Magyar Kereskedők Lapja, 1937. január-december (57. évfolyam, 1-36. szám)

1937-01-16 / 1-2. szám

"'2 koző megállapodásokat, továbbá állít­sák vissza, a zsírírodát és az végezze végeredményben a lebonyolítást. A helyzet ma az, hogy Németország­ba 75 vágón zsírt vihetünk ki 1.68 pen­gő és 15 vágón szalonnát, mégpedig a nehéz szalonnát 1.50, a középsúlyút pe­dig 1.47 pengős áron kg-ként helyt, Budapest. Ezek az árak momentán félig-meddig megfelelnek ugyan, de ha az élőállatok árai a legkisebb mérték­ben felmennek, könnyen beállhat az az eset, hogy már veszteséget jelentene és ennek az lenne a következménye, hogy a kivitel megakadna. Ez történt a hasí­tott sertések exportjánál. Megvan Né­metországgal a megállapodás, exportál­hatnánk is oda félsertéseket, de a mai élőállatárak mellett ez nem konveniál és így a részünkre biztosított kontin­genst nem használhatjuk ki. Nagy elkeseredést kelt a szakmabeli iparosság­­és kereskedők körében az „abschöffolás" rendszere, ami abban áll, hogy a Németországba menő ser­téstermékek árából azt a különbözetet, amellyel a Németországgal megállapí­tott ár a budapesti napi árat meghalad­ja, „lemerítik“ a fentebb már említett finanszír­ozó és alátámasztó alap javá­ra. Ennek az alapnak a létesítésénél a kigondolók elfelejtkeztek arról, hogy az „abschöffolt“ összeg kétharmada az élőállatok árában fejeződik ki, ameny­­nyiben a nagyvágó és húsiparos ennyi­vel kevesebbet tud csak az állatért fizetni. A zsír­alap javára beszedett összeg nagyobb fele tehát azokra a gazdákra háramlik át, akiknek érdekeit meg akarják védeni és akiknek érdek­­védelmével indokolják meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel a kereske­delmet érzékenyen károsítják meg. Ür MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA Az árelemzés Az egyedüli megbízható árszabályozó a szabad verseny A demagógia nagyhangú hőseinek újabban kedvelt vesszőparipája lett az „árelemzés“. Szónoklatokban, újság­cikkekben és minden kínálkozó alka­lomban magától értetődő dolognak ál­lítják be azt, hogy a mezőgazdasági termények árai­nak meglepően nagy arányú áremel­kedése helyes és indokolt, ellenben az ipari cikkek árait le kell szállí­tani. Magunk is azt valljuk, hogy a mező­gazda­sági termények­­drágulása indo­kolt és részben talán örvendetes gazda­sági jelenség is, mert az őstermeléssel foglalkozókat lényegesen nagyobb be­vételhez juttatja, de leginkább azért, mert az árak földemelését a kereslet és kínálat egymáshoz való irá­nya idézte elő. Az árak emelkedése nem pusztán Ma­gyarországra szorítkozó momentum, ha­nem úgyszólván az egész földkereksé­gen érvényesülő jelenség. Mégis azt kell hinnünk, hogy már egy kicsit sok is a jóból. A búza métermázsánként 14 P-es kezdő ára már 21 pengőn felül Szá­guld egyelőre még ismeretlen magasla­­tok felé és talán csak órák kérdése, hogy a 22 pengőt is meghaladja. Eszünkbe sem jut az árdrágító ipa­rosokat, akár külön-külön — mindenki a maga szakállára •— akár kartélban gyakorolgatják az árak emelésének di­vatos sportját, védeni, különösen pedig nem szimpatikus előttünk, mint fogyasz­tók előtt sem, a már kimúlt pék­kartel és még kevésbé rokonszenves a liszt és kenyér drágulása. De nem kell valami nagy közgazdasági tudás és belátás ah­hoz, hogy az ember felismerje, hogy 22 P-es búzából nem lehet ugyanolyan áru lisztet őrölni és ugyanolyan árban kenyeret sütni. Ezt valamiképen érzik az árak ellen­őrzését sürgető, a kereskedelem ellen többé-kevésbé burkolt támadásokat in­téző demagógok is, amikor a kormány beavatkozását abban az irányban kö­vetelik, ellenőrizze a malmokat és a péke­ket, milyen áron szerezték be ga­bona-, illetőleg lisztkészleteiket. Az olcsóbban vett búzából őrölt liszt eladásánál ne