Magyar Krónika, 2019. január-június (6. évfolyam, 1-6. szám)
2019-03-01 / 3. szám
Az 1960-as évek második felét követő húsz év tekinthető a magyar buszgyártás aranykorának. Bár a szovjet blokk irányított gazdasági-piaci viszonyai nem kedveztek a valódi piaci versenynek, a magyar műszaki, mérnöki munka világszínvonalú volt. A hazai járműipar már a két világháború között figyelemre méltó teljesítményt nyújtott, az 1950-es években a Genfi Autószalon és a Párizsi Autókiállítás szakmai közönsége is elismerően szólt a jól ismert farmotoros Ikarus 55 adottságairól, műszaki megoldásairól. Ifjabb Zerkovitz Béla (a neves dalszerző fia), az Ikarus főmérnöke és csapata városi és távolsági közlekedésre alkalmas változatban is elkészítette a „farost.” A nagy nemzetközi áttörést az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásáron bemutatott Ikarus 250-es távolsági busz hozta el. Az úgynevezett 200- as családot több mint húsz évig gyártották, és a világ legnagyobb darabszámban kibocsátott sorozata lett. A siker valóban világhírűvé tette az Ikarust, a 250-es az 1969-es nizzai Nemzetközi Autóbusz Héten a csúcskategóriában tizenhét jármű közül második helyezést ért el, 1971-ben Monacóban ugyanezen típus luxus-tárgyalóbusz változata elnyerte a karosszériaverseny nagydíját. Az Ikarus buszai korszerűnek és magas minőségűnek bizonyultak, magabiztosan uralták a korabeli KGST piacait. Csodával határos módon még a Szovjetunió vezetői is belátták, hogy az ideológiai megfontolásoknál fontosabbak a műszaki paraméterek, így a magyar buszgyártás szárnyalt, az Ikarusok nemcsak a szovjet blokkban, hanem Ázsia, Afrika, Észak- és Dél-Amerika országaiban is keresett járművek voltak. K lasszikus „faros" Ikarus 55 faros" jellegzetes hátsója A világon a legtöbbet gyártott Ikarus 250-es széria egyik darabja