Magyar közlöny, 2004. március (28-39. szám)

2004-03-11 / 28. szám

2426 MAGYAR KÖZLÖNY 2004/28. szám d) a megkülönböztető jelzés használatára jogosult, Magyarországon kiadott forgalmi rendszámú gépjárművek után, függetlenül attól, hogy a megkülönböztető jelzést az autópályán való haladás közben használják-e. (3) A (2) bekezdés a),b) és d) pontjában meghatáro­zott jogosultak — a rendszámhoz rendelt elektronikus ellenőrzésre tekintettel — kizárólag azokkal a gépjármű­veikkel használhatják térítésmentesen az autópályát, ame­lyek forgalmi rendszámait előzetesen írásban a Belügy­minisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalához eljuttatták, továbbá a (2) bekezdés a)—c) pontjaiban meghatározott jogosultaknak rendel­kezniük kell az ÁAK Rt. által kiadott egyedi ellenőrző lappal. (4) Az egyedi ellenőrző lap mintáját az 1. számú melléklet tartalmazza. A díjfizetés módja 2. § (1) A díjat meghatározott időtartamra (4 napra, 10 nap­ra, 31 napra, illetve egy évre) előre, matrica megvásárlásá­val kell kiegyenlíteni. A matricák az alábbi időtartamokra minden autópályán érvényesek: a) 4 napos matrica­, a vásárló által megjelölt kezdő nap­ra és további 3 napra (összesen 4 napra), kizárólag a DJ járműkategóriára, b) 10 napos matrica: a vásárló által megjelölt kezdő napra és további 9 napra (összesen 10 napra), c) 31 napos (havi) matrica: a vásárló által megjelölt kezdő napra és további 30 napra (összesen 31 napra), d) éves matrica: a tárgyév első napjától a tárgyévet követő év január 31. napjáig (összesen 13 hónapra). (2) Az érvényességi időtartamon belüli vásárlás eseté­ben az érvényesség kezdete a vásárlás időpontja. (3) A matrica jogszerű használatát az ellenőrző szelvény vagy bizonylat [a matrica sorszámát, a gépkocsi forgalmi rendszámát és az érvényesség kezdetét tartalmazó értéke­sítő terminál bizonylat vagy az ugyanezen adatokat tartal­mazó számla, illetve nyugta (a továbbiakban: bizonylat)] igazolja. (4) A 4 napra érvényes matrica és ellenőrző szelvény mintáját a 2. számú melléklet, a 10 napra érvényes matrica és ellenőrző szelvény mintáját a 3. számú melléklet, a 31 napra érvényes matrica és ellenőrző szelvény mintáját a 4. számú melléklet, az egy évre érvényes matrica és ellenőr­ző szelvény mintáját az 5. számú melléklet tartalmazza. (5) A matrica az ÁAK Rt. ügyfélszolgálati irodáiban és kijelölt árusítóhelyein, valamint a megbízott viszont­eladóknál vásárolható meg. (6) Az autópályák matricaköteles szakaszai, valamint a matricaárusító helyek jelölésére szolgáló piktogramot a 6. számú melléklet tartalmazza. A matrica érvényesítése 3. § (1) A matrica az ellenőrző szelvénnyel vagy a vásárlás tényét igazoló bizonylattal együtt érvényes. Az ellenőrző szelvényre vásárláskor — a vásárlónak való átadás előtt — letörölhetetlenül rá kell írni a gépjármű forgalmi rendszá­mát. A matrica átvevőjének az értékesítéskor kinyomtatott bizonylatot alá kell írnia az ellenőrző szelvényre felírt, valamint a bizonylaton megjelenő rendszám helyességének és egyezőségének igazolásaként. (2) Az éves matricán és a hozzá tartozó ellenőrző szel­vényen az érvényesség ideje nyomdai úton van feltüntetve. A 4 napos, a 10 napos és 31 napos matrica érvényességének kezdő napját az értékesítés helyén — a vásárlónak való átadás előtt — az eladó a hónap és nap mezőben elhelyezett egyértelmű lyukasztással jelöli. (3) A matricát a gépjármű szélvédőjének bal alsó sarkába — motorkerékpár esetében annak jól látható helyére — kell ragasztani a gyárilag erre a célra készített öntapadós felületével. (4) Az ellenőrző szelvényt vagy a vásárlás tényét igazoló bizonylatot a gépjármű vezetője az autópályán való közle­kedés alkalmával köteles magánál tartani. (5) A használati díj megfizetését a (2) bekezdésben fog­laltaknak megfelelő lyukasztással és a (3) bekezdésben fog­laltaknak megfelelő kiragasztással érvényesített matrica igazolja. (6) A lejárt matricát a gépjármű tulajdonosának (üzem­ben tartójának) el kell távolítania. A díj mértéke 4. § (1) A díj mértéke a gépjármű kategóriájától függ. A díj­­kategóriák a következők: a) Dl díjkategória: motorkerékpár, valamint a legfel­jebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gép­jármű és mindezek bármilyen vontatmánnyal is, b) D2 díjkategória: a 3,5 tonnát meghaladó, legfeljebb 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjármű, valamint gépjármű és vontatmány együttese (járműszerel­vény), továbbá a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű autó­busz bármilyen vontatmánnyal, c) D3 díjkategória: a D1 vagy D2 kategóriába nem so­rolható valamennyi gépjármű. (2) A gépjármű és a vontatmány megengedett legna­gyobb össztömegének értékét a forgalmi engedélyben sze­replő hatósági bejegyzés alapján kell meghatározni.

Next