érvényesülhessen a mai tőzsdei jegyzés és az olcsóbban vett lisztből sütött kenyér árát ne lehessen a most kialakult lisztárak alapján meg­szabni. Nem akarunk arr­ól beszélni, hogy ez az ellenőrzés nem valami köny­­nyű dolog — sőt a gyakorlatban egye­nesen lehetetlen — csupán arra kívá­nunk rámutatni hogy vájjon az árellen­őrző urak hajlandók lesznek-e, ha majd egyszer (remélhetőleg nagyon hosszú idő múlva) a búza ára megint lejjebb fog menni és a liszt is olcsóbb lesz. a hanyatló árirányzat mellett parancso­­lólag előírni, hogy a drágábban vett búzából őrölt liszt árát nem szabad az alacsonyabb napi jegyzés alapján meg­állapítani, illetőleg lefelé tendáló liszt­árak mellett a kenyér árát tartani kell. ..míg a készlet tart“. Nem hisszük, hogy valakinek eszébe jutna ilyen intézkedést proponálni. Az a legnagyobb abszurdum volna. De ha hanyatló árak mellett viselnie kell az előállító iparosnak és kereskedőnek a lefelé menő árakból eredő veszteséget, talán abban is van némi igazság, hogy a felfelé menő árakból adódó nyere­ségből is jusson iparosnak és kereske­dőnek valami. Nem kell attól félni, hogy szabállyá lesz az, hogy „gennyesre keresik magukat“. Az árszabályozó verseny gondosko­dik arról, hogy felfelé menő árten­denciánál a haszon ne csaphasson a szertelenségbe, a lefelé menő árak pedig úgyszólván óráról-órára ér­vényesüljenek. A nagyon gyors iramú áremelkedés rendesen egyébként sem jelent tiszta hasznot a kereskedőknek. Eltekintve at­tól, hogy manapság a kereskedők zöme ezer és egy okból — leginkább pedig pénzhiány miatt — nem tarthat nagy raktárt, ezer kereskedő közül talán öt­nek sincs módjában, hogy felfelé menő árakra spekuláljon, mindig van abban valami kellemetlenség, amikor a vevő­től valamiért többet kell kérni, mint előző alkalommal. Benne van az emberi­ermészetben (és ebben a tekintetben a kisebb kereskedők gondolkozása sza­kasztott ugyanaz, mint a fogyasztóé), hogy nehezen szánja rá magát a maga­sabb árak koncedálására és szereti az eladót mindig árdrágítónak nézni. Az a kellemetlenség, ami a kereskedőkre ezzel együ­tt jár, majdnem kivétel nélkül sokkal nagyobb, mint amennyit az elér­hető haszon kitesz. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, különösen pedig nem győzzük minden­kinek nyomatékosan figyelmébe aján­lani, hogy az árak alakulásának van egy megbízható, csalhatatlan szabályo­zója, h­a szabad verseny. Ha szabad versenyben a kereslet na­gyobb a kínálatnál, az árak szükség­képen felmennek. Nincs a világnak az a nagyhatalmú hatósága, amely ezt a természetes gazdasági szabályt meg tud­ná változtatni. Sőt rendesen a gyakor­latban az történik, hogy amikor a ható­ság hatalmi szóval le akarja nyomni a nagyon magas árakat, a kereslet el­­retőzik, úgy hogy a kínálat sokszoro­san fölébe kerekedik és az árak még inkább drágulnak, mintha nem történt volna hatósági beavatkozás. Mindenki tapasztalatból tudja, hogy ha a kínálat nagyobb a keresletnél, ma­gyarán, ha árubőség van, az árak lefe­lé mennek. És ezzel szemben éppen annyira tehetetlen akármelyik hatóság, mint a drágasággal szemben, ha csak nem sikerül mesterséges áruhiányt elő­idéznie, mint például a brazíliai kor­mány a kávéval próbálta meg, úgy, hogy sok ezer mázsa kávét égetett el és dobott a tengerbe. Nyugodjanak bele a hordók tetején szónokló szóvirágok lovagjai, hogy ha a gazdának jólesik, ha terményeiért magasabb árakat kap, el kell viselnie azt a vele járó követelményt, hogy ami­re neki van szüksége, azért magasabb árat kell neki is fizetnie. A kereskedelmi és ipar­kamara előterjesztése az illetékleletezések kikerü­lése érdekében Köztudomású dolog az, hogy az ille­tékügyekre vonatkozó jogszabályok rend­kívül bonyolultak, nehezek és így nem lehet csodálkozni