Magyar Kereskedők Lapja, 1937. január-december (57. évfolyam, 1-36. szám)
1937-01-16 / 1-2. szám
"'2 koző megállapodásokat, továbbá állítsák vissza, a zsírírodát és az végezze végeredményben a lebonyolítást. A helyzet ma az, hogy Németországba 75 vágón zsírt vihetünk ki 1.68 pengő és 15 vágón szalonnát, mégpedig a nehéz szalonnát 1.50, a középsúlyút pedig 1.47 pengős áron kg-ként helyt, Budapest. Ezek az árak momentán félig-meddig megfelelnek ugyan, de ha az élőállatok árai a legkisebb mértékben felmennek, könnyen beállhat az az eset, hogy már veszteséget jelentene és ennek az lenne a következménye, hogy a kivitel megakadna. Ez történt a hasított sertések exportjánál. Megvan Németországgal a megállapodás, exportálhatnánk is oda félsertéseket, de a mai élőállatárak mellett ez nem konveniál és így a részünkre biztosított kontingenst nem használhatjuk ki. Nagy elkeseredést kelt a szakmabeli iparosságés kereskedők körében az „abschöffolás" rendszere, ami abban áll, hogy a Németországba menő sertéstermékek árából azt a különbözetet, amellyel a Németországgal megállapított ár a budapesti napi árat meghaladja, „lemerítik“ a fentebb már említett finanszírozó és alátámasztó alap javára. Ennek az alapnak a létesítésénél a kigondolók elfelejtkeztek arról, hogy az „abschöffolt“ összeg kétharmada az élőállatok árában fejeződik ki, amenynyiben a nagyvágó és húsiparos ennyivel kevesebbet tud csak az állatért fizetni. A zsíralap javára beszedett összeg nagyobb fele tehát azokra a gazdákra háramlik át, akiknek érdekeit meg akarják védeni és akiknek érdekvédelmével indokolják meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel a kereskedelmet érzékenyen károsítják meg. Ür MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA Az árelemzés Az egyedüli megbízható árszabályozó a szabad verseny A demagógia nagyhangú hőseinek újabban kedvelt vesszőparipája lett az „árelemzés“. Szónoklatokban, újságcikkekben és minden kínálkozó alkalomban magától értetődő dolognak állítják be azt, hogy a mezőgazdasági termények árainak meglepően nagy arányú áremelkedése helyes és indokolt, ellenben az ipari cikkek árait le kell szállítani. Magunk is azt valljuk, hogy a mezőgazdasági terményekdrágulása indokolt és részben talán örvendetes gazdasági jelenség is, mert az őstermeléssel foglalkozókat lényegesen nagyobb bevételhez juttatja, de leginkább azért, mert az árak földemelését a kereslet és kínálat egymáshoz való iránya idézte elő. Az árak emelkedése nem pusztán Magyarországra szorítkozó momentum, hanem úgyszólván az egész földkerekségen érvényesülő jelenség. Mégis azt kell hinnünk, hogy már egy kicsit sok is a jóból. A búza métermázsánként 14 P-es kezdő ára már 21 pengőn felül Száguld egyelőre még ismeretlen magaslatok felé és talán csak órák kérdése, hogy a 22 pengőt is meghaladja. Eszünkbe sem jut az árdrágító iparosokat, akár külön-külön — mindenki a maga szakállára •— akár kartélban gyakorolgatják az árak emelésének divatos sportját, védeni, különösen pedig nem szimpatikus előttünk, mint fogyasztók előtt sem, a már kimúlt pékkartel és még kevésbé rokonszenves a liszt és kenyér drágulása. De nem kell valami nagy közgazdasági tudás és belátás ahhoz, hogy az ember felismerje, hogy 22 P-es búzából nem lehet ugyanolyan áru lisztet őrölni és ugyanolyan árban kenyeret sütni. Ezt valamiképen érzik az árak ellenőrzését sürgető, a kereskedelem ellen többé-kevésbé burkolt támadásokat intéző demagógok is, amikor a kormány beavatkozását abban az irányban követelik, ellenőrizze a malmokat és a pékeket, milyen áron szerezték be gabona-, illetőleg lisztkészleteiket. Az olcsóbban vett búzából őrölt liszt eladásánál ne érvényesülhessen