Magyar Kurir, 1833. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)
1833-01-15 / 5. szám
békéiben, ennek tökéi létesítésében’, és az előre haladó pallérozódásban. Egy Újság igen helyesen jegyzi meg, hogy Ibrahim Basa, feje, a’hátra felé igyekező, és előítéletekkel telyes félnek, és hogy ő, (Ibrahim) a’viszszaéléseket, a’ Fanatizmust, ég tudatlanságot, szenderedésékez ismét felköltötte légyen. Valóban , ugyan mitsoda Ibrahim a maga félelemhez, és szolgai engedelmességhez szokott seregének közepette egyébb, hanem ha minden roszsz indulatoknak képviselője, és a’ régi haragnak, mellyet nem lelsilapítani, hanem felgerjeszteni igyekezik. Al Sultán, thrónján ülve azon dolgozik, hogy az avukat megújítsa; ő jól látja az idő szükségeit, és a’ szerint intézi munkálódásait: ö rendet, és a’gyengékre nézve oltalmazó rendszabásokat hozott, a’ midőn koronájának, és életének kotzkáztatásával, megtámada egy hadi erőt, melly tsak a’ hatalmat esmeri regulájának. — Térjünk viszsza még egyszer ennek a’ háborúnak eredetére. Az Egyiptomi Felláhok, elűzettelvén házaikból, ezerenként vándoroltak Syriába, és Abdullah Basánál menedéket találtak. E’ miatt Mehmed Ali a’ Kormánynál panaszoskodik, azt kívánván , parantsolná meg Abdullahnak, hogy Egyiptomi szökevényeit adná ki, és ezentúl tiltaná meg azoknak Syriába leendő meneteleket. A’ Sultán erre azon nevezetes szavakkal felelt, mellyek egész Systemáját elő adják, hogy t. i. „az Arabs parasztok nem alattvalói az Országnak , nem is rabjai a’ Basának, és így szabadságokban áll ott letepedni,a’ hol nekik tetszik. Ki oltalmazta kátékkor a’ nép ügyét? Itt minden világos, semmi sints két értelműen. Két Kormányozásmódja áll egymással általellenben, az avúlthoz, a’Privilégiumokhoz szabván magát, rabjait viszszakívánja, a’ másik a’ jövendő időre szegezvén szemeit, az elölépésnek barátja , a’ gyengéknek óltalmazója, a’ rabokat szabad emberekké változtatja. Mellyik részen van hát itt a’ jóakarat, a’ felvilágosodás , és a’ pallérozódás ? — és mégis ez a’ titka az egész lázzadásnak ! — Mehmed Ali semmit sem kezdett volna, ha embereit meghagyták volna, mint Shakespearban a’Sírásó halottairól mondja, — ha a Szultán eleibe tette volna a’ nyugodalomnak — a’ ditsöséget?— ha továbbá megegyezett volna, hogy egynéhány ezer szerentsétleneket, kiket az új Systema, egy közönséges oltalom pajzsa alatt akart tartani, ellenségének tsak azért adjon ki, mivel az (ellenség) mindenik között leghatalmasabb, és mivel a’ távolság, annak megzabolázását nehézzé tette. Itt a’ felkelésnek nints más oka, és tzélja, hanem tsak magános érdek, melly ki akar bújni az alól a’szükség alól, melly szerint a’ fényes Portának mindenről számot adni tartozik, mivel ez megkívánja , hogy a’ Sultán alattvalói, az igazság, és egyenesség princípiumai szerint igazgattassanak , különben, a’ kik az ellen a’rendszabás ellen vétenek, megbüntettetnek. Méltán lehet tehát állítani, hogy miólta Sultán Mahmud Török Országban elkezdette reformatzióját, minden akadályok között, legboszszantóbb, és legnagyobb veszélyt hozó, a’ jelen lázzadás, mellyet annyival inkább fájdalmasan lehet érteni, mivel a’ népnek egy része ollyan embernek nyújt segédkezet, a’ ki kerüli a’ megérdemlett fenyítéket, azalatt, míg a’Kormány ötét üldözvén, az igazság , és nép érdekeinek képviselője! —Soha sem lehetett volna ezt az igazságot nagyobb világosságba hozni, mint Mehemed Ainak mostani lázzadása által. Az ő hadi szerencséje nem változtat a’ dolgon semmit, hanem csak az lázzadásnak