Magyar Közigazgatás, 1923 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1923-06-10 / 23. szám

XII. évfolyam. — 23. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1923 június 10. Szerkesztőség: //., Székely­ u. 2. sz VA^YAN­17/TRrnR­ JT WP^TTT A Kiadóhivatal: //., Székelyen. 2. sz. Szilágyi Dezső tér sarkán . IvU/i 1­UlilAUiV't AijA fiCi A A LA i 'Szilágyi Dezső­ tér sarkán . Előfizetési ára. ALAPÍTOTTA : Kéziratokat vissza nem adunk. Egész évre­­........ 3200 korona. Félévre.............. 1600 . BONCZA MIKLÓS: Hirdetések árszabály szerint. A közigazgatási bíráskodás reformja. Az annyi sok vajúdás után a közelmúltban újból előtérbe került közigazgatási reformjavaslatnak egyik legfontosabb része az, amely a közigazgatási bíróság kettős fokozatának megalkotását tartalmazza. A szak­­körök részéről évtizedek óta egyhangúan feltétlenül szükségesnek megjelölt intézmény jutna a középfokú közigazgatási bíróság megszervezésével megvalósulás­hoz. Jo­asielől azonban különös figyelemmel kell lenni ma arra is, hogy a Csonkamagyarországnak mostani rendkívül súlyos helyzetében az ország pénzügyi kor­mányzatát a köztisztviselők létszámának nagyarányú csökkentése egyik legsürgősebb tennivalóként foglal­­k­oz­tatja, hinnek a körülménynek figyelem­bevételéből pedig az következik, hogy új intézményeket is csak a meglevő tisztviselői munkaerőkkel való, a végletekig menő takarékosság mellett szabad felállítani. Ezt a szempontot irányt szabóul kell tekintenünk a középfokú közigazgatási bíróság felállítása kérdésé­nek egy vagy másoldalú megvitatásánál is. Félreértések elkerülése végett mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a legvirágzóbb államban is első­rendű érdekként szerepel a szükségeseknek mutatkozó új államhatalmi intézményeknek akként való megalko­tása, hogy az új intézmények ne jelentsék egyúttal egészen új, eddig oda egyáltalán nem tartozott tenni­valóknak az állam tevékenységi körébe való bekap­csolását. Mégis ez az érdek semmiesetre sem érvényesül­het — virágzó államban — az állam jogbiztosító és gon­­dozó tevékenysége netán szükséges ki­terjesztésének áthághatatlan korlátjaként. Ami azonban a közigaz­gatási bíráskodásnak több fokozatban kiépítését illette, e tekintetben a világháborút megelőző boldogabb idők­ben is az volt minálunk a legfőbb irányadó szempont, hogy a középfokú közigazgatási bíróság felállításával egyfelől a már fennálló felsőfokú (illetőleg nálunk idáig egyetlenfokú) közigazgatási bíróságnak munka­­terhe könnyíttessék, másfelől pedig eddig közép- eset­leg felsőfokú közigazgatási hatóságoknak jogorvoslati elbírálása alá került kontenciózus közigazgatási ügyek ezentúl bírói jogvédelemben részesüljenek. A világ­háborút megelőző időkben felmerült elgondolás szerint is tehát úgy lebegett szakköreink előtt a középfokú közigazgatási bíróság felállítása, hogy ennek megal­kotásával ne az államhatalmi tevékenység körébe ad­dig egyáltalán nem tartozott tennivalók kapcsoltassa­nak ebbe a tevékenységi körbe, hanem eddig is állam­hatalmi szervek útján teljesített funkciók láttassanak más után el. Ez a nézőpont kétségtelenül, sőt fokozott mérték­ben, irányadó ma is. A még nem is egy évtizeddel ezelőtt elmúlt boldo­gabb időben azonban indokoltan gondolhatott min­denki arra, hogy a középfokú közigazgatási bíróság jelentőségéhez mért kiterjedt és minden tekintetben teljesen különálló szervezettel fog megalkottatni. Ma­­ egy pillanatig sem szabad csodálkoznunk azon, ha kormányunk a legbehatóbban keresi azt a módot, hogyan lehetne a középfokú közigazgatási bíróságot azzal a legegyszerűbb, legolcsóbb szervezettel alkotni meg, amelyik eredményes működését még egyáltalán lehetővé teszi. Ebből a nézőpontból kell megítélnünk a