Magyar Közigazgatás, 1942 (60. évfolyam, 1-48. szám)
1942-06-14 / 24. szám
LX. évfolyam, 24. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1942 június 14 Alapította Szerkesztők : Dr. NÉMETNY IMRE és Újjászervezte BOSICZA MIKLÓS Dr. MÁRTONFFY KÁROLY NÉMETHI KÁROLY Az alkotmány reform és a közigazgatási reform. Magyary Zoltán egyetemi professzor egy vidéki városban előadást tartott a közigazgatásról. Fejtegetéseit nagy érdeklődéssel fogadták, mert a hallgatóság jól tudta azt, hogy Magyary Zoltán azok közé a nem nagyszámú szakférfiak közé tartozik, akiknek a közigazgatás problémáiról konceptórius gondolatai vannak, amelyek megvalósítása kétségtelenül előbbre vinné a közigazgatás ügyét. Még élénk emlékezetben van Magyary Zoltánnak az az elgondolása, hogy a közigazgatási reform ügyének a miniszterelnök munkakörében kellene összpontosulnia, aki az összes idevonatkozó munkákat a legmagasabb szempontoknak szem előtt tartása mellett irányítaná. Persze, hol van az a Napóleon-i munkabírású miniszterelnök, aki különösen most, háborús időben még ezt a munkaterhet is vállalni tudná? A gondolat azért nagyon figyelemreméltó, mert a bajok orvoslásának eszközeit annak kezébe akarja adni, akinek mindent látnia és mindenről tudnia kell. A bevezetésben említett előadáson azonban nem ezzel a kérdéssel foglalkozott Magyary Zoltán. Ő vidéki kirándulását nem is az előadással kezdte. Körüljárta a várost, körülnézett és meglátásait igen pregnánsan megjelölte. El volt ragadtatva a pompás üzemektől, de meglátta az árnyoldalakat is. Megállapította, hogy a város lehangolóan piszkos és elhanyagolt. A város barokk jellege nincs eléggé kihangsúlyozva, a kedvező összbenyomást lerontó stílusbeli hibák találhatók, még a műremek városházán is. Értékes műemlékek elhanyagolt állapotban vannak. A közigazgatás helyes meglátás is. Magyary Zoltán mindjárt első tekintetre meglátott lényeges bajokat. Sokan, hivatottak csak elmentek azok mellett. Magyary professzor előadásának lényege az volt, hogy mai állami szervezetünk az 1848. év óta alig változott, míg a közigazgatás mérete és jelentősége példátlanul megnövekedett. A magyar közigazgatás élén álló parlamentáris kormányrendszer 1848-ban 5000 tisztviselővel dolgozott, ma ugyanaz a kormányrendszer 300.000 tisztviselő munkáját irányítja. Közigazgatásunk válságának az okát Magyary Zoltán a szervezetben látja. További fejtegetései a következők voltak. A három fő államhatalmi funkció: a törvényhozás, a közigazgatás és a bíráskodás egyensúlya a parlament javára eltolódott, mert az a felelős kormányon keresztül túlsúlyra tett szert. Pedig az 1848-as alkotmányreform óta csak a közigazgatás szerepe növekedett világszerte, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás rovására. A kor követelményeinek tehát a parlamentnek felelős kormányrendszer nem felelhet meg. A jogsértéseket megakadályozni törekvő XIX. századbeli jogállam helyét a XX. században a nagyobb feladatokra hivatott cselekvő állam kell, hogy felváltsa. A közigazgatásnak eredményeket is fel kell mutatni és nem merülhet ki abban, hogy nem engedi a jogot megsérteni. A közigazgatási reform előfeltétele az alkotmányreform. A gondolatoknak valóban merészröptű szárnyalásával állunk szemben. Még a legkritikusabb hallgató is igazat ad az előadó részéről tett annak a megállapításnak, hogy a közigazgatás válságának az oka a szervezetben van. Talán nem fog szerénytelenség számba menni, ha ennek a magasröptű előadásnak kapcsán rámutatok arra, hogy közigazgatási szervezetünk hiányosságairól évek óta több tanulmányban a Magyar Közigazgatás hasábjain én is megemlékeztem. Kifogásoltam a meglátások hiányát, az ok és okozat viszonya vizsgálatának elhanyagolását és a közigazgatási voluntás gyakori gyengeségét, sokszor hiányát. A detail-munka terén mutatkozó óriási teljesítmények mellett az áttekintés és az összefüggések terén már legelső látszatra mutatkozó, sokszor szinte végzetes elernyedésekre mutattam rá. Mindezek a hiányosságok a szervezetből is folynak. Az autonóm és az állami közigazgatásnak egymáshoz való viszonya, egybefonódása az ellenőrzést, a felügyeletet nehézkessé teszi, egyenesen kizárja annak hatályosságát. Általában megkülönböztetünk autonóm, főispáni és miniszteriális felügyeletet (hivatalvizsgálatot). Ez a rendszer és annak gyakorlási módja nem nyújt elegendő biztosítékot arra nézve, hogy az intézkedő kormányszerv minden pillanatban lássa a közigazgatás egyes ágazatainak, hogy úgy mondjam, érvelését. Azok a jelentős elgondolások, amelyeket Magyary Zoltán fejtegetéseiben előadott, minden bizonynyal egyelőre még csak egyengetik a közigazgatási reform útját, tisztázzák az eszméket. Mindez értékükön nem változtat. A közigazgatásnak azonban gyors segítségre van szüksége. Ennek egyik igen hathatós módja a közigazgatási felügyelet helyes megszervezése volna. Oly módon való megszervezésre gondolok, hogy segélyével megkapjuk a közigazgatási munka helyes tükörképét nemcsak a belső, hanem a külső közigazgatást illetően is. Miután ennek szükségességét e lap hasábjain sokszor hangoztattam és miután az távolabbi vonatkozásban egyenesen beleillik Magyary Zoltán előadása gondolatkörébe, bátor voltam azt újból leszögezni, teljes ismeretében annak a nagy távolságnak, amely engem szaktudás tekintetében ettől az illusztris férfiútól elválaszt. P. F. Gy.