Magyar Kurir, 1834. július-december (48. évfolyam, 1-53. szám)
1834-09-16 / 23. szám
hogy Izland érdekei a’, jelen Igazgatóságéival megegyeznek , támogatom a’ Minisztereket. Igaz , azt lehet vetni, hiszen többnyire Staniey5 és Grey Miniszteriumából valók , a’ kik Trlandon olly nagy igazságtalanságot levettek el! vagynak még igen is némelly tagjaink , Kabinetünkben , ama gyűlöletes Minisztériumból valók, de még is nagyobb részét, Izlandnak legnagyobb ellenségeit, leráztuk nyakunkról. Ott van legelébb is Stanley. A’ vallásnak, és az Izlandi nép szabadságának nagyobb ellensége soha sem létezett. Az első ellen kiirthatatlan gyűlölséggel,odium,plus quam theologicum, az utóbbi ellen leránhatatlan megvetéssel viseltetett, a’ mellett nagy tehetségű férjfiú,’s alkalmatosa’ határozatlan embereket hálójába keríteni , azért is volt veszedelmes Izlandra nézve. Genie nem volt, hanem meglehetős ékesen szólló, szív nélkül. Soha sem érzett nemesen, a’ mens di mnior egészen hibázott nálla. Lelkét poétái tűz nem hevítette ,’s a’mindennapiságon felül nem emelkedett, de mint mondom, voltak tulajdonságai, mellyek, éppen úgy, mint Izland elleni gyűlölsége , sokat árthattak szegény Hazánknak. Ő a’ maga útján haladt, minden akadály nélkül, ’s maga után rántotta Gra’hamot is, korának leghamisabb Tory ját. Egy másik, ’s talán Irlandnak még nagyobb ellensége Gróf Grey hasonlólag elbutsúzott. Emlékeztek még,midőn figyelmetesekké tettelek benneteket Greynek Izland elleni gyűlöletes indulataira , és gondolkozás módjára valóban ennek okát igen nehéz megfejteni, én sokáig gondolkoztam azon bohóságon , de most nints kedvem örömöt nyilatkoztatni azon férfiak megbukásokon, kiknek — a’ Minisztériumból való elmozdíttatásokban, megvallom , személyem minden tsekélysége mellett is, — én is részt vettem. A’ megmaradtak közzül meg lehet van még egy kettő , kik Irlandot nem igen kedvellik, p. o. Marquis Lansdowne, mert hogy ez, Izlandnak nem barátja, az ollyan világos, mint a’nap fény , de a' többiek, mind, vagy neutralisok , vagy munkások Izland boldogításában, ’s ha tsak , mint félni lehet, félre nem vezettetnek az Orangistáktól , akkor a’ jelen Kormánytól sok hasznot várhatunk. A’ Schwanen folyó gyarmatok földmívelési társaság tudósításából megtetszik , hogy minden akadályok mellett, mellyekkel a’ gyarmatok küszködnek, az Ország mívelése, az utóbbi tudósítás ólta négyszerré szaporodott, és hogy 560 hóld búzával, 250 holdföld pedig gershivel, zabbal, borsóval, és kolompárral van bévetve. A’ marhának , és juhnál; tenyésztése az által megakadályoztatott, hogy abból a’ letelepedett lakosoknak eleinte sokat meg kellett ölni. A’belföldi lakosok nem ragadoznak többé, és köztzöklés az új lakosok között, a’ legnagyobb egyetértés uralkodik. TÖRÖK ORSZÁG. A’ Török Státus Újság ekképpen ír a’ Samosi nyughatatlanság bevégzése felöl: Rebiulachir 18 kán 1250, vagy a’ mi Kalendariomunk szerint Aug. 24- kén 1834. ,,A’ Moldva, és Oláh Ország hajdani Kajmakamja Stefanaki Bey a’ görög új Status felállítása után, Sátrai és sziget Beyévé neveztetett, mellynek lakosai, mint tudva vagyon, rég óta pártot ütöttek. Több ízben megparantsoltatott néktek, hogy a’ privilegiált jobbágyoknak adatott alkotványhoz képpest viseljék magokat, és ügyöknek eligazítására, különösen egy helytartó rendeltetett. Azonban Logoth et Metropolta , és egy Saríiai