Magyar Kereskedők Lapja, 1922. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-17 / 40. szám
11922 május 17. MAGYAR PÉNZÜGY I KERESLEM. réz " . A hatósági liszt forgalmi adómentessége. A pénzügyminisztérium 21.970/VIII. fő. szám alatt kiadott körrendeletével kijelenti, hogy a hatósági liszt kiosztásával a megbizott kereskedőknek a hatósági liszt kiárusításából származó bevételei általános forgalmi adó alá nem esnek. A miniszteri rendelet az egyébként feltétlenül önálló keresetszerű tevékenységet folytató kereskedőket ugyanis a hatósági liszt kiárusítására vonatkozó üzleti működésükben, mely tagadhatatlanul közhatósági funkciót helyettesít, szolgálati viszonyban állóknak minősíti s a hatósági liszt kiárusításából eredő bevételeik általános forgalmi adómentességét minden megszorítás nélkül elismeri. Jogában áll tehát az ilyen kereskedőnek napi bevételeinek összegéből adómentes tételként levonni a hatósági liszt kiosztása fejében bevételezett napi összeget, mintha például kincstári egyedárusági tárgyak eladásából származó bevételekről volna szó. Granum kereskedelmi rt. cég alatt Budapesten (V., Árpád u. 7.) mezőgazdasági termények, textiláruk, tüzelőanyagok forgalombahozatalára és értékpapírok, devizák adásvételére 1 millió K alaptőkével (2500 drb. 400 K-s részvény) új vállalat alakult. Az igazgatóság tagjai: Hirsch Nándor, Mocsányi Ödön és Mocsányi Richárd. A Metallum vaskereskedelmi rt. Budapesten (V., Tátra u. 8.) 5 millió K alaptőkével (12.500 drb. 400 K-s részvény) alakult meg. Az igazgatóság tagjai: Klein Árpád, Klein Jenő és Vas Béla. A Tojáskereskedelmi rt. (a Magyar élelmiszerszállító rt érdekeltsége) 1921. évi mérlegét 2 millió K alaptőke mellett 484.242 K tiszta nyereséggel zárta az előző évi 227.784 K-val szemben. A Textil be- és kiviteli rt. 1921. évi mérlege 1 millió K alaptőke mellett 467.981 K tiszta nyereséget mutat ki az előző évi 670.557 K-val szemben. Az osztalék 60 K , 6% lesz. A Gamma műszaki rt. 1920 1 921. évi első mérlege 200.000 K alaptőke mellett 99.313 K veszteséggel zárul. Az Universum fonal-, cérna- és textiláru rt. 1921. évi mérlege 1 millió K alaptőke mellett 86.253 K veszteséggel zárul. A társaság a május 21-ére egybehívott közgyűlésnek a cégszöveg megváltoztatását fogja javasolni. A Magyar fűszerkereskedők bevásárlási rt. 1921. évi mérlegét 1 millió K alaptőke mellett 31.608 K veszteséggel zárta le az előző évi 88.521 K nyereséggel szemben. A Transprient kereskedelmi rt. 1921. évi mérlege 600.000 K alaptőke mellett 55.772 K veszteséggel zárta le az előző évi 63.850 K nyereséggel szemben. A Hazai nürrnbergi diszmfi- és rövidáru rt. 1921. évi első mérlegében 400.000 K alaptőke mellett 59.552 K tiszta nyereséget mutat ki. Az Általános áruforgalmi rt. 1921. évi mérlege 1 millió K alaptőke mellett 80.996 K tiszta nyereséggel zárul. A Norma kereskedelmi rt. 1921. évi mérlegét 250.000 K alaptőke mellett 33.645 K veszteséggel zárta le, szemben az előző évi 15.775 K nyereséggel. A Mátra élelmiszerkereskedelmi rt. 1921. évi első mérlege 2 millió K alaptőke mellett 71.526 K tiszta