Magyar Kurir, 1803. április-június (17. évfolyam, 26-51. szám)

1803-04-08 / 28. szám

44. a’ Kormányszéknek, de nemcsak nem eszközölhet­­tek az által semm­it is, sőt világos­an ki mondatott néktek, hogy ezen rendelésétől a’ Fényes Porta el nem fog állani, Bukarestböl Martius 17-ik napján. A’ Pás v­an Oglu hadi népének Havasalföldébe tett bé ütésével mindjárt eszre véven azon tarto­mánynak mostani Vajdája herczeg, p s i­­­a­n d­i az ő fel tett czélját, leg ottan alkuba botsátkozott azon seregeknek fő vezérjekkel Manat Ibra­­himmal, és hogy az alattavalókat minden te­­reh alól fel szabadithatsa, a’ Paswan Oglu seregeit 300 zsatskóval, az az 130000 tallérral ki elégítette, ’s ezt a’ jó forma summát pedig a’ maga tulajdon erszényéből fizette ki. A d­­ás­­ Másodszori Hi­rad­ás. Háznak árendába való adása. Feiten, az úgy nevezett Jósef városban, a’ Toszel útzában, a’ 491-ik szám alatt lévő ház , melly is 1 boltból, 3 szobábol, hozzá tartozan­dó konyhából, jól el­készült kamarából, gaboná­nak le­rakására alkalmatos padlásokból, két vagy több lóra való istállóból, és ízén a tartó padlásból áll, a tsekély fur­máért, úgymint 200 forintot kért, egy vagy több esztendőre, Sz. György nap­ján ki fog adatni. Tehát a’ kiknek illy jó szál­­lásra szükségek leszen, ne sajná­lyák az úgy neve-,­zett Auctions-Amtnál (kótya vetyélő Hivatalnál) magokat ez bővebb tudósítás vegett, jelenteni. Jegyzés: A’ ház tulajdonossának kíván­sága szerént, még négyszer iktatódik bé ez a’hír­adás a’ M. Kurírba. .. D. D. S.

Next