Magyar Kereskedők Lapja, 1936. január-november (56. évfolyam, 1-38. szám)
1936-01-04 / 1-2. szám
Politikai, kereskedelmi, ipari, kligaidanfi, nullalkonti és szállítási köszlöny Megjelenik hetenkint a „VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA“ rendes melléklettel együtt -----------------------------------------------------------------------------f-— KOM,00 ^—---------------------------------------------------------------ELŐFIZETÉSI DÍJ: AVÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJÁVAL EGYÜTT NEGYEDÉVRE 7 PENGŐ, FÉLÉVRE 12 PENGŐ EGÉSZ ÉVRE 24 PENGŐ — MAGYAR KIRÁLYI POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI SZÁMLA *50853. Falaid* wcrkMatit FODOR MIKLÓS BUDAPEST, V., KERÜLET, ZRÍNYI UTCA 1. SZÁM. SOROZATOS TELEFON: *81-939. SÜRGNYCÍM: FODOR ZRÍNYI U. 1. SZERKESZTŐSÉGI KIADÓHIVATAL. Az aiHB-nak ugyanazt mondja volja a kereskedelemügyi miniszter mint a Baross Gábor Kör tiszti küldöttségének? Az Országos Baross Gábor Kör közlönye legújabb számában ugyanis azt jelenti, hogy dr. Winchkler István m. kir. kereskedelemügyi miniszter az Országos Baross Gábor Kör nála tisztelgő tiszti küldöttségének kijelentette, hogy az Országos Baross Gábor Kör programja az ő programja is. Valószínűnek tartjuk, hogy ha az OMKE deputációját lett volna alkalma a kereskedelemügyi miniszternek fogadni és annak szónoka olyan programot jelentő beszédet intézett volna hozzá, a miniszter kénytelen lett volna ennek az egyesületnek is kijelenteni hogy az OMKE programja a kereskedelemügyi miniszter programja is. Mert valójában mit akar a magyar kereskedőknek ez a két legelőkelőbb és legnagyobb érdekképviselete? Azt, hogy a magyar kereskedőket hagyják élni, ne szedjék ki úgyszólván falatonként szájukból a kenyeret és ne akarják a régi hosszú tapasztalatokon induló, alaposan képzett kereskedőket új jövevényekkel, a kereskedelem terén dilettánsokkal helyettesíteni. A Baross Gábor Kör szónoka ugyan nem egészen erről beszélt, fontosabb és sürgetőbb kereskedői problémának vélte a magyar ifjúság kérdéseinek megoldását, mintha az ifjúság problémája is nagyon sok vonatkozásban — legalább is azokban a vonatkozásokban, amelyek valahogyan a kereskedelemmel öszefüggenek — a magyar kereskedőknek azoktól az önként értetődő kívánságok teljesítésével nem volna egészen azonos. Tessék módot adni arra, hogy a kereskedők dolgozhassanak, helyesebben: ne tessék megakadályozni, hogy a megfelelő szakképzettséggel bíró, hivatott kereskedők dolgozhassanak, akkor meg lesz oldva az ifjúságnak a kereskedelemmel kapcsolatos problémája is. Akkor a kereskedelem terén lesz bőséges munkaalkalom és akkor a kereskedelemben — persze kellő előkészítés és tanulmányok után — elhelyezkedhetik az ifjúságnak az a része, amely erre magában hivatottságot érez. Amíg azonban az ifjúság elhelyezésének kérdését a gazdasági kérdések komplexumából ragadják ki, mintha az valami semmi mással össze nem függő önálló probléma volna, addig ez a probléma megoldhatatlan fog maradni, frázisokkal, szép szólamokkal, kecsegtető ígéretekkel még sohasem teremtettek munkaalkalmakat, persze még kevésbé irigységgel és gyűlölködéssel. Egészen bizonyos, hogy még azok az urak is, akik ma nagy lármával, sok hűhóval, töméntelen frázispuffogtatással vezetik a hadjáratot a kereskedők ellen, idővel meggyőződnek majd arról, hogy hamis nyomon járnak. Egészen bizonyos, hogy ezek a műkedvelő közgazdák belebuknak majd két balkézzel megfogott kísérleteikbe. Egészen bizonyos, hogy nemcsak azt lesznek kénytelenek el- és felismerni, hogy minden ország gazdasági életében feltétlenül szükség van kereskedelemre, hanem azt is, hogy kereskedelmet csak hozzáértő kereskedők folytathatnak. De amire elintünk ódáig - tartanunk kell tőle — nem egyedül a magyar kereskedők túlnyomóan nagy része szenved el olyan károkat, amelyeket nehezen, csak hosszú idő múltával tud kiheverni, hanem az ország egész gazdaságának, talán egész prosperálásuknak kell majd túlságosan nagy áron megfizetnie ezeknek az áraknak az ügyetlen kísérletezéseit. A reform, önsegély, szövetkezés és más hasonló szépen hangzó jelszavak egyre messzebbre térítik el gazdaságunk irányvonalát attól az aranyos középúttól, amely egyenesen a boldogulás felé vezet, de amelyen egyedül lehet a boldogulást megközelíteni. Az alkalmi alakulások, a részvénytársaságok formájában dolgozó szövetkezeteket, a gyakorlati élettel semmiképpen