Hivatalos Értesítő - A Magyar Közlöny Melléklete, 2005. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

2005-02-09 / 6. szám

252 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2005/6. szám A pályázat megjelenik: a Szociális Közlönyben, a Hiva­talos Értesítőben és az Oktatási Közlönyben. A pályázat benyújtási határideje: 2005. március 15. Kérjük a pályázatot benyújtókat, hogy a pályázatban szerepeltessék a telefonos elérhetőségüket. A pályázat elbírálására a beérkezési határidőtől számí­tott 10 napon belül kerül sor. A pályázatot Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás (8660 Tab, Kossuth L. u. 49.) címére kell be­nyújtani. A pályázattal kapcsolatos felvilágosítást a Társulási Tanács elnökétől, Schmidt Jenőtől kérhet a pályázó. [Tel.: (84) 525-901] Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet aljegyzői állás betöltésére az 1990. évi XLV. tv. 36. § (1) bekezdése és az 1992. évi XXIII. tv. 8. § (1) bekezdése, valamint a 10. § (3) bekezdé­sében foglaltak alapján. Az aljegyzői állás betöltésének pályázati feltételei: - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, cselekvőképesség, - igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés, - közigazgatási vagy jogi szakvizsga, - legalább kétéves közigazgatási gyakorlat,­­ a képviselő-testület közigazgatási szakvizsgával nem rendelkező pályázót is kinevezhet, feltéve, hogy a kineve­zéstől számított egy éven belül a közigazgatási vagy a jogi szakvizsgát megszerzi. A határidő eredménytelen eltelte esetén az aljegyző közszolgálati jogviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik. Az aljegyző által ellátandó feladatok: - a jegyző helyettesítése, - Polgármesteri Hivatal Igazgatási osztályának veze­tése. A pályázatnak tartalmaznia kell: - részletes, a szakmai tevékenységet is bemutató ön­életrajzot, valamint a vezetői elképzeléseket, - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt eredetiben, - iskolai végzettséget igazoló okirat, valamint szak­vizsga-bizonyítvány másolatát. Kinevezés, illetmény és egyéb juttatások: - a kinevezés határozatlan időre szól,­­ illetmény a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szerint, valamint a hatályos közszolgálati szabályzat szerint,­­ vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség. A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Köz­lönyben való megjelenéstől (2005. február 1.) számított 15. nap 16 óra, amennyiben ünnep-, vagy munkaszüneti napra esik, akkor a legközelebbi munkanap 16 óra. A pályázat benyújtásának helye: Báránd Község Önkor­mányzatának jegyzője, 4161 Báránd, Kossuth tér 1. A pályázat elbírálása:­­ az adatvédelmi szabályokat figyelembe véve a beérke­zett pályázatokat a képviselő-testület bírálja el a jegyző ja­vaslata alapján, amelyet az Ügyrendi Bizottság véleményez, - a pályázatokról a képviselő-testület a benyújtási ha­táridőt követő legközelebbi ülésen dönt, - az állás a döntés után azonnal betölthető,­­ a képviselő-testületi döntést követő 8 napon belül a pályázók értesítése megtörténik. Érdeklődni és felvilágosítást kérni dr. Györgyi Zoltán jegyzőnél a fenti címen és a 06 (54) 466-030-as vagy a 06 (70) 371-9200-as telefonszámon lehet. Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Polgármester­ Hivatala pályázatot hirdet a Közigazgatási és Hatósági Iroda vezetői feladatainak ellátására Az állás betölthető: 2005. április 1-jétől. Pályázati feltételek:­­ állam- és jogtudományi egyetemen szerzett diploma, - hatósági területen szerzett 5 éves, ezen belül 3 éves vezetői gyakorlat, - közigazgatási szakvizsga, - büntetlen előélet, - magyar állampolgárság. Előnyt jelent: - jogi szakvizsga, - angol-, német-, vagy francianyelv-tudás, - felhasználói szintű számítógépes ismeret. A kinevezésre kerülő irodavezető feladata: - az általános igazgatáson belül az állattartás, birtokvé­delem, hagyaték, - az építéshatóság, - a népességnyilvántartás és anyakönyv, - a szabálysértés és - az ügyfélszolgálat szakmai felügyelete, irányítása.

Next