Vid József szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 28. évfolyam (Budapest, 1941)
1-12. szám tartalomjegyzéke - Tárca - v. Somfai László: A Szarvas
Ez már decemberben volt. A bőrt ki is kellett készíttetni, így aztán majd csak a Jézuska hozza meg a Szarvast a fa alá. Emőke fürkészve lesett ránk. Egyetlen szóval sem emlegette a Szarvast, de a tekintete határtalan vágyódással volt tele. Bevallom: jobban drukkoltam e napokban, mint a szakvizsgámon. Ó, hogy féltem ettől a találkozástól! Hogyan fogadja majd a kikészített állatot? Aztán ott álltunk a fa alatt. Gyertya, csillagszóró, ajándékok. Az én kis Emőkém bizony mindent észrevett, csak éppen a Szarvast nem. Úgy kellett odavinni hozzá s mondani: Itt a Szarvas, elhoztam, ahogy ígértem! Megállt előtte, nézte darabig, azután elbiggyesztette kicsiny száját: — Ez a Szarvas?... Hiszen ez egy döglött bőr!... Ó, miért hoztam el a Szarvast neki? Miért teljesítjük a gyermekeknek éppen azokat a kívánságait, amiket mi felnőttek is örök kívánságnak szeretnénk megtartani?... Később összeveszett valamin a bátyjával. Az anyja csitítóan szólt közbe: — Ne veszekedj, Emőke, meghallja a Szarvas! — A Szarvas? — kérdezte. — Hiszen nincs többé Szarvas. Nincs többé, mert ekkor halt meg életében először a — Szarvas. Irodalom Bangha—Ijjas: A keresztény Egyház története. VII. k. 1. r. Ijjas Antal: Az Egyház és az uralkodói abszolutizmus. 2. r. Meszlényi Antal: Az Egyház és a francia forradalom. Pázmány Péter Irod. Társ. A harmincéves háború végétől a 19. század harmincasnegyvenes éveiig terjedő két mozgalmas évszázadot hatalmas szintézisben foglalta össze az írók művészete. Nem jámbor literatúra, nem száraz történeti adathalmaz, de nem is regényes életrajz ez a kötet sem. A francia nagyhatalom, a spanyol és angol világbirodalom, valamint a Habsburg-monarchiával szemben kisállammá zsugorodott pápaságnak a janzenizmus, gallikanizmus, febronianizmus és jozefinizmus elleni küzdelmét, a felvilágosodás, a szabadkőmívesség, a nagy francia forradalom és Napóleon egyházellenes, az Egyházat minden hatalmától, méltóságától, függetlenségétől megfosztani akaró harcát és az ezekkel szembeszálló alázatos, türelmes építőmunkát ketten rajzolták meg. A két feldolgozás zökkenő nélkül illeszkedik egymáshoz, a kutatás és felfogás modora és az előadás stílusa csaknem azonos. Mindkettő mély, sokrétű, de egységes és áttekinthető, eleven és színes képben van megörökítve, sok megrázó drámaisággal. (Például VI. Pius elhurcolása, halála, a hívek érzései, VII. Pius fogsága, Napóleon utolsó napjai, az egyházi kincsek elrablása, pusztulása, majd a felemelkedés, zarándoklatok és fejedelmi látogatások.) Népszerűsítő jellegénél fogva sok hely jut a külső történésnek s ezt az Egyház eseményekben bővelkedő élete meg is követeli, de az írók mélyen járó és szélesen látó értelme, más munkáikkal megszerzett történetírói tulajdonságaik egész sora, a magasfokú módszeres képzettség a belső történetet is gazdag tartalommal töltötte meg anélkül, hogy hosszadalmas elmélkedésekre adnák magukat. Tárgyalásra kerül a már említett szellemi áramlatok részletes és alapos kifejtése, a pápák egyénisége, a pápai államtitkárok, nevezetesebb szereplők munkája, egyházpolitikai célkitűzések, az egyházi szervezet, kormányzat, fegyelmi rend, jogi viszonyok, nevelő és művelő törekvések, istentisztelet és istenfélelem. Az a megnyugtató optimizmus csendül ki mindenütt, hogyha elpusztul is minden ezekben a nagy tragédiákban, de a kor fiaiban tovább él a hit és az Egyház iránti ragaszkodás és az ellenséges behatásoknak számtalan oldalról kiszolgáltatott felnövőkből ösztönösen kirobban a vallásos érzés és csodálatos rugalmassággal idomul a változott körülményekhez. Mindez oly világos és egyszerű szerkezetben, minden felesleges mondatot kerülő, rendkívül tömör stílusban van felépítve, aminőt csak az anyag feletti teljes uralkodás eredményezhet. A külső történetben szélesebb olvasóközönség elé viszik a tudományos eredményeket, a belső terület eredményeiben pedig a szakkörök is sok újat találnak. Ez a mindent felölelő tudás tette lehetővé a lehetséges teljes szintézist. A részletek egybeillesztésében sohasem tévedtek. Az igazság előtt való meghajlás, annak bátor kimondása, a hibák és mulasztások feltárása tökéletessé teszi a munka hitelét. Fiala Endre Színházi szemle Nemzeti Színház: Kegyenc, — Teleki László „Kegyence" sohasem volt a magyar közönség kegyeltje. Mostani felújítását is csak a jubileumi alkalom indokolta, eseménnyé pedig egy nagyszerű színész igazán értékes művészi teljesítménye aratta. Maga a szomorújáték nem sokat módosult Galamb Sándor sok igyekezettel és műgonddal végrehajtott átdolgozásában, legfeljebb kirívó tévedésein igazított az újkori tatarozás. Embertelenül torz és visszariasztó túlzásain sokkal inkább a kegyelet húnyt szemet, mint segített az átdolgozás. Legfeljebb arról lehetett szó, akad-e színész, aki Petronius Maximus szenátort, a bosszúvágy e démonát, a sima modorú udvaroncot, a tettető gonoszt és tébolyultat, egyszerre így, lelki alkatának e szörnyű és végletes túlzásaiban húsból, vérből való emberré tudja-e támasztani, emberré, aki iránt részvétet is érezhetünk? Szerencsére Tímár József, e keveset s méltatlanul foglalkoztatott művész, jól megoldotta emberileg merőben lehetetlen és lélektani ellentmondásokkal zsúfolt szerepét. Nélküle méltóképen aligha ünnepelhette volna a színház a magyar drámaírás e nagy magánosát, a tragikus sorsú Teleki Lászlót, akit ösztönös zsenialitása állított Katona József, Victor Hugó és Shakespeare mellé. A felújítás így és ezért jelenthetett többet egyszerű megemlékezésnél s a százéves darab maradandó értékei vitathatatlan erővel, szinte csak most hódítottak közönséget a régi mester szomorújátéka mellé: a kelletlen diplomáciai viszony a mű és a közönség között csak száz év után mélyült el bensőséges kapcsolattá. Az előadás egyike az idény legjobb színpadi teljesítményeinek. T. Mátray Erzsi, a császári hitves, tragikus méltósággal tartott szerepében, megrendítő közvetlenséggel hat, nemkülönben Lukács Margit is, aki a Melindák valószínűtlen sorsát annyi szenvedéllyel, belső fűtöttséggel, finom kifejezési eszközökkel csillogtatja meg, de jól választotta ki a rendezés a többi szereplőket is, méltó kereteként annak a jubiláris előadásnak, amely a magyar színpad egy régi értékét gondos rendezésben újította fel. Kézai Béla Filmszemle 9 agglegény. — Sohasem örültünk a Sacha Guitry-féle filmeknek és magasabb művészetet sem tudtunk benne sohasem látni, legfeljebb kendőzött vagy kendőzetlen erotikát, de ezt az utolsó filmjét igazán a felháborodás legélesebb kifakadásaival kell fogadnunk. A szemtelen történet azon az egyszerű ötleten alapszik, hogy a háború előtt Párizsban és Franciaországban nagy idegenellenőrzés kezdődött, az alkalmatlan herék tömeges eltávolítása, aminek elejét veendő a könnyűvérű idegen nők egy része francia strocmanokkal kötött házasságban keresett menedéket. Ezt az ötletet kapta fel Sacha Guitry s csinált utcai csavargókból, koldusokból, öreg lumpokból és gyengeelméjű aggastyánokból egy agglegény-otthont, amelyik 25 ezer frankért idegen nőknek francia házastársakat szállít. A szerző és igazgató természetesen maga Sacha Guitry, aki a végén meglepetésszerűen és a cinizmust betetőzve az egyik idegen nőt magához kényszeríti. Ez a történet kerete, amely természetesen csak arra szolgál, hogy a házasságról, a női erkölcsről a legcinikusabb és leg- 93