Magyar Közigazgatás, 1942 (60. évfolyam, 1-48. szám)

1942-06-14 / 24. szám

LX. évfolyam, 24. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1942 június 14 Alapította Szerkesztők : Dr. NÉMETN­Y IMRE és Újjászervezte BOSICZA MIKLÓS Dr. MÁRTON­FFY KÁROLY NÉMETHI KÁROLY Az alkotmány reform és a közigazgatási reform. Magyary Zoltán egyetemi professzor egy vidéki városban előadást tartott a közigazgatásról. Fejte­getéseit nagy érdeklődéssel fogadták, mert a hall­gatóság jól tudta azt, hogy Magyary Zoltán azok közé a nem nagyszámú szakférfiak közé tartozik, akiknek a közigazgatás problémáiról konceptórius gondolatai vannak, amelyek megvalósítása kétség­telenül előbbre vinné a közigazgatás ügyét. Még élénk emlékezetben van Magyary Zoltán­nak az az elgondolása, hogy a közigazgatási reform ügyének a miniszterelnök munkakörében kellene összpontosulnia, aki az összes idevonatkozó munká­kat a legmagasabb szempontoknak szem előtt tartása mellett irányítaná. Persze, hol van az a Napóleon-i munkabírású miniszterelnök, aki különösen most, háborús időben még ezt a munkaterhet is vállalni tudná? A gondolat azért nagyon figyelemreméltó, mert a bajok orvoslásának eszközeit annak kezébe akarja adni, akinek mindent látnia és mindenről tudnia kell. A bevezetésben említett előadáson azon­ban nem ezzel a kérdéssel foglalkozott Magyary Zoltán. Ő vidéki kirándulását nem is az előadással kezdte. Körüljárta a várost, körülnézett és meg­látásait igen pregnánsan megjelölte. El volt ragad­tatva a pompás üzemektől, de meglátta az árnyolda­lakat is. Megállapította, hogy a város lehangolóan piszkos és elhanyagolt. A város barokk jellege nincs eléggé kihangsúlyozva, a kedvező összbenyomást lerontó stílusbeli hibák találhatók, még a műremek városházán is. Értékes műemlékek elhanyagolt álla­potban vannak. A közigazgatás helyes meglátás is. Magyary Zoltán mindjárt első tekintetre meglátott lényeges bajokat. Sokan, hivatottak csak elmentek azok mellett. Magyary professzor előadásának lényege az volt, hogy mai állami szervezetünk az 1848. év óta alig változott, míg a közigazgatás mérete és jelentő­sége példátlanul megnövekedett. A magyar közigaz­gatás élén álló parlamentáris kormányrendszer 1848-ban 5000 tisztviselővel dolgozott, ma ugyanaz a kormányrendszer 300.000 tisztviselő munkáját irá­nyítja. Közigazgatásunk válságának az okát Magyary Zoltán a szervezetben látja. További fejtegetései a következők voltak. A három fő államhatalmi funkció: a törvényho­zás, a közigazgatás és a bíráskodás egyensúlya a par­lament javára eltolódott, mert az a felelős kormá­nyon keresztül túlsúlyra tett szert. Pedig az 1848-as alkotmányreform óta csak a közigazgatás szerepe növekedett világszerte, a törvényhozás és az igazság­szolgáltatás rovására. A kor követelményeinek tehát a parlamentnek felelős kormányrendszer nem felel­het meg. A jogsértéseket megakadályozni törekvő XIX. századbeli jogállam helyét a XX. században a nagyobb feladatokra hivatott cselekvő állam kell, hogy felváltsa. A közigazgatásnak eredményeket is fel kell mutatni és nem merülhet ki abban, hogy nem engedi a jogot megsérteni. A közigazgatási re­form előfeltétele az alkotmányreform. A gondolatoknak valóban merészröptű szárnya­lásával állunk szemben. Még a legkritikusabb hall­gató is igazat ad az előadó részéről tett annak a meg­állapításnak, hogy a közigazgatás válságának az oka a szervezetben van. Talán nem fog szerény­telenség számba menni, ha ennek a magasröptű elő­adásnak kapcsán rámutatok arra, hogy közigazgatási szervezetünk hiányosságairól évek óta több tanul­mányban a Magyar Közigazgatás hasábjain én is megemlékeztem. Kifogásoltam a meglátások hiá­nyát, az ok és okozat viszonya vizsgálatának el­hanyagolását és a közigazgatási voluntás gyakori gyengeségét, sokszor hiányát. A detail-m­unka terén mutatkozó óriási teljesítmények mellett az áttekin­tés és az összefüggések terén már legelső látszatra mutatkozó, sokszor szinte végzetes elernyedésekre mutattam rá. Mindezek a hiányosságok a szervezet­ből is folynak. Az autonóm és az állami közigazgatásnak egy­máshoz való viszonya, egybefonódása az ellenőrzést, a felügyeletet nehézkessé teszi, egyenesen kizárja annak hatályosságát. Általában megkülönböztetünk autonóm, főispáni és miniszteriális felügyeletet (hiva­talvizsgálatot). Ez a rendszer és annak gyakorlási módja nem nyújt elegendő biztosítékot arra nézve, hogy az intézkedő kormányszerv minden pillanat­ban lássa a közigazgatás egyes ágazatainak, hogy úgy mondjam, érvelését. Azok a jelentős elgondolások, amelyeket Magyary Zoltán fejtegetéseiben előadott, minden bizony­nyal egyelőre még csak egyengetik a közigazgatási reform útját, tisztázzák az eszméket. Mindez érté­kükön nem változtat. A közigazgatásnak azonban gyors segítségre van szüksége. Ennek egyik igen hathatós módja a közigazgatási felügyelet helyes megszervezése volna. Oly módon való megszerve­zésre gondolok, hogy segélyével megkapjuk a köz­­igazgatási munka helyes tükörképét nemcsak a belső, hanem a külső közigazgatást illetően is. Miután en­nek szükségességét e lap hasábjain sokszor hangoz­tattam és miután az távolabbi vonatkozásban egye­nesen beleillik Magyary Zoltán előadása gondolat­körébe, bátor voltam azt újból leszögezni, teljes ismeretében annak a nagy távolságnak, amely en­gem szaktudás tekintetében ettől az illusztris férfiú­tól elválaszt. P. F. Gy.

Next