Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 9. évfolyam (Budapest, 1922)

1-12. szám tartalomjegyzéke - TÁRCA - Bangha Béla S. J.: Úti feljegyzések. IV.

jövőben nemcsak szellemileg, de gazdaságilag is biztosítottnak volt tekinthető. Czélszerű­ségi szempontok tették azután szükségessé, hogy az újonnan megnyílt nagy feladatoknak a megoldására a régiek veze­tése alatt új szervek alkottassanak. Így alakította meg a Magyar Történelmi Társulat az újabbkori történelem forrásainak kiadására a Széchényi Könyvtár vállalatot, Eszterházy Mária herczegnő nagylelkű­sége pedig a Budavári Tudományos Társaság megalakítását tette lehetővé, amelynek feladata olyan történeti, művelődés- és művészet­történeti művek kiadása, amelyek a mi viszonyaink között kiadóra aligha találnának. Ezenkívül szándékába vette a Társaság a magyar tudományosság eredményeinek a külföldön való ismertetését, szervesen bekapcsolni akarva ily módon a magyar tudósokat a nemzetközi tudo­mányos életbe s ennek egyelőre úgy felel meg, hogy mindegyik kiad­ványhoz függelékképen annak rövid német nyelvű kivonatát adja. Hajnal István munkája, mely mindjárt a vállalat legelső kiadványai között látott napvilágot, úgy módszerességénél, mint eredményeinél fogva mindenképen alkalmas arra, hogy vele ne csak a hazai, de az érdekelt német és francia tudományos körök is behatóbban foglalkoz­zanak s eredményeit esetleg tovább fejlesszék. A szerző, ki már első dolgozatában (IV. Béla kanczelláriája. Turul, 1914) élénk figyelemre méltatta a scriptor jelentőségét az egyes kanc­elláriák gyakorlatában, rámutatva arra a jelentőségre, amellyel az oklevélíró egyéni sajátos­ságainak megfigyelése a diplomatika szempontjából bír, e könyvében hasonló szempontok kimélyítése nyomán jelentős eredményekkel zárta le kutatásait. Körülbelül 3000 eredeti, vagy facsimilében közölt magyar, német és franczia oklevelet vizsgált át a szerző az írásbeliség feluju­lásának (1100—1280) korától s ezek alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy az írásbeliség felujulása az egyetemek hatásának volt köszönhető. A kancelláriák vezetése és általán az írástudomány fejlesz­tése úgy Francia-, mint Német- és Magyarországban azoknak az egy­háziaknak a kezén volt, akik tanulmányaikat a párisi egyetemen végezték. Különösen Keleten (az osztrák határterületek és Magyar­ország) volt ez a hatás szinte döntő jelentőségű, itt e korban minden jelentősebb oklevéladó fórumnál fellelhető egy-egy párisi egyetemi tanítvány mint oklevélíró, kiknek száma ezeken a területeken a XII—XIII. században mintegy 1—200-ra becsülhető. A párisi egyetemnek ez a hatása fellelhető Németországban is, ahol azonban hamarosan új ön­álló oklevélíró-iskolák fejlődnek ki. Ezek azok az eredmények, amelyeket a szerző könyvében leszö­gezni kíván, alátámasztásukra pedig az a huszonhárom táblán közölt összesen nyolcvannyolc oklevél hasonmás szolgál, amelyekkel a kü­lönböző területeken egyidőben használt írástípusok egyezőségét kí­vánja a szerző bizonyítani. E sorok korántsem kívánnak szakkritika lenni, annak el­végzésére a történeti folyóirataink elsősorban hivatottak. Annyit azonban nyugodt lélekkel megállapíthatunk, hogy Hajnal István munkája minden körülmények között értékes gyarapodását jelenti tudományos irodalmunknak. Eredményeiben, ha a további részletkuta­tások egyik-másik állítását túl is haladják vagy más irányban fejlesztik tovább, minden tekintetben kielégítők és egészen új irányát jelzik annak a francia-magyar egyházi és kulturális kapcsolatnak, amelyről már eddig is volt tudomásunk. Műve nemcsak méltó kezdet a nagyra­hivatott Társaság kiadványsorozatában, de úgy módszere, mint külö­nösen eredményei miatt kívánatos, hogy itthon és külföldön mentől ismertebb legyen. Dr Tóth László: 249

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék