Magyar Kurir, 1800. január-június (14. évfolyam, 1-51. szám)

1800-04-11 / 29. szám

­ Germinal­nak i­ső napjától, teikig (Martius 21- ikétöl 31-kig ) hosszabbitotta meg, Chaptal Sta­­tus Tanátsos lévén a’ szószólló, illy szókkal kez­dette el a’ magabeszédjét: Polgár Tribunusok! Hol­nap el végződik a’ ti első Törvényes gyű­jtéstek­­nek az ideje, a’ melly ha szinte kevés holnapom­kig tartott is; még is mindazáltal tökélletes­en meg győzte arról a’ nemzetet, hogy az a’ Consti­­tutió, mellyet maga magának adott, hogy azok a* tisztviselők, a’ kiket magának választott, elegen­dők lesznek az *ő boldogságának eszközlésére. ,,Annakutánrta igy festette le az Ex Directorok­ nak uralkodásokat: „Még most is friss emlékeze­­tü­nkben vagynak azok a’ szörnyü idők, a’ mely­­lyek alatt a’ törvényeknek temploma a’ leg va­dabb indulatoknak teátruma vala,a’ midőn egyik szakadás a’ másik után Nemzeti Gyüllés nevezet alatt uralkodott, a’ midőn néhány betsülletet szom­­júzó haramiák Népnek nevezték mago­kat; a­ mi­dőn a’ leg gonoszabb erőszaktételek törvényesek­nek tartattak, ’s a’ midőn a’ személyt, és vagyont ki vévén, mindenek oltalom alá vétetődtek. Min­den betsű­ítetett, csak a’ virtusok és talentomok nem. A’ volt Directorium első fel állásától fog­va erőtlen lévén, egyedül fortélya, és kegyetlen­sége által uralkodhatott, nem Volt arra ereje ele­gendő, hogy igazságot szeretö, és nevztes indulata lehetett vólna. Hol mint szolga rab, hol mint tyran­nus fel áldozta a’ törvénytevőket, és önnön ma­gát is. A’ Status nyomorúságát nem maga tehe­­tetlenségének, hanem a’ hazájokból már régen ki költözött, és számkivettetett lakosoknak tulajdo­nította. Ebből az otsmány alkotmányból szár­­maztak a’ kezesekről, az erőszakos költsönözés­­röl, a’nemeseknek, papoknak az emigránsok lajs­­tromába való be irattatásokról hozatott törvé­nyek. A’ józan okosságnak, és az emberiség jus­sainak ezen meg sértődései figyelmetessé tették azt a’ Kormány széket, a* aaeily jól értette azt

Next