Magyar Közigazgatás, 1915 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-14 / 46. szám
1915 november 14. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 46. szám. 11024 915 87 Pályázati hirdetmény. A Szepes vármegye törvényhatóságánál megüresedett és a törvényhatósági bizottságnak 1915. évi deczember 9-én tartandó közgyűlésén választás útján betöltés alá kerülő árvaszéki ülnöki és szolgabirói, valamint az ezen állások betöltése által esetleg megüresedő egyéb állásokra pályázatot hirdetek. A vármegyei árvaszéki ülnöki állás a VIII. fizetési osztálynak megfelelő fizetéssel és lakbérrel, a szolgabirói állás pedig a X. fizetési osztálynak megfelelő fizetéssel és lakbérrel van javadalmazva. Felhívom mindazokat, kik ezen állások valamelyikét elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. t.-cz. szerinti képesítésüket, valamint eddigi alkalmaztatásukat igazoló okiratukkal fölszerelt kérvényüket a V. II. Sz. 4. §-ban előirt utón és módon legkésőbb folyó évi deczember 1-ig bezárólag annál is inkább nyújtsák be, mert az ezen időn túl benyújtott kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Személyes jelentkezés esetén a V. V. Sz. 5. §-nak rendelkezései az irányadók. Lőcse, 1915 november 8-án. Dr. Neogrády, alispán. AJÁNLATOK. HST Az «ajánlatok» rovatába tartozó közleményeket 1918. év elejétől esetenként csak egy korona díj mellett vesszük fel. Az ár fölemelésének Indoka a nyomda megdrágulása, mely miatt a két oldalra menő melléklet tényleg 90 K több kiadással jár s azt csak így vagyunk képesek fedezni. Az ajánlatok rovatát e díj mellett is csak a lapunkra éves előfizető jegyzőségek vehetik igénybe. A közlési díj esetenként posta- vagy okmánybélyegekben mindig előre beküldendő. Az ajánlatok lényeges feltételeinek szövegezéséhez jogunkat fentartjuk. Minthogy lapunkat minden hét péntek délutánján már lezárjuk, az azon heti számba már csak azokat az ajánlatokat vesszük fel, melyek a lezárás időpontjáig hozzánk beérkeztek. Alkalmazást ajánlanak. Segédjegyző. A katonai körjegyzőségnél (Kolozsm.) teljesen szakképzett kifogástalan magaviseletű, a román nyelvet is beszélő fiatal nőtlen egyén azonnali belépéssel állandó alkalmazást nyer. Javadalma: havi 60 K fizetés, — mosás és ágyneműn kívül — teljes ellátás, kiküldetéseknél 3 K napidíj, anyak.-helyettessé leendő kinevezés esetén évi 120 K tiszteletűi], marhajárlatok jövedelme és a mellékjövedelemnek része. Körjegyző: 2—2 Segédjegyző v. gyakornok. A kékkúti körjegyzőségnél (Zalam.) az adóügyi teendőkben jártas egyén azonnal alkalmazást nyer. Javadalma: havi 30 K fizetés, teljes ellátás, az összes járlat jövedelme és szorgalmához képest némi mellékjövedelem. Körjegyző: 2—3 Segédjegyző. A szögyéni körjegyzőségnél (Esztergomra.) okleveles, a jegyzői, különösen az adóügyekben teljesen jártas, esetleg nem okleveles, képzett egyén azonnali belépéssel alkalmazást talál. Javadalma : évi 14000 fizetés. Az oklevelesnek kilátása van segédjegyzői állás elnyerésére. Körjegyző: 2—2 Írnok-végrehajtó. A nyirmihálydi-i körjegyzőségnél (Szabolcsin.) a jegyzői teendőkben teljesen jártas egyén azonnal állandó alkalmazást nyerhet. Javadalma: évi 600 K fizetés és a körjegyzőnél élelmezés. Ajánlatok okmányolandók. Nagy Miklós, kjegyző. 2—2 Segédjegyző. A középapjai körjegyzőségnél teljesen szakképzett, kifogástalan magaviseletű egyén mielőbb alkalmazást nyer. Javadalma: évi 1400 X fizetés és 200 K lakbér s a magánmunkálatokból megállapodás szerinti jövedelem. Beválás esetén végleg meg fog választatni. Csicseri Orosz Béla, h. jegyző. 2—2 Segédjegyző. A botrágyi körjegyzőségnél a jegyzői iroda önálló vezetésére képes egyén azonnal alkalmazást nyer. Javadalma : nyugdíjazásomig havi 40 K fizetés, — mosás és ágyneműn kívül — teljes ellátás, adóvégrehajtások alkalmával napi 4 K. Körjegyző: Segédjegyző. A hontvarsányi körjegyzőségben a jegyzői teendőkben teljesen jártas fiatal egyén rendszeresített alkalmazást nyer. Javadalma: oklevelesnek 1400 K fizetés, egyszobás lakás és adóvégrehajtásoknál 4 K napidij, nem oklevelesnek 35 K havi fizetés, — ágyneműn kívül — teljes ellátás és adóvégrehajtásoknál 4 K napidij. Körjegyző. Gyakornok. Pély község jegyzőségénél (Hevesm) a jegyzői teendőkben némileg jártas, kifogástalan magaviseletű, jóirású egyén azonnali belépéssel állandó alkalmazást