Magyar Kurir, 1789. július-október (3. évfolyam, 52-84. szám)
1789-10-31 / 84. szám
Tsudára, mert bújnak a’ fáknak leveli, Ez pedig új nyárat magában képzeli. Barna Haja fejér Nyakát borította, Maga a’ Természet ezt fodoritotta, Selyem gyengeségét szálla meg haladja, Melyet az — Irigység maga sem tagadja. Kerek szemöldöke vékony és fekete, Szebbet Apelles is ennél nem festhete Valóban Ámornak Tegzéje lehet e’ ? Mert megjött! — és éppen a szivemet érte. Nézem tovább drága Nyakának márványát, Mellyért Pigmaleon el hadná Bálványát, Páris megutálná kívánt Helénáját, Hogy ha Ennek látná csókra termett száját. A’ Hónál fejérebb Mejjének Táblája, A’ mellyet ékesit drága — pár Almája, Olvaszt Értz szivet is ennek tekintete, Nem bijában tehát Kedves nevezete. Testihez hasonló Karja ’s kisded keze, Mellyel a’ Természet néki úgy kedveze, Hogy ki ezt meglátya megáll rajta szeme, Ki meg csókolhatja van teljes öröme. Deli szép Termete, kartsú a’ Dereka, Lábai csinosak mutattya Nyomdoka, Reng ha mégyen Dombja domború Fainak Oh ékes Virágja vig Eger várának. Nyájas szép Beszédje maga a’ szelidtség, Ártatlan Tréfája egy Szemérmeteség. A’ Grátiák magok ha ide gyűlnének, Csudálkozás nélkül el nem mehetnének. Az utcán láttatik járni mint Diánna, Szerencsének tartva ki mehet utánna. Mond*