Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 24. évfolyam (Budapest, 1937)
1-12. szám tartalomjegyzéke - Tárca - Ormos Gerő: Anyakönnyek
érzi magát az örök városban. Szerencsés gondolat volt, hogy képeket nem közöl, így a tájékoztatás áttekinthetőbb és a római út élményszerűbbnek ígérkezik. A könyv szerzőjének neve maga is ajánlólevél; emeli a kis mű értékét a Szent István Társulat nyomdájának gondos és ízléses kiállítása. • Nadányi Zoltán: Nem szeretsz. Versek. A Nyugat kiadása. Irodalmunkban és irodalmi folyóiratainkban már évek óta jelentős a vidéki élet költőinek szerepe. Verseikben a ritmus és lendület nyers, friss ereje, a szavak természetes választékossága és közvetlensége ígérkezik. Néhányuk hamar s szinte a korszerű törekvések biztosságával érte meg a költői tökéletesedést. Nadányi Zoltán a vidéki költők más, régibb típusához számít. E típus vidékiessége bizonyos elzárkózást jelent: otthonosságot egy eltűnő, romantikus költői világban, tudatosságot egy egészen sajátos, de hanyatló életben. E költőtípusra jellemző az epigonság, a Nadányit ennél jobban jellemzi a termékenység, a fantázia és érzékenység. Verseit sokan mesterinek tartják, bár könnyedségében, stílusának tisztaságában több az egyénies rutin, mint a meg nem alkuvó eredetiség. „Tudom már, kedves, hallod, — tudom, ha be se vallod, — nem szeretsz." Itt nemcsak a stílustisztaság problematikus, de magának a „Nem szeretsz" élményének vagy élettanulságának sem érezzük valami mélységes titkát. „Kegyetlen a szerelem" ez alighanem többet mondana, ha Nadányi a saját módján — Babits hatásától megszabadultan — próbálná önmagát és fájdalmát kifejezni. A „szépek szépe" dicsőítésében sok csillogó elevenséget érint; ily verseiben az érzékiséget feloldja játékos, majd szárnyaló fantáziája. Néha gúnyolódik és hideg bizonyosságban vagy bizonytalanságban marad. Helyenkint Paul Géraldy túlfinomult, vívódó alakjaira gondolunk; vívódásaik bensőséges, magyar változatait várjuk. Két versében a pusztulás, az öngyilkosság rémlik fel hangulatában, — nem véletlen fordulat ez a hirtelen, akarattalan individualizmusnak, az élet gondolatával eltelni nem is akaró lelkiségnek útján. László István Walthier Eliz: Azért is tavasz! Versek. Mikor a lesötétített szobába egy résen beszűrődik a napfény aranykévéje és láthatóvá válik a levegőben úszó porszemek milliója, ezt juttatják eszünkbe Walthier Eliz versei. A porszemeket tudja láthatóvá tenni és bearanyozni, a legegyszerűbb és legemberibb hangulatokat nagyon egyszerűen és finoman megsejtetni. A hegyek közt reggelente felszálló pára ilyen finom, mint az ő költői érzékeltetési módja. Nincsenek rakétaszerűen felsistergő, színes képei, a bölcs, klasszikus veretű sorok is távol állnak tőle. Egyszerűen, természetesen fakadnak ki belőle a rövid, kis, modern sorok, azt hiszem, minden hangulata, érzése, vágya, bánata, ujjongása máris dal lelkében. Versben érez és él. Nem csoda, hogy akad köztük néhány olyan kis remekmű, amilyen csak a hóvirág vagy a patakparti nefelejcs tud lenni. (Két postagalamb, Egy sínpárról, Szerelmes élet!) Walthier Eliz új, más, mint a többiek líránkban, jólesően szerény és természetes. A levegő, napsütés, pára, porszemek lírája. A lélek versei. Emberiek, természetesek, maiak és szépek. Endrefalvy Ottó Josephus Wagner: Dictionarium rerum recentissimarum seu modernarum Hungarico-Latinum. Bibliotheca Iuventutis-sorozat első füzete. Budapest, Stephaneum Nyomda. 1937. Nem is olyan régen nagy szerepet játszott a latin nyelv hazánk közéletében. A gyűlések, tudomány s gyakran a társadalmi érintkezés nyelve is a latin volt. Mintegy összekötő kapocs szerepelt soknyelvű hazánk nemzetiségei között. Ma itthon és külföldön ismét sokan érzik egy közös nyelv szükségességét, viszont a nacionalizmus húzódik élő nyelv elfogadásától, a felbukkanó és eltűnő műnyelvek jövője bizonytalan s így mindinkább előtérbe lép a latin nyelv reaktiválásának kérdése. Nálunk és külföldön is egyesületek alakultak, folyóiratok indultak el a célból, hogy a latin ismét elfoglalja régi helyét. Ezt a célt szolgálja a hazai Iuventus című lap és annak minden megmozdulása. Ugyanezt akarja előmozdítani a jelen sikerült szótár, mely a legmodernebb fogalmakat igyekszik visszaadni latinul. Nagyon ajánljuk a szótárt mindazoknak, akik a latinnal behatóbban foglalkoznak, elsősorban a diákoknak, nagy haszonnal forgathatják. Remélhető, hogy a latin oktatás egyik-másik iskolában annyira intenzív lesz, hogy a jobbak megtanulnak társalogni is s ezeknek nélkülözhetetlen segédeszköz a Juventus értékes szótára. Weiser S. J.—Beluscsák S. J.: Alpesi Fény. — Csák László: Vér és láng között. Bpest, Korda kiadásai. Weiser könyvének főhőse Heiri, a keményöklű, sportoló, vidám és érintetlen tiroli fiú, aki a diákosság egész lendületével lép a gimnázium falai közé. De itt, a Dollfuss előtti léha, vörös és liberális Bécs fogadja s ez a Bécs ott van az iskola falain belül is: kommunista és felvilágosodott pártokban, diákparlamentekben és rettenetes bűnökben. Meg tud-e küzdeni az a Tirolból idevetődött kicsi kék fény ezzel a minden eszményit magába nyelő rőt és fekete fénnyel? A diákparlament kiközösítéssel, gúnnyal, szitokkal, szentségtörésekkel, csábítással akarja elgáncsolni és magához lerántani ezt a tizenhétéves fiút, akit gyűlöl, mert magánál többnek érzi: férfinek, a „tiroli rög" ígéretének, Hofer András unokájának. S amikor egy ártatlan gyermekleány alakját fonják ördögi taktikával Heini ébredező szíve köré, már-már úgy hisszük, kialszik ez a szép, tiszta fény. De mi lesz akkor a „feketékkel", akiknek ő az ideáljuk? Heini az örvény szélén beletekint abba az infernális világba, ahonnét nincs menekvés s a megdöbbenés egész súlyával és határozatával vágja át magát szerelmén s megy vissza Tirolba, ahol az alpesi fények örökre ráborulnak; lezuhan a gyopáros hegytetőről, de tiszta alakja megsokszorozódik barátaiban, a „feketékben", akiket az ő varázsa tett gyámoltalanokból hősökké. A Vér és láng között szerzője álnév mögé rejtőzött, kemény, határozott és mégis melegszívű, rokonszenves kedély, aki lelkének egész bensőségével szenved a spanyol őrületek hatása alatt. Nem burkolja mondanivalóját az irodalmiság szőttesébe, hanem pőrén és szinte darabosan fonja a lapokból részben ismert spanyol polgárháború borzalmait egy tüzes madridi fiú, José alakja köré. Minden fejezete önálló egész, szinte naplószerű. Csak a mind nagyobb arányokban hullámzó testvérháború viszi Josét is nagyobb és nagyobb küldetésbe él egészen Alcazar diadalmas hetven napjáig. Nem gyönyörködtetni akar, de megdöbbenteni, hogy itt már Krisztus és az Antikrisztus párbajáról van szó, a győzelem tehát nem lehet kétséges. Tollheggyel Helytelen következtetés, ha valaki azt hiszi, mert a szociális kérdés terén okos és keresztülvihető javaslatokat tenni nehéz, azért hát kár is erőlködni ilyen javaslatokkal. Éppúgy helytelen, ha valaki abból, hogy egyesek a Quadragesimo anno-val visszaélnek, mindjárt arra következtet, hogy kár a Quadragesimo anno követelményeire utalni, annak tételeit magyarázni. Katolikus ember nem nyugodhatik bele, a Quadragesimo anno után legkevésbbé, abba az elintézési módba, hogy ne beszéljünk sokat szociális kérdésről, mert azt megoldani „úgysem tudjuk". Teljes egészében s azonnal megoldani nem tudjuk, de már az is nagyon sok, ha legalább bizonyos részben megoldjuk s az sem megy máskép, mint erőfeszítés és áldozat útján. A közegészségügyi kívánalmakat sem tudjuk mind megoldani; nagyon távol vagyunk attól, hogy népünket a közegészségügynek akár a legelemibb követelményeire kioktassuk vagy csak a legszükségesebb egészségügyi kellékek beszerzését is biztosítsuk neki. Mégis ki vonná le ebből azt a következtetést, hogy tehát hagyjuk a csecsemőket pusztulni, a gümőkórt terjedni, a levegőtlen, söpretlen, világosság nélkül való lakásokban gyermeket s felnőttet elsorvadni. Akik a szociális kérdés terén minden bátor szóval vagy indítvánnyal szemben azonnal idegeskednek és „forradalmat" kiáltanak, ezzel sokszor csak azt árulják el, hogy attól félnek, a szociális javaslatok során esetleg nekik is áldozatot kell majd hozniok. Ez azonban nem érv ott, ahol milliók szomorú és emberhez alig méltó sorsának megjavításáról s egyben a kereszténység önigazolásáról van szó a szegények előtt. * Az eucharisztikus kongresszussal kapcsolatban egyesek máris megint politikai és nemzeti aspirációk teljesítésén törik a fejüket. Téves és kárbaveszett igyekvés! Egy eucharisztikus kongresszus 349