a mai tőzsdei jegyzés és az olcsóbban vett lisztből sütött kenyér árát ne lehessen a most kialakult lisztárak alapján megszabni. Nem akarunk arról beszélni, hogy ez az ellenőrzés nem valami könynyű dolog — sőt a gyakorlatban egyenesen lehetetlen — csupán arra kívánunk rámutatni hogy vájjon az árellenőrző urak hajlandók lesznek-e, ha majd egyszer (remélhetőleg nagyon hosszú idő múlva) a búza ára megint lejjebb fog menni és a liszt is olcsóbb lesz. a hanyatló árirányzat mellett parancsolólag előírni, hogy a drágábban vett búzából őrölt liszt árát nem szabad az alacsonyabb napi jegyzés alapján megállapítani, illetőleg lefelé tendáló lisztárak mellett a kenyér árát tartani kell. ..míg a készlet tart“. Nem hisszük, hogy valakinek eszébe jutna ilyen intézkedést proponálni. Az a legnagyobb abszurdum volna. De ha hanyatló árak mellett viselnie kell az előállító iparosnak és kereskedőnek a lefelé menő árakból eredő veszteséget, talán abban is van némi igazság, hogy a felfelé menő árakból adódó nyereségből is jusson iparosnak és kereskedőnek valami. Nem kell attól félni, hogy szabállyá lesz az, hogy „gennyesre keresik magukat“. Az árszabályozó verseny gondoskodik arról, hogy felfelé menő ártendenciánál a haszon ne csaphasson a szertelenségbe, a lefelé menő árak pedig úgyszólván óráról-órára érvényesüljenek. A nagyon gyors iramú áremelkedés rendesen egyébként sem jelent tiszta hasznot a kereskedőknek. Eltekintve attól, hogy manapság a kereskedők zöme ezer és egy okból — leginkább pedig pénzhiány miatt — nem tarthat nagy raktárt, ezer kereskedő közül talán ötnek sincs módjában, hogy felfelé menő árakra spekuláljon, mindig van abban valami kellemetlenség, amikor a vevőtől valamiért többet kell kérni, mint előző alkalommal. Benne van az emberiermészetben (és ebben a tekintetben a kisebb kereskedők gondolkozása szakasztott ugyanaz, mint a fogyasztóé), hogy nehezen szánja rá magát a magasabb árak koncedálására és szereti az eladót mindig árdrágítónak nézni. Az a kellemetlenség, ami a kereskedőkre ezzel együtt jár, majdnem kivétel nélkül sokkal nagyobb, mint amennyit az elérhető haszon kitesz. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, különösen pedig nem győzzük mindenkinek nyomatékosan figyelmébe ajánlani, hogy az árak alakulásának van egy megbízható, csalhatatlan szabályozója, ha szabad verseny. Ha szabad versenyben a kereslet nagyobb a kínálatnál, az árak szükségképen felmennek. Nincs a világnak az a nagyhatalmú hatósága, amely ezt a természetes gazdasági szabályt meg tudná változtatni. Sőt rendesen a gyakorlatban az történik, hogy amikor a hatóság hatalmi szóval le akarja nyomni a nagyon magas árakat, a kereslet elretőzik, úgy hogy a kínálat sokszorosan fölébe kerekedik és az árak még inkább drágulnak, mintha nem történt volna hatósági beavatkozás. Mindenki tapasztalatból tudja, hogy ha a kínálat nagyobb a keresletnél, magyarán, ha árubőség van, az árak lefelé mennek. És ezzel szemben éppen annyira tehetetlen akármelyik hatóság, mint a drágasággal szemben, ha csak nem sikerül mesterséges áruhiányt előidéznie, mint például a brazíliai kormány a kávéval próbálta meg, úgy, hogy sok ezer mázsa kávét égetett el és dobott a tengerbe. Nyugodjanak bele a hordók tetején szónokló szóvirágok lovagjai, hogy ha a gazdának jólesik, ha terményeiért magasabb árakat kap, el kell viselnie azt a vele járó követelményt, hogy amire neki van szüksége, azért magasabb árat kell neki is fizetnie. A kereskedelmi és iparkamara előterjesztése az illetékleletezések kikerülése érdekében Köztudomású dolog az, hogy az illetékügyekre vonatkozó jogszabályok rendkívül bonyolultak, nehezek és így nem lehet csodálkozni azon, hogy az adózó közönség igen gyakran nincsen azzal tisztábán, hogy a hatóságokhoz intézett beadványaiba milyen bélyegeket kell ragasztania. A debreceni kereskedelmi és iparkamara előterjesztéssel fordult a m. kir. Miniszterelnök úrhoz, amelyben a következőket adta elő: „A pénzügyi közigazgatás körében a m. kir. Pénzügyminiszter úr kiadott egy rendeletet, amelyben kötelezte az alája rendelt hatóságokat arra, hogy az általuk kiadott végzéseknél és határozatoknál jogorvoslatra utaló részében közöljük azt is, hogy a mindenkori jogszabályok szerint a határozat ellen irányuló jogorvoslatra milyen összegű bélyeget kell ragasztania. Mindenekelőtt az a tiszteletteljes előterjesztésünk ,méltóztassék intézkedni annak érdekébe, hogy az összes kormányzati ágakban hasonló rendelkezést adjanak ki, mert a pénzügyminiszter úr intézkedése igen életrevaló gyakorlati intézkedés, amely az adózó közönség körében igen jó hatást keltett. De szükséges lenne az is, hogy valamennyi kormányzati ág körében intézkedés történjék abban az irányban ,hogy a beadvány beadása alkalmával a bead 1937 január 10. ványt átnyújtó felet az esetleges bélyeghiányra figyelmeztessék, hogy azt még kellő időben pótolni tudja. Ha pedig a beadvány beadása kézbesítés útján történik, kívánatos volna egy olyan tartalmú rendelkezés kiadása valamennyi kormányzati ágban, mint amilyet a kereskedelmi könyvek és számlák hivatalos leletezésével kapcsolatban a m. kir. Pénzügyminiszter ur 111.809/1934. Vál.a. számú írott körrendeletének Illik részében kiadott, amikor a következőképen rendelkezett: „A m. kir. pénzügyigazgatóságok utasítsák a szemle megtartásával megbízott pénzügyi hatósági közegeket, hogy az ezután megtartandó szemléken, amennyiben bélyeghiányt állapítanak meg, a hivatalos lelet felvétele előtt hívják fel az illetékköteles felet a hiányzó illeték azonnali pótlására és a hivatalos leletet csak az esetben vegyék fel, ha az illetékköteles fél ennek a felhívásnak nem tesz eleget. A felvett hivatalos leleten ilyen esetben fel kell tüntetni azt, hogy a fél a hiányzó illetéket felhívás ellenére sem rótta le. A már megtartott szemléken felvett leletekre vonatkozólag a ma kir adóhivatalok a fizetési meghagyásokon figyelmeztessék a feleket arra, hogy ha az egyszeres illetéket 15 napon belül befizetik, a felemelt illetéket a tkir. adóhivatal hivatalból törli.’’ Tekintettel arra, hogy ez a kérdés valamennyi kormányzati ág alá rendelt hatóságok, hivatalok szempontjából érinti a nagyközönséget, mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy fent előadott két kérésünket teljesíteni és az erre vonatkozó rendeletet kiadni méltóztassék.” Meghalt a legöregebb pesti kereskedő Kevesen fognak már emlékezni az „öreg Sonnenfeld bácsira”, aki pedig valamikor a Lipótváros egyik ismert textilnagykereskedője volt. Sonnenfeld bácsi a Sonnenfeld Testvérek cég beltagja volt valamikor, de cége ezelőtt közel 25 esztendővel annyira tönkrement, hogy Sonnenfeld Simon kénytelen volt magát a kereskedők menhelyén felvétetni, ahol a napokban 98 esztendős korában elhunyt. Bérbeadunk telefonberendezést. Készülékeink úgy az állami, mint a házibeszélgetésekre alkalmasak. Kombinált készülékeinken városi telefonbeszélgetések tartama alatt házibeszélgetései is folytathatók az összeköttetés megszakítása nélkül. Bankok, gyárak, kis és nagy üzemek, gazdaságok és magánháztartások részére létesítünk legmodernebb automatikus, félautomatikus soros, kapcsolású vagy vonalváltós telefon berendelést. Ajánlattal díjtalanul készségesen szolgálunk Elnest Prizeg Egyesült Magyar Magántelefon és Elektromos Ipar Rt. Budapest, V., Tükör utca 3. férem. Sorozatos telefonszám 1-261-20.