi mi­­nisztérium most teszi közzé a monarchia kül­kereskedelmére vonatkozó statisztikai adatokat. E szerint 1912 január-május időszakában a behozatal 1469,7 millió koronát, vagyis 200­­ millióval többet tett, mint a múlt év hasonló szakában. A kivitel 1008.6 millióra rúgott, vagyis 55.3 millióval haladta meg a múlt évi exportot. E szerint a kereskedelmi mérleg 1912 január-májusi időszakára nézve 461.2 millió passzívumot tüntet fel, szemben 316.4 millióval a múlt év hasonló időszakában. A passzívum tehát ismét növekedett, még­pedig az év első öt hónapjára nézve 144,8 millió­val. A passzivitásnak ez a folytonos növekedése annál aggasztóbb, minthogy a külföldi tőke, mely ezt a passzivitást ellensúlyozná, a monar­chiát most elkerüli.

Next