Magyar Kurir, 1832. július-december (46. évfolyam, 1-52. szám)
1832-09-11 / 21. szám
167 új Udvarral (Dom Pedroval) megesmerkedtünk, hát mindjárt tapasztaltuk , hogy a’ leggyalázatosabb udvari emberekkel a’ világon vagyunk körülvéve: tányérnyalók, tselszövők, hazugok, és mindenféle vétkekkel bémotskolt emberek mászkáltak fel’s alá. De nem akartuk a’ dolgot mindjárt félben hagyni, és kívántsiak voltunk megtudni, ugyan mit kezdenek el ezek az emberek az Ország megszabadítására ? azért bementünk velek együtt Oportóba, melly Városból a’ Dom Miguelisták azt vélvén, hogy 40,000 vagyunk egyűl egyig kitakarodtak. Itt lassúság, határozatlanság , melly a’ megszabadító Kormánynak minden lépteit követte, ’s az az aggodalom, mellyet az ellenfél gyakori megtámadásai által szerzett, az alatt, míg mi tsendesen aludtunk, félelembe ejtette mind az idegen, mind a’ Portugália katonákat, a’ kik a’ viszsza lépést már veszedelmesnek találván, a’ majd diadalmas Despota boszszúállásától rettegtek. — Azonban végre közöttünk , és Dom Miguel sokkal nagyobb serege közt, melly a portót két mértföldnyi távolságról békerítette, tsatára került a’ dolog, melly egyszer sem végződött el sem egyik, sem másik részről, szerfelett való haszonnal. A’ Jul. 22 és 25 ki nagy háborúval sem sokat nyertünk, noha katonáink, mind a’mellett, hogy már akkor 2 nap ólta egy harapás sem volt szájokban, vitézül hartzoltak. Szánakozásra méltó volt tapasztalni, miként vezettetik egy maroknyi sereg 20,000 katona ellen, a’ midőn az elsőnek részéről hijában kiabáltak a’ megsebesülettek segedelemért, nem volt a’ táborban egy orvos sem, és sokan haltak meg a’miatt, hogy kapott sebjeiket nem volt kinek békötözni . Minekutánna én ezen kérkedő szabadítóknak, minden lépéseit, és intézeteit szorgalmatosan vizsgáltam, merem állítani, hogy jelen írásom minden tekintetben hitelt érdemel. — Magyar Ország. (Nemzeti Muzeum Közlése.) Szép tulajdonsága az emberi nemes léleknek átaljában, de különösen ditsekedése a’ Magyarnak, hogy Szülőföldjét, a’méltán kedveltet, Nemzetét, a’ ditsét, még akkor sem felejti, midőn a’ kedvező sors, más irányban örökítik Fényes bizonyságát adta ennek többek közül Jeszeniczei Báró Jankovich Szaniszló Ur, a’ Meurthi Kerületnek 4 esztendők alatt Párisban a’ nemzeti Képviselők Házában közvette, következendő drága és betses ajándékaival gazdagítva a’ Nemzeti Múzeumot. Elősször, XVIII. Lajosnak emlék pénzével, melly finom ezüst , tallér nagyságú; egyfelől XVIII. Lajos mellképe ezen felírással: „Louis XVIII. Rei de Frange et de Navarre”; másfelől egy tölgy levél koszorú, feljűl a’ frantzia korona, e’felett: „Vive le Rois”, alatta: „Chambre des Deputésc”, közepén pedig bevésve : „Le Baron Jankovich de Jeszenicze Deputé du Departement de la Meurthe“, legalól: „1824.“ Másodszor gazdagította a’ Széchenyi Országos Könyvtárát több betses és eredeti levelekkel, ú. m. 1-ször Stanislo Lengyel Király Sardy Secretariusához írtt Levelével , 2-or, III. Augustus Lengyel Királynak a’ most nevezett Stanislóhoz írtt két darab Levelével, 5-ször, Friedrich Wilhelm Burkus Királynak Stanislóhoz, és ugyan a’hoz a’ nagy Fridrichnek Leveleikkel, 4-szer. XV. Lajos Frantzia Királynak Stanislóhoz írtt há