Magyar Kurir, 1791. július-december (5. évfolyam, 51-103. szám)
1791-07-12 / 54. szám
zám küldött, de a’ T. Ns. Vármegyének szóló Kegyelmes Rescriptumában Atyai forgalmatossága szerint aljánlani méltóttatik. Mellynek által adásával a’ T. N. Vármegyét Hazája szeretetére kérem, hogy azon régi Poéta Verséről husquam libertas gratior extat, quam Jub Rege Rio, meg emlékezvén , az abba jelentett és bizony közjavunkra célozó Atyai intését Felséges Urunknak teljesíteni tartja legszorosabb Hazafias kötelességének. Egy Poéta , vagy inkább Pers-faragó Barátom, tizenöt lábakon húzta ki ezen vérseket, egy francia rohajtozó melyéből. Sebes szívemet marczongó kegyetlen indulatok , Kénszerűlek az Egekre! szivemből oszoljatok : Szünyetek meg, olly kínosan, éjjel nappal gyötrem; ’S azt a’ Kedvest, engedjétek nékem elfelejteni; Kinek mindig előttem áll szivembe metszett képi,“ ’S hogy nem szabad ölelgetni; szivem izékre tépi. Ha megszán is ; ha nem szán is, csak nőnek gyötrelmeim ; Fájdalmimat tolmátsolják könnyűvel töb’ szemeim. Mert ha megszán, én is , is, megsértjük hűségünket Azok iránt, a’ kik bírják elsőbb jussal szivünket; Ha meg nem szán, ugy is, várni mit lehet bús fejemnek ! Nem mád, hanem — csak el vesztét, ketté repett szivemnek ! Bár vesszek én — csak Kedvesem illy gyötrelmes tüzeket Ne szenvedjen , inflálom a’ tűz-óltó fellegeket. Kivánságim gyújtogató, te tilalmas alma ! Mért nints békjós kezeimnek rád ki nyúlni hatalma? Vagy, lágy szivem érzéketlen kővé mért nem változott ? Gyenge érzékenységinek, mint ily kínnal áldozott. Természeti édes ösztön, egy szeretőt tartani. De a’ Papok , szent Törvénnyel szoktak attól tiltani: Mit