Magyar Krónika, 2019. július-december (6. évfolyam, 7-12. szám)
2019-07-01 / 7. szám
2019/7. JÚLIUS Csinnadratta Lapszámunk szerzői: Ágoston Balázs..........................74. Balázs Géza................................82. Barta Boglárka...........................90. Bencsik Gábor...........................116. Bertók T. László..........................70. E. Szabó Margit.........................88. Farkas Anita...............................126. Fehérváry Krisztina..................84. Feledy Balázs.............................94. Futó Tamás.................................122. F Hajdú D. András.......................126. Jankovics Marcell........................6. Katona Miklós...........................94. Kovács Dániel.............................46. Lakner Zoltán Lehel.................42. Marton Mária............................102. Nagy Ida.......................................10. Nánási Tamás.............................44. Német Dániel..............................10. Perl János....................................76. Pintér Lajos................................89. Schmidt Bea..............................124. Szabó Judit..................................10. Stanik István...............................36. Szakolczay Lajos.......................110. Szencz Dóra...............................64. Szentes Anna.............................52. Szigethy Gábor.........................60. Talabér Béla................................84. T. Szántó György.......................10. Veres Nándor.............................36. Vogt Gergely...............................52. Természetes dolog, mégis mindig meglepi az embert, hogy az idő múlásával mennyire átértékelődik a dolgok fontossága. Olyan a jelen pillanat, mintha egy gyakorlatozó katonazenekar közepében állnánk, csinnadratta bumm-bumm-bumm, minden harsog, pufog, zeng körülöttünk, az ember nem is tudja, hova kapja a fejét a hatalmas zajban. Ám ha az időben távolodunk, az üstdobok, harsonák és cintányérok hangja meglepő módon rohamosan halkulni kezd, és hamarosan egy fuvola futama tisztábban lesz hallható. Tudjuk, hogy a jelennek tolakodó természete van, mindent fontosnak igyekszik mutatni, amit elénk sodor. Be kell vallanunk, hogy ez a nagy nyüzsgés bizonyos fokig szórakoztató is, leköti a figyelmünket, részesévé tesz minket, és kísértést érzünk, hogy magunk is beszálljunk a zajkeltésbe. Ilyenkor érdemes utánagondolni, hogy a múltból, ami maga is zajos jelen volt egykor, mi az, ami maradandónak, tehát fontosnak bizonyult? És rá kell jönnünk, hogy egy-egy múltbéli verssor mára százszor fontosabb lett, mint a vers születésekor hivatalban lévő nagyhatalmú miniszter összes rendelete és beszéde együttvéve. A futó, lökdösődő, nyüzsgő jelenben könynyen úgy tűnhet, hogy a kultúra az életnek csupán mellékterméke, úri passzió a ráérő idő számára, a fontos viszont az, hogy melyik politikusból mi lesz, és hogyan alakulnak az árfolyamok. Persze, fontosak azok is, de érdemes tudnunk, hogy csak a jelenben azok. És ha a jelen felszíne mellett az idő mélységeit és magasságait is be szeretnénk járni, bölcsen tesszük, ha a kultúrához, annak kipróbált értékeihez fordulunk. ■