Magyar Közlöny, 1974. január-július (1-53. szám)
1974-01-09 / 1. szám
MAGYAR KÖZLÖNY „(3) Egy személy, illetőleg egy házaspár részére csak egy tanácsi bérlakás utalható ki.” 5. §. A R. 25. §-a a következő i) ponttal egészül ki: ,,i) az egynél több tanácsi bérlakást bérlő személy, illetőleg házaspár többlet lakását igénybe vette [98/A. § (4) bek.].” 6. §. A R. 41. §-a a következő (3) bekezdéssl egészül ki: „(3) Aki a szövetkezeti, a tanácsi értékesítésű vagy az állami vállalatoknál dolgozó munkások lakásépítésének állami támogatása keretében épített (vásárolt) lakását a szabad forgalomban elidegenítette, ugyanabban a városban (községben) az elidegenítéstől számított öt éven belül tanácsi értékesítésű lakás vevőjéül nem jelölhető ki.” 7. §. A B. 43. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek: „43. § (1) A vevőkijelölés során — a közületi szervet megillető vevőkiválasztási jog esetének kivételével — a tanácsi bérlakásokra irányadó rendelkezések közül az igényjogosultak körének megállapítására, a lakásigény mértékére, a lakásigénylésre, a lakásigénylések társadalmi elbírálására, továbbá a lakásigények kielégítésére vonatkozó rendelkezéseket [9. § (6) bekezdése, 10—13. §] megfelelően alkalmazni kell. (2) Ha a tanácsi bérlakás bérlője a lakásbérleti jogviszonyáról a lakásügyi hatóság javára pénzbeli térítés ellenében lemond és egyidejűleg tanácsi értékesítésű lakás vevőjéül való kijelölését kéri, e kérelme a lakásértékesítési névjegyzékbe történő felvétel mellőzésével teljesíthető. (3) A tanácsi értékesítésű lakás tulajdonosa kérheti a lakásügyi hatóságtól, hogy a lakást újraelosztásra vegye vissza és annak ellenében juttasson részére a) a lakásigénye mértékének felső határát meg nem haladó kisebb szobaszámú, vagy azonos szobaszámú, de alacsonyabb komfortfokozatú, b) azonos szobaszámú, de magasabb komfortfokozatú, vagy azonos komfortfokozatú, de más szempontból értékesebb (pl. nagyobb alapterületű), illetőleg c) — ha a tulajdonos a jövedelmi, a vagyoni és a szociális helyzete folytán tanácsi értékesítésű lakás juttatására jogosult — a lakásigénye mértékének felső határát meg nem haladó nagyobb szobaszámú másik tanácsi értékesítésű lakást. Az ilyen kérelem a lakásértékesítési névjegyzékbe történő felvétel mellőzésével teljesíthető.” 8. §. (1) A B. 60. § (2) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: ,,d) központos fűtéssel, illetőleg melegvízellátással nem rendelkező állami lakásban egyedi gázvagy elektromos fűtő-, illetőleg melegvízszolgáltató berendezést szereltetett fel.” (2) A R. 60. § (3) bekezdése helyébe a következő (3) és (4) bekezdés lép: „(3) A bérlő a költsége 50 százalékát beszámíthatja a lakbérbe, ha időszakosan működő központos melegvízellátással rendelkező állami lakásban egyedi gáz- vagy elektromos melegvízszolgáltató berendezést szereltetett fel. (4) A bérlő az (1)—(3) bekezdésben nem említett munkákra fordított költségeinek megtérítését nem követelheti a bérbeadótól. Ilyen esetben a bérbeadó a munka elvégzéséhez szükséges hozzájárulás megadásakor írásban azt is kikötheti, hogy a bérlő a lakásbérleti jogviszony megszűnésekor köteles az eredeti állapotot a saját költségén helyreállítani, vagy a lakás rendeltetésszerű használhatóságát más módon biztosítani.” 9. §. A B. a következő 73. A. §-sal egészül ki: „73/A. §. (1) Ha a tanácsi, illetőleg a vállalatibérlakás bérlőjének a tulajdonában ugyanabban a városban (községben) megfelelő — beköltözhető — lakás van, a lakással rendelkező szerv a bérlőt felhívhatja, hogy a felhívástól számított hat hónapon belül a) költözzék a tulajdonában álló lakásba, vagy azt idegenítse el, illetőleg b) a lakásbérleti jogviszonyáról a 86—89. § rendelkezései szerint meghatározott személy vagy — pénzbeli térítés ellenében — a lakással rendelkező szerv javára mondjon le. (2) Ha a bérlő a lakással rendelkező szerv felhívásának határidőben nem tesz eleget, a bérbeadó a lakásbérleti jogviszonyt — a lakással rendelkező szerv kezdeményezése alapján — a következő hónap utolsó napjára felmondja. (3) A (2) bekezdésen alapuló felmondás esetében a) a lakás megfelelőségének vizsgálatánál a 77. § rendelkezéseit kell figyelembe venni; b) a bérlő a lakással rendelkező szervtől a kiürítendő lakásra megállapítható lakáshasználatbavételi díjnak megfelelő összegű pénzbeli térítést, továbbá a lakásváltoztatással kapcsolatban felmerült indokolt költségeinek a megtérítését igényelheti.” 1. szám 5