Magyar Közlöny, 1991. június-október (59-112. szám)

1991-06-03 / 59. szám

Ennek eszköze a részleges kárpótlás mindazok részére, akiknek tulajdona a törvény mellékletében felsorolt jog­szabályok alkalmazása által sérelmet szenvedett (1. §). A törvény koncepcióját tartalmazó 1. § indokai valójá­ban a törvény általános indokolásában találhatók. Eszerint a „modern piacgazdaságnak megfelelő stabil tulajdoni vi­szonyok kialakítása, és a tulajdoni állapotok bizonytalan­ságának felszámolása érdekében” nem reprivatizációval, hanem részleges vagyoni kárpótlással orvosolják a magán­­tulajdonban okozott sérelmeket; ezt a megoldást indokol­ja továbbá a nemzet jelenlegi anyagi teherbíróképessége és az a körülmény is, hogy a nem-tulajdonosok is elszenved­tek anyagi kihatású sérelmeket a múltban, amelyeknek még részleges orvoslására sincs mód. Az általános indoko­lás kiemeli, hogy „a rendszerváltással összefüggésben a volt tulajdonosok részéről erőteljes igény jelentkezett a magántulajdonban igazságtalanul okozott egykori sérel­mek, károk orvoslására”, s hogy az állam „erkölcsi­ köteles­sége” a vagyoni sérelmet szenvedettek anyagi kárpótlásá­ról való gondoskodás. A törvény 1. §-a tehát önmagában nem zárja ki sem a reprivatizáció, sem a teljes kártalanítás lehetőségét. Az in­dokolásból derül csak ki, hogy az előterjesztő a részleges kárpótlást a tulajdoni sérelmek végleges elintézésének szán­ja; továbbá, hogy ezt az állam erkölcsi kötelesség teljesítése­ként, tehát nem jogi kötelezettség alapján nyújtja. Az ugyancsak a kárpótlási törvény tárgyában folyamatban volt 952/A/1991. ügyben [lezárva a 16/1991. (IV. 20.) AB határo­zattal, a továbbiakban: 2. ABh] az igazságügyminiszternek az Alkotmánybírósághoz intézett beadványa (4. old.) épp­úgy, mint a jelen ügyben előterjesztett álláspontja (1. old.) adottnak veszi, hogy az államnak nincs jogi kötelezettsége a tulajdonelvonások miatti kártalanításra, illetve senkinek nincs alanyi joga tulajdona visszaállítására. 2.1. A fentiek szerint a törvény egyik alapgondolata az, hogy az „igazságtalanul okozott” tulajdoni károkat az ál­lam méltányosságból orvosolja. Az „igazságtalanság” kri­tériuma igen eltérő jogi megítélésű tulajdonváltozásokat von egységes megítélés alá. A törvény 1. számú mellékle­téből tűnik ki, hogy egyrészt a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején lefolytatott államosításokról, másrészt a földosztást követő birtokrendezéssel, majd a földfelaján­lással, illetve a mezőgazdasági termelőszövetkezetek meg­szervezésével és a termelőszövetkezeti tulajdon megte­remtésével kapcsolatos sokféle tulajdonmozgásról; har­madrészt néhány, végső soron politikai indíttatású állami ingatlan-tulajdonszerzésről van szó, mint pl. az ún. disszi­­densek vagyonának esetében. A kárpótlás alapjául megjelölt jogszabályok között sze­replő államosítási jogszabályok szerint az államosítás kár­talanítás ellenében történik, úgy, hogy a kártalanítás mód­járól és mértékéről külön jogszabály fog rendelkezni. Eze­ket a kártalanítási jogszabályokat nem alkották meg. Az Alkotmánybíróság már a jelen eljárás előzményét képező 21/1990. (X. 4.) AB határozatában (a továbbiakban: _L ABh) utalt arra, hogy folyamatban van előtte különböző államosítási jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata. Sem a törvényjavaslat, sem a törvényhozás nem volt figye­lemmel arra, hogy az államosítási kártalanítások elmulasz­tásának az új Alkotmány alapján levont következményeit és a politikai jóvátétel részét képező, az „igazságosságon” nyugvó kárpótlást össze kell egyeztetni. Az Alkotmánybí­róság a törvény elfogadásával körülbelül egy időben mond­ta ki az államosítási jogszabályok alkotmányellenességét. [27/1991. (V. 20.) AB határozat, a továbbiakban: 3. ABh.] Az Alkotmánybíróság az államosítási kártalanítások kér­désében az eljárást felfüggesztette, de az indokolásban egyértelművé tette, hogy az államosítási jogszabályokban kilátásba helyezett kártalanítási kötelezettséget fennálló­nak tekinti. Az államnak az államosításokkal okozott „igazságtalanság” körében tehát jogi kötelezettsége van a kártalanításra. A termőföld-tulajdon állami tulajdonba vételével kap­csolatban is számos jogszabály alkotmányosságának vizs­gálata folyik az Alkotmánybíróság előtt, ezek egy része a törvény mellékletében is szerepel, más része ezeknek előz­ményét képezi. E jogszabályok is rendszerint előírnak kár­talanítási kötelezettséget, amelyek egy részének teljesíté­sét később jogszabállyal felfüggesztették vagy érvényesíté­sét kizárták. Az Alkotmánybíróság döntésétől függően te­­­hát a föld állami tulajdonba vételét elrendelő jogszabályok egy részével kapcsolatban az államnak szintén jogi kötele­zettsége lehet a kártalanítás. A 2. ABK-ban az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy a törvényhozó — különböző alapú kötelezettségeit mintegy a nováció mintájára megújítva — új jogcímen, új terjedelemben és új feltételekkel tartja fenn lényegét te­kintve ugyanazt a tartozását. Ilyen új jogalapot látott az Alkotmánybíróság a törvényben. A „méltányosság” a törvény megalkotásának egységes motívuma. Ugyanakkor a törvény által konstituált egysé­ges kárpótlási jogalap mögött egyes esetekben más kárta­lanítási kötelezettség áll, s ilyenkor vizsgálni kell azt is, hogy ennek a kárpótláshoz való viszonya alkotmányosan rendezett-e. 2.2. A törvény másik célja a „tulajdonviszonyok rende­zése”. „A tulajdonviszonyok rendezése” alkotmányos feladat, mivel az Alkotmány preambuluma célul tűzi ki a szociális piacgazdaságot. Ez a tulajdonrendezés egyben olyan komplex folyamat, amelyben mind a „múlt lezárásának”, mind a múlt rendszer alapját képező társadalmi tulajdon átalakításának, mind az új tulajdonszerzéseknek alkotmá­nyosnak kell lenniük, mégpedig a volt, a jelenlegi és a jövendő tulajdonosok szempontjából egyaránt. Mindezek az aspektusok csakis összefüggésükben bírálhatók el, más­részt éppen e „tulajdonrendezésnek” az összefüggésekben látható rendkívüli, egyszeri történelmi volta maga is lénye­ges szempontja az egyes megoldások alkotmányossága megítélésének. 3. A kárpótlási törvény csupán része e folyamatnak. Mivel megalkotása során a törvény tárgykörében releváns

Next