nyereséggel zárul. A Frohner József rt. (Budafok) 1921. évi mérlegét 4 millió K alaptőke mellett 318.704 K tiszta nyereséggel zárta le az előző évi 501.902 K-val szemben. A Monori árukereskedelmi rt. Monoton alakult meg fűszer-, gyarmatáru és mezőgazdasági terményekkel való kereskedés folytatására. A társaság alaptőkéje 1 millió K, mely 500 drb. 2000 K névértékű részvényre oszlik. Az igazgatóság tagjai Huppert Gyula, Huppert Sándor, Huppert Gábor, Sándor Rezső és dr. Sándor György. Fabehozatali és kereskedelmi rt. cég alatt Debrecenben 1 millió K alaptőkével (200 drb. 5000 K-s részvény) új vállalat alakult. Az igazgatóság tagjai: Löwh Ármin, Stern Sándor, dr. Fried Lajos és Gál Dezső. Sárréti kereskedelmi és mezőgazdasági rt. cég alatt Füzesgyarmaton 500.000 K alaptőkével (500 drb. 1000 K-s részvény) új vállalat alakult. Az igazgatóság tagjai: Borsothy Géza, Polgár Pál, Farkas Elek, Nagy Imre, Szűcs Sándor, Szőke Lajos, Nagy Gergely, Balogh Károly, Ulrich József, Molnár Sándor, László Lipót, Reintz Armand, Thieben Artur, dr. Balthazár Dezső, gróf Dégenfeld József. A Fűszerkereskedők bevásárlási rt. Szolnok, május 25-ére egybehívott közgyűlése a társaság további fennállása és az alaptőke felemelése tárgyában fog határozni. Üzletátruházások: Falk Mihály és Eichner Dezső XVIII., Baross-tér 2. sz. a. Baross-büfféjét és éttermét eladta. Követelések május 19-ig bejelentendők dr. Rónai Alfréd ügyvédnél (VIII., József-körút 42.). — Hirschfeld Márkus és Görög Gyula pécsi lakosoktól a Nádor-szállodát, vendéglőt és kávéházat átvette a Dunántúli szállodai és élelmiszerüzemi rt. Követelések május 22-ig bejelentendők a Dunántúli bank rt.nál (Pécs, Király u. 14.). — Tóth Péter István-ut 9. sz. a. vendéglőjét megveszik. Követelések május 18-ig Hegedűs A. irodában bejelentendők. — Schwarcz Vilmos VII., Gizella-ut 47. sz. a. fűszer- és csemegeüzletét eladta. Követelések május 19-ig bejelentendők dr. Szász Béla ügyvédnél (V., Lipót-körút 29.). — özv. Becker Béláné Dohány-u. 78. sz. a. borozóját megvette Kászonyi. Hitelezők május 18-ig jelentkezzenek Kertész-u. 32. sz. a. trafikban. Fizetésképtelenségek. Eszék. Sajnálatos névcsere folytán az eszéki Braca Hahn testvérek közműárukereskedő cég fizetésképtelenségéről számoltunk be, holott a fizetésképtelenné vált cég helyesen Braca Haas, amit ezenktfn a v ÁI&UÜZBET. Gabona és liszt. Gabonaneműek irányzata a múlt heti jegyzésekkel szemben úgyszólván az egész vonalon csak lényegtelen változást tüntet föl, holott a hét elején meglehetősen élénk vásárlókedv volt észlelhető a piacon. A piacra került búzatételeket igen könnyen el lehetett helyezni, mert az időjárás változatosságával kapcsolatban egyes vidékeken nem valami optimisztikusan vélekedtek a mezőgazdasági helyzetről azok a jelentések, amelyek a vidéki árukínálat re-dukciójáról szólnak, továbbá a lisztüzlet javulásáról szóló jelentések természetesen szintén hozzájárultak ahhoz, hogy tartott maradt az irányzat. A szerdai nap, folyamán a budapesti paritásra 3500 K-ért jegyezték a búzát, hivatalos zárlat után azonban kissé élénkebb