Magyar Kereskedők Lapja, 1920. január-június (40. évfolyam, 1-52. szám)

1920-01-29 / 9. szám

XL. évfolyam Budapest, 1920. január 29­­. szám. A kereskedelem, nagyipar, pénzügy, vállalkozás és szállítás közlönye. .. Megjelenik minden :: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Sas­ u. 13. FELELŐS SZERKESZTŐ : KORMOS PÁL TELEFON : Szerkesztőség : 11 -28 Kiadóhivatal: 7—99 Felel"­szerkesztő: 127—79 ELŐFIZETÉSI ÁR A vasárnap megjelenő Magyar Kereskedők Lapjára és a csütörtökön megjelenő Magyar Pénzügyre együtt: egész évre 120 K, félévre 85 K, negyedévre 35 K. Csak a két lapra együtt lehet előfizetni. Tehát a Magyar Pénzügy előfizetői ingyen kapják a Magyar Kereskedők Lapjá­t és viszont a Magyar Kereskedők Lapja előfizetői ingyen kapják a Magyar Pénzügy­et HIRDETÉSI ÁRAK: A hirdetés egy 60 milliméteres széles hasábon a hirdetések között millimétersoronként 5 koronába, az árurovatokban vagy a kluik­térben 8 koronába kerül, tehát ahány hasáb szé­les és ahány milliméter magas a hirdetés, annyiszor 5, illetve 8 korona az ára. Állást kereső hirdetők a felét fizetik. BOR BAKANCSOSA, NŐI CIPŐK, FIÚ és GYE­R­­MEK­CIPŐK, valamint finom külföldi cipőáruk FiCHer L K. és Társa cégnél, cipőengros. Budapest, Károly­ körút 4. I. emelet. Csakis nagybani eladás, 4695 Az ország döntött. A lezajlott választásokon kétségtelenül megnyilvánult a nemzet többségének az aka­rata. A választás ideálisan demokratikus vá­lasztójog mellett folyt le, amely általános, tit­kos, községenként­ és közvetlen volt, tehát a legradikálisabb követelmény­­eknek megfe­lelt. Kétségtelen, hogy a választási aktus maga teljes szabály­­szerűséggel, minden presszió nélkül ment végbe és hogy minden választónak módjá­ban állott saját meggyőződését követni a sza­vazat leadásánál. A választási eredmény te­hát hamisítatlanul juttatja kifejezésre az or­szág népének akaratát. A választók túlnyomó többsége a keresztény nemzeti pártnak és a kisgazdapártnak juttatta a mandátumok tö­megét. Ily nagy parlamen­táris többség, mint amilyen a keresztény blokké az új nemzet­­gyűlésben lesz, példátlan a parlamentek tör­ténetében. A blokkon kívül álló képviselők száma a legjobb esetben sem haladja meg a tizet. Hogy az ellenőrzés és kritika szempont­jából ilyen számszerűen csekély ellenzék nem felelhet meg a parlamentarizmus köve­telményének, az nyilvánvaló. De még ennél nagyobb baj az, hogy a nemzetgyűlésből a gazdasági és pénzügyi szakemberek teljesen kimaradtak. Ez a nem­zetgyűlés lesz hivatva többek között a béke­­szerződést ratifikálni, az ország jövőjére döntő fontosságú adókat meghonosítani, a pénzügyi rendezésről, a gazdasági élet rekon­struálásáról határozni. Mindehhez nem ele­gendő a puszta jóakarat, a becsületes haza­­gság, a megingathatatlan keresztény erkölcs, hanem ezekhez kell még járulnia a tudásnak és szakképzettségnek. Már­pedig a megvá­lasztott képviselők sorában még nagyító­­üveggel sem találunk olyant, aki eddigi mű­ködésével, eddigi munkakörében a pénz­ügyek terén, vagy az iparban és kereskede-­­lemben akár mint gyakorlati, akár pedig mint elméleti szakember kitűnt volna. Ed­digi összetételében a nemzetgyűlés nem fog a maga sorában még megfelelő szakelőadó­kat sem­ találni a pénzügyi és közgazdasági kérdések alapos előkészítésére. A tudósok nem potyognak az égből, és akinek az Isten mandátumot adott, annak még nincs okvet­lenül tudománya is. Ez elől a megfontolás elől a győztes pár­tok vezetősége sem zárkózhatik el. Az or­szágnak érdeke, hogy a közügyek intézésé­ben a mai súlyos idők közepette szóhoz jut­hassanak a pénzügyi és gazdasági szakférfiak is, akiknek