Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 15. évfolyam (Budapest, 1928)
1-12. szám tartalomjegyzéke - TANULMÁNYOK - Körösi Albin: Blasco Ibanez (1867-1928)
Blasco Ibanez (1867—1928), írta : Körösi Albin. Még élénk emlékezetünkben vannak a XIII. Alfonz király 25 éves jubileuma alkalmából rendezett spanyol ovációs ünnepek; még nem felejtettük el az ezekkel kapcsolatos köztársasági kirohanásokat ellene, melyek összhangtalan középpontjában Unamuno és Blasco Ibanez állottak, s ma, alig három év után Unamuno, a száműzött, belefáradt a hasztalan és reménytelen küzdelembe, Blasco Ibairez szavát pedig elnémította a halál. Napirendre térhetnénk tehát mink is felette, ha Blasco Ibairez csak ember és politikus volt volna. Azonban ez a név többet jelent a spanyol irodalomban, mint a politikában. Blasco Ibanez ugyanis, ha nem is a legnagyobb, a legkiválóbb, de bizonnyal a legnépszerűbb regényírója volt a mai Spanyolországnak, sőt talán a világnak a mi korunkban. Mint ilyennek szóljanak az alább következő sorok. Blasco az írói és művészi tekintetben egyaránt termékeny Valenciának volt a szülötte. Itt született e nem éppen vallásos író katolikus szülőktől, itt járta egy papoktól vezetett kollégiumban középiskoláit, míg rakoncátlan viselete miatt el nem hagyta azt, és ugyancsak az itteni egyetemen végezte el a jogot, hogy ügyvédi diplomát szerezzen. Rafael Altamira, a jeles tudós és egyetemi tanár, volt a többi között az iskolatársa, aki bár vele együtt megosztotta a liberális ifjak vezetését és irányítását, komolyságával homlokegyenes ellentéte volt. Az 1869-iki forradalom az alkotmányos éra visszaállítása után sem szűnt meg izgatni a szabadosabb kedélyeket. Blasco Ibairez vérmérséklete köztársasági volt már egyetemi hallgató korában is. Nem csoda, ha ez őt több kilendülésre, tüntetésekre és a közrend ellen való kihágásokra vitte. Meg is itta a levét, még pedig nem is egyszer. A fegyelmezetlen fiatalember börtönből börtönbe került, sőt azt általa 1890-ben alapított El Pueblo című lapban közölt cikkei és lázító munkássága miatt várfogságra is ítélték, melyet száműzetéssel kellett fölcserélnie. Marseillet, majd Párist választotta lakóhelyéül, ahol az „exilét" az egyetem bohém ifjúsága szívesen látta és mint újságírót munkához és 1500 franknyi évi jövedelemhez is juttatta. Mikor Valencia képviselőjévé választotta, az amnesztia után visszatért hazájába. A parlamenti élet és a politika azonban ekkor már kevésbé izgatta. Egy szerencsés véletlenen múlt, hogy mint író nevet vívott ki magának. Első regényei: A rizs és a ponyvás szekér — Arroz y Tartana —, A májusi virág — Flor de Mayo — és A kunyhó — La barraca — a valenciai életből vett ez irodalmi képek az El Pueblo tárcarovatában jelentek meg. Ez utóbbi — a Venganza moruna — Mór bosszú című elbeszéléséből született meg, amikor olaszországi meneküléséből hazatért. Már-már el is felejtette, hogy azt egy festő barátjánál hagyta megőrzés végett. Mikor haza került, előkérte és regénynek dolgozta fel. A regényből 500 példányt - 1590