kínálatra 3470 K-ás jegyzés is előfordult. A rozs árát ugyancsak budapesti paritásban 3000 K-n jegyzik, vagyis az irányzat itt is szilárdan tartottnak mondható, főképen abból az okból, mert a rozsliszt elhelyezése jelenleg szintén a könnyebb feladatok közé tartozik. A takarmány- és sörárpa jegyzése minimális forgalom mellett szintén egészen lényegtelenül változott, a sörárpát mintegy 2600, a takarmányárpát pedig 2500 K-ért jegyzik az állomás. A zabüzlet néhány nap óta meglehetősen elhanyagolt, mert a kiviteli kérdés bizonytalansága úgy a vevőt, mint az árutulajdonost tartózkodásra késztette. Jegyzése az állomás 2385 K. A tengeri árfolyama 3085 K-s jegyzés körül mozog állomásról. A változás tehát ennél a cikknél is lényegtelen és bár a kínálat minimális, lényegesen nagyobb árak fizetésétől tartózkodnak, mert kombinációba veszik, hogy további áremelkedésnél a szomszédos államokból könnyen gravitálhat ide tengeri. A liszt üzlet szintén tartott irányú, mert ha Ausztriába való szállítást, helyesebben az osztrák piaccal való összeköttetést egyelőre számításon kívül is hagyják, Csehország részéről ismét élénkebb érdeklődés mutatkozik a különböző lisztkategóriák iránt. A jegyzések a következők : 0-ás 48, 2-es 43, 6-os 38, 7/2-es 33, rozsliszt 38, 8-as takarmányliszt 19, korpa 16,25 K. A vetőmag-piacon, általában a magüzletben valamivel élénkebb a forgalom, mint néhány nappal ezelőtt, mert a hosszabb ideig tartott mérsékelt vásárlókedv után élénkebb igyekezet mutatkozott részint a szükséglet biztosítására, részint pedig a hiányzó készletek kiegészítésére. Különösen a lucerna és muharmag iránt volt élénkebb érdeklődés, de a minimális kínálat folytán nagyon kevés tétel cserélt gazdát, úgy hogy az előfordult jegyzések inkább csak névlegesek. Muharmagnak 40 K az ára. Élénkebb üzlet volt a köles iránt, melyet 28 K-án jegyeznek. sup. 325—330 K , rizs: Burmah’ 67—68 K , real Orange Pecco 700—750 K, Jáva Souchong 650—700 K, fűszerek, babérlevél 70—75 K, fahéj 1/1 360—370 bors 1/1 fekete sing. 290—300 K, gyömbér hámozott 270—280 K, köménymag hollandi 195—200 K, szegfűszeg 1/1 900—960 K, szegfűbors 1/1 170—180 K, szerecsendió 800 K, szerecsendióvirág 900 K, vanília Bourbon 80 K, vanília Tahiti 54 K. Vegyesárak: burgonyacukor 104 K, burgonyakeményitőliszt 84 K, kakaópor 400 K, marónátron 100 fokos 78—80 K, gyújtó külföldi 220 K, gyümölcsíz 105 K, petróleum raff. 38 K, szénszappan 140—160 K. Fűszer- és gyarmatáruk. Fűszeráruk üzletmenetele a hét első napjaiban megélénkült. A kiskereskedelemnek, amely már hetek óta majdnem abszolúte tartózkodott a vásárlásoktól, készletei kifogytak és így kénytelen magát azok kiegészítésére rászánni. A vételkedv föléledését elősegítette az is, hogy koronánk zürichi árfolyama meglehetősen állandósult és így egyelőre nem tartanak attól, hogy a valutaingadozások nagyobbszabású árhullámzásokat fognak előidézni. A Budapesten levő készletek nem valami nagyok és ha a most majdnem abszolúte szünetelő behozatal megélénkülését az árak emelkedése lehetővé nem fogja tenni, könnyen meglehet, hogy rövidesen