nyer. Javadalma: havi 25 K fizetés utólagosan, — mosás és ágyneműn kívül — teljes ellátás, külön bejáratú szobával, anyák-helyettessé leendő kinevezése esetén 100—120 K tiszteletdíj, marhalevelek irányításából és átíratásából befolyó jövedelmek. Kiss Jenő, jegyző. Segédjegyző. Perbete nagyközség jegyzőségénél okleveles, kifogástalan magaviselető fiatal egyénazonnal alkalmazást nyer. Javadalma: évi 1400 K fizetés és 200 K lakbér, okleveles nem létében gyakornok is felvétetik. Ajánlatok okmányolandók. Főjegyző. Segédjegyző. A budfalvi körjegyzőségnél (Máramarosm.) a jegyzői teendőkben jártas egyén azonnali belépéssel alkalmazást talál. Javadalma : évi 1400 K fizetés, 1900 lakbér s érdeméhez képest mellékjövedelem. Beválás esetén végleg meg fog választatni. Werner Miklós, kjegyző, írnok. A vinnai körjegyzőségnél (Ungm.) a jegyzői teendőkben jártas férfi vagy nő azonnali belépéssel alkalmazást nyer. Javadalma megegyezés szerint. Pajor Bertalan, kjegyző. 1929 Segédjegyző. A vámosházi körjegyzőségnél (Biharra.) okleveles, az iroda önálló vezetésére is képes nőtlen egyén mint helyettes alkal- l mazást talál. Javadalma: évi 16000 fizetés és a jegyzői jövedelmek. Beválás esetén itt jövőjét is megalapíthatja. Dobrik József, kjegyző. írnok. A bárdfalvi körjegyzőségnél (Máramarosm.) arra való, kifogástalan magaviseletű egyén, ki lehetőleg a román nyelvet is bírja, azonnali belépéssel alkalmazást nyer. Javadalma: évi 10000 fizetés és némi mellékjövedelem. Körjegyző. Kisegítő Ajak község jegyzőségénél (Szabolcsm.) a hadifogságba került segédjegyző visszatértéig a jegyzői teendőkben jártas egyén alkalmazást nyer. Javadalma megállapodás szerint: Bartos László, körjegyző. Gyakornok v. írnok. A felsőleszétei körjegyzőségnél (Nyitram.) arravaló egyén azonnal alkalmazást nyer. Javadalma: havi 300 fizetés, — ágynemű és mosáson kívül — teljes ellátás. Körjegyző, írnok: Páhi nagyközség jegyzőségénél (Pestm., u. p. Izsák) önállóan dolgozni tudó, különösen az adó- és katonai ügyekben jártas egyén azonnali belépéssel alkalmazást nyer. Javadalma: használhatóságához képest 5-6 K napidíj. Jegyző: Gyakornok: Ottlaka nagyközség jegyzőségénél (Aradm.) érettségit tett, jegyzői pályára készült, némileg gyakorlott, jóirású fiatal nőtlen egyén azonnal alkalmazást nyer. Javadalma: havi 1000 K fizetés, bútorozott szoba, fűtés és világítással. Jung Péter, jegyző, lrnok. A komlódtótfalui körjegyzőségnél (Szatmárm., up. Csenger) a jegyzői teendőkben teljesen jártas, kifogástalan magaviseletű egyén azonnali belépéssel állandó alkalmazást talál. Javadalma: havi 100 K fizetés vagy 50 K fizetés és teljes ellátás, végrehajtások alkalmával 6 K napidij, szorgalmához képest mellékjövedelem. Glücksman Péter, kjegyző. 1—2 Segédjegyző v. írnok és gyakornok. A bányaházai körjegyzőségnél (Szatmárm.) a jegyzői teendőkben teljesen jártas, kifogástalan magaviseletű egyén azonnal alkalmazást nyer. Javadalma: havi 120 K fizetés vagy havi 60 K fizetés és teljes ellátás. Ugyanott a jegyzői teendőkben némileg jártas, jóírású írnok vagy gyakornok is azonnal alkalmazást nyer. Javadalma: havi 30 K fizetés és teljes ellátás, jó írással bíró nők is ajánlkozhatik. Moskovits Samu, kjegyző: 1—2 Végrehajtó. Derecske község jegyzőségénél (Biharm.) a végrehajtási teendőkben teljesen jártas egyén azonnali belépéssel állandó alkalmazást nyer. Javadalma: évi 1000 K fizetés és 400—500 K mellékjövedelem. Ajánlatok okmányolandók: Kállay, jegyző. Segédjegyző. Szőny nagyközség jegyzőségénél (Komáromm.) lehetőleg okleveles, vagy kellő gyakorlattal biró, nőtlen, hadmentes egyén, ki lehetőleg németül is ért, deczember 1-től alkalmazást nyer. Javadalma: havi utólagos részletekben évi 1560 K fizetés, 200 K lakbér és a háború tartama alatt havonként 50 K mellékjárulék, a vásárok kivételével a járlatok átruházási dija s a születés és halálozási anyakönyvi kivonati dijak. Ajánlatok másolatban okmányolandók. Ágoston József, főjegyző, írnok, Izsa község jegyzőségénél (Komáromm.) a jegyzői teendőkben jártas egyén azonnali belépéssel alkalmazást talál. Javadalma : havi 30 K fizetés, — mosás, ágynemű és világításon kívül — teljes ellátás, anyak.-helyettességért évi 100—120 K tiszteletdij, végrehajtások alkalmával 2 K napidíj. Arravaló nők is jelentkezhetnek. Ajánlatok okmányolandók. Soos Ferencz, jegyző, 1—2