közreműködése nélkül az ország gazdasági regenerálása el sem képzelhető. Ebben a kérdésben a pártszempontnak el kell némulnia. Most már egészen bizonyos, hogy az ország óriási többsége a keresztény blokk politikáját helyesli, és egy-egy pénz­ügyi és gazdasági szakférfiú bekerülése a parlamentbe igazán nem változtathat ma már azon a tényen, hogy a politikai és par­lamentáris hatalom a két győztes párt kezé­ben van. Éppen ezért e pártok vezetőségének most már arra kell törekedniük, hogy azok a kiváló pénzügyi és gazdasági szakférfiak, akik a parlamentáris életben részt venni hajlandók,­a későbbi választások során man­dátumhoz jussanak, bármilyen politikai párt­hoz tartozzanak is. Azt elvégre nem lehet Wekerle Sándortól, Hegedűs Lóránttól, Éber Antaltól és a többiektől követelni, hogy ed­digi politikai ideáljukkal szakítva és meg­győződésük ellenére csatlakozzanak a győz­tes politikai pártokhoz. Ellenben az ilyen fér­fiakra a nemzetgyűlésben az országnak fel­tétlenül szüksége van. Minthogy pedig saját pártjaik nem hozhatják be őket a parla­mentbe, a többségi pártik feladata az orszá­gos érdeknek deferálni és ezeket a szűk­fér­fiakat mandátumhoz juttatni. b WWWWWWt,bVWWWW\^WWW%AlWW Az alaptőke-emelések A hivatalos lap nap-nap után mind na­gyobb számban közöl rendkívüli közgyűlési hirdetményeket, amelyeket bankok, ipari és egyéb részvényvállalatok hívnak egybe alap­tőkéjük felemelése végett. A tőkeemelő mozga­lom most már általánossá vált. A nagy ipar­vállalatok után a kisebbek követik a példát és jelenleg a közép- és kisbankokon van a sor, amelyeket végül a nagy intézetek is bizonyára követni fognak. A kormány a tőkeszaporítással szemben a legliberálisabb állásponton á­l és­­az engedélyt minden esetben megadja. A tőke­­emelő folyamatnak ez az általánossá válása indokolja, hogy gazdasági jelentőségét és ha­tását minden oldalról vizsgálat tárgyává te­gyük. A tőkeemelés három szempontból vizs­gálandó: maguknak a vállalatoknak, azután a részvényeseknek és végül az általános gazda­sági közérdeknek szempontjaiból. A vállalatokra nézve élesen disztingválni kell a szükséges és a felesleges tőkeemelés kö­zött. Szükséges és tehát gazdaságilag indokolt az olyan vállalat tőkeemelése, amelynek tőke­ereje "az üzem újrafelvételéhez és megfelelő folytatásához nem elegendő akár azért, mert­­ az üzletkör terjedelméhez képest már eddig is­­ csekély volt, akár azért, mert a bolsevizmus ál-­­ lat szenvedett károk következtében üzemtőkéje csorbát szenvedett, akár pedig, mert az üzem helyreállítása és berendezése, valamint a nyersanyag-beszerzés meglévő tőkeerejét meg­haladó összegeket igényel. Ezek az okok, rend­­szerínt kummulative, a legtöbb iparvállalatnál fennforognak, bár láttunk a legutóbbi napok­­előtt olyan nagyvállalatoknál is tőkeemelést, amelyeknek igen tekintélyes pénzkészlete fek­­szik bankoknál felhalmozva. A pénzintézetek tőkeemelése a legtöbb es­tben nem esik az indokolt tőkeszaporítás kategóriájába. Akárhány intézet áll elő mos­tanában tőkeemeléssel, amelynek üzletköre vállalkozásának terjedelme, a mai viszonyok közt nem hogy megkövült volna, hanem ellen­kezőleg, megcsappant. Az igénybevett új tő­kést ezeknél nem szükségesek a vállalt köte­­lezettségek teljesülésére, vagy a megkezdendő üzletek" folytatására, sőt az ezen kategóriába tartozó intézetek egyelőre maguk se­m tud­ják, hogy mit fognak kezdeni az új tőkével. Ezek a fölösleges tőkeszaporítások merő el­lentétben állanak az öreg Rathenaunak azzal a bölcs intelmével, hogy részvény vállalat tő­két csak már biztos engagementhez szerez­zen be. Már­pedig az a részvény vállalat, amelynek a