Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 17. évfolyam (Budapest, 1930)

Számok listája - 1. szám

A „Magyar Kultúra" előfizetési ára egész évre 14-40 P, félévre 7-20 P, negyedévre 3­60 P, egyes szám 80 fillér. Külföldre a portókülönbözet hozzászámítandó. Kiadóhivatal: Budapest, V. kerület, Honvéd­ utca 10. szám. Kína nagy mestere, az öreg Konfuce, már vagy 500 évvel Krisz­tus előtt megállapította, hogy a helyes kormányzatnak legfőbb teendője: a nép zavaros fogalmainak helyreigazítása. Ha a fogalmak helytelenek, mondja ez a nagy pogány filozófus és államférfi, akkor a beszédek is zavarosak lesznek s a beszédekkel együtt megromlanak a tettek is, a tettekkel pedig az egész közélet. Azért Konfuce azzal kezdte államférfiúi ténykedését, hogy a szószátyár demagógokat kordába szedte s vezérüket már hivatalbalépésének 7-ik napján felköttette. Valaki, aki még Konfucénál is sokkal nagyobb volt, úgy mondotta a fenti igaz­ságot, hogy a szívből, a gondolatokból erednek a nemes tettek éppúgy, mint a gonosz cselekedetek. Amiből az következik, hogy ahol a gondolkodás meg van mérgezve, ott az élet sem lehet egészséges. Vagy ha tetszik, fordítva : ahol az élet nem egészséges, ott bizonyos, hogy a közgondolkozás meg van fertőzve. A gyógyszer, a megváltás a Logosszal, az Igével, az igazság megszületésével kezdődik ; a helyes gondolkodás, az igazság az, amely megszabadít. Ezek hétköznapi tételeknek látszanak, Binsenwahrheit­eknek nevezné őket a német. De csodálatos dolog: az emberek a legtermészetesebb, leghétköznapibb, legmagától értetődőbb dolgokat szeretik elfelejteni leginkább. Ha nem így volna, minden művelt katolikus előtt tisztán állna, hogy semmi sem árt annyit, semmi sem akadályozza annyira a világ meggyógyulását, a békét, az egyensúlyt, a rendet, a jogot, a boldogságot a földön, mint az igazság fel nem ismerése, a kusza, zavaros, logikátlan gondolkodás terpeszkedése, az értelem fegyelmezetlensége és csiszolatlansága, a különböztetni nem tudás, a hamis premisszák, amelyekből a legtöbb modern ember kiindul s a következ­tetésnek az a beteg, szofisztikus, kapkodó szökellése, amelyből ered minden herezis és minden álfilozófia, minden rossz és bűnös társadalmi berendezkedés, minden eltévesztett életirány, minden szenvedés, meghasonlás és pártoskodás, minden társadalmi szétté­pettség, minden átok és kétségbeesés. A tragédiák elején is mindig ott áll a téves eszme, a logikai elbotlás. S mert ezt nem látjuk tisztán, innen a megváltói cselekvésre hivatottaknál is az a részvétlenség, amellyel az igazságért, az igaz eszmékért, a gondolatok tisztázásá­ért folytatott küzdelem jelentőségét alábecsülik. Nem látják, nem értik meg, hogy minden katolikus életnek és jobbrafordulásnak legelső feltétele : a katolikus gondolkodás és művelődés kifejlődése, izmosodása a tömegekben, elsősorban a vezető, értelmiségi osztályokban. „Az igazság szabadít meg titeket", mondja Krisztus maga ; de hogyan diadalmaskodjék a saját sorainkban is az igazság, ha katolikusaink sokszor maguk nyakig benne gázolnak a hínárban : áligazságok, álfilozófiák, félbölcsességek s egész herezisek fojtó, bénító, fullasztó szövedékében. A rombolás, a hazugság, a tévedés irtózatos erőkkel, szervezetekkel dolgozik ; regény, film, színmű és újság, szinte mara­déktalanul a zsoldjába szegődött; rotációs monstre-gépek ontják magukból éjjel s nappal a Hazugság s a Bűn roppant áradatát, amely aztán a betű milliárdjain keresztül miazma-tengerként ömlik bele az agyakba és a szívekbe. Hogyan győzzön Krisztus igazsága a lelkeken, ha­­Béliás lett a modern generációk tanítómestere s ha még a kevesek is, akik Krisztus diadalát akarják, tizedrangú, szinte elhanyagolható feladatnak érzik a katolikus irodalom és sajtó felkarolását? Mi azért küzdünk, hogy Krisztus igazságai diadalmaskodjanak s általuk meg­gyógyuljon a nemzet s a társadalom. Küzdünk a tiszta, igaz logikus gondolkozásért, a hamis eszmék leálcázásáért, az elfelejtett, eltemetett, erővel agyonharsogott valóságok keresztültöréséért s ezen keresztül a jobb életért. Erre a felséges, apostoli, elhanyagolt munkára hívja barátainak s olvasóinak nagyszámú, lelkes körét állandóan s főleg most az új év elején «A MAGYAR KULTURA» szerkesztősége. Kérjük­­. Olvasóinkat az A­MApVAD |/||| TARÁNAK ÚJ előfizetőket | | | új év elején, szerezzenek " lil/"tU I r\li l\ULa I UmHIiHIV s új barátokat • • •

Next