Magyar Kereskedők Lapja, 1920. július-december (40. évfolyam, 53-105. szám)

1920-07-15 / 57. szám

2 Tőzsde­ ­fa értékpapírpiacon nagy az üzlettelenség és áia a kuk­szban egy-két játékpapírban nem lett volna néha egy kis élénkség, úgy a csendet alig szakította volna meg valami. A korlátpapírok pia­cán alig van forgalom és a részvények jó harmad­részében akárhány napon nem is volt kötés. E nagy üzlettelenség mellett is azonban általános ellanyhu­­lásról alig lehet szó, s tőzsdénk ezúttal is szívós ellentállóképességének adta tanújelét, amikor a lanyhutó mozzanatok túlsúlya dacára a hangulat nem fordult teljesen baissera. A kukiszban továbbra is Hitelbankban volt nagyobb üzlet, mely csökkent árfolyamát fenn tudta tartani, továbbá a Déli vasút részvényeiben bécsi javulásra erőteljes emelkedés állott be; szerdán­­ hosszú hetek óta először az Olasz bank is elmozdult 400%-ás kurzusáról és 430-ig javult fel, azonban nyereségrealizációkra az árjavulásnak csaknem felét ismét leadta. Az ipari értékek között ezúttal a tengerhajózási részvények tartottak, ellenben szénpapírok nagyon lanyhák voltak. A vaspiacon gazdasági gépgyár és acél emelkedett, Kóburg csökkent. A fapapírok sorá­ban Szlavónia és Guttmann javították árfolyamu­kat, a vegyipariak közül Chiriom. Feltűnt nagyobb áremelkedésével Franklin és Izzó, utóbbi előnyös tőkeemelés hírére. Nem jegyzett részvények közül az Ingatlanbank által patronizált Malomsoky asz­­talosárugyár legközelebb bevezetendő részvényei iránt mutatkozott nagyobb érdeklődés a magán­­forgalomban. A múlt hét közepe óta előfordult zárlati árfolyamok a következők : Jul. JuL Jul. Jul. Jul. Jul. 7. 8. 9, 12, 13, 14 Bankok és biztosítók: Magyar hitel 1818 1741 1787 1785 1780 1786 Osztrák hitel 960 945 946 950 945 965 Kereskedelmi bank 6800 6700 6675 6610 6600 6625 Angol-magyar bank 885 890 885 883 885 875 Leszámítoló 892 887 885 885 900 900 Agrárbank —­­ 930 930 930 930 Magyar-olasz bank 403 400 400 400 400 418 Jelzálogbank 506 491­­492 485 500 490 Hazai bank 680 670 460 650 652 665 Ingatlanbank 1025 1020 1000 1005 1005 1015 Forgalmi bank 624 618 616 610 622 626 Hermes 416 390 380 300 390 400 Mercur 432 425 415 411 410 410 Iparbank 580 580 580 580 580 580 Kereskedelmi hitel 500 495 470 465 478 475 Bosnyák agrár 790 775 745 777­­ 780 Városfejlesztő 1100 1050 1040 1060 1055 1050 Földbirtokbank 1160 1145 1135 1135 1130 1130 őstermelő 960 950 945 960 950 950 Angol-osztrák 740 720 745 730 740 740 M. tak. közp. reszk. — — — 165 180 180 Hazai első 19400 19304 19400 19300 19450 19425 Általános takarék 1005 1010 1000 1010 1015 1020 Lipótvárosi *305 300 300 310 308 310 Központi takarék 1820 1820 1800 1800 1800 1810 Belvárosi takarék 750 740 740 740 740 745 Fővárosi takarék 2130 2130 2060 2060 2060 2080 Nemzeti takarék 725 720 750 700 690 685 Első magyar bizt — 18900 _ _ —. — Jégbiztosító 630 620 — — — — Pannónia — — — 3900 — 4200 Magyar francia — 610 610 630 — — Malmok: Viktória 4950 4965 4850 4875 4770 4840 Konkordia 1980 1930 1940 1880 1970 1990 Budapesti gőzm. 3250 3200 3150 3175 3350 3325 Gizella 1600 1570 1610 1630 1630 1690 Hungária 1840 1830 1825 1860 1880 1915 Borsodi 2450 