Vid József szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 28. évfolyam (Budapest, 1941)
1-12. szám tartalomjegyzéke - Tárca - v. Somfai László: A Szarvas
felháborítóbb megjegyzéseket tehesse és természetesen a házasság szentségének a hitét aláássa és nevetségessé tegye. Bár a darab, illetve az ötlet egy valóban fennálló ferde erkölcsi helyzet kigúnyolása akar lenni, nyoma sincs benne a gyógyító szándéknak, a megtisztulási vágynak, ami ilyen daraboknál elengedhetetlen. Még a humorában is ritkán van egészséges bors, hanem a legtöbbször csak idegen, csípős és ártalmas fűszer. A főszerepet játszó Sacha Guitry hideg, gyilkos cinizmusával, lélektelen, rohanó sodrású beszédével egyenesen az ördög benyomását teszi. Végtelenül csodáljuk, hogy erre a házassági válságtól eléggé meggyötört országra ezt a filmet rászabadították! A kegyelmes úr rokona. — Szitnyai Zoltán szatirikus regénye a filmen is jól hat s az ember örömmel konstatálja, hogy a magyar filmgyártás már ezen a téren is tudott épkézláb darabot alkotni. A történet egy zseniális, de érvényesülni nem tudó fiatalemberről szól, akit ugyanúgy hívnak, mint az üzem kegyelmes vezérigazgatóját. A névazonosság ugyan mit sem használ neki, de amikor a kegyelmes úr felfigyel a névrokonra, letegezi, Ákos bátyámnak szólíttatja magát vele, bár egyelőre csak egy telefonbeszélgetés kapcsán, az esetnek híre fut, minden szem feléje hajlik mint a kegyelmes úr rokona felé s az addig észre sem vett fiatalember előtt megnyílik a pálya és a karrier. A darab tehát nyilvánvalóan azt a lehetetlen magyar szokást akarja nevetségessé tenni, amelyik nem az emberi értékeket, hanem a származást, rokoni kapcsolatokat és összeköttetéseket tiszteli. A szatíra határozottan jól sikerült. Nevetségessé teszi a félszegséget, de azért nem durvul elbántó demagóg hadakozássá, sem nem válik vitriolos merényletté, hanem finom eszközeivel inkább gyógyító ír. A cselekmény érdekesen pereg és a színészek, nagyok és kicsinyek egyaránt, kitűnő együttest adnak. Cisco, a száguldó lovas. — Kalandos amerikai történet, amelyik a rabló romantikát eleveníti fel. Egy mexikói rablólovagról szól, aki könnyű kalandra az Egyesült Államokba rándul át, de közben szerelmes lesz s a könnyelmű életet abbahagyva ártatlan embereket szabadít ki, bűnös gonosztevőket büntet meg s ha nem éppen törvényes eszközökkel is, de helyreállítja az erkölcsi világrendet. Nem nagyigényű darab, inkább a lovasbravúrokkal, a lövöldözésekkel, verekedésekkel és nyers humorával akar hatni, de minden becsület az amerikai filmgyártóknak, akik még az ilyen betyárromantikával is az erkölcsi világrendet akarják szolgálni. A legszebb azonban az egész darabban a mexikói táj, a csodálatos hegyek, völgyek, városkák, tanyák s a trópusi természet pazar bája. * Tollheggyel Az erdélyi katolikus írók pesti bemutatkozása a Pázmány Egyesület irodalmi estjének keretében szívbéli, igaz és zavartalan öröme volt az egész magyar katolicizmusnak. Különösen tetszett Sándor Imre püspöki helynöknek az a nagyszerű megállapítása: „Most, hogy hazajöhettünk, ha nem is beolvadni, nem nyomtalanul eltűnni akarunk az új szerető környezetben, de fenntartás nélkül egész szívvel és lélekkel vállaljuk azt a munkát, amelyet a Gondviselés az öntudatos magyar katolicizmusban tőlünk is vár." Ez a józanul megfogalmazott és nyomatékkal hangsúlyozott irányelv természetesen túlnő az irodalom határain s iránymutató kell hogy legyen az egész erdélyi katolicizmus munkájára. Hiszen bevallhatjuk őszintén, hogy a magyar léleknek nagyon fáj az, hogy Erdély, azelőtt pedig a Felvidék és Kárpátalja visszatérésekor a túláradó öröm és szeretet megnyilatkozásain túl a visszatért testvéreknek oly keveset adhatott. Nekünk fájt a legjobban, az anyaországi hű magyar szíveknek, hogy a világtörténelem egyik legszörnyűbb háborújának kirobbanásakor kellett találkoznunk, amikor a csonkaország maradékereje és minden erőfeszítése elsősorban az esetleges fegyveres helytállás lehetőségeire kellett s a visszatértek az első ünnepi mámor elmúltával gazdasági nehézségekkel találkoztak. Sajnos, ez így van az egész világon s nem külön magyar tehetetlenség vagy hanyagság áldozatai vagyunk! Más lett volna egy győztes háború végeztével találkozni, amikor a béke építő munkája lázasan kezdődik. De egy világháború kezdetén, csak a nehézségekkel, akadályokkal kellett találkoznunk. Azért kell legalább a léleknek egységesnek lenni és egységessé kovácsolódnia. Nem azzal, hogy nyomtalanul beolvadnak az új részek és feladják külön színeiket vagy jellegzetességüket, hanem azzal, hogy fenntartás nélkül csatlakoznak az egyetemes magyar szerephez és országépítéshez. A hangsúly ezen a fenntartásnélküliségen van, hogy ne akarja mindenki a maga egyéni, táji vagy akár történelmi felfogását az egyetemes magyarságra ráerőszakolni, ne akarjon a maga esetleges külön szellemiségével azonnal egyedüli purifikátor, reformátor és megváltó lenni, hanem csak részt kérjen és részt vegyen abban az egyetemes szerepben, amit a Gondviselés a magyar katolicizmusnak kijelöl. A Magyarország című esti lap megszólaltatott egy fiatal tanítót, aki, mert öt hónapja egy erdélyi faluban teljesít szolgálatot, feljogosítva érezte magát arra, hogy elevenek és holtak felett ítéljen. S mert mind az elevenek, mind a holtak között mindig ott szerepel az Egyház is, azt a nagyhangú kijelentést kockáztatta meg: Ne Kínába küldjék misszionáriusnak a magyar papokat, hanem Erdélybe! Látszik, hogy az ifjú bajnok a filléres gyors népies szórakozásain túl először tett nagyobb utat ismeretlen tájakra s a valóságok és lehetőségek világa nagyon megzavarta. Aki azonban már világtapasztalatokkal rendelkezik és mélyebben néz a dolgokba, az az ifjú tanítóval szemben tudja, hogy a külföldre vándorló hithirdetők sohasem szoktak a hazai lelkipásztorkodás rovására lenni. Azért, mert Kölnben egy csodálatos gótikus dómot , mert Rómában egy még csodálatosabb Szent Péter-bazilikát építettek fel, nem lett kevesebb templom a világon s nem vonta el az adakozási kedvet és pénzt a falusi templomoktól, sőt legfeljebb felsarkalta a világ egyetemes buzgóságát, hogy Istennek mindenütt méltó hajlékot építsenek. így van ez a pogány missziókkal és a misszionáriusokkal is! Az ő példájukon megtermékenyül a hazai hitélet és megsokszorozódnak a hivatások. Ha mindenben úgy okoskodnánk, mint ahogy az ifjú kis erdélyi tanító, akkor talán még az utcatereket és parkokat is fel kellene szántani, hogy több legyen a termőtalaj és a termelés. A hasznossági elvet sohasem szabad a végtelenségig vinni, mert akkor az abszurdum következik be és akkor az egyedül szükségesen kívül mindent fölöslegesnek lehet minősíteni, vagy akár megbotránkozva támadni is lehet. Itt is áll az örök bölcseleti elv, aki sokat bizonyít, semmit sem bizonyít! A Mécs-ügynek egy tanulságos, de furcsa kis epilógusa volt, amelynek a Református Élet című folyóirat a szereplője. A harcos orgánum ugyanis szintén megeresztett egy cikket Mécs Lászlóról s annak ezt a ravaszul ártatlan címet adta: „Elfújták a Mécset." A krokiszerű elmefuttatás, mely végső soraiban úgy tesz, mintha egyet értene Mécs Lászlóval, közben alaposan leszedi a keresztvizet a költőről s állítólagos besülésekről s egyéb diákos mulatságokról dadog. A ronda kis irka-firka bennünket csak két szempontból érdekel. Először ravaszsága miatt, amellyel a dicséretet és gúnyt, a vállveregetést és az eláztatást keverni tudta; másodszor meg a miatt a nyilvánvaló rosszmájúság miatt, amelyet Mécs László papi mivolta a kálomista lapból kiváltott. Pedig lám, Mécs László még sohasem „vétkezett" a felekezeti béke ellen és a legtitkosabb lehallgatásokkal sem tudnának a protestantizmussal szemben bármi sértő állítást neki felhánytorgatni. És mégsem volt kímélet! A legelső alkalmat ragadták meg kéjelegve, hogy a katolikus papon egyet üthessenek. * A törvény és az élet néha összeütközik és e konfliktus kellemetlenségeit csak a lelkiismeret tudja megoldani, nem az emberi intézmények Ennek az igazságnak a megismétlődését látjuk azokban a perekben, amelyek az önállósítási alap kapcsán most a bíróságok előtt lejátszódnak. Egy percig sem tagadjuk, hogy akadtak jellemtelen alakok, akik az önállósítási alap kölcsöneit nem komoly üzlet vagy vállalkozás alapítására, hanem a könnyebb életre és könnyelmű léhaságra használták fel. Az ilyeneknek bírósági elítéltetéséhez és megbélyegzéséhez kétség nem fér! De vannak olyanok is, akik nem léhasággal és könnyelműséggel játszották el az önállósítási kölcsönt, hanem az üzletág vagy hely rossz kiválasztásával és esetleg rossz üzleti politikával vagy spekulációval. Bajnak baj, de bűnnek minősíteni minden fenntartás vagy kivizsgálás nélkül nem lehet! Elvégre más becsületes emberek is megbuktak már üzleti vállalkozásokban anélkül, hogy jóhiszeműségüket, tisztességüket vagy becsületüket feddés érhette volna. Egy üzletnyitás ugyanis, vagy egy gazdasági vállalkozás csak lehetősége a megélhetésnek, de sohasem biztosítéka. Nem a bíróságot akarjuk tehát hibáztatni, ez távol áll tőlünk. A bíróság a törvény értelmében mást nem is tehet, mint hogy marasztaló ítéletet hoz. Az önállósítási alapnak kellene talán inkább csínján bánni a feljelentésekkel s ahol nyilvánvaló a jószándék, illetve a bűnös szándék hiánya, nem tenni meg egyáltalán a feljelentést. Elismerjük, hogy ennek kivizsgálása körülményes dolog, az ön- 94