össze nem egyeztethető kommerciális centralizációt azzal okolják meg, hogy más országok ragaszkodnak az „egykézrendszerhez“. Csak úgy tudunk egyes országokkal kiviteli forgalmat lebonyolítani, ha azokkal szemben egész exportunk egy vállalat alakjában jelentkezik. Eltekintve attól, hogy ez a beállítás sok tekintetben messze jár az igazságtól, még azokban a magyar alkotmánnyal semmiképen egy nevezőre nem hozható beállítottság szerint kormányzott államokkal is- akadálytalanulle lehetne bonyolítsi szabad forgalomban nem a mostani exportot, hanem annál sokkal nagyobb forgalmat. Csak engedjék meg, hogy az arra hivatott megbízható kereskedők maguk keressék ki üzleti partnereiket és maguk határozhassák meg külföldi üzletbarátaikkal az üzletek megkötésének és lebonyolításának módjait. Van-e olyan naiv ember, aki komolyan elhiszi, hogy példának okáért a Németország felé irányuló mag-, sertéshús- és zsírkivitelünk lehetetlenné vált volna, ha boldogító Mecsér András nem veszi kezébe, ha nem ad hoc alakulatok, arra nem hivatott vállalatok szerepelnek magyar részről üzletfelekként, hanem régi, a külföldön is jól ismert, mindenfelé jó hírnévnek örvendő magyar cégek. Feltéve, — de meg nem engedve, — hogy valamely olyan állam, amelyre mint vevőnkre súlyt kell vetnünk, feltétlenül ragaszkodik az „egykézhez“, akkor is nyilvánvalóan egészségesebb gyakorlatibb, jobb eredményeket adó megoldás lenne az, ha kereskedők bonyolítanák le az exportüzletet és a kereskedőket szorítanák bizonyos mérvű és irányuló tömörülésre, amint pl. a toll és gyógynövények esetében történt. Persze még a kereskedői lebonyolítás kérdését is nagy mértékben rontja, hogy a kereskedők összefogásába bele. -- fr.ian. kgyagy ioi-n otytui az«,vc,. kezetet, amelynek az illető üzlethez semmi köze. A Baross Gábor Kör a kereskedők megélhetését tűzte ki egyik legfontosabb programpontjának. Ezt a programpontot méltóztassék a kereskedelemügyi miniszter úr Őnagyméltóságának szíves jóindulatú figyelmébe ajánlani és erre a programpontra mondja rá őexcellenciája, hogy ez az ő programja! Hgszigíüzigig le Az igazságügy miniszter nemrégiben leiratot intézett az ország összes kereskedelmi és iparkamaráihoz, amely leiratban az árurészletüzletek megrendszabályozásának kérdését vetette fel. A miniszter arra utal, hogy a részéről tervezett intézkedést az okolja meg, hogy a részletre eladó kereskedők a megszorult vevők helyzetével visszaélnek, aránytalanul magas, uzsoraszámba menő árakat igényelnek és nyomasztó feltételeket szabnak. Ez a megokolás majdnem szóról-szóra az, amellyel a BSzKRT áruház tervezői a maguk tervét, amely senkinek nem kell, akarták elfogadható színben feltüntetni. Talán mondani sem kell, hogy ahány állítás, annyi tévedés. Nemcsak azok az üzlettulajdonosok, akik magukat kifejezettenrészüzleteseknek vallják, foglalnak a tervezett megrendszabályozással szemben állást, hanem úgyszólván az egész detailkereskedelem, de különösen a ruházati és berendezési cikkeket árusító kereskedők, akik a mai nehéz viszonyok között nem tudják üzletüket másképen folytatni, nem tudják a minimális forgalmat másképen elérni, mint hogy vevőiknek hosszabb lejáratú hitelt adnak és belenyugosznak abba, hogy adósaik tartozásukat kisebb-nagyobb részletekben róják le. Eltekintve attól, hogy a ma érvényben levő törvényes rendelkezések minden visszaéléssel szemben tökéletesen megvédik, a részletre vásárló vevőt , és ha az egymással szemben álló két fél közül az egyik a másiknak lei van szolgáltatva, az nem a vevő, hanem az eladó. A legenyhébb megítélés szerint hitelképes vevő, sőt gyakran a hitelre egyáltalában nem érdemes vevő is anynyi és olyan árut kaphat hitelbe, úgyszólván maga által meghatározott nagyságú részletekre, amennyit akar. És ha az egyik hitelezőnél már betelt a csupor, ha a részletes már nem akar több hitelt adni, még mindig tömegesen akadnak olyan kereskedők, akik semmi lehetőségét nem akarják annak elmulasztani, hogy forgalmukat, ha csak szinleg is valamelyest emeljék, ebből kifolyólag szívesen adnak hitelt, adnak árut részletfizetésre. A vevő tehát nincsen kiszolgáltatva az eladónak. Szinte elképzelhetetlen az olyan helyzet, hogy a vevő volna megszorulva. Ez az állapot ma már annyira fokozódott, hogy szinte komikus volt szabályozása !Nincs szükség semmiféle szabályozásra, minden szabályozás csak a kereskedelem szabadságának felesleges megnyirbálása volna