azon, hogy az adózó közönség igen gyakran nincsen azzal tisz­tábán, hogy a hatóságokhoz intézett beadványaiba milyen bélyegeket kell ra­gasztania. A debreceni kereskedelmi és iparka­mara előterjesztéssel fordult a m. kir. Miniszterelnök úrhoz, amelyben a követ­kezőket adta elő: „A pénzügyi közigazgatás körében a m. kir. Pénzügyminiszter úr kiadott egy rendeletet, amelyben kötelezte az alája rendelt hatóságokat arra, hogy az álta­luk kiadott végzéseknél és határozatok­nál jogorvoslatra utaló részében közöl­jük azt is, hogy a mindenkori jogszabá­lyok szerint a határozat ellen irányuló jogorvoslatra milyen összegű bélyeget kell­ ragasztania. Mindenekelőtt az a tiszteletteljes elő­terjesztésünk ,méltóztassék intézkedni annak érdekébe, hogy az összes kor­mányzati ágakban hasonló rendelkezést adjanak ki, mert a pénzügyminiszter úr intézkedése igen életrevaló gyakorlati intézkedés, amely az adózó közönség kö­rében igen jó hatást keltett. De szükséges lenne az is, hogy vala­mennyi kormányzati ág körében intézke­dés történjék abban az irányban ,hogy a beadvány beadása alkalmával a bead­ 1937 január 10. ványt átnyújtó felet az esetleges bélyeg­­hiányra figyelmeztessék, hogy azt még kellő időben pótolni tudja. Ha pedig a beadvány beadása kézbe­sítés útján történik, kívánatos volna egy olyan tartalmú rendelkezés kiadása va­lamennyi kormányzati ágban, mint ami­lyet a kereskedelmi könyvek és számlák hivatalos leletezésével kapcsolatban a m. kir. Pénzügyminiszter ur 111.809/1934. Vál.a. számú írott körrendeletének Ill­ik részében kiadott, amikor a következő­képen rendelkezett: „A m. kir. pénzügyigazgatóságok uta­sítsák a szemle megtartásával megbízott pénzügyi hatósági közegeket, hogy az ezután megtartandó szemléken, amennyi­ben bélyeghiányt állapítanak meg, a hi­vatalos lelet felvétele előtt hívják fel az illetékköteles felet a hiányzó illeték azonnali pótlására és a hivatalos leletet csak az esetben vegyék fel, ha az illeték­köteles fél ennek a felhívásnak nem tesz eleget. A felvett hivatalos leleten ilyen esetben fel kell tüntetni azt, hogy a fél a hiányzó illetéket felhívás ellenére sem rótta le. A már megtartott szemléken felvett le­letekre vonatkozólag a ma kir adóhivata­lok a fizetési meghagyásokon figyelmez­tessék a feleket arra, hogy ha az egy­szeres illetéket 15 napon belül befizetik, a felemelt illetéket a tkir. adóhivatal hi­vatalból törli.’’ Tekintettel arra, hogy ez a kérdés va­lamennyi kormányzati ág alá rendelt ha­tóságok, hivatalok szempontjából érinti a nagyközönséget, mély tisztelettel kér­jük Nagyméltóságodat, hogy fent elő­adott két kérésünket teljesíteni és az er­­re vonatkozó rendeletet kiadni méltóztas­­sék.” Meghalt a legöregebb pesti kereskedő Kevesen fognak már emlékezni az „öreg Sonnenfeld bácsira”, aki pedig valamikor a Lipótváros egyik ismert tex­­tilnagykereskedője volt. Sonnenfeld bá­csi a Sonnenfeld Testvérek cég beltagja volt valamikor, de cége ezelőtt közel 25 esztendővel annyira tönkrement, hogy Sonnenfeld Simon kénytelen volt magát a kereskedők menhelyén felvétetni, ahol a napokban 98 esztendős korában el­hunyt. Bérbeadunk telefonberendezést. Készülékeink úgy az állami, mint a házibe­­szélgetésekre alkalmasak. Kombinált készülé­keinken városi telefonbeszélgetések tartama alatt házibeszélgetései­ is folytathatók az összekötte­tés megszakítása nélkül. Bankok, gyárak, kis és nagy üzemek, gazda­ságok és magánháztartások részére létesítünk legmodernebb automatikus, félautomatikus soros, kapcsolású vagy vonalváltós telefon berendel­ést. Ajánlattal díjtalanul készségesen szolgálunk El­nest Prizeg Egyesült Magyar Magántelefon és Elektromos Ipar Rt. Budapest, V., Tükör­ utca 3. férem. Sorozatos telefonszám 1-261-20.

Next