áruhiány áll majd be. Az árak csak csekélységgel emelkedtek, de az irányzat kifejezetten szilárd. Egész fekete borsért több zsák vételénél 275—280 K-t, kisebb mennyiségekben 290— 300 K-t kérnek. Fahéj irányzata nagyon szilárd ; különösen cassia lignea selectedből van kevés, mert az aránylag csekély behozatal az utóbbi időben majdnem kizárólag törmelékre szorítkozott. Egész elsőrendű minőségű fahéjért nagyobb vételeknél 350—360 K-t, törmelékért 310—320 K-t jegyeznek. Gyömbér szintén drágult valamelyest, az utóbbi napokban 240—260 K-ért árusították. Kömény jött ugyan be, de az eddigi mennyiségek nem elegendők a szükséglet ellátására és így még mindig érezhető az áruhiány. Elsőrendű hollandi kömény ittlevő nagyobb tételeiért 175—180 K-t, utonlevő áruért 170—175 K-t kérnek. Egyes zsákokban pedig 200—220 K-ért árusítják. Szegfűszeg nagybani ára 880—950 K, szegfűborsé 150—170 K. Kávé kereslete nem tud megélénkülni s ennek következtében árai nem tudnak emelkedni. Rio Vilé type 4-et egészen nagy mennyiségekben 305—310 K-ért, kisebb vételeknél 320—330 K-ért árusítanak. Nyugatindiai fajtáknak sem készlete, sem kereslete nem valami nagy. A hét elején több zsák vételénél Guatemala 490—510 K-ért, Maragogyo 520—530 K-ért volt kapható. Pörköltkávé nagybani ára 380—400 K. Rizs iránt az érdeklődés erősen föllendült és mert az itteni készletek nem valami nagyok, az árak meglehetősen gyors tempóban emelkednek. Basseii vagontételekben 59—61 K, kisebb mennyiségekben 64—66 K. Idei Burma II. egész vagonokban 63—63,50 K, kisebb mennyiségekben 66—68 K. Másodrendű fényes japán rizs 69—72 K, elsőrendű 75—78 K. Kakaó irányzata lanyha, meglehetősen nagy készletek vannak az itteni piacon és mert azok nehezen tudnak elhelyezkedni, az árakat nyomják. Csomagolt Korff-kakaót ládaszámra fényűzési és forgalmi adóval együtt 335—340 K-ért ajánlanak. Nagykereskedői körökből kaptuk a következő jelentést: Csendes és vontatott üzletmenet dacára az árak tartottak, a kiskereskedők csak a legszükségesebb árukat szerzik be. A jelenlegi árak a következők : Kávé: Guatemala-Maragogyppe 560—570 K, Guatemala 650—560 K, Santos sup. 396—400 K, Rió W *Kolf József VI., Szent aászló út 95. Legelőnyösebb ár és feltételek mellett szállítja az összes CUszer*, gyarmat*, festék- és vegyitermék-árukat. 016 Tegyen próba rendelést. Textiláruk. A kötöttszövöttáruk piacán a forgalom e hétért meglehetősen gyenge volt, minek oka a vidék és helybeli detailvevők erős tartózkodásában rejlik. A hangulat ennek dacára is bizakodó és az árak szilárdan tartják magukat, mert a gyári árak emelkedése még mindig nem érte el a tetőpontját. A kereslet egyenletesen oszlott meg s a forgalom favorizált cikkek nélkül a következő árakon jött létre : női harisnyák standard 660 K, jobb 880 K, la 1050 K, pamut-musslin 2100 K-tól, cérnamusslin 3300 K-tól, la áru 4000 K-tól, fátyol 4800 K, férfiharisnya pastel 1600 K, flór 840 K, jacquard 1500 K. Patent harisnya commerce 600+60 K, jobb 750+75 K, la 900+90 K, fehér 750+75, jobb 900+90 K. Gyermekzokerli pastell átlag 1089 K, fehér 800+80 K, flór fehér és színes 1000+100 K. Gyermektrikók apacs 190+25 K, jobb 300+30 K, matróz 120+20 K, jobb 175+25 K. — ■ .