Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 9. évfolyam (Budapest, 1922)
1-12. szám tartalomjegyzéke - TÁRCA - Bangha Béla S. J.: Úti feljegyzések. IV.
jövőben nemcsak szellemileg, de gazdaságilag is biztosítottnak volt tekinthető. Czélszerűségi szempontok tették azután szükségessé, hogy az újonnan megnyílt nagy feladatoknak a megoldására a régiek vezetése alatt új szervek alkottassanak. Így alakította meg a Magyar Történelmi Társulat az újabbkori történelem forrásainak kiadására a Széchényi Könyvtár vállalatot, Eszterházy Mária herczegnő nagylelkűsége pedig a Budavári Tudományos Társaság megalakítását tette lehetővé, amelynek feladata olyan történeti, művelődés- és művészettörténeti művek kiadása, amelyek a mi viszonyaink között kiadóra aligha találnának. Ezenkívül szándékába vette a Társaság a magyar tudományosság eredményeinek a külföldön való ismertetését, szervesen bekapcsolni akarva ily módon a magyar tudósokat a nemzetközi tudományos életbe s ennek egyelőre úgy felel meg, hogy mindegyik kiadványhoz függelékképen annak rövid német nyelvű kivonatát adja. Hajnal István munkája, mely mindjárt a vállalat legelső kiadványai között látott napvilágot, úgy módszerességénél, mint eredményeinél fogva mindenképen alkalmas arra, hogy vele ne csak a hazai, de az érdekelt német és francia tudományos körök is behatóbban foglalkozzanak s eredményeit esetleg tovább fejlesszék. A szerző, ki már első dolgozatában (IV. Béla kanczelláriája. Turul, 1914) élénk figyelemre méltatta a scriptor jelentőségét az egyes kancelláriák gyakorlatában, rámutatva arra a jelentőségre, amellyel az oklevélíró egyéni sajátosságainak megfigyelése a diplomatika szempontjából bír, e könyvében hasonló szempontok kimélyítése nyomán jelentős eredményekkel zárta le kutatásait. Körülbelül 3000 eredeti, vagy facsimilében közölt magyar, német és franczia oklevelet vizsgált át a szerző az írásbeliség felujulásának (1100—1280) korától s ezek alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy az írásbeliség felujulása az egyetemek hatásának volt köszönhető. A kancelláriák vezetése és általán az írástudomány fejlesztése úgy Francia-, mint Német- és Magyarországban azoknak az egyháziaknak a kezén volt, akik tanulmányaikat a párisi egyetemen végezték. Különösen Keleten (az osztrák határterületek és Magyarország) volt ez a hatás szinte döntő jelentőségű, itt e korban minden jelentősebb oklevéladó fórumnál fellelhető egy-egy párisi egyetemi tanítvány mint oklevélíró, kiknek száma ezeken a területeken a XII—XIII. században mintegy 1—200-ra becsülhető. A párisi egyetemnek ez a hatása fellelhető Németországban is, ahol azonban hamarosan új önálló oklevélíró-iskolák fejlődnek ki. Ezek azok az eredmények, amelyeket a szerző könyvében leszögezni kíván, alátámasztásukra pedig az a huszonhárom táblán közölt összesen nyolcvannyolc oklevél hasonmás szolgál, amelyekkel a különböző területeken egyidőben használt írástípusok egyezőségét kívánja a szerző bizonyítani. E sorok korántsem kívánnak szakkritika lenni, annak elvégzésére a történeti folyóirataink elsősorban hivatottak. Annyit azonban nyugodt lélekkel megállapíthatunk, hogy Hajnal István munkája minden körülmények között értékes gyarapodását jelenti tudományos irodalmunknak. Eredményeiben, ha a további részletkutatások egyik-másik állítását túl is haladják vagy más irányban fejlesztik tovább, minden tekintetben kielégítők és egészen új irányát jelzik annak a francia-magyar egyházi és kulturális kapcsolatnak, amelyről már eddig is volt tudomásunk. Műve nemcsak méltó kezdet a nagyrahivatott Társaság kiadványsorozatában, de úgy módszere, mint különösen eredményei miatt kívánatos, hogy itthon és külföldön mentől ismertebb legyen. Dr Tóth László: 249