Magyar Krónika, 2017. július-december (4. évfolyam, 7-12. szám)

2017-10-01 / 10. szám

Képek: Zigó-Horváth Kornélia, Hajdák Annamária, Galambosné Gál Mária családi gyűjteménye HOJDÁK GERGELY ilyenkor egész nap, de még éjjel is az ab­lakhoz tapadt - nézte, milyen az, ami nem Magyarország. Akkoriban még zártabb világ volt, az ilyesmi szinte csodának szá­mított. Azt gondolták, más emberek laknak ott. [Fényképeket mutat.] Dreheréknek volt egy házuk Pomázon, ide mindig autóval jártak. Itt áll középen Dreher, mellette a papám­­ több időt töltött vele, mint a fele­ségével. Pomázra engem is gyakran maguk­kal vittek, és akkor még egy csomó helyet útba ejtettünk. Liebner bácsinak a Bazili­ka mellett volt nagy játékboltja, télikabátot Nagykovácsiban vettünk, ott, ahol később az úttörőáruház nyílt. A tulajdonosok, ami­kor meglátták az autót, már szaladtak is ki a boltból, az áruház főnöke személyesen jött kiszolgálni Drehert - az ő nevét akkor már az egész világon ismerték. - Tehát a martonvásári kastélyban ismer­kedtek össze a szülei? - Dreherné, „Lily” [szül. Haggenmacher Berta Luise - a szerk.] nagyon szerette a mamát. Mondta, hogy ő majd keres neki hozzá való férjet. Az anyukám ezt viszont nem akarta, mert egyszer már kerestek ne­ki „hozzá valót”, és nem sült el túl jól. Úgy megijedt, hogy inkább elszegődött a francia követhez Budapestre, akinek balett-táncos­nő volt a felesége. A papám meg eljárt hozzá udvarolni, az esküvőt is ott tartották meg titokban. Közben a francia követet áthelyez­ték Algírba, vitték volna magukkal a mamát is, neki persze akkor már nem volt nagy mehetnékje. Emlékszem, amikor később Algírban is kitört a forradalom, a rádióhoz tapadva vártuk a híreket, úgy féltettük régi barátunkat, a francia követet. Elég az hozzá, hogy közben Dreherné is megengesztelő­­dött irántuk, és akkor együtt visszatérhettek Martonvásárra, itt kaptak szolgálati lakást. Anyát Dreherné nagyon szerette, még a há­ború után is visszajárt hozzá Pestről, amikor „osztályidegen” lett. - Dreherné nagyon szigorú asszony volt? - Következetes. A papa mesélte, hogy Svájcban még az úrfiak is hazamennek nyá­ron begyűjteni a szénát a hegyekben - ez a vér folyt az öregasszonyban is. Tizennyolc éves volt, amikor meghalt az édesanyja, és rá maradt a háztartás. Az alkalmazottak na­gyon becsapták, de ő végül mindenre rájött, és ebből profitált egész életére. Martonvá­­sáron is nagyon precíz, rendes háztartást vezetett. Elláttak minden árva gyereket, de még a félárvákat is: gatyától az ingig, trikóig, méretre szabott téli kabátig felöltöztették őket, a sapkát és a kesztyűt az öregasszony maga is kötötte. Reggelente kakaót is ad­tak nekik kaláccsal, hogy ne kelljen éhesen menniük az iskolába. Az olyan családoknak. A martonvásári Dreher-kastély egy korabeli képeslapon­­ és az életben Pomázi nyaraló. Dreher Jenő fent középen, mellette Gál István 113 MAG­YAR KRÓNIKA

Next