—1 Vegyészeti árucikkek. Vegyipari cikkek üzletmenetele továbbra gyenge. Vannak ugyan folyton vételek és eladások, de azok a lehető legszűkebb keretek között mozognak ; főleg a szezoncikkek azok, amelyeknek keresiete valamivel élénkebb. Kifejezett irányzatot megállapítani nem igen lehet. Említésre méltó árváltozások a múlt hét vége óta alig fordultak elő. Úgyszólván lényegesebb áremelkedéssel egyedül állanak a hangyasav és a formaldehid. Az előbbinek az ára a napokban elérte már a 300 K-t, utóbbiért pedig 320—340 K-t fizettek. Meglehetősen élénk a kereslet sárga vérlugsó, naftalin és szódabikarbóna iránt. Gyanta is valamelyest élénkül. Litophon kereslete erősen fellendült és sellakban is volt üzlet az utóbbi napokban. Dextrinben e héten a kereslet ismét fellendült. Nagykereskedelmi ára belföldi prima vil, szőke, fehér 120 K, secunde sötétbarna 110 K. Paraffin, 50/52 foknál olvadó fehér táblás ára 70 K. Ecetsavas nátron a budapesti piacon teljesen hiányzik. Uton levő tételekért 100 K körüli árakat kérnek. Kénsavas agyagföldet meglehetősen keresnek. Alacsonyfokú árut 35 K körül kínálnak. Kétnátrium, 30—32%-os, nagybani ára 65 K. * Nátriumbiszulfát nagybani ára meglehetős kereslet mellett 75 K. * Nikkelszulfát iránt meglehetősen jó érdeklődés mutatkozott iparvállalatok részéről. Néhány jelentékenyebb tétel 115—120 K-ért kelt el, ami rendkívül alacsony ár, mert a németországi jegyzés 50 márka. Nátronsalétromot a hét vége felé nagyobb menynyiségben 75 K-ért árusítottak. Klórsavas káliból minden mennyiséget, ami piacra kerül, azonnal felvesznek 150—155 K áron. Klórsavas nátron iránt nincs valami nagy érdeklődés. Nagybani ára 125 K. Klórbariumból nem érkezett új áru az itteni piacra, a készletek tehát csekélyek. Ára 85 K körül van. Szalmiákból különösen darabosat keresnek erősen és ezért 250 K-t, sőt azon felül is fizetnek, míg kristályos ára 140 K körül van. Oxálsav ára jó kereslet mellett 250 K-ra emelkedett. Sárga vérlugsó Ausztriában és Németországban erősen drágult az utóbbi időben. Az itt volt még olcsóbban beszerzett készletek már majdnem egészen kifogytak és igy az importparitásnak megfelelően 530—540 K-ért árusítják. A Vasgálic iránt minimális az érdeklődés. Ára 6 K körül van. Ammoniákszódáért, dacára, hogy Bécsből nem hozható ki, még ma is 30 K körüli árakat kérnek bázis 96 fok. Marókáli gyengén megy. Mai nagybani ára 140—145 K. Glaubersó, kalcionált iránt a kereslet ellanyhult. Mai nagybani ára 11 K. Gyakorlott könyvelő, ugyanott gyakornok írássa! azonnal felvétetik. Schulter László terménykereskedő, Bia, Pestm. 7502 Közvetlen import Galíciából gázolaj, petroleum, benzin és kenőolajokban, gudron, paratelinolaj legolcsóbban beszerezhető Ipari forgalmi r.-t. Budapest, V., Béla utca 6. Telefon: 157-78,18-53, 520 Legfinomabb 0-é s TADUAUVA minden minilisztből készült ■ HBilVng 04 jégben kapható: Magyar Tarhonya- és Tésztagyár Budapest, VIL, Damjanichutca 33. (Hernád-u. sarok ) Bérmunkát is vállalunk. 541