Magyar Krónika, 2018. január-június (5. évfolyam, 1-6. szám)

2018-02-01 / 2. szám

Ki gondolná, hogy az iraki sajtó egyik legnevesebb karikaturistá­ja, Besszám Faradzs Budapesten él. Mára már nem csak ő, kaldeus keresztény családja is emigráci­óba kényszerült. Ennek ellenére nem fél görbe tülköt tartani az iraki politikusok elé. Több mint egy évtized óta minden áldott nap küld egy politikai karikatúrát Bagdadban készülő napilapjának. A liftből kilépve ősz bajuszú úr fo­gad bennünket barátságosan. Szinte akcentus nélkül beszéli a nyelvün­ket, arcán csak hosszas tanulmá­nyozás után lehet felfedezni „iraki­­as” vonásokat - már ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről egy olyan soknemzetiségű, a nagyhatalmak által önkényesen megrajzolt hatá­rokkal körülvett ország esetében, mint Irak. Bevezet kicsi és zsúfolt dolgozószobájába, üdítővel és ap­rósüteménnyel kínál. A falon jegyzetek, fiatalkori fény­képek, róla készült karikatúra. A föl­dön bekeretezett rajzok sorakoznak egymásnak támasztva, kiállításra várnak. Az üzenetek anélkül is ért­hetők, hogy pontosan ismernénk a közéleti hátteret. Besszám órákat tölt az internet böngészésével, mielőtt hozzálátna a következő napi karikatúra megraj­zolásához. Ha megszületett az ötlet, a kivitelezés már csak egy-két órát vesz igénybe. Papíron megrajzolja a vázlatot, digitalizálja, majd digitális rajztáblán befejezi. -Jobban ismerem az iraki hely­zetet, mint aki ott él - jelenti ki magabiztosan, miközben felnyitja laptopját, és mutatja lapja, az A1 Mada online változatát. A hátoldal jobb felső sarkában karikatúráinak 92

Next