Magyar Kurir, 1824. július-december (38. évfolyam, 15-53. szám)
1824-10-26 / 34. szám
XXXIV. MAGYAR KURÍR. Bécs, Kedden, October 26 etikán, 1824. Kivált az Orvosokra nézve nevezetesnek tarthatjuk a’ következő tudósítást, a’ mellyet Bavariai Királyné Ő Felségének telyes meggyógyulása után adtak ki a’ Monachiumi Orvosok. Mi ezt így közölhetjük csak kivonásban : Octob. 10-dik napján történt, hogy 10 óra felé Királyné Ő Felségének jobb karján eret vágtak, ’s e’ végre az úgy nevezett Vena Basilicát választották. A’ hirtelenül nagy hevességgel karéjosan kiszökő világos veres vér-patak, az edénynek, melybe a’ vér folyt, a’ tapasztalással ellenkező hirtelenséggel lett megtelése, és az, hogy a’ szokott kötőt, a’ vérnek »nagy sebeséggel való tartós kiomlása miatt,ámbár az érvágási kötő a’ karjának felső részéről levétetődött, feltenni lehetetlen vala, azonnal arra a’ gyanakodásra szolgáltattak okot, hogy a’ Verő-ér (arteria brachialis) sértetett meg Az öszsze hívattatok Orvosi személlyek’ gyűlése az érvágási kötő’ feltétetésének hijába lett próbáltatása után valami 10 minuták múlva érkezett meg. Valamint a’ történetnek előbeszéllése , úgy a’ kifolyt és még meglévő világos veres vér, szükségessé tették azt, hogy itt a’ verő ér’ sérelmének gyógyíttatására kivántató minden elővigyázási eszközökkel élni szükséges legyen, annyival is inkább, minthogy a’ megsértődött helynek nagy nyomattatása által a’ vérnek folyása már meggátoltatott vala. „Minekutánna minden idekivántató készületek, az érnyomó, a’ Lognette, minden kötők, gyólts ’s a’t., eléhozattattak , ekkor a’ megsértett kart az Orvos a’ bal kezével a’ könyökén által olly módon megmarkolta, hogy a’ nagy ujja a’ megsértetett helyre legyen fordúlva, melly helyen a’ másfél fertály óráig tartott nyomattatás miatt, kitetsző mélység okoztatott. Valami 2 vagy 0 minutum secundumok vitán a’ már szabadon hagyatott sebből semmi vér nem folyt, melyre nézve vastagabb érvágási öszszehajtogatott ruha tétetett a’ bőrnek sebére ’s a’ Lognette és kötők által ott megerőssittetett. ,,A’ kötő által való betekergetés alig végeztetett vala el, azonnal olly jelentést tett Kügyné Ő Felsége, hogy könyöke korai nagy melegséget érez , a melyre nézve attól tart Ő Fége, hogy a’ vér ismét folyni kezdett, de ugyan ezen szempillantatban folyni is kezdett a’ kötőn alól is felyúl is a’ vér, melytől a’ kötő nem soká egészszen által ázott. Hirtelen levétettetvén a’ kötők, a’ világos verességü vér vékonyan ugyan, de olly hevesen és olly nagy erővel lökődött kifelé, hogy az Orvos a’ maga jobb kezének hüvelke és mutatója által öszsze nem húzhatta vagy nyomhatta , mint a’ czélzás vala , a’ sebnek oldalait, úgy, hogy egymást érhessék ’s a’ vérzést annál kevesebbé állithatta meg. Itt tehát már most csak azt kelle és lehete tenni, hogy a’ szív és a’ megsértődött helly között lévő Circulatio meggátoltassék, melly végre az Orvos, a’ maga bal kezének hűveikét másfél czolnyival a’ seben folyál a’ verő érre (bra Bavaria. ft )(