Magyar Közigazgatás, 1919 (37. évfolyam, 1-37. szám)

1919-01-05 / 1. szám

1. szám. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1919 január 5. s a 100,000 K-ból 10,009 K-át vesz el adóban, tehát ennek 90,000-et, amannak pedig csak 900 K-át hagy meg, nem igazságos. A helyes állami egyenesadó rendszernek, — a­mely a mi nézetünk szerint — csak egy általános, minden — bár­mely forrásból származó — jövedelmet érintő jövedelmi adó­ból s egy ugyancsak minden vagyontárgyra kiterjedő, kiegé­szítő, vagyonadóból állhat, olyan progresszióval kell élnie, a­melynek korlátot csak az államszükséglet nagysága, az adó­alany megélhetése és a produktív munka biztosítása állíthat. Nekünk ilyen adórendszerünk ez idő szerint nincsen. Sőt a magyar egyenes adórendszer mindennek épen a teljes és tökéletes negációja. Rendetlen konglomerátum. Útvesztője adó­zónak, szakembernek és minden helyes adóztatási jogelvnek egyaránt. Túlterheli a kis adózót, futni engedi a nagyot és — már-már elviselhetetlen munkával és költséggel — az állam­­pénztárnak csak minimális bevételt biztosít Ha e mellett figyelembe vesszük, hogy adórendszerünkben a fogyasztási adók túltengenek, hogy illetékjogunk bölcsőjét a banhkorszak ringatta, úgy bizonyára félő tisztelettel kell adóz­nunk annak a pénzügyminiszternek, a­ki ilyen adórendszer mellett, a mai viszonyok között az ország pénzügyeinek inté­zésére vállalkozott. De ennek az érzésnek, ennek a tiszteletnek nem szabad tisztán plátóinak lennie, hanem tettekben is meg kell nyilvá­nulnia. Kifejezésre kell jutnia abban is, hogy minden állam­polgár, hogy a magyar népköztársaság minden egyes tagja, — a­ki most már tudja, hogy nem idegen czélokra, hanem saját magának, saját javára adózik, — adózási kötelezettsé­gének pontosan és fokozott mértékben tegyen eleget. És itt elsősorban a nagy jövedelmek és nagy vagyonok tulajdonosaira gondolunk. Ne igyekezzenek adóalapjaikat az adózás alól elvonni. Ne mulasszák el a vallomástételt. Ne nehe­zítsék az adókivető közegek súlyos munkaterhét. Hanem tegyék meg pontosan s a valósághoz híven bevallásaikat. És ne élje­nek ok nélkül vagy semmiségek miatt kifogásokkal, felebbe­­zésekkel. De van kérésünk a kisebb adózók két igen jelentékeny, számuknál fogva bevé­teli szempontból is kiadós csoportjához: a földművelőkhöz s a gyári és ipari munkásokhoz. A falusi gazda, a ki a háború alatt kifizette minden adós­ságát, megtízszerezte vagy százszorozta vagyonát s az állam­nak csak az alacsony, a birtok valóságos hasznát meg sem közelitő kataszteri tiszta jövedelem után fizette és fizeti a pár korona földadót s háza után is, a mai viszonyokhoz mérten képtelenül csekély (1—2—3 szobától 1 K 50 f-től 12 K-ig terjedő) adóterhet visel: gondolja meg, hogy ma már az, a­mit állatból, baromfiból, tojásból, tejtermékekből és egyéb, p, földadóban nem participáló mellékterményekből bevesz, oly magas összegeket képvisel s vagyonának értékét is annyira emeli, hogy, ha talán — nem ezekre a viszonyokra készült — adótörvényeink betűje szerint esetleg nem is, de a törvények szelleme és a hazafia­s lelkiismeret szava szerint mindenesetre megadja nemcsak a jövedelmi, hanem a III. oszt. ker. és a vagyoni adó alá vonásnak kritériumait is. Még eklatánsabb ennél is a gyári és ipari segédek és segédmunkások esete. Köztudomású, hogy ezek a háború alatt napi 50—100 h-ákat kerestek s keresnek még mindig. És­ adózik minden cseléd, szolga, minden kereskedelmi alkalmazott, kereskedősegéd, minden legkisebb köz- és magán­­tisztviselő, de gyári és ipari segédek és segédmunkások sem­miféle adót nem fizetnek keresetük után. Nem adóznak pedig törvény ellenére. A kereseti adóról szóló 1875. évi XXIX. törvény ugyanis adómentes gyári és ipari segédet és segédmunkást nem ismer. Nem adtak adómentességet nekik későbbi törvényeink sem. Az 1898. évi 76785. számú pénzügyministeri körrendelet azon­ban, — a­mely akkor megokolt