tőkéhez nincs meg a megfelelő üzlete, tőkeszaporításával felesleges lépést tesz és végeredmény­ben csak felvizezi az alap­tőkét. E tekintetben tőkeemelő bankjaink egy része igen könnyen veszi a dolgot. Még csak arra sem érdemesíti a saját részvénye­seit, valamint a nagyközönsé­get, hogy a tőke­emelés szükségességét kellő indokolással ki­mutatni törekednék. Fejtett gazdasági intel­ligenciájú országokban a részvény­vállalatok vezetői tőkeemelések küszöbén tájékoztatni szokták a közönséget a vállalat pénzügyi hely­zetéről, üzleti konjunktúráiról, legközelebbi terveiről. Ezt nálunk a tőkeemelő válla­latok csak a legritkább esetekben szok­ták megtenni. A közönségnek halvány sej­telme sincs a legtöbb esetben, hogy az illető részvénytársaságnak mely okból és mily célra van szüksége az igénybe veendő új tőkékre. Nálunk mostanában a tőkeemelésekről pár soros, szűkszavú kommünikék jelennek meg, amelyekben egyszerűen az a bejelentés fog­laltatik, hogy az igazgatóság ennyi és ennyi új részvény kibocsátásával az alaptőke fel­emelését határozta el. A részvényesek és a közönség aztán találgathatja, hogy miért és mir­e kell ez a tőkeemelés. A valóságban több­nyire úgy áll az­ eset, hogy a tőkeemelés egy­szerűen a mérleg feljavítását célozza, ami azáltal éretik el, hogy a mai magas árfolya­mok mellett a felpénzekből tekintélyes ázsió­nyereség folyik be a tartalékalapokra, ami a készpénzkészletet és az adósok tételét a mér­legben lényegesen felduzzasztja, ellensúlyozá­sául azoknak a mérlegszerű veszteségeknek, amelyek főleg a hadi kölcs­önkötvények ár­folyamesése folytán állottak elő. Az" ilyen tőkeemeléseknek tehát nem a belső szükség és az üzleti raison az indító oka, hanem a mérlegbeli presztizs-szempont. Hogy ennek a böjtje sok esetben nem fog elmaradni az illető vállalatoknál, az egészen bizonyos, már csak azért is, mert a beszerzett új tőke min­denáron való elhelyezése végett az üzletek kiválasztásában a kellő szigorítás merőztetik és kockázatos engagementek nem fognak ritkaságszámba menni. A részvényesek szempontjából éppen ezért a jelenlegi tőkeemelő kampány sok részvény­­vállalatnál helytelen és káros. Ahol az új tőkék megfelelő gyümölcsöztetésére nincs meg a bi­zonyosság, ott a régi üzlet hasznaiból a fel­emelt tőkével nagyobb összeg fog részesedni és tehát az osztalék-kilátás, de a tőkeelhelye­zés szekuritása is csökken. Ezenkívül a tőke­emelések nagy része még egy másik szempont­ból is jelenti megrövidítését a részvényesek­nek. Ugyanis akárhány vállalat akként hajtja végre a tőkeemelést, hogy a kibocsájtott új részvényeknek nem teljes mennyiségét juttatja részvényeseinek elővételi jog formájában, ha­nem az új emisszió bizonyos kontingensét úgy­nevezett konzorciumoknak juttatja, eleként ki­zárván a régi részvényeseket az új­­részvények e kontingensére jutó árfolyamnyereségében rejlő haszonból. Normális időkben és szolid ügyvitel mellett a tőkeemeléseket úgy hajtják végre, hogy az elővételi jog az új emisszió telj­es összegére, nézve a régi részvényeseknek biztosíttatik. Úgynevezett garanciális szindi­kátusok csak arra az esetre alapíttatnak, ha a régi részvényesek nem élnek elővételi joguk­kal az új emisszió teljes összegében. Napjaink­ban ez a régi, szolid és az üzleti tisztességtől követelt eljárást nem igen praktizálják rész­vényvállalataink vezetőségei. Az új emissziók egy részének kihasítása a régi részvényesek elővételi jogköréből még azzal a hátránnyal is jár, hogy a vezetőség pozíciója folyton erő­södik a részvényesek rovására, amennyiben a Magyar Pénzügyet a Magyar Kereskedők Lapja összes előfizetői is ingyen megkapják.

Next