Magyar Közlöny, 1996. július-október (66-83. szám)

1996-07-31 / 66. szám

4210 1996/66. szám MAGYAR KÖZLÖNY zakkal (a továbbiakban: megbízott szervezet) az­ e rende­letben meghatározott ellátásokra és az azokkal járó költ­ségek megtérítésére szerződést köthet. (2) A megbízott szervezetet — lehetőség szerint — pályázat alapján kell kiválasztani. A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a szolgáltatásban, illetve ellátásban ré­szesülők körét, a nyújtandó ellátások, illetve szolgáltatá­sok megnevezését, időtartamát. A pályázatokat a Hivatal vezetője által kijelölt bizottság bírálja el. (3) A szerződést írásban kell megkötni, amelynek — a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően — tartalmaznia kell: a) a megbízott szervezetet létrehozó bírósági bejegy­zés, illetve külön jogszabály szerint engedélyhez kötött tevékenységet végző szervezet esetében a vonatkozó ható­sági engedély adatait; b) a szerződés tárgyát képező ellátások, illetve szolgál­tatások teljesítésének módját, valamint ellenértékét; c) az ellenérték átutalására és elszámolására vonatko­zó kikötéseket; d) a szerződés felmondásának és az esetleges jogviták rendezésének módját. Nevelés, oktatás, nevelési-oktatási és gyermekintézményi elhelyezés 4. § (1) A jogosult óvodai nevelésével, általános, középisko­lai, szakmunkásképző és szakiskolai oktatásával, továbbá kollégiumi és gyermekvédelmi intézményben történő el­helyezésével összefüggő étkezési, tanfelszerelési, utazási (bérlet), iskolai kirándulás költségét a Hivatal megtéríti. (2) A magyar nevelési-oktatási intézményben történő neveléssel, illetve oktatással kapcsolatos működési és fenntartási költségekből, a) ha a gyermekek részére külön óvodai csoportot, ta­nulócsoportot, osztályt, kollégiumi csoportot szerveznek (a tanulók nem a magyar tanulókkal tanulnak), és a Hiva­tal a megbízott szervezettel szerződést kötött, teljes ösz­­szegét, b) ha a gyermekek részére külön óvodai csoportot, ta­nulócsoportot, osztályt, kollégiumi, illetőleg intézményi csoportot nem szerveznek (a magyar gyermekekkel együtt vesznek részt óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban, kollégiumi nevelésben), az intézményi műkö­dési költség gyermekekre eső része és a normatíva közötti különbség összegét, c) ha a tanulók anyanyelvű képzése vagy a magyar nyelv tanítása miatt külön nyelvoktatási program szervezése vá­lik szükségessé, a nemzetiségi kiegészítő normatíva össze­gét téríti meg a Hivatal. (3) Ha a tanulók részére a magyar közoktatási rendszer­be nem illeszthető oktatási intézményt hoznak létre — és a Hivatal a megbízott szervezettel szerződést kötött —, az oktatással és neveléssel összefüggő működési és fenntartá­si költségek teljes összegét téríti meg a Hivatal. (4) Az (1)—(3) bekezdésben meghatározott költségeket az önkormányzati intézmény a települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban a főjegyző (a továbbiakban együtt: jegyző) útján, más intézmény pedig közvetlenül a Hivatal­tól igényelheti vissza. (1) A jogosult magyar nyelvi oktatásával (alapfokú nyelvoktatás, felzárkóztató nyelvi képzés) felmerült költ­ség akkor téríthető meg, ha ahhoz a Hivatal előzetesen hozzájárult. (2) Az oktatás szervezője igazolt költségének megtérí­tését közvetlenül igényelheti vissza a Hivataltól. 6. § (1) A jogosultnak, illetve gyermekének első alapképzésé­ben történő felsőfokú oktatásával összefüggő költséget — kérelmére, legfeljebb a képzettség megszerzéséhez előírt idő­tartamra — a Hivatal részben vagy egészben átvállalhatja. A kérelemhez csatolni kell az érintett intézmény vezetőjének javaslatát, valamint a felvételről szóló igazolást. (2) A megállapított támogatás folyósításának feltétele, hogy a hallgató minden év szeptemberének, illetőleg feb­ruárjának utolsó napjáig igazolja, hogy a felsőoktatási in­tézménybe beiratkozott. (3) A Hivatal az átvállalt költséget az oktatási intézmény bankszámlájára utalja át. Egészségügyi ellátás 7.§ (1) Ha az 1. § b)—d) pontjaiban felsorolt jogosult nem áll társadalombiztosítási jogviszonyban, a társadalombiz­tosításról szóló 1975. évi II. törvény 16/A. § (3) bekezdésé­ben felsorolt egészségügyi szolgáltatásokra térítésmente­sen jogosult, kivéve a) a mesterséges megtermékenyítést, valamint b) az orvosi rehabilitáció keretében rendelt szanató­riumi ellátást. (2) Az 1. § b) és c) pontjában meghatározott jogosult az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül is térítés­­mentesen jogosult: a) terhesség-megszakításra, annak indokától függetlenül; 5. §

Next