kormánynak az eddig ismeretessé vált adatokból ki­tetsző azt a tervét, amely szerint — részben hasonlóan az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak most fenn­álló szervezetéhez — a középfokú közigazgatási bíró­ságnak csak közigazgatási képesítéssel biró elnöke, alelnöke, továbbá szavazati joggal nem biró, közepes tvrv. vagy vxxx.) tisztviselői rangosztályon sorozat f­elvadója legyenek a bíróságnak kizárólagosan ezt a munkakörük­et betöltő funkcionárisai, ítélőolrakat azonban a rendes bíróságoknak egy ítélőtáblás bírói rangban levő bírája és egy a törvényhatóság által vá­lasztott jogvégzett egyen, bizonyára egyen munka­körüknek változatlanul megmaradása mellett, jelöltes­senek ki, teljesen méltányolva a középfokú közigazgatási bíróságok megszervezésénél is a végletekig ügyelem­be­­veeni a takarékossági kötelességet, sőt részben épen erre a kötelességre való tekintettel, a reformjavaslat­ban tervezett, előbb vázolt megoldást nem tudjuk tel­jes megnyugvással helyesnek elfogadni. Mindenekelőtt nehézség mutatkozik a törvényható­sági kijelölés útján helyet foglaló ítélőbíróra nézve. A javaslat a középfokú közigazgatási bíróságok fel­állítását az ítélőtáblák székhelyein, tehát azokéhoz ha­sonló területi körre nézve tervezi. Táblai székhely ma tudvalévően öt van: Budapest, Szeged, Debrecen, Győr és Pécs. Ezzel szemben Csonkamagyarországnak (a csonka vármegyékkel együtt) kis vármegyei és fs városi törvényhatósága van. Egy-egy kir. ítélő­tábla területe tehát több törvényhatóság területére kitéped. Ezek szerint vagy az következnék be a javaslatnan foglalt megoldás esetén, hogy az egyik torgylyhatóság által kijelölt középfokú közigazgatási bíró, alkalmaztatásának céljával nyilván ellentétben, a másik törvényhatóság területen felmerült ügyben is eljárna, vagy pedig az, hogy az ügyeket törvényható­­ságonkint csoportosítva kellene ellátni, ami az ügy­menet zavartalanságát és gyorsaságát tenné kérdé­sessé. Azonkívül szükségessé válnék nagyobbszámú, több törvényhatóság részéről kijelölt és telj­esen ingye­nesen meg sem­­ alkalmazható bíró beosztása, akiknek egyikénél-másikánál talán még a biróság székhelyétől való távollakást is meg kellene engedni és a távol­lakással kapcsolatos költségekkel is számolni kellene. Egyébként is az államhatalom közigazgatási és jogszolgáltatási funkcióinak — az e részben valóban alaptörvényül tekintendő 1869: IV. t.-cikkel ellentét­ben — újabb összekapcsolását még a közigazga­tási bíráskodásnál sem tarthatnék, bárha csupán a tervezett mértékben is, szerencsésnek. A szóban levő szervezeti intézkedést más oldalról véve szemügyre viszont alig mutatkozik kielégítő meg­oldásnak az, hogy az ítélőbírói funkciót az elnökön kívü­l csupán olyan bírák lássák el, akik az itélkezésben való részvételtől eltekintve közigazgatási bíráskodási tevé­kenységgel egyáltalában nem foglalkoznak. Rendkí­vüli nehézségekbe ütköznek ugyanis ekként annak a judiciumnak fenntartása és a jogfejlődéssel kapcsola­tos fokozása, amely épen a helyes ítélkezéshez elenged­hetetlenül szükséges. Ezzel szemben nagyon is szol­gálná ezt a judiciumot az, ha a középfokú közigazga­tási bíróságnak az elnökkel együtt ítélő bírái a kon­krét ügyekkel előadókként és a hozott határozatok írásba foglalása révén felváltva maguk is behatóan foglalkoznának. Ez természetesen a tervezett külön előadó működésének elejtését és így — igaz az ítélő­­bíráknak nagyobb megterhelése mellett — a reform­­tervezetben foglaltakkal szemben egy munkaerő meg­takarítását jelentené. Már most felvetődik az a kérdés, elképzelhető-e vagy sem ily megoldás mellett az, hogy a középfokú közigazgatási bíróságnak az elnök mellett működő bírói közigazgatási bírói feladatkörüket egyéb híva-

Next