lehetett, de ma nem állhat meg, — az akkori szocziális mozgalmak nyomása alatt, mind­azokat a gyári és ipari segédeket, a­kik illetményeiket nem havonkint kapják, fölmentette az adózás alól. Azóta minden ilyen munkás napi vagy heti, de nem havi bért kap s igy adómentes. Meg vagyunk győződve róla, hogy a szocziáldemokráczia, a­melynek a mai rend és annak stabilitása körül kétségtelenül sok érdeme van, ezt az osztó igazsággal ellenkező mentes­séget nemcsak nem kívánja, hanem most, a­mikor hatalmon van, mint a népuralommal meg nem férőt, meg sem tűri­. A pénzügyministériumban már 1913. évben megindultak a tárgyalások ennek az indokolatlan mentességnek a megszünte­tése iránt. Elő kell venni újból az aktát. Ha valamikor, úgy bizonyára most kell megadni az államnak, az országnak azt, a­mi megilleti. KATONAI ÜGYEK. A tényleges szolgálatra visszatartott öt legfiatalabb kor­osztály egyharmadának szabadságolása. A hadügyminiszer 1918. évi 33.830/em­. la. számú ren­delete. Tekintettel a karácsonyi ünnepekre, valamint arra a kö­rülményre, hogy az amúgy is túlzsúfolt elhelyezési körletek sürgősen rendbehozandók, a visszatartott öt legfiatalabb év­folyam legénységének egyharmada minden bürokratikus forma nélkül azonnal és legkésőbb január 15-ig szabadságolandó. A szabadságolásnál elvül szolgáljon, hogy elsősorban a legfiatalabb (1900.) évfolyam szabadságolandó, ha erre önként jelentkeznek. A­kik a szabadságot igénybe venni nem óhajt­ják, erre nem kötelezhetők. Ha a szabadságolással az egy­­harmadrész nem éretnék el, úgy­ a családfentartók és egyéb méltánylást érdemlő egyének (sebesültek) stb. szabadságolan­­dók. A csapatparancsnokok elnöklete alatt álló bizottság vá­lasztja ki a szabadságolandó egyéneket. A bizottság tagjai: a bizalmi testületből kiválasztott egy bizalmi tiszt és 4 fő legénységi állományú bizalmi egyén. Minden szabadságolt egyén «szabadságolási igazolvánnyal» látandó el. Az utazási napokra zsold és­­élelmezési váltság fizetendő, a szabadság tartamára pedig csak a zö­ld. A legénység felvilágosítandó, hogy a szabadság tartamára csak a zsold illetékes, tehát a tényleges szolgálat teljesítésé­nek a napjaira rendszeresített külön pótdíj, valamint az élel­mezési váltság nem adható ki. Az öt korosztályba tartozó azok a katonai egyének, a­kik­nek a polgári életben biztos megélhetésük van s erről írás­beli nyilatkozatot adnak és önként jelentkeznek, bizonytalan időre szabadságolandók. A bizonytalan időre szabadságolt ka­tonai egyéneknek azonban a szabadság tartamára katonai ille­tékek nem járnak. Az ideiglenes szabadságra menők a bizalmi férfiak által a pontos bevonulásra figyelmeztetendők és kioktatandók, hogy január 15-ével a következő egyharmad lesz szabadságolva, így esetleges későbbi bevonulásukkal, csak bajtársaikat rövi­dítik meg. Az 1900. és 1899. évi születésű egyének tartós szabad­ságolása. A hadügyminister 1918. évi 34.437/eln. la. sz. rendelete. Az öt évfolyamból alakult katonaság egy harmadának szabadságolására vonatkozó 1918. évi 33.830/eln. la. számú rendelete kiegészítésül a hadügyminister elrendelte, hogy az 1900. és az 1899. születésű évfolyambeli összes legény­ségi állományú egyének és az ezekbe a korosztályokba tar­tozó nem tényleges állományú havidíjasok azonnal, minden bürokratikus forma nélkül tartósan szabadságoltassanak. Ki­vétel nincs. Az önként jelentkezők se tarthatók vissza. Minden szabadságolt egyén «Szabadságolási igazolvánnyal» látandó el. Számukra a rendszeresített leszerelési illetékek a szabadságoló katonai parancsnokságok, hatóságok által folyó­sítandók. A leszerelési illetékek kifizetése a szabadságolási igazolványra rávezetendő. Ezekből a leszerelési illetékekből azonban levonandók azok az összegek, a­melyeket már a fent említett 33.830/em­. la. számú rendelet értelmében ideiglenesen szabadságolt egyé­neknek folyósítottak. A szabadságolandók egy rendbeli pol- 4 .

Next