Magyar Kurir, 1809. január-május (23. évfolyam, 1-37. szám)

1809-05-05 / 36. szám

a’ Magyaroknál az a’ nemzeti szokás vált, hogy ló nélkül hadra ki nem keltek. Most pedig úgy veszem észre, hogy Nemesseink közzűl sokan gyalog szán­­dékoznának felkelni a’ Haza védelmére­. „Én azt merem állítani, hogy azok tsak meg nem győzhető terhet vonszanak magokra , és hogy a’ Haza védelmének czé­lját ez által el nem érhet­­tyük — Lovasságra van szükségünk. A’ gyalogság úgy is már felesleg való minden Austriai tarto­mányokban , lovassággal felyűlhalad minket az ellen­ség , és azzal vert meg mindig bennünket — Jó lovas katonák lesznek a’mi felkelő Nemesseink ter­­mészetek szerént. ,,Azért javaslom, hogy mindenik lóra üllyön, a’ ki magának akárhogy lovat szerezhet, valamint azt a’ Törvény mindegyiknek meg engedte . Sen­ki se tegyen magának nehézségeket a’ mesterséges lovaglás, és a’ jó lovak fogyatkozása eránt; mert én láttam olly Franc­iákat az elmúlt háborúnak elejénn , kik a’ lovasság mesterségét nem tanulván (mint azt most sem igen értik) paraszt szekerekböl kifogott lovakon, nyereg és szerszám­ nélkül az ütkö­­zetben lovaglottak. Az Ö lövök szerzésének módját nem szükség követnünk, győzni pedig úgy is fogunk Magyar karjainkat, tsak szivünk, kedvünk,’s egy akaratunk legyen ; és — L­ó­r­a is 1l­y­ü­n­k ! !“ Továbbá, midőn némellyek, a’ mustra - választ irány által vitézeknek már felirattatván, magokat a’ Törvény védelme mellett mentegetni kezdettek vól­­na, igy szóllott: „Tekintetes Státusok! Vérző szivvel szemlélek itten némely Hazafiakat, kik annak vé

Next