Magyar Kurir, 1816. július-december (30. évfolyam, 1-52. szám)

1816-10-22 / 33. szám

200 ainek is értteklésével, és az ott lakó ’s járó Kere* tyrnek’ Vallásos foglalatosságaik’ és a, Törökök’ nénaely Politikai rendtartá­saik’ előadása­ mellett készült lerajzolását foglalja át magában. Maurir 11 Henrik C ' e ” Urr­ak előbb Ánglus , azután pedig Német nyelven kijött u­tazásbeli lei­rsa szerént, né­­m­elly más tüdős Utazók’ Írásaiból is vett kibővítésekkel , több esztendők előtt készí­tette azt Magyar nyelv­n­­ek. Ns. Borsod és Heves Vármegyék Táblabirája idösbb Szregh Sámuel Ur.­’s én azon Urnak, meg­­egyezésével a’ Magyar Világ eleibe kívá­nom azt botsátani.. De a’ mostani szűk idő miatt, módomban nintsen, hogy a’ déli köz­hasznú tzélomnak ez által magamtól meg­felelhessek. Ezért, kéntelenhtetek a’Mun­kát, előfizetések, a’ vagy Praenumeratiok alá botsátani, és az Előfizetők számának megtudásától annak nyomtatását felfüggesz­­teni. Mellynek is megtudhatását az itt Mis­­koltzon folyó esztendőben­ December 16 dik napján tartandó Országos Vásárnak idejére reménylvény, annak akkor leendő vételével azon leszek, hogy a' Munkán a’ közelebb jövő esztendőbéli Juliánna Napján ugyan Miskoltzon tartandó. Országos Vásárra által eshessek, 's akkor azok, kik a’ Nyomtat­ványokat egyenesen az én kezemből venni kívánják, azokat töltem hiba nélkül, azok pedig, kik inkább Pesten,, vagy Debreczen­­ben által venni szándékoznak, az oda való. Szent József és Sz. György napi Vásárokra pontosan megkaphassák. A’ mi a’ Nyomtatványok árját nézi, tehát a’ Könyv tsínos papiroson ’s hasonló bétűkkel nyomtatva legkönnyebb számitás­­sal 15, árkusokból fogván, állami , minthogy a* ki adásban a’ tzél nem más hanem egye­dül a’ M­agyar Úr olvasni: kedv,ellöknek, ha­szonnal lehető gyönyörködtetése­ ehez ké­pest, ha bár a­z Előfizetők száma öt, vagy csak négy­száznál többre nem fogna is tel­ni, azokra nézve egy egy Nyomtatványnak árra váltó trédusa szerént, 1 Khf és 3© kr. lészen.. • Egyébb­iránt egy olly T­arto­mányiak és Környékeinek előadását tárgy­á­ van a’ Munka, mellyben a Keresztyénségnek Fe­­lállitája az ő Vártságt­eli foglalat­osságait te­­lyesitette, és a ruel­­­y rek mo­tini bitingo­­lójától óhajtott viszszaszerzéséért­­ Keresz­tyének, eleitől fogva annyi vérp­ontottik, sőt tsak tsupa megláthatásáért is o­ly sokat fá­radtak, és költöttek­, ’s e’mellett, egy ol­­lyan kéz által leven annak leírása Magyar köntösbe öltöztetve , mellyn­k tiszta Ma­gyarsága az általa hajdan kibotsátott Kodrus­­bál, és más aprólékos Munkákból esmere­­tes lehet, innen én a’ szokott előre való ditséréssel felhagyván, egyedül azt látom, szükségesnek, hogy az Előfizetők’ neveit, azoknak fizetéseik’ beszedőjit, ’s az őket il­letendő Nyomtatványok’ általadójit , mint a’ végett általam urnáét fogva , a’ be vett szokás szerént, fáradságokért, ’s a’ nállok magokat jelentendő Előfizetők’ Neveiknek, és azoktól beveendő Előfizetéseknek ált­alok annak idejében ’s, pontosan hozzám leendő küldetéséért­ , a’ vagy a’ helyben találtatha­tó Királyi Cassabéli Hivatalok által az ide való Királyi Só Tisztséghez,eszközöltethető assignaltatásáért minden tizedik Nyomtat­ványnak nékik való ajánlásával, illendően meg kért Urakat ki nevezzem, u. m. lesz­­nek azok. Budánn Tek. Bikfalvi Falka Sámuel, Gravenz. — Debreczenben. Esküdt Barta István , Könyváros.— Győrben. Tek. Laky Sámuel, Notarius.— Gyulán Bakay János, Könyvkötő.,— A. Váradon. Cserepes Jona­than,. Könyvkötő, __ Pesten. Eggenber­ger,. Könyváros,—Ré'v Komáromban. Töl­­tésy István,. Könyvkötő, — Holdmező Vá­sárhelyen. Sárosi Benjámin Könyvkötő, — Erdélyben Kolosváron. Gudm­on János Köny­város , — M. Vásárhelyen. Debretzeni Ist­ván, Könyvkötő Urak. Költ Miskoltzon 7-dik Oktob. 1816. Ns. Szigethy Mihály Cs. Kir. Privit. Typographus által. ABK*as»A’.

Next