2425 2250 2285 2420 2570 Bányák és téglagyárak: Beocsini 4150 4000 4000 4075 4050 4025 Szentlőrinci 785 780 — 775 800 820 Cement- 1220 1220 1220 1220 1215 1220 Újlaki — 1480 — — — — István tégla - 560 550 580 520 550 Kőbányai gőz -­­ 1300 1300­­ 1280 1280 Drasche 1660 1700 1670 1730 1750 1760 Magy­­ari kőszén 7550 7500 7100 7270 7300 7250 Salgótarjáni 6075 6000 5900 5825 5800 5700 Északszén 2650 2550 2510 2675 2600 2600 Szászvári 2850 2725 2825 2800 2825 2785 Urikányi 4800 4600 4500 4550 4500 4475 Kohó 6100 5900 5800 5875 5870 5740 Magnezit 4300 4300 4170 4200 4230 4250 Kerámia 1100 1071 1020 1050 1070 1070 Aszfalt 1100 1075 1000 1050 1050 1050 Vasművek és gépgyárak: Koburg 2655 2650 2606 2660 2680 2600 Fegyver 1490 1490 1380 1500 1420 1480 ■ Ganz Danubius 16500 15900 15600 15409 15800 16009 Ganz villamossági 3400 3400 3150 3200 3200 3175 Láng 830 795 810 810 780 795 Lipták 369 352 358 354 364 361 Kaszab­i 1110 1110 1110 1110 1110 Rima 3265 3190 3135 3140 3170 3160 Schlick 755 738 742 740 745 747 Csáky • 1020 1005 1005 1010 1000 1000 Magyar-belga — 1120 1120 1120 — 1120 Magyar acél 1525 1525 1525 1500 1525 1580 Gyorffy-Wolf — 590 590 590 550 550 Teudloff 835 830 830 820 820 820 Gazdasági gépgyár­­ 1700 1700 2000 2280 2310 Közlekedési vállalatok: Adria 11200 10700 11500 10700 11050 11800 Atlantika 4050 4400 4850 4900 4900 4950 Levante 4050 3800 4050 4000 4025 4025 Közúti_________ 1425 1403 1385 1425 1438 1440 Fix kamatozású értékpapírok forgalma 1920. júl. 14-én. 401% Agrárbank záloglevél 102.—, 4*4 % Belvárosi Tkp. záloglevél 103.—, 4*4% Egy. Főv. Tkp. záloglevél 10414, 4% Földhitelintézeti zálog­levél 108.—, 414% Földhitelintézeti záloglevél 113.—, 4/4% Hazai Bank kötvény 104.—, 4% Hazai Tak. záloglevél 104— ,­414% Hazai Tak. záloglevél 108.—, 4% Kereskedelmi bank záloglevél 103.50, 414% Kereskedelmi bank záloglevél 115.—, 4% Kis­birtokosok záloglevél 109.—, 4%% Kisbirtokosok záloglevél 114.—, 4% Közp. Jelzáloglk. záloglevél 96.—, 4% % Közp. Jelzálogbk. záloglevél 103.—, 4)4% Leszámitálóbank záloglevél 106.—, 4­ 4 % M. ált. tkp. záloglevél 105.—, 4% M. orsz. közp. tkp. záloglevél 106.—.. A valutapiac az utóbbi héten lényegesen meg­szilárdult és az árfolyamok erőteljes emelkedést mu­tatnak. Az arany 10, angol font 15%-kal drágult, de késével, amellyel most már a líra fölé került. De szépen javult a márka is, továbbá a lei és a rubel, valamint a szokol. A francia frank ellenben­­4 koro­nás emelkedéssel volt kénytelen beérni. A múlt hét közepe óta jegyzett zárlati árfolyamok a következők : jul. 7. jul. a jul. 9. jul. 12. jul. 13. jul 14. Napoleon 541.— 565.- 636.- 632.— 602.— 603.— Devizák jegyzése július 14-én (szemben a jú­lius 7-iki zárlattal): Amsterdam 57—61 (55—59), Berlin 437­4—455 (425—445), Kopenhága 2450— 2650 (2450—2650), Krisztiánia 2550—2700 (2600— 2800), olasz bankjegyek 1000—1040 (960—990), Prága 360-375 (350-365) Stockholm 3300—3500 (3300-3500), Svájc 2950-3075 (2775—2900). A bécsi kiűzetés július 14-én nálunk 97—101 K-n jegyeztetett. Az osztrák korona ismét diszázsióba került, szerdán 100 osztrák koronát Budapesten 96—97 magyar K-ért lehetett kapni. * 3 '' Jól, Jul Jal JuL fnt Jut, 7. 8. 9. 12. 13. 1*. Tröszt 1390 1380 1330 1350 1330 1345 Városi 520 520 515 545 550 545 Búr 470 — — — — — Déli • 644 624 614 690 685 700 Államvasut 3550 3425 3350 3550 3550 3500 Vasúti forgalmi 1120 1120 1150­­ 1080 1170 Faipari részvények: Országos fa 1960 1950 1900 1910 1880 1900 Brassói cellulose 3540 3500 3500 3480 3425 3390 Szlavónia 3180 3030 3150 3120 3200 3325 Hazai fatermelő 7500 7400 7300 7300 7275 7275 Nasici 1490­ 14250 14100 14500 14900 14600 Guttmann 4280 4120 4090 4130 4260 4360 Nemzeti fa 1680 1660 1650 1660 1665 1680 Lichtig 1515 1490 1475 1475 1480 1500 Rézbányas erdőipar 2245 2215 2165 2200 2260 2260 Erdő és faipar 1935 1920 1900 1935 1930 1950 Viktória bútor 1510 1500 1500 1500 1500 1500 Kronberger 1440 1420 1430 1420 1420 1425 Vegyipari vállalatok: Danica 4780 4550 4650 4600 — — Klotild 2360 2285 2380 2250 2300 2330 Szikra 2100 2100 1950 — 2050 2050 Török 590 570 570 570 570 570 Marosvh, petroleum 1320 1300 1300 — — — Olaj 2820 2760 2780 2760 2760 2780 Flóra 2760 2700 2660 2650 2720 2720 Spódium 1800 1800 1760 1780 — 1800 Hungária műtrágya 3150 2875 2975 2880 3000 3100 Chinoin 2385 23S0 2380 2250 2430 2410 Gummi 2925 2860 2750 2700 2820 2850 Különfélék: Athenaeum 1975 1980 1950 1900 1900 — Franklin — 4200 4200 — — 4275 Légszesz _ 2600 2600 2510 2550 2550 Bárdi 760 760 715 715 715 750 Baróti 1260 1520 1250 1270 1260 1260 Béni gyártelep 1570 1515 1515 1540 1520 1545 Izzó 4100 3975 3920 3980 4075 4100 Győri textil — 1500 1500 1350 1440 1440 Papir 2595 2450 2480 2480 2450 2380 Goldberger 1295 1220 1230 1190 1205 1210 Liget-szanatórium 900 900 900 900 900 900 Cukoripar 11000 10500 10600 10850 10909 1 0400 Magy. fém és lámpa 2380 2350 2330 2330 2310 2270 Auer 1850 1700 1700 — 1750 1750 Óceán konzerv — — — 1700 1730 1780 Phöbus 460 460 450 455 450 440 Stummer — — — — 3900 4000 Telefon 1580 1515 1510 1500 1500 1495 Zenta-roskányi 2175 2175 2175 2150 2175 2180 Schwartzer 760 760 — — — Felten - 2700 — — — Királysör — — 2000 1900 1825 1900 Francia frank 13.05 513.50 13.60 13.65 13.40 13.50 Svájci frank 29.25 28.50 28.­ 31.­ 30.75 Lira 9.70 9.45 9.70 9.74 9.75 9.75 Márka 4.27 4.40 4.45 4.52 4.63 4.70 Font 575.— 607.— 622.— 645.— 623.— 655.— Dollár 145.V2 149.— 153.— 156.1/2 154.— 155.1/2 Rubel 2.68 2.69 2.66 3.10 3.25 3.26 Lei 3.68 3.73 3.84 4.10 4.17 4.52 Szokol 3.48 3.54 3.52 3.53 3.57 3.68 Dinár K. 8.30 8.35 8.65 9.45 9.15 10.15 Dinár Fr. 8.47 9.05 10.10 Leva­i 3.20 3.30 3.36 —­.­ MAGYAR PÉNZÜGY Meghívó A Gazdasági és Iparbank r.-t. Jászapátin folyó évi július hó 24-én d. e. 10 órakor a saját házában tartandó rendkívüli közgyűlésre. Tárgyak: 1. Az alaptőke felemelése 1,000.000-ról 1,200.000 K-ra. 2. A Hevesmegyei Takarékpénztárral érdekközösség kötés. 3. Az alapszabály módosítása. 4. Két igazgatósági és egy fel- Ügyelőbizottsági tag választása 3, illetőleg 1 évre.. 5468 Jászapáti, 1920 julius 6. Az új#* CIPŐTISZTÍTÓ, PADLÓ VIASZ, TERPERTi- UaPíi­íY mMÜVBlf FhÍUÍÍÉÁ­RÉS PARKETTXRÉN, PABLÉLEERESZTŐ HASZ, rdFdlIA Budapest, II., Bat­­thyáay-uiea 46. s*. Telefon: UO—73. 175 1920. julius 15. j Kereskedelmi hírek. Könnyelmű demmnd­álgatás. Néhány Héz előtt szenzációs árurejtegetés híre járta be a napi sajtót, amelyben arról volt szó, hogy egy rendőrellenőr leleplezte a „titkos“ kávéházi „hordóbörzét“ és feljelentésére hordógyáros és nagykereskedő cégeknél nagy hordókészleteket zár alá vettek. Már e hír olvasásakor is fel­tűnt mindenkinek, hogy hordógyárak és hordó­kereskedők, akiknek iparszerűleg az a hiva­tásuk, hogy hordókat tartsanak raktáron, e ténykedésükkel miként követhetnek el árufel­halmozást. Most ezt a kételyt megerősíti a föld­­művelésügyi minisztérium, amely a vizsgála­tot lefolytatta és megállapította, hogy a felje­lentés minden alapot nélkülöz, amihez képest az eljárást beszüntette és csupán két alkalmi árus ellen folytatja, akiknek a hordók eladá­sára nincsen iparengedélyük. Azt hisszük azonban, hogy ezzel az ügy éppenséggel nin­csen befejezve. Ha a legális kereskedelem és az ipar saját szakmájuknak űzése közben ilyen hatósági túlkapásoknak van kitéve, anélkül­, hogy a neki okozott károkért és a jogtalan vexaturákért bárkit is felelősségre vonnának,­ úgy­ ez csak­ a gazdasági élet megbénítására ve­zethet. Az alap nélkül megvádolt cégek a zár alá vétel idején üzletüket hosszabb időn át nem folytathatják és meghurcoltatásukon kí­vül még, anyagi kárt is szenvednek. És mindez csak azért, mert mindig akadnak denuncián­­sok, akiket a feljelentési díj alaptalan vádas­kodásra csábít. Itt volna végre az ideje, hogy a hatóság az ilyen könnyelmű és pénzsóvár feljelentőket a hatóság félrevezetése miatt szi­­­gorúan megbüntesse. A kereskedelmi élet és az ipar nem lehet állandóan ily bizonytalan­ságnak kitéve, mert végre is a vállalkozói szel­lem és a becsületes munkakészség feltétlenül­ csorbát kell, hogy szenvedjenek. Ha hordó­­gyárak és hordónagykereskedők büntethetők, azért, hogy hordóraktáruk van, ha alaptalan feljelentésekre heteken át herce-hurcánal­ le­hetnek kitéve, úgy ebben az országban meg-­­szűnik a kereskedelmi és ipari munka lehető­sége. Éppen ezért példás büntetést kell sür­getni az alaptalan feljelentők ellen. Gyógynövénykereskedelmü­nk veszedelme. "A­ gyógynövények gyűjtése és forgalma erősen ösz­­szezsugorodott, mert az érvényben lévő rendele­te­k a gyűjtést és beváltást megnehezítik, a Gyógy- és inari növényforgalmi iroda név alatt működő központ pedig, amely azonos a megszüntetett Gyógy­növény- és paprika­forgalmi kirendeltséggel,­ a ke­reskedelmet képtelen módon megakasztja, főleg pe­dig a kiviteli üzletet gátolja oly célzattal, hogy azt magának szerezze meg, bár az érvényben lévő rendeletek erre nekik jogot nem adnak. Maga az, hogy a gyűjtést és beváltást csak olyanok foly­tathatják, akik a helyi hatóságoktól igazolványokat kapnak, azt eredményezi, hogy kevesebben foglal­kozhatnak a gyűjtéssel és így a vadontermő­ érté­kes, leginkább exportra fölhasználható növények nagy része kárba vesz, holott éppen arra volna szükség, hogy erőteljes propagandával mindenfelé rászoktassák a népességnek arra ráérő rétegeit,­­ hogy a hasznosítható növényeket összegyűjtse. Ennek a következménye, hogy az idei gyűjtés sok növény­ből az eddiginek fele, sőt talán harmada sem teszi. A Gyógy- és ipari növényforgalm­i iroda pedig azt

Next