Magyar Kurir, 1789. július-október (3. évfolyam, 52-84. szám)

1789-10-31 / 84. szám

Tsudára, mert bújnak a’ fáknak leveli, Ez pedig új nyárat magában képzeli. Barna Haja fejér Nyakát borította, Maga a’ Természet ezt fodoritotta, Se­lyem gyengeségét szálla meg haladja, Melyet az — Irigység maga sem tagadja. Kerek szemöldöke vékony és fekete, Szebbet Apelles­ is ennél nem festhete Valóban Ámornak Tegzéje lehet e’ ? Mert meg­jött! — és éppen a­ szivemet érte. Nézem tovább drága Nyakának márvá­nyát, Mellyért Pigmaleon el­ hadná Bálványát, Páris meg­utálná kívánt Helénáját, Hogy ha Ennek látná csókra termett száját. A’ Hónál fejérebb Mejjének Táblája, A’ mellyet ékesit drága — pár Almája, Olvaszt Értz szivet is ennek tekintete, Nem bijában tehát Kedves nevezete. Testihez hasonló Karja ’s kisded keze, Mellyel a’ Természet néki úgy kedveze, Hogy ki ezt meg­lá­tya meg­áll rajta szeme, Ki meg­ csókolhatja van te­ljes öröme. Deli szép Termete, kartsú a’ Dereka, Lábai csinosak mutattya Nyomdoka, Reng ha mégyen Dombja domború Fa­i­nak Oh ékes Virágja­ vig Eger várának. Nyájas szép Beszédje maga a’ szelidtség, Ártatlan Tréfája egy Szemérmeteség. A’ Grát­iák magok ha ide gyűlnének, Csudálkozás nélkül el­ nem mehetnének. Az utc­án láttatik járni mint Diánna, Szerencsének tartva ki